4. fejezet - Csapda

Sziasztok! Itt a 4. fejezet! :) Jó olvasást hozzá! ;) ( Bocsánat a hibákért! :$ )
Puszi^^

Ott álltam becsukott szemmel és vártam, hogy mi fog történi. Viszont hiába vártam, nem történt semmi. Lassan és óvatosan kinyitottam a szemem és amit láttam az kicsit sokkolt. Rolf a jobb, Rikhter a bal oldalamon volt emberi alakban, de mind két fiúnak a teste körül iszonyatos és félelmetes aura keringet. Olyan volt, mintha vissza fognák magukat. Miattam lenne? De hát én csak közéjük ugrottam, ha annyira kegyetlenek, mint aminek mondják őket , akkor nem álltak volna meg, hanem simán elgázoltak volna. Csak azt nem tudom, hogy ha ezzel mind tisztában voltam, akkor minek kezdtem rohanni feléjük?! Hülye vagy te Heather! Ha ezt így folytatod a végén komolyan megfogsz sérülni! – Hé Heather! Ne állj az utunkba! Ez nem tartozik rád!! – Förmedt rám Rolf haragos pillantással. – Utálom a nőket! Mindig mindenbe bele avatkoznak! Csak kefélésre valók! – Mérgelődött Rikhter. Utálom, ha valaki csak erről tudd beszélni. A kefélés szót pedig ki nem állhatom! – Na ide figyelj! Te velem így nem beszélhetsz! Mégis mit képzelsz magadról?! Rohadt bőregér! – Kiabáltam Rikhterrel aki tágra nyílt szemekkel nézett rám. – Hmmmmm! Azt hiszem kedvelem a kis csajt! – Beszélt rólam kajánul Rolf. – Te is! Mit hisztek, mi vagyok én? Egy rongybaba, akivel akármit csinálhatok?! Csak hogy tisztázzuk! Utálom, ha egy olcsó kis kurvának néznek, és azt még jobban, ha valaki csak kefélésre megy! – Nagyon kikeltem magamból. Alig kaptam levegőt a végére úgy osztottam az észt. Tudod kivel szórakozzanak! – Igaza van! Miért kell elrontani Ezra születésnapját? Ami lehet nem ma van csak az ő állítása szerint, de akkor is! – Jött oda az a Sophie nevezetű lány, de most már rendes ruhában. – Sophie! Kuss legyen!  - Kiabált Rolf! – Nem kaptál engedélyt a beszédre! – Rolf nagyon dühösen nézett a lányra ami engem is megrémisztett. – B-bocsánat…. nagyon sajnálom! – A lány elvörösödött és a földet bámulta. – Na akkor! Ünnepelhetnék tovább? – Kérdezte Ezra. – Gyerünk! – Kiáltott a srác akivel korábban beszélgettem. Valami fura kísérteties mix zene ment, nagyon brutális volt! Egyszer csak valaki megrántotta a karomat. – Hé te! Mit is mondtál, hogy hívnak? – Kérdezte egy göndör vörös hajú nő. – Nem mondtam! De a nevem Heather! – Mondtam kiabálva, mivel ettől a kibaszott zenétől semmit nem hallottam. – Én Wilwain vagyok! Nagyon örülök! – Nyújtotta felém a kezét én pedig elfogattam az üdvözlését. – Nem mondom, van vér a pucádban! Még senki nem beszélt így Rikhterrel vagy Rolffal, de tetszett, ahogy elbántál velük. – Kacsintott. – Nos köszönöm! Nem igazán szeretem, ha csak valakinek azért kellek, hogy kihasználjon. – Kacsintottam vissza. – Áá értem!  És mi van közted és Rikhter között? – Kérdezte csillogó szemekkel. – Öhmmm…. nem igazán-… - Hírtelen valaki megrántott, el a vörös hajú lány mellől.  – Kösz! Remekül meg vagyunk! – Persze, hogy Rikhter volt az, ki más! – Na de mi most megyünk! Pá! – Mondta, majd a karomnál fogva rángatni kezdett. Pont Sophie mellett mentünk el és Rikhter megfogta a vállát. – Egyébként, nagyon formás kis tested van, kicsikém! – Súgta a fülébe Rikhter Sophienak. A lány elvörösödött és meg emelte a kezét, gondolom egy pofont akart adni a fiúnak. – No –no! Csókolni szabad, bántani nem! – Állította meg a kezét a lánynak Rikhter és megpuszilta Sophie nyakát. Jézusom! Remélem ezt Rolf nem látta. Hogy ezt megelőzzem rángatni kezdtem Rikhtert, nem akartam több balhét. – Jaj ne légy már ennyire türelmetlen drágám! Megyünk már! – Nézett rám és kacsintott. Majd jobb kezével átkarolta a derekamat és úgy mentünk el a helységből.  Akaratlanul is elpirultam és lehajtottam a fejemet. Majd hírtelen Rikhter a jobb felemen belemarkolt a hajamba és tépni kezdte. – Hogy is beszélt velem az előbb?! – Hangja fenyegető és visszataszító volt. – Mond! Te meg mit képzelsz magadról?! Hmmm? – Aztán nagy erővel a falnak csapott és testével is préselt. – N-nem a-akartam… - Nagyon féltem. Féltem, hogy megint megkínoz és hogy megint fájdalmak között leszek. Nem akarom! – Hát pedig mégis megszólaltál. De megmutatom mi a következménye annak, ha ilyen hangon beszélsz egy démonnal! – A testével még jobban préselt a falhoz, olyannyira, hogy már alig kaptam levegőt. Aztán a testéből tőrök álltak ki amik az én testembe hatoltak. Felakartam ordítani a fájdalom miatt, de Rikhter befogta a számat. Kajánul és ördögien vigyorgott. A rajtam lévő ruhát letépte rólam a másik kezével és végig nyalta a mellemet. – Kár ezért a ruháért! Pedig úgy szeretem….  – Éreztem a hangján, hogy élvezi amit most velem tesz. – Tudod, szívesen hallgatnám a sikolyod, de nem akarom, hogy bárki is meghallja. – Hajolt közelebb arcomhoz a fiú. Egy mozdulattal elengedett és hátra lépett tőlem, így a bennem lévő kések most eltűntek. Az egész testem lángolt és belülről égett! Rikhter magasra emelte a kezét és lekevert egy pofont nekem. Az arcomhoz kaptam a kezem és tágra nyílt szemekkel meredtem az előttem álló fiúra. Megragadta a karomat és vonszolni kezdett maga után. Próbáltam kiszabadulni, de olyan erősen fogott, hogy a vérkeringésem is megállt. Egy hosszú lépcsőn mentünk, ami szinte a föld alá vezetett. Olyan gyorsan mentünk lefelé, hogy azt hittem elesek. Amikor leértünk a lépcső aljára egy hatalmas vérvörös ajtó volt előttem. A mintázata csak egy dávidcsillag volt fekete kígyóval. Rikhternek ki se kellet nyitni az ajtót, mert az magától kinyílt. Belökött rajta és bejött utánam. Körülnéztem és valahogy ismerős volt a hely. Előttem fából és fémből készült tárgyak voltak, és büdös rothadó szag volt. Egyszer csak valami rácsöppent az arcomra, ezért lassan felnéztem. Megrémültem és a szemeim tágra nyíltak. Szó szerinte egy hulla lógott felettem fejjel lefele, megkötözve és megnyúzva. – Tudod, hogy hol vagyunk, drága? – Hajolt oda Rikhter. – Nem? Hát akkor hagy segítsek! – Ismét megragadta a karomat és egy fa ágyra fektetett. Kezemet és lábamat lekötözte és még ráadásul a derekamat is. – Ne! Engedj el! – Nem érdekelt milyen hangnemben szóltam hozzá, de bár érdekelt volna…. – Hogy mondtad? Ezért még csúnyán fájni fog a kicsi tested! – Egy kést emelt a magasba és elvigyorodott. – Neeeeeeeeeeeeeeeeee! – A hasamba döfte a kést újra és újra. Aztán jobbról balra és ugyanígy vissza szabdalta a húsomat. - Elééééééééghhhh! Elééghhhh….. neeeeeeehh! – Nem tudom… meddig… bírom…. még…. Ez fáj…. túlságosan is…fájhhh…. – Naaa?! Ugye milyen jó érzés?! Vagy talán azt akarod, hogy abba hagyjam?! – Könnyes szemekkel bólogattam neki, de szerintem ezzel csak az ellenkezőjét értem el. – Hahahhaa! Drágám! Nekem ez szórakozás! Minek hagyjam abba, mikor jól mulatok?! – Röhögött. – Kérlekhh…. kérlekhh… – Könyörögtem neki, de semmi értelme nem volt….. Miért? Miért kell mindig szenvednem…? – Ne aggódj drága, hamarosan nem fog már fájni! – Nevetett Rikhter, majd egy vörös hajú lány állt mellette. – Emlékszel még Wilwainre? – Wilwain? Ő az… aki oda jött hozzám…. Megráztam a fejemet, hogy nem emlékszek rá, nem akarok! – Akkor hát teszek róla, hogy emlékezz! – A lány ördögien vigyorgott, aztán pedig a bőre pikkelyessé vált, mint egy halnak. Agyarai és karmai nőttek, és a szeme kéken világított. – Finom húsi! – Hangja nem olyan volt már, mint előtte, hanem torzabb és mélyebb. A lány a vérben ázott testembe harapott és enni kezdett. – Ááááááááááááá! – Ezt… nem… bírom…. hhhhh... Szinte érzem,… ahogy kitépi a májamat… és a vesémet. Aztán a lány rémült tekintetével találtam szembe magam. – Rikhter! A lány képessége nem hagyja, hogy felemésszem! – Mondta a vörös. – Mi az, hogy nem hagyja?! –  – Nézd! Nem az fáj neki, hogy kitépem az egyik szervét, hanem az, hogy visszanő! Újra regenerálódik! –  – Mi?! -  Wilwain és Rikhter nagyon a  testemet nézték. A lány ismét belém harapott, és ismét szörnyű fájdalmaim lettek. – Látod?! Nem ölheted meg! – Nem… nem ölhet… meg…? Miért? Még az is jobb lenne,… mint hogy tovább szenvedjek…  „ – Heather! – „ Ne! Már megint ez a hang! „– Heather! Mi re vársz még?! Fuss! Szökj el! –„ Szökni? Mégis hogyan? Erőm sincs ahhoz, hogy felkeljek…. „ – Gyerünk Heather! Vagy tovább akarsz szenvedni?! Kellj fel! – „ Nem megy! Nem megy! Túlságosan…. fájhh…. Rikhter és Wilwain egymással voltak elfoglalva és rám sem néztek. Lehet ez lenne az alkalmas időpont?! De mi van ha észre vesznek? Nem tehetek mást! Muszáj! Muszáj! A mellettem lévő kést nagy nehezen de a kezembe vettem, és a rajtam lévő szíjakat kezdtem szét vágni. Lassan és óvatosan, nem akartam, hogy észrevegyék. Sikeresen elvágtam a kezemnél és a derekamnál, már csak a lábaimat kell kiszabadítanom és szabad utam van! Mikor felültem az ágyon majdnem elkiáltottam magam, de a szám elé tettem a kezem. Úgy néztem ki, mint egy kísérleti állat. A hasam nyílt volt, láttam a beleimet és a többi szervemet is. Megrémültem és remegni kezdtem. Nem Heather! Szed össze magad! Nincs idő arra, hogy meghátrálj! Elvágtam a lábamnál a szíjat és lassan leszálltam az ágyról. Óvatosan megindultam az ajtó felé, ám szerencsétlenségemre nyikorgott alattam a padló. A fenébe! Ránéztem Rikhterre aki meglepődve nézett rám, majd hírtelen futni kezdtem az ajtó felé. Kinyitottam és ki rohantam rajta! – Héé! – Hallottam ahogy Rikhter még utánam szól, de nem foglalkoztam vele. Csak rohantam tovább! Kerestem a többieket, de főleg Ralat. Senkit sem találtam! Ez nem lehet igaz! Miért pont most tűnik el mindenki?! A picsába! Megálltam a futásban mert arra lettem figyelmes, hogy a testem füstölni kezd. – Mi a-..?! – Végig néztem magamon és sehol nem találtam sebet vagy akár vérfoltot a testemen. De az előbb még-..! Kutya bajom sem volt. Már nem éreztem fájdalmat és a vérszag is eltűnt! Szóval ez lenne az egyik képességem? A testem önmagától újra születik…? Ez… ez fantasztikus érzés! Mi a fenéről beszélek?! Azonnal el kell innen tűnöm! – Heatheeeer! Hol vagy drágaság? – Jaj ne! Rikhter megtalált! – Rosszabb ha én talállak meg, szóval jobba n jársz ha ide jössz az apucihoz!  – Hogy fordulnál fel a tetves apuciddal együtt! Futni kezdtem az ellenkező irányba, de mivel nem láttam semmit, hogy hova megyek, valaminek vagy valakinek neki mentem! Az illető nagyon magas és erős volt. Bele markolt a két karomba és szorosan magához húzott. – Hé Rikhi! Azt hiszem, nekünk még van egy rendezetlen ügyünk! – Ezt nem hiszem el! Ő?! – Már csak egy hülye kutya hiányzott ide! Tűnj innen! – Az illető aki engem tartott hangosan felnevetett, de ez most valamiért más volt. Sokkal kegyetlenebb, mint amit valaha is hallottam. – Tudod, nagy hiba ha valaki kutyát mond egy vérfarkasra! Ilyenkor már csak,… az illetőt sajnálom! – Hangja tréfálósból rémisztővé vált. – Sophie! Vidd őt innen! – Egy alacsonyabb alak fogott meg és rángatni kezdett minél messzebb tőlük. Nem akartam menni, mert valami visszatartott, de féltem, és maradni sem akartam…. – Ő hozzám tartozik! – Ez Rikhter hangja volt. – Tévedés! Nem tartozik hozzád! Mivel nincs rajta pecsét! – A sötétséget a harcból keletkező erő világította meg. Azt hiszem… ez a mágia! – Engedj már el! – Ellenkeztem Sophieval. – Ne ellenkezz már te hülye liba! A védelmedet akarjuk! – A lány húzott volna tovább, de én nem hagytam. – Hagyj már békén! Eressz! – Majd egy mozdulattal kirántottam a kezemet a lányéból amitől mind ketten hátra estünk. – Mi a fenét csinálsz?!  Csak segíteni akarok! – Sophie türelme kezdett elfogyni, de nekem már régen elfogyott! – Segíteni?! Kösz, de boldogulok nélküled is! – Bunkón válaszoltam neki, és nem akartam, hogy segítsen! Nem! – Hát jó! Akkor menj innen! Semmi keresni valód nincs itt! Te csak egy szélhámos vagy, nem halhatatlan! Szóval takarodj a Hollóból! – Meglepett, hogy ennyire kiakadt, de már ezért megérte! – Ezer örömmel! – Otthagytam őket és futni kezdtem, baj csak az volt, hogy nem tudom hova! Baszki! Mekkora ez a hely, hogy egy rohadt kijárat nincs rajta?! És egyáltalán miért van ennyire sötét?! Mi a franc folyik itt?! – Heather! Heather! Fordulj már meg! – Először leblokkoltam, de amikor tudatosult bennem, hogy kiszólt azonnal megfordultam. – Ezra! – Nem tudom, hogy tudtam megölelni egy szellemet, de megöleltem. – Annyira örülök neked! – Könnyezet be a szemem. – Te jó ég! Veled meg mi történt?! – Nézet rám aggódva. – Rikhter…. –   – Mit csinált?! – Nem jött ki hang a számon, mert csak sírni tudtam. – Heather! Mit csinált?! Bántott?! – Bólogattam és tovább sírtam, majd a fejemet beletúrtam Ezra mellkasába. Csak sírtam és sírtam, és közben azon tűnődtem,…. miért vagyok ennyire gyenge…? – Többet nem fog bántani, ígérem! – Vígasztalt és közben a fejemet simogatta. De igen! Tudom, hogy még elkap azért, mert elszöktem… tudom! – Heather…. te nem akarsz… maradni, ugye? – Hírtelen felkaptam a szemem és Ezra hófehér szemeivel találkoztam. Honnan tudja? – Nem! Én.. nem tartozok ide, lehet, hogy halhatatlan vagyok, de én–…  – Tudom! Megértelek! Én is el akartam futni, de aztán rájöttem, nekem itt van a helyem! Nem erőltetjük ezt a dolgot, ha nem akarod, de tudd, hogy bármikor visszajöhetsz! – Mondta miközben mélyen a szemembe nézett. Annyira magával ragadott ez a pillanat. Hírtelen úgy éreztem, mint aki vonzódik valamihez. És azt hiszem ez a valami Ezra! – Hé! Engedd el! – Egy ismerős hang csapta meg a fülemet és a hang irányba fordítottam a fejem. Egyszerre lett a sötétségből világosság és égett szag. – Miért engedném? Te utasítást adsz a tanács egyik tagjának?! – Fordult oda Ezra. Kiara volt az. A lány hírtelen megijedt, de amikor rá néztem Ezrara megértettem, hogy Kiara mitől rémült meg ennyire. Ezra bal szeme sárgán világított és a bal orcáján a hús levált róla. Úgy nézett ki mint egy zombi! – Ismételd! – A fiú elengedett és a lány felé indult meg. Kiara hátrálni kezdett. – S-sajnálom.. é-én nem úgy értettem … – Ezra elkapta Kiara nyakát, megemelte és a falhoz nyomta. – Tudod mi a következménye annak, ha a tanácshoz nem megfelelően beszélsz?! Repülsz innét! Fogd vissza magad te szajha! Különben megismered a kegyetlen énemet! – Teljesen ledöbbentem! Sosem láttam még Ezrat ilyennek, oké hogy most ismertem meg, de akkor is! Mégis, a legkülönösebb ebben, hogy mindez tetszik! Tetszik a kegyetlenség, de csak akkor ha megvédeni próbálnak vele, nem pedig bántani. Lehet, hogy maradnom kéne? Kételkedek… most nem bízom abban, hogy én itt kifogom bírni.  Ezra elengedte a lányt és megvetően nézett le rá. – Tünés! – parancsolt rá. Kiara felállt, megigazította a ruháját és elindult felém. Nekem jött a vállamnak, és még utoljára visszanézett rám, aztán pedig eltűnt a semmiben. Mikor Ezra visszafordult hozzám a hideg is végig szaladt a hátamon. A fiú kinézete nem volt valami barátságos mégis, valahogy tetszett, és biztonság érzetett adott. – Még mindig menni akarsz? – Kérdezte lágyan, és kezdet vissza változni eredeti formájába. Válasz helyett megráztam a fejem, hogy nem. Bár ezt még nem tudom, lehet, túlságosan is veszélyes itt maradnom, de….. valami ide húzz! Hírtelen fura hangokra lettem figyelmes! – Bassza meg! Rajtam maradt Rikhter undorító nyálkája! – Rolf közeledett hozzánk ugrándozva, és közben a kezeit rázta. Majd felfigyelt ránk. – Rolf! Tesókám! Mi a pálya? – Viccelődöt Ezra. Tesókám?? – Semmi bazd meg! Csak emiatt a hülye nő miatt – mutogatott rám – harcba szálltam Rikhivel, erre ez elmegy, Sophie sehol, és Rikhternek a szárny faszságából meg ilyen undorító váladék folyik, ami hozzám ért!! – Megállás nélkül csak mondta és mondta. Kicsit, na jó nagyon, ijesztő volt így látni Rolfot, rendesen kiakadt! De várjunk csak! Mit is mondott az előbb?! – Héé! Mi az, hogy hülye nő?! – Förmedtem rá a magas fiúra. – Mit nem értesz rajta?! Hülye nő! Bár inkább egy elkényeztetet t kis csitri, aki fél a Hollóban! Örülj annak, hogy megmentettelek! –   – Bocs, de senki sem kérte, hogy megments! És ne merészelj velem így beszélni, mert fogalmad sincs, hogy ki vagyok! Te rühes kutya! – Azt hiszem ezzel nagyon megsértettem, mert a kezeit ökölbe szorította és a szemeiben csak úgy forrtak az indulatok. – Ezt szívd vissza! – Hangja normális volt, de dühös. – És ha nem?! Talán nekem esel?! Hú de félek! – Gúnyolódtam vele. – Na jó elég legyen! Fejezzétek be! – Vágott közbe Ezra. – Végre meg vagy! – Jött oda Sophie lihegve, de nem hozzám, hanem Rolfhoz. – Á Sophie! Segíts! Szedd le ezt rólam. – Nyújtotta a kezét a fiú, ami tiszta nyálka volt. – Fúj! Ehhez én hozzá nem érek! – Ekkor Rolf olyan ijesztően nézett rá, hogy szerintem a lányban megállt az élet. Bár tök mindegy, hiszen már így is halott. – Oké! – Válaszolt egyszerűen a lány. Miközben ők elvoltak megszólalt a hangos bemondó vagy mi a franc! Itt még ez is van?! – Figyelem! Minden tanuló fáradjon az osztály termébe mágia tanórára, a tanárok pedig foglalják el a helyüket! – Arata szólt bele, és még párszor elismételte a mondandóját. – Rolf, Sophie! Menjetek! Mi is mindjárt megyünk! – Mondta Ezra, én pedig kérdőn néztem rá, majd megfogta a karomat és vonszolni kezdett maga után. – Várj! Hova megyünk?! – Mosolyogva rám nézett. – A tanácshoz, utána pedig,… a tanórámra. – Tanóra? Ez most komoly?! Nem akarok!  Mikor megérkeztünk a tanácstermébe érdekes látvány fogadott. Mindenki rám szegezte szemeit és Rikhter is közöttük volt. Rémülten néztem végig, mert fogalmam sem volt, hogy mi fog történi. – Heather! Látom, hogy valami baj van, mi az? – Kérdezte aggódva Rala. Szóra nyitottam a számat, de mikor megláttam Rikhter pillantását nem szóltam semmit. Tudtam, ha elmondom, hogy mi bajom van, akkor Rikhter csak jobban megfog kínozni, és abba még belegondolni is fájdalmas. – Rikhter az oka, ugye? – Nézett rám gyanakvóan Rala. A szemeim tágra nyíltak, de nem mutathattam ki, hogy igaza van. – Dehogy!  Csak – …  – Ne hazudj nekem! – Vágot a szavamba Rala. A fenébe! Most mit csináljak?! Ha az egyiknek igazad adok, akkor a másik ki tudja miket művelne velem, főleg Rikhter! A francba! Hírtelen egy ismeretlen pasassn akadt meg a szemem a teremben. Úgy vettem ki, hogy ő is a tanácsba tartozik, de még sosem láttam. A tekintetünk találkozott, majd a férfi bökött egyet a fejével Rikhter felé. Ez meg mit jelentsen?! Most neki adjak igazad?! De ha ezt teszem, akkor…. Mindegy! Így is úgy is kapok még tőle. Hosszan felsóhajtottam és Rala szemeibe néztem. – Az a baj, hogy párnapja kerültem ide, és még azóta nem aludtam. – Mikor ezt kimondtam, Rikhter szemei csak úgy csillogtak a büszkeségtől. – Alvás? Miért, úgy érzed szükséged van rá? – Beszélt hozzám Rala. Valójában nem, de mást nem tudok most kitalálni. – Igen, úgy! – Válaszoltam. – Értem, akkor menj és pihenj le! –   – Nem! Ő most velem jön az órára! – Mondta a mellettem lévő Ezra. Jézusom! Ő tudja, de remélem nem szólja el magát. A francba! Rikhter kiolvasta a gondolataimat! Rikhte megindult felém és mikor mellettem ment el, fenyegetően rám nézett. – Abban biztos lehetsz! – Szavai végcsapásként értek! Ez nem lehet igaz! Miért?! Miért kerülök mindig olyan csapdákba, ahol túl mély a gödör?! Rala nem díjazta az ötletet, de végül bele ment. Ezra megszorította a kezemet és elindultunk ugyanarra, amerre Rikhter is. – Ugye tudod, hogy a hazugság bűn? – Mondta Ezra. – Ne haragudj! De nem mondhattam el! Rikhter ezért még – ….  – Nem érdekel az a bőregér! Engem az érdekel, hogy te biztonságban légy! Fogd már fel! – A fiú felsóhajtott és meg dörzsölte a fejét. – Bocs! Nem akartam durva lenni. – Mondta bocsánatkérően, én pedig lágyan megráztam a fejem, hogy nincs semmi baj. – Ne haragudj… - Lelkiismeretem volt azért, mert Ezra kitörését én okoztam. Erre már nem mondott semmit, csak tovább mentünk, persze folyamatosan fogta a kezemet, ami jól esett, de már kezdtem zavarban lenni tőle. Egy nagy fekete ajtóhoz érkeztünk, mikor Ezra kinyitotta hírtelen egy nagyon fényes fény jelent meg előttem aztán normálisan láttam mindent. Beléptünk a terembe és annyian voltak, mint tengerparton a gazdagok. Na jó olyan sokan nem, de legalább vagy harmincan biztos. Mindenki rám szegezte a tekintetét, főleg mert Ezra kezét fogtam. Egyiknek sem állt jól a szeme. A teremben tartózkodott Rikhter, Rolf, Kiara, Wilwain, és a többieket pedig nem ismertem. A hangzavar ami volt, rendesen megfájdította a fejemet. – Kuss legyeeeeeeeeeen!  - Ordibált Ezra. – Na végre! Remélem tudjátok, hogy plüssmaci rajongó vagyok. Nem is értem, hogy lehet,  hogy az emberek ilyen remek ételt készítenek. – Miközben Ezra az élvezeteiről beszélt, mindenki úgy nézett rá mint a hülyére, de én is! Hülye! Az nem kaja! Mondjuk neki szerintem édes mindegy! – Ha nem maradtok csendben és nem fogtok ide figyelni bárkinek is van plüssmacija az ma látta utoljára! – Kicsit ijesztően fejezte be a mondatát, de mégis valahogy cukin.  Majd Ezra oda hajolt a fülemhez. – Itt azok vannak, akik fekete mágiát használnak. Vigyázz a fejedre, mert néha a pokol is elszabadul itt. Vagyis itt már az van! – Beszélt hozzám suttogva a fiú. – Kérdezhetek? – Tette fel a kezét Kiara. – Mondjad! – Ezra unott pofával várta Kiara kérdését. – Mi a francot keres itt Sophie Reid?! Ő fehér mágiát használ! – Tényleg! Hiszen ő is itt van. Valamiért egyet értek ezzel a kérdéssel, hiszen ő nem lehetne itt. De én ezt honnan is tudom…? – Ő velem van, mivel hogy az én szolgám. De Sophie, nem emlékszek rá, hogy engedélyt kaptál volna arra, hogy be gyere! – Mondta Rolf Kiaranak és utána pedig Sophiehoz fordult. Mindenki a lányra nézett és várta a magyarázatott. – Én? De hát te írtad nekem a levelet, hogy jöjjek be! – Nézett értetlenül a lány. Rolf tágra nyílt szemekkel nézett vissza rá. – Én ugyan nem! – Mondta a srác. – Sophie! Takarodj kifelé! – Kiara ráparancsolt a lányra aki felháborodva felállt és szóra nyitotta volna a száját. – Na ebből elég! Most fejezzétek be vagy bezárlak titeket egy tömlöcbe! – Vágott közbe Ezra. – Mi?! De hát ő kezdte! – Mentegetőzött Sophie. – Nem érdekel, hogy ki kezdte, különben is, te mit keresel itt?! – Nem értem! Miért kell ennyire kiakadni?! – Ja, és ha már itt tartunk ő minek van itt?! – Kiara flegmán mutogatott rám, amitől kezdett elfogyni a türelmem. – Kiara! Te kaptál szót?! Mert nem emlékszem rá! – Ezra türelmesem végtelen. – Bocsi, csak tudod most rohadtul nem érdekel, hogy a tanácsba tartozol avagy sem, mert egy újoncnak is tilos a bejövetel, nem hogy egy fehér mágia használónak! – Egyszer rám egyszer Sophiera mutogatott. – Parancsolsz?! – Egyszerűen tettem fel neki a kérdést, mert már az a bizonyos cérna kezd elszakadni. – Nem hinném, hogy neked itt kéne lenned! Egy kurvából nem lesz halhatatlan! – Folytatta. Erre annyira bedühödtem, hogy azt sem tudom mit csinálok. Csak elkapott az indulat! Megindultam a lány felé, a pólóját megfogva kikaptam a padból és szó szerint a falnak basztam! – Na mi van?! Azt hiszed erős vagy?! Te büdös kurva! – Kiaranak úgy látom nehéz befogni a száját, na de oda se neki! Most teszünk róla! – Nem hiszem…. – emeltem meg a másik kezemet ökölbe szorítva – hanem tudom! – Megcélozva Kiara hasát telibe találtam az öklömmel. Nem tudom milyen erővel üthettem meg, mert a mögötte lévő fal aminek neki repült szinte darabokra hullott, és a másik terem falánál állt meg. Kiara szájából folyt a vér és a feje is vérzett egy helyen. Fejét felemelte és gyűlölettel telien nézett rám. Én ezt ugyanúgy viszonoztam a számára. Oda mentem hozzá, ismét megfogtam a pólóját és közelebb húztam magamhoz. – Esküszöm, hogy ha még egyszer így beszélsz velem a következő amit tőlem kapsz már a szívedet fogja célozni. – Olyan haraggal beszéltem hozzá, hogy még én is megijedtem ettől. – Heather! Elég lesz! – Fogta meg hírtelen valaki a vállamat. Rikhter! Elengedtem Kiarat és kiegyenesedtem. – Ne öld meg! Még szükségünk lesz rá. – Suttogta a fülembe. Rikhter hangvétele nyálas volt és ördögi. Utálom, amikor valaki így beszél, még a hideg is kirázz tőle. – Na jó üljetek le! Sophie, te pedig menj ki! – Hallottam Ezra hangját és a többiek suttogásait. – De hát–…. A lány megindult az ajtó felé és én is így tettem. – Heather! Te hova mész?! Hát nem maradsz? – Állított meg Ezra mikor az ajtóhoz értem. – Bocs Ezra, de ez az óra már nem érdekel! – Válaszoltam neki. Tudja, tudja, hogy most megfogok szökni. Nem érdekel, hogy hogy, de elhúzom innen a csíkot! Kinyitottam az ajtót és kimentem rajta, majd erősen becsaptam. Kint Sophieval találkoztam, aki karba tett kezekkel és dühös pillantással nézett rám. – Most mondom! Ha beleavatkozol olyan dolgokba, amikbe nem kéne azt nagyon megfogod bánni! – Beszélt hozzám a lány fenyegetően. – Te pedig, ha fenyegetni merészelsz, a beleiddel etettem meg Wilwaint! – Vágtam vissza, nem kímélve a szavak. Sophie először rémülten nézett rám, de utána benne is összegyűlt a harag, amit felém vetített ki. Az egymásra szegezett tekintetünk tele volt gyűlölettel és dühvel, és ezt tényleg egymásnak szánjuk. A közöttünk lévő gyűlölet, háborút robbantott ki.

Megindultam a kijárat felé ott hagyva a lányt és ezúttal, minden mást is! Mikor megérkeztem a kijárathoz, kinyitottam és kiléptem a Holló ajtaján. Végig mentem azon az úton amin Rolffal és Sophieval jöttem ide attól a bizonyos ajtótól, ami az emberek világába vezet. Csak mentem előre és nem törődtem semmivel, ám egy árny jelent meg előttem, és a kinézete nagyon hasonlított arra, amikor zuhanyzásközben is láttam. – Biztos menni akarsz? – Szólt hozzám. – Ki vagy? Mit akarsz tőlem?! – Az árny közelebb jött hozzám és akkor láttam, hogy ez az a pasas aki a tanácsteremben összetalálkozott a tekintetünk, majd a fejével mutogatott valamit. – Az én nevem Wren. Vámpír vagyok. Találkoztunk már, a tanácsban. – Mondta. – Igen, emlékszem rá. Mit akartál üzenni akkor? – Kérdeztem tőle. Válaszokat akarok! – Üzenni? Semmi különöset, csak figyelmeztetni akartalak, hogy ha Rikhternek hazudsz, jobban bajod fog esni. –   –  És téged az mit érdekel?!  - Gyanakvóan kérdeztem.  – Ó engem semmit, csak tudod, a Hollóban vannak szabályok, és ha most elmész, azzal valami olyat indítasz el, ami súlyos következményekkel jár. –   – Te most, fenyegetsz engem?! – Szúrósan néztem a pasi szemeibe és próbáltam nem mutatni félelmet. – Dehogy! Csak figyelmeztettelek! De te tudod! – Amikor az utolsó szavak mondta már nem láttam sehol, mint akit a föld nyelt volna el. – A fenébe! – Nem tudtam kideríteni, hogy mit akart ezzel mondani, de már nem érdekel! Úgy is felszívódok erről a helyről!  Már majdnem elértem az ajtót, ami a szabadulásomhoz vezet. Mikor a kilincsért nyúltam volna, gyors lépteket hallottam, amik felém közeledtek. – Állj! – Kiáltott rám valaki. – Rolf?! Te meg mit keresel itt?! – Néztem rá zavarodottan. Az előttem álló fiú megállt a futásban, liheget párat, majd görnyedve nézett fel rám. – Nem mehetsz el! Főleg nem oda! – Mutatott az ajtóra. – Miért nem?! Ki vagy te, hogy megmond nekem hova menjek és hova ne?! – Kiabáltam vele, nem hiszem el, hogy már ő is kezdi ezt nem mehetsz el dolgot! A fiú felegyenesedett , kihúzta magát, hogy egy kis félelmet keltsen bennem, majd megindult felém, én pedig hátrálva neki mentem egy fának, ami mögöttem volt, Rolf pedig neki préselt. – Hogy ki? Már megbocsáss, de tapasztaltabb vagyok itt, mint te, tehát én a feletessed vagyok! – Szemei a büszkeségtől és birtoklási vágytól csillogtak. – A feletessem? Azt nem hiszem! – Válaszoltam gorombán. – Miért? Mert Rikhter játékszere vagy? Ugyan már! Akármikor eltudnálak tőle venni drágám! Ehhez minden jogom meg van! – Majd közelebb hajolt az arcomhoz. – Nem hiszem, hogy minden vágyad Rikhivel lenni. De ha most, kilépsz azon az ajtón és elfutsz, megtalálnak, és jobban fogsz szenvedni, mint eddig. – A szemeiben megcsillant egy kis aggodalom, de tudom, hogy ez csak a látszat. Ő sem akar semmi mást, csak kihasználni! Tudom! – Gyere vissza! – Nyújtotta felém a kezét, amit nem fogattam el, de bólintottam, hogy rendben. Mikor Rolf eltávolodott tőlem elő rántottam azt a tőrt, amit még Rikhter adott nekem. Rolf a kezem után kapott volna, de én gyorsabb voltam nála és a tőrt egyenesen Rolf mellkasába döftem, amitől felordított. Rolfban hagyva a kést, irányt váltottam és elfutottam, ki az ajtón az emberek világába. Úgy rohantam, mintha az életem múlna rajta, de ez így is van. El kell tűnnöm innen! El kell tűnnöm, hogy sose találjanak rám!