2013. március 31., vasárnap

4. fejezet - Csapda

Sziasztok! Itt a 4. fejezet! :) Jó olvasást hozzá! ;) ( Bocsánat a hibákért! :$ )
Puszi^^















Ott álltam becsukott szemmel és vártam, hogy mi fog történi. Viszont hiába vártam, nem történt semmi. Lassan és óvatosan kinyitottam a szemem és amit láttam az kicsit sokkolt. Rolf a jobb, Rikhter a bal oldalamon volt emberi alakban, de mind két fiúnak a teste körül iszonyatos és félelmetes aura keringet. Olyan volt, mintha vissza fognák magukat. Miattam lenne? De hát én csak közéjük ugrottam, ha annyira kegyetlenek, mint aminek mondják őket , akkor nem álltak volna meg, hanem simán elgázoltak volna. Csak azt nem tudom, hogy ha ezzel mind tisztában voltam, akkor minek kezdtem rohanni feléjük?! Hülye vagy te Heather! Ha ezt így folytatod a végén komolyan megfogsz sérülni! – Hé Heather! Ne állj az utunkba! Ez nem tartozik rád!! – Förmedt rám Rolf haragos pillantással. – Utálom a nőket! Mindig mindenbe bele avatkoznak! Csak kefélésre valók! – Mérgelődött Rikhter. Utálom, ha valaki csak erről tudd beszélni. A kefélés szót pedig ki nem állhatom! – Na ide figyelj! Te velem így nem beszélhetsz! Mégis mit képzelsz magadról?! Rohadt bőregér! – Kiabáltam Rikhterrel aki tágra nyílt szemekkel nézett rám. – Hmmmmm! Azt hiszem kedvelem a kis csajt! – Beszélt rólam kajánul Rolf. – Te is! Mit hisztek, mi vagyok én? Egy rongybaba, akivel akármit csinálhatok?! Csak hogy tisztázzuk! Utálom, ha egy olcsó kis kurvának néznek, és azt még jobban, ha valaki csak kefélésre megy! – Nagyon kikeltem magamból. Alig kaptam levegőt a végére úgy osztottam az észt. Tudod kivel szórakozzanak! – Igaza van! Miért kell elrontani Ezra születésnapját? Ami lehet nem ma van csak az ő állítása szerint, de akkor is! – Jött oda az a Sophie nevezetű lány, de most már rendes ruhában. – Sophie! Kuss legyen!  - Kiabált Rolf! – Nem kaptál engedélyt a beszédre! – Rolf nagyon dühösen nézett a lányra ami engem is megrémisztett. – B-bocsánat…. nagyon sajnálom! – A lány elvörösödött és a földet bámulta. – Na akkor! Ünnepelhetnék tovább? – Kérdezte Ezra. – Gyerünk! – Kiáltott a srác akivel korábban beszélgettem. Valami fura kísérteties mix zene ment, nagyon brutális volt! Egyszer csak valaki megrántotta a karomat. – Hé te! Mit is mondtál, hogy hívnak? – Kérdezte egy göndör vörös hajú nő. – Nem mondtam! De a nevem Heather! – Mondtam kiabálva, mivel ettől a kibaszott zenétől semmit nem hallottam. – Én Wilwain vagyok! Nagyon örülök! – Nyújtotta felém a kezét én pedig elfogattam az üdvözlését. – Nem mondom, van vér a pucádban! Még senki nem beszélt így Rikhterrel vagy Rolffal, de tetszett, ahogy elbántál velük. – Kacsintott. – Nos köszönöm! Nem igazán szeretem, ha csak valakinek azért kellek, hogy kihasználjon. – Kacsintottam vissza. – Áá értem!  És mi van közted és Rikhter között? – Kérdezte csillogó szemekkel. – Öhmmm…. nem igazán-… - Hírtelen valaki megrántott, el a vörös hajú lány mellől.  – Kösz! Remekül meg vagyunk! – Persze, hogy Rikhter volt az, ki más! – Na de mi most megyünk! Pá! – Mondta, majd a karomnál fogva rángatni kezdett. Pont Sophie mellett mentünk el és Rikhter megfogta a vállát. – Egyébként, nagyon formás kis tested van, kicsikém! – Súgta a fülébe Rikhter Sophienak. A lány elvörösödött és meg emelte a kezét, gondolom egy pofont akart adni a fiúnak. – No –no! Csókolni szabad, bántani nem! – Állította meg a kezét a lánynak Rikhter és megpuszilta Sophie nyakát. Jézusom! Remélem ezt Rolf nem látta. Hogy ezt megelőzzem rángatni kezdtem Rikhtert, nem akartam több balhét. – Jaj ne légy már ennyire türelmetlen drágám! Megyünk már! – Nézett rám és kacsintott. Majd jobb kezével átkarolta a derekamat és úgy mentünk el a helységből.  Akaratlanul is elpirultam és lehajtottam a fejemet. Majd hírtelen Rikhter a jobb felemen belemarkolt a hajamba és tépni kezdte. – Hogy is beszélt velem az előbb?! – Hangja fenyegető és visszataszító volt. – Mond! Te meg mit képzelsz magadról?! Hmmm? – Aztán nagy erővel a falnak csapott és testével is préselt. – N-nem a-akartam… - Nagyon féltem. Féltem, hogy megint megkínoz és hogy megint fájdalmak között leszek. Nem akarom! – Hát pedig mégis megszólaltál. De megmutatom mi a következménye annak, ha ilyen hangon beszélsz egy démonnal! – A testével még jobban préselt a falhoz, olyannyira, hogy már alig kaptam levegőt. Aztán a testéből tőrök álltak ki amik az én testembe hatoltak. Felakartam ordítani a fájdalom miatt, de Rikhter befogta a számat. Kajánul és ördögien vigyorgott. A rajtam lévő ruhát letépte rólam a másik kezével és végig nyalta a mellemet. – Kár ezért a ruháért! Pedig úgy szeretem….  – Éreztem a hangján, hogy élvezi amit most velem tesz. – Tudod, szívesen hallgatnám a sikolyod, de nem akarom, hogy bárki is meghallja. – Hajolt közelebb arcomhoz a fiú. Egy mozdulattal elengedett és hátra lépett tőlem, így a bennem lévő kések most eltűntek. Az egész testem lángolt és belülről égett! Rikhter magasra emelte a kezét és lekevert egy pofont nekem. Az arcomhoz kaptam a kezem és tágra nyílt szemekkel meredtem az előttem álló fiúra. Megragadta a karomat és vonszolni kezdett maga után. Próbáltam kiszabadulni, de olyan erősen fogott, hogy a vérkeringésem is megállt. Egy hosszú lépcsőn mentünk, ami szinte a föld alá vezetett. Olyan gyorsan mentünk lefelé, hogy azt hittem elesek. Amikor leértünk a lépcső aljára egy hatalmas vérvörös ajtó volt előttem. A mintázata csak egy dávidcsillag volt fekete kígyóval. Rikhternek ki se kellet nyitni az ajtót, mert az magától kinyílt. Belökött rajta és bejött utánam. Körülnéztem és valahogy ismerős volt a hely. Előttem fából és fémből készült tárgyak voltak, és büdös rothadó szag volt. Egyszer csak valami rácsöppent az arcomra, ezért lassan felnéztem. Megrémültem és a szemeim tágra nyíltak. Szó szerinte egy hulla lógott felettem fejjel lefele, megkötözve és megnyúzva. – Tudod, hogy hol vagyunk, drága? – Hajolt oda Rikhter. – Nem? Hát akkor hagy segítsek! – Ismét megragadta a karomat és egy fa ágyra fektetett. Kezemet és lábamat lekötözte és még ráadásul a derekamat is. – Ne! Engedj el! – Nem érdekelt milyen hangnemben szóltam hozzá, de bár érdekelt volna…. – Hogy mondtad? Ezért még csúnyán fájni fog a kicsi tested! – Egy kést emelt a magasba és elvigyorodott. – Neeeeeeeeeeeeeeeeee! – A hasamba döfte a kést újra és újra. Aztán jobbról balra és ugyanígy vissza szabdalta a húsomat. - Elééééééééghhhh! Elééghhhh….. neeeeeeehh! – Nem tudom… meddig… bírom…. még…. Ez fáj…. túlságosan is…fájhhh…. – Naaa?! Ugye milyen jó érzés?! Vagy talán azt akarod, hogy abba hagyjam?! – Könnyes szemekkel bólogattam neki, de szerintem ezzel csak az ellenkezőjét értem el. – Hahahhaa! Drágám! Nekem ez szórakozás! Minek hagyjam abba, mikor jól mulatok?! – Röhögött. – Kérlekhh…. kérlekhh… – Könyörögtem neki, de semmi értelme nem volt….. Miért? Miért kell mindig szenvednem…? – Ne aggódj drága, hamarosan nem fog már fájni! – Nevetett Rikhter, majd egy vörös hajú lány állt mellette. – Emlékszel még Wilwainre? – Wilwain? Ő az… aki oda jött hozzám…. Megráztam a fejemet, hogy nem emlékszek rá, nem akarok! – Akkor hát teszek róla, hogy emlékezz! – A lány ördögien vigyorgott, aztán pedig a bőre pikkelyessé vált, mint egy halnak. Agyarai és karmai nőttek, és a szeme kéken világított. – Finom húsi! – Hangja nem olyan volt már, mint előtte, hanem torzabb és mélyebb. A lány a vérben ázott testembe harapott és enni kezdett. – Ááááááááááááá! – Ezt… nem… bírom…. hhhhh... Szinte érzem,… ahogy kitépi a májamat… és a vesémet. Aztán a lány rémült tekintetével találtam szembe magam. – Rikhter! A lány képessége nem hagyja, hogy felemésszem! – Mondta a vörös. – Mi az, hogy nem hagyja?! –  – Nézd! Nem az fáj neki, hogy kitépem az egyik szervét, hanem az, hogy visszanő! Újra regenerálódik! –  – Mi?! -  Wilwain és Rikhter nagyon a  testemet nézték. A lány ismét belém harapott, és ismét szörnyű fájdalmaim lettek. – Látod?! Nem ölheted meg! – Nem… nem ölhet… meg…? Miért? Még az is jobb lenne,… mint hogy tovább szenvedjek…  „ – Heather! – „ Ne! Már megint ez a hang! „– Heather! Mi re vársz még?! Fuss! Szökj el! –„ Szökni? Mégis hogyan? Erőm sincs ahhoz, hogy felkeljek…. „ – Gyerünk Heather! Vagy tovább akarsz szenvedni?! Kellj fel! – „ Nem megy! Nem megy! Túlságosan…. fájhh…. Rikhter és Wilwain egymással voltak elfoglalva és rám sem néztek. Lehet ez lenne az alkalmas időpont?! De mi van ha észre vesznek? Nem tehetek mást! Muszáj! Muszáj! A mellettem lévő kést nagy nehezen de a kezembe vettem, és a rajtam lévő szíjakat kezdtem szét vágni. Lassan és óvatosan, nem akartam, hogy észrevegyék. Sikeresen elvágtam a kezemnél és a derekamnál, már csak a lábaimat kell kiszabadítanom és szabad utam van! Mikor felültem az ágyon majdnem elkiáltottam magam, de a szám elé tettem a kezem. Úgy néztem ki, mint egy kísérleti állat. A hasam nyílt volt, láttam a beleimet és a többi szervemet is. Megrémültem és remegni kezdtem. Nem Heather! Szed össze magad! Nincs idő arra, hogy meghátrálj! Elvágtam a lábamnál a szíjat és lassan leszálltam az ágyról. Óvatosan megindultam az ajtó felé, ám szerencsétlenségemre nyikorgott alattam a padló. A fenébe! Ránéztem Rikhterre aki meglepődve nézett rám, majd hírtelen futni kezdtem az ajtó felé. Kinyitottam és ki rohantam rajta! – Héé! – Hallottam ahogy Rikhter még utánam szól, de nem foglalkoztam vele. Csak rohantam tovább! Kerestem a többieket, de főleg Ralat. Senkit sem találtam! Ez nem lehet igaz! Miért pont most tűnik el mindenki?! A picsába! Megálltam a futásban mert arra lettem figyelmes, hogy a testem füstölni kezd. – Mi a-..?! – Végig néztem magamon és sehol nem találtam sebet vagy akár vérfoltot a testemen. De az előbb még-..! Kutya bajom sem volt. Már nem éreztem fájdalmat és a vérszag is eltűnt! Szóval ez lenne az egyik képességem? A testem önmagától újra születik…? Ez… ez fantasztikus érzés! Mi a fenéről beszélek?! Azonnal el kell innen tűnöm! – Heatheeeer! Hol vagy drágaság? – Jaj ne! Rikhter megtalált! – Rosszabb ha én talállak meg, szóval jobba n jársz ha ide jössz az apucihoz!  – Hogy fordulnál fel a tetves apuciddal együtt! Futni kezdtem az ellenkező irányba, de mivel nem láttam semmit, hogy hova megyek, valaminek vagy valakinek neki mentem! Az illető nagyon magas és erős volt. Bele markolt a két karomba és szorosan magához húzott. – Hé Rikhi! Azt hiszem, nekünk még van egy rendezetlen ügyünk! – Ezt nem hiszem el! Ő?! – Már csak egy hülye kutya hiányzott ide! Tűnj innen! – Az illető aki engem tartott hangosan felnevetett, de ez most valamiért más volt. Sokkal kegyetlenebb, mint amit valaha is hallottam. – Tudod, nagy hiba ha valaki kutyát mond egy vérfarkasra! Ilyenkor már csak,… az illetőt sajnálom! – Hangja tréfálósból rémisztővé vált. – Sophie! Vidd őt innen! – Egy alacsonyabb alak fogott meg és rángatni kezdett minél messzebb tőlük. Nem akartam menni, mert valami visszatartott, de féltem, és maradni sem akartam…. – Ő hozzám tartozik! – Ez Rikhter hangja volt. – Tévedés! Nem tartozik hozzád! Mivel nincs rajta pecsét! – A sötétséget a harcból keletkező erő világította meg. Azt hiszem… ez a mágia! – Engedj már el! – Ellenkeztem Sophieval. – Ne ellenkezz már te hülye liba! A védelmedet akarjuk! – A lány húzott volna tovább, de én nem hagytam. – Hagyj már békén! Eressz! – Majd egy mozdulattal kirántottam a kezemet a lányéból amitől mind ketten hátra estünk. – Mi a fenét csinálsz?!  Csak segíteni akarok! – Sophie türelme kezdett elfogyni, de nekem már régen elfogyott! – Segíteni?! Kösz, de boldogulok nélküled is! – Bunkón válaszoltam neki, és nem akartam, hogy segítsen! Nem! – Hát jó! Akkor menj innen! Semmi keresni valód nincs itt! Te csak egy szélhámos vagy, nem halhatatlan! Szóval takarodj a Hollóból! – Meglepett, hogy ennyire kiakadt, de már ezért megérte! – Ezer örömmel! – Otthagytam őket és futni kezdtem, baj csak az volt, hogy nem tudom hova! Baszki! Mekkora ez a hely, hogy egy rohadt kijárat nincs rajta?! És egyáltalán miért van ennyire sötét?! Mi a franc folyik itt?! – Heather! Heather! Fordulj már meg! – Először leblokkoltam, de amikor tudatosult bennem, hogy kiszólt azonnal megfordultam. – Ezra! – Nem tudom, hogy tudtam megölelni egy szellemet, de megöleltem. – Annyira örülök neked! – Könnyezet be a szemem. – Te jó ég! Veled meg mi történt?! – Nézet rám aggódva. – Rikhter…. –   – Mit csinált?! – Nem jött ki hang a számon, mert csak sírni tudtam. – Heather! Mit csinált?! Bántott?! – Bólogattam és tovább sírtam, majd a fejemet beletúrtam Ezra mellkasába. Csak sírtam és sírtam, és közben azon tűnődtem,…. miért vagyok ennyire gyenge…? – Többet nem fog bántani, ígérem! – Vígasztalt és közben a fejemet simogatta. De igen! Tudom, hogy még elkap azért, mert elszöktem… tudom! – Heather…. te nem akarsz… maradni, ugye? – Hírtelen felkaptam a szemem és Ezra hófehér szemeivel találkoztam. Honnan tudja? – Nem! Én.. nem tartozok ide, lehet, hogy halhatatlan vagyok, de én–…  – Tudom! Megértelek! Én is el akartam futni, de aztán rájöttem, nekem itt van a helyem! Nem erőltetjük ezt a dolgot, ha nem akarod, de tudd, hogy bármikor visszajöhetsz! – Mondta miközben mélyen a szemembe nézett. Annyira magával ragadott ez a pillanat. Hírtelen úgy éreztem, mint aki vonzódik valamihez. És azt hiszem ez a valami Ezra! – Hé! Engedd el! – Egy ismerős hang csapta meg a fülemet és a hang irányba fordítottam a fejem. Egyszerre lett a sötétségből világosság és égett szag. – Miért engedném? Te utasítást adsz a tanács egyik tagjának?! – Fordult oda Ezra. Kiara volt az. A lány hírtelen megijedt, de amikor rá néztem Ezrara megértettem, hogy Kiara mitől rémült meg ennyire. Ezra bal szeme sárgán világított és a bal orcáján a hús levált róla. Úgy nézett ki mint egy zombi! – Ismételd! – A fiú elengedett és a lány felé indult meg. Kiara hátrálni kezdett. – S-sajnálom.. é-én nem úgy értettem … – Ezra elkapta Kiara nyakát, megemelte és a falhoz nyomta. – Tudod mi a következménye annak, ha a tanácshoz nem megfelelően beszélsz?! Repülsz innét! Fogd vissza magad te szajha! Különben megismered a kegyetlen énemet! – Teljesen ledöbbentem! Sosem láttam még Ezrat ilyennek, oké hogy most ismertem meg, de akkor is! Mégis, a legkülönösebb ebben, hogy mindez tetszik! Tetszik a kegyetlenség, de csak akkor ha megvédeni próbálnak vele, nem pedig bántani. Lehet, hogy maradnom kéne? Kételkedek… most nem bízom abban, hogy én itt kifogom bírni.  Ezra elengedte a lányt és megvetően nézett le rá. – Tünés! – parancsolt rá. Kiara felállt, megigazította a ruháját és elindult felém. Nekem jött a vállamnak, és még utoljára visszanézett rám, aztán pedig eltűnt a semmiben. Mikor Ezra visszafordult hozzám a hideg is végig szaladt a hátamon. A fiú kinézete nem volt valami barátságos mégis, valahogy tetszett, és biztonság érzetett adott. – Még mindig menni akarsz? – Kérdezte lágyan, és kezdet vissza változni eredeti formájába. Válasz helyett megráztam a fejem, hogy nem. Bár ezt még nem tudom, lehet, túlságosan is veszélyes itt maradnom, de….. valami ide húzz! Hírtelen fura hangokra lettem figyelmes! – Bassza meg! Rajtam maradt Rikhter undorító nyálkája! – Rolf közeledett hozzánk ugrándozva, és közben a kezeit rázta. Majd felfigyelt ránk. – Rolf! Tesókám! Mi a pálya? – Viccelődöt Ezra. Tesókám?? – Semmi bazd meg! Csak emiatt a hülye nő miatt – mutogatott rám – harcba szálltam Rikhivel, erre ez elmegy, Sophie sehol, és Rikhternek a szárny faszságából meg ilyen undorító váladék folyik, ami hozzám ért!! – Megállás nélkül csak mondta és mondta. Kicsit, na jó nagyon, ijesztő volt így látni Rolfot, rendesen kiakadt! De várjunk csak! Mit is mondott az előbb?! – Héé! Mi az, hogy hülye nő?! – Förmedtem rá a magas fiúra. – Mit nem értesz rajta?! Hülye nő! Bár inkább egy elkényeztetet t kis csitri, aki fél a Hollóban! Örülj annak, hogy megmentettelek! –   – Bocs, de senki sem kérte, hogy megments! És ne merészelj velem így beszélni, mert fogalmad sincs, hogy ki vagyok! Te rühes kutya! – Azt hiszem ezzel nagyon megsértettem, mert a kezeit ökölbe szorította és a szemeiben csak úgy forrtak az indulatok. – Ezt szívd vissza! – Hangja normális volt, de dühös. – És ha nem?! Talán nekem esel?! Hú de félek! – Gúnyolódtam vele. – Na jó elég legyen! Fejezzétek be! – Vágott közbe Ezra. – Végre meg vagy! – Jött oda Sophie lihegve, de nem hozzám, hanem Rolfhoz. – Á Sophie! Segíts! Szedd le ezt rólam. – Nyújtotta a kezét a fiú, ami tiszta nyálka volt. – Fúj! Ehhez én hozzá nem érek! – Ekkor Rolf olyan ijesztően nézett rá, hogy szerintem a lányban megállt az élet. Bár tök mindegy, hiszen már így is halott. – Oké! – Válaszolt egyszerűen a lány. Miközben ők elvoltak megszólalt a hangos bemondó vagy mi a franc! Itt még ez is van?! – Figyelem! Minden tanuló fáradjon az osztály termébe mágia tanórára, a tanárok pedig foglalják el a helyüket! – Arata szólt bele, és még párszor elismételte a mondandóját. – Rolf, Sophie! Menjetek! Mi is mindjárt megyünk! – Mondta Ezra, én pedig kérdőn néztem rá, majd megfogta a karomat és vonszolni kezdett maga után. – Várj! Hova megyünk?! – Mosolyogva rám nézett. – A tanácshoz, utána pedig,… a tanórámra. – Tanóra? Ez most komoly?! Nem akarok!  Mikor megérkeztünk a tanácstermébe érdekes látvány fogadott. Mindenki rám szegezte szemeit és Rikhter is közöttük volt. Rémülten néztem végig, mert fogalmam sem volt, hogy mi fog történi. – Heather! Látom, hogy valami baj van, mi az? – Kérdezte aggódva Rala. Szóra nyitottam a számat, de mikor megláttam Rikhter pillantását nem szóltam semmit. Tudtam, ha elmondom, hogy mi bajom van, akkor Rikhter csak jobban megfog kínozni, és abba még belegondolni is fájdalmas. – Rikhter az oka, ugye? – Nézett rám gyanakvóan Rala. A szemeim tágra nyíltak, de nem mutathattam ki, hogy igaza van. – Dehogy!  Csak – …  – Ne hazudj nekem! – Vágot a szavamba Rala. A fenébe! Most mit csináljak?! Ha az egyiknek igazad adok, akkor a másik ki tudja miket művelne velem, főleg Rikhter! A francba! Hírtelen egy ismeretlen pasassn akadt meg a szemem a teremben. Úgy vettem ki, hogy ő is a tanácsba tartozik, de még sosem láttam. A tekintetünk találkozott, majd a férfi bökött egyet a fejével Rikhter felé. Ez meg mit jelentsen?! Most neki adjak igazad?! De ha ezt teszem, akkor…. Mindegy! Így is úgy is kapok még tőle. Hosszan felsóhajtottam és Rala szemeibe néztem. – Az a baj, hogy párnapja kerültem ide, és még azóta nem aludtam. – Mikor ezt kimondtam, Rikhter szemei csak úgy csillogtak a büszkeségtől. – Alvás? Miért, úgy érzed szükséged van rá? – Beszélt hozzám Rala. Valójában nem, de mást nem tudok most kitalálni. – Igen, úgy! – Válaszoltam. – Értem, akkor menj és pihenj le! –   – Nem! Ő most velem jön az órára! – Mondta a mellettem lévő Ezra. Jézusom! Ő tudja, de remélem nem szólja el magát. A francba! Rikhter kiolvasta a gondolataimat! Rikhte megindult felém és mikor mellettem ment el, fenyegetően rám nézett. – Abban biztos lehetsz! – Szavai végcsapásként értek! Ez nem lehet igaz! Miért?! Miért kerülök mindig olyan csapdákba, ahol túl mély a gödör?! Rala nem díjazta az ötletet, de végül bele ment. Ezra megszorította a kezemet és elindultunk ugyanarra, amerre Rikhter is. – Ugye tudod, hogy a hazugság bűn? – Mondta Ezra. – Ne haragudj! De nem mondhattam el! Rikhter ezért még – ….  – Nem érdekel az a bőregér! Engem az érdekel, hogy te biztonságban légy! Fogd már fel! – A fiú felsóhajtott és meg dörzsölte a fejét. – Bocs! Nem akartam durva lenni. – Mondta bocsánatkérően, én pedig lágyan megráztam a fejem, hogy nincs semmi baj. – Ne haragudj… - Lelkiismeretem volt azért, mert Ezra kitörését én okoztam. Erre már nem mondott semmit, csak tovább mentünk, persze folyamatosan fogta a kezemet, ami jól esett, de már kezdtem zavarban lenni tőle. Egy nagy fekete ajtóhoz érkeztünk, mikor Ezra kinyitotta hírtelen egy nagyon fényes fény jelent meg előttem aztán normálisan láttam mindent. Beléptünk a terembe és annyian voltak, mint tengerparton a gazdagok. Na jó olyan sokan nem, de legalább vagy harmincan biztos. Mindenki rám szegezte a tekintetét, főleg mert Ezra kezét fogtam. Egyiknek sem állt jól a szeme. A teremben tartózkodott Rikhter, Rolf, Kiara, Wilwain, és a többieket pedig nem ismertem. A hangzavar ami volt, rendesen megfájdította a fejemet. – Kuss legyeeeeeeeeeen!  - Ordibált Ezra. – Na végre! Remélem tudjátok, hogy plüssmaci rajongó vagyok. Nem is értem, hogy lehet,  hogy az emberek ilyen remek ételt készítenek. – Miközben Ezra az élvezeteiről beszélt, mindenki úgy nézett rá mint a hülyére, de én is! Hülye! Az nem kaja! Mondjuk neki szerintem édes mindegy! – Ha nem maradtok csendben és nem fogtok ide figyelni bárkinek is van plüssmacija az ma látta utoljára! – Kicsit ijesztően fejezte be a mondatát, de mégis valahogy cukin.  Majd Ezra oda hajolt a fülemhez. – Itt azok vannak, akik fekete mágiát használnak. Vigyázz a fejedre, mert néha a pokol is elszabadul itt. Vagyis itt már az van! – Beszélt hozzám suttogva a fiú. – Kérdezhetek? – Tette fel a kezét Kiara. – Mondjad! – Ezra unott pofával várta Kiara kérdését. – Mi a francot keres itt Sophie Reid?! Ő fehér mágiát használ! – Tényleg! Hiszen ő is itt van. Valamiért egyet értek ezzel a kérdéssel, hiszen ő nem lehetne itt. De én ezt honnan is tudom…? – Ő velem van, mivel hogy az én szolgám. De Sophie, nem emlékszek rá, hogy engedélyt kaptál volna arra, hogy be gyere! – Mondta Rolf Kiaranak és utána pedig Sophiehoz fordult. Mindenki a lányra nézett és várta a magyarázatott. – Én? De hát te írtad nekem a levelet, hogy jöjjek be! – Nézett értetlenül a lány. Rolf tágra nyílt szemekkel nézett vissza rá. – Én ugyan nem! – Mondta a srác. – Sophie! Takarodj kifelé! – Kiara ráparancsolt a lányra aki felháborodva felállt és szóra nyitotta volna a száját. – Na ebből elég! Most fejezzétek be vagy bezárlak titeket egy tömlöcbe! – Vágott közbe Ezra. – Mi?! De hát ő kezdte! – Mentegetőzött Sophie. – Nem érdekel, hogy ki kezdte, különben is, te mit keresel itt?! – Nem értem! Miért kell ennyire kiakadni?! – Ja, és ha már itt tartunk ő minek van itt?! – Kiara flegmán mutogatott rám, amitől kezdett elfogyni a türelmem. – Kiara! Te kaptál szót?! Mert nem emlékszem rá! – Ezra türelmesem végtelen. – Bocsi, csak tudod most rohadtul nem érdekel, hogy a tanácsba tartozol avagy sem, mert egy újoncnak is tilos a bejövetel, nem hogy egy fehér mágia használónak! – Egyszer rám egyszer Sophiera mutogatott. – Parancsolsz?! – Egyszerűen tettem fel neki a kérdést, mert már az a bizonyos cérna kezd elszakadni. – Nem hinném, hogy neked itt kéne lenned! Egy kurvából nem lesz halhatatlan! – Folytatta. Erre annyira bedühödtem, hogy azt sem tudom mit csinálok. Csak elkapott az indulat! Megindultam a lány felé, a pólóját megfogva kikaptam a padból és szó szerint a falnak basztam! – Na mi van?! Azt hiszed erős vagy?! Te büdös kurva! – Kiaranak úgy látom nehéz befogni a száját, na de oda se neki! Most teszünk róla! – Nem hiszem…. – emeltem meg a másik kezemet ökölbe szorítva – hanem tudom! – Megcélozva Kiara hasát telibe találtam az öklömmel. Nem tudom milyen erővel üthettem meg, mert a mögötte lévő fal aminek neki repült szinte darabokra hullott, és a másik terem falánál állt meg. Kiara szájából folyt a vér és a feje is vérzett egy helyen. Fejét felemelte és gyűlölettel telien nézett rám. Én ezt ugyanúgy viszonoztam a számára. Oda mentem hozzá, ismét megfogtam a pólóját és közelebb húztam magamhoz. – Esküszöm, hogy ha még egyszer így beszélsz velem a következő amit tőlem kapsz már a szívedet fogja célozni. – Olyan haraggal beszéltem hozzá, hogy még én is megijedtem ettől. – Heather! Elég lesz! – Fogta meg hírtelen valaki a vállamat. Rikhter! Elengedtem Kiarat és kiegyenesedtem. – Ne öld meg! Még szükségünk lesz rá. – Suttogta a fülembe. Rikhter hangvétele nyálas volt és ördögi. Utálom, amikor valaki így beszél, még a hideg is kirázz tőle. – Na jó üljetek le! Sophie, te pedig menj ki! – Hallottam Ezra hangját és a többiek suttogásait. – De hát–…. A lány megindult az ajtó felé és én is így tettem. – Heather! Te hova mész?! Hát nem maradsz? – Állított meg Ezra mikor az ajtóhoz értem. – Bocs Ezra, de ez az óra már nem érdekel! – Válaszoltam neki. Tudja, tudja, hogy most megfogok szökni. Nem érdekel, hogy hogy, de elhúzom innen a csíkot! Kinyitottam az ajtót és kimentem rajta, majd erősen becsaptam. Kint Sophieval találkoztam, aki karba tett kezekkel és dühös pillantással nézett rám. – Most mondom! Ha beleavatkozol olyan dolgokba, amikbe nem kéne azt nagyon megfogod bánni! – Beszélt hozzám a lány fenyegetően. – Te pedig, ha fenyegetni merészelsz, a beleiddel etettem meg Wilwaint! – Vágtam vissza, nem kímélve a szavak. Sophie először rémülten nézett rám, de utána benne is összegyűlt a harag, amit felém vetített ki. Az egymásra szegezett tekintetünk tele volt gyűlölettel és dühvel, és ezt tényleg egymásnak szánjuk. A közöttünk lévő gyűlölet, háborút robbantott ki.
Megindultam a kijárat felé ott hagyva a lányt és ezúttal, minden mást is! Mikor megérkeztem a kijárathoz, kinyitottam és kiléptem a Holló ajtaján. Végig mentem azon az úton amin Rolffal és Sophieval jöttem ide attól a bizonyos ajtótól, ami az emberek világába vezet. Csak mentem előre és nem törődtem semmivel, ám egy árny jelent meg előttem, és a kinézete nagyon hasonlított arra, amikor zuhanyzásközben is láttam. – Biztos menni akarsz? – Szólt hozzám. – Ki vagy? Mit akarsz tőlem?! – Az árny közelebb jött hozzám és akkor láttam, hogy ez az a pasas aki a tanácsteremben összetalálkozott a tekintetünk, majd a fejével mutogatott valamit. – Az én nevem Wren. Vámpír vagyok. Találkoztunk már, a tanácsban. – Mondta. – Igen, emlékszem rá. Mit akartál üzenni akkor? – Kérdeztem tőle. Válaszokat akarok! – Üzenni? Semmi különöset, csak figyelmeztetni akartalak, hogy ha Rikhternek hazudsz, jobban bajod fog esni. –   –  És téged az mit érdekel?!  - Gyanakvóan kérdeztem.  – Ó engem semmit, csak tudod, a Hollóban vannak szabályok, és ha most elmész, azzal valami olyat indítasz el, ami súlyos következményekkel jár. –   – Te most, fenyegetsz engem?! – Szúrósan néztem a pasi szemeibe és próbáltam nem mutatni félelmet. – Dehogy! Csak figyelmeztettelek! De te tudod! – Amikor az utolsó szavak mondta már nem láttam sehol, mint akit a föld nyelt volna el. – A fenébe! – Nem tudtam kideríteni, hogy mit akart ezzel mondani, de már nem érdekel! Úgy is felszívódok erről a helyről!  Már majdnem elértem az ajtót, ami a szabadulásomhoz vezet. Mikor a kilincsért nyúltam volna, gyors lépteket hallottam, amik felém közeledtek. – Állj! – Kiáltott rám valaki. – Rolf?! Te meg mit keresel itt?! – Néztem rá zavarodottan. Az előttem álló fiú megállt a futásban, liheget párat, majd görnyedve nézett fel rám. – Nem mehetsz el! Főleg nem oda! – Mutatott az ajtóra. – Miért nem?! Ki vagy te, hogy megmond nekem hova menjek és hova ne?! – Kiabáltam vele, nem hiszem el, hogy már ő is kezdi ezt nem mehetsz el dolgot! A fiú felegyenesedett , kihúzta magát, hogy egy kis félelmet keltsen bennem, majd megindult felém, én pedig hátrálva neki mentem egy fának, ami mögöttem volt, Rolf pedig neki préselt. – Hogy ki? Már megbocsáss, de tapasztaltabb vagyok itt, mint te, tehát én a feletessed vagyok! – Szemei a büszkeségtől és birtoklási vágytól csillogtak. – A feletessem? Azt nem hiszem! – Válaszoltam gorombán. – Miért? Mert Rikhter játékszere vagy? Ugyan már! Akármikor eltudnálak tőle venni drágám! Ehhez minden jogom meg van! – Majd közelebb hajolt az arcomhoz. – Nem hiszem, hogy minden vágyad Rikhivel lenni. De ha most, kilépsz azon az ajtón és elfutsz, megtalálnak, és jobban fogsz szenvedni, mint eddig. – A szemeiben megcsillant egy kis aggodalom, de tudom, hogy ez csak a látszat. Ő sem akar semmi mást, csak kihasználni! Tudom! – Gyere vissza! – Nyújtotta felém a kezét, amit nem fogattam el, de bólintottam, hogy rendben. Mikor Rolf eltávolodott tőlem elő rántottam azt a tőrt, amit még Rikhter adott nekem. Rolf a kezem után kapott volna, de én gyorsabb voltam nála és a tőrt egyenesen Rolf mellkasába döftem, amitől felordított. Rolfban hagyva a kést, irányt váltottam és elfutottam, ki az ajtón az emberek világába. Úgy rohantam, mintha az életem múlna rajta, de ez így is van. El kell tűnnöm innen! El kell tűnnöm, hogy sose találjanak rám!















2013. március 17., vasárnap

3. Fejezet - A Bukottak

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet! Nincs hozzá különösebb mondani valóm. :)
Jó olvasást! :)
Bye. ^^













- Haza?! De hisz itthon vagy! – Mondta a barna hajú lány. – Te normális vagy?! Egyáltalán milyen hely ez?! Mert hogy nem az otthonom az is biztos! – Mire ezt kimondtam a lány a kezét riadtan a szájához kapta és a mellette álló fiúra nézett, aki szintén meglepődött. Nem tudom most minek ennyire kiakadni! – De hát a holló az otthonod. Nem utasíthatod el! Kérlek! Gyere velünk! – Nyújtotta ismét a kezét. – Mondtam már, hogy nem! Melyik felét nem érted?!- Tettem karba a kezemet. – Na jó így nem jutunk semmire! – Jelentette ki a fekete hajú srác, majd oda jött hozzám, elkapta a derekamat és egy mozdulattal a vállára tett, mint egy zsákot. – Héé! Mi a szart képzelsz magadról?! Azonnal tegyél le!  - Úgy éreztem, mint aki a falnak beszél, és ez így is volt. Összevissza kapálóztam, de kiszabadulni nem sikerült, így hát feladtam. Miközben haladtunk előre, jobban mondva haladtak velem előre , mert hát ugye nem a saját lábamon mentem, hanem ennek a hülye korcsnak a vállán, ez a Sophie vagy ki meg az engem tartó srác beszélgetni kezdtek. – Rala tudd róla, hogy egy újonc jön közénk? – Kérdezte a lány. – Minek tudná? Csak Arata tudja meg az a nyamvad Rikhter! - - Mi bajod van vele?  Ennyire utálod? – A fiú erre csak morgott egyet, de nem válaszolt. Hírtelen megállt, és szó szerint ledobott magáról egyenesen le a kemény és szúrós földre. – Á bazd meg! Nem tudnál egy kicsit finomabban ledobni?! – A testem így is tele volt sebekkel, amik most iszonyatosan fájtak. Legszívesebben ordítottam volna, de ezt most inkább hanyagolom. A lány oda jött hozzám.  – Jól vagy? El kell látni a sebeidet minél gyorsabban különben-…. – A szeme megakadt a testemen. – Ne bámulj már így! Ez félre érthető. – Mondtam. – B-bocsi, csak….. nem érdekes. Gyere, menjünk be. – Felálltam, és mikor megfordultam szemeim kikerekedtek és megszólalni sem bírtam. Egy hatalmas nagy kastély volt előttem. A kastély előtt síremlékek voltak amik kéken világították meg az éjszakát. A kastély tetején egy holló volt, amit pedig a hold fénye világított meg. Félelmetes volt, mégis valahogy….. gyönyörű. – Esetleg megmozdulhatnál?! – Meredt rám a fiú. – Már megbocsáss, de nem vagy az apám, hogy dirigálhass! – Hajamat hátra csaptam majd megindultam a kastély bejárata felé. Amikor elérkeztem az ajtóhoz, hogy kinyissam Sophie vagy ki az isten megfogta a kezem és levette a kilincsről. – Ne haragudj, de újoncoknak tilos az ajtónyitás. – Mondta, majd kinyitotta az ajtót és bement rajta, én pedig utána. Ch! Még hogy újonc! És még azt akarják be adni nekem, hogy itt lakom. Marhák! Belépve az ajtón egy nagy helyiségben találtam magam, ami valójában egy igen hosszú folyosó volt. A mennyezett boltív alakú volt erős kék színnel. A padló kockás mintázatú, kékeszöld és fekete színnel. A hideg kirázott, de tetszett! Mindig is imádtam az ilyen sötét dolgokat! Szinte ámulatba estem, annyira csodálatos volt. Jézusom! Magamra se ismerek! A mai napon háromszor támadtak meg, és én képes vagyok csodálatra gondolni?! Ez biztos nem anyámtól örököltem! Miközben kizökkentem helyiség csodálatából, rájöttem, hogy a lány és a fiú már nincsenek itt. – Remek! Megint egyedül hagytak, ma már másodszor! – Dühöngtem hangosan. Aztán hirtelen megint fura hangok sértették a fülemet. Olyan volt, mintha valaki halkan matatna valamin. Lassan elindultam a hang irányába, kicsit rémisztő volt, mert csak gyertyafények világítottak a sötétben. Egy szobából jött a hang, aminek az ajtaja tárva nyitva volt. Bekopogtam, de nem kaptam semmilyen visszajelzést sem. Átléptem a szoba küszöbét és beljebb mentem. Semmit sem láttam, túl sötét van. Az ablakból beáramló holdfényt el takarta egy sötét felhő, majd valami hozzáért a vállamhoz. – Búú! - - Ááááá! – Kiáltottam, és kirohantam a szobából. Hirtelen egy árny jelent meg előttem és ismét megijesztett. Megint felkiáltottam és ismételten szaladni kezdtem, ám megbotlottam valamiben így elterültem a földön. Nevetés hangot hallottam. – Hihihihi! Nyugi nem bántalak! Csak hát ez kihagyhatatlan volt. – Jött a hang. Hírtelen a lámpák felkapcsolódtak, és világosság lett úrrá. Mikor megfordultam egy szőke hajú srác állt előttem. – Nagyon örvendek! Az én nevem Ezra, a szellem! Hát téged hogy hívnak drága szentem? – Mondta a srác. Értetlenül néztem rá, mert nagyon hülyének néz ki. Mármint a viselkedése, a külseje egész cuki. E gondolatok után megráztam a fejemet, felálltam, leporoltam a ruhámat majd a fiúra néztem. – A nevem Heather! De te mit-…. – Megakadt azon a szemem, hogy a fiú nem a padlón állt, hanem szó szerint a levegőben  lebeget. – Öhhmmm…… te mi is vagy pontosan? – Kérdeztem. – Már mondtam, szellem. - - A-ha! – Gondolkoztam majd sóhajtottam egyet. – Nem tudom, hogy hogy csinálod, de nem rossz trükk. Viszont most már abba hagyhatnád! Irritál! – A srác értetlenül nézett rám, majd a lábára és hatalmas röhögésben tört ki. – Ez most komoly? Te vagy az újonc és fogalmad sincs arról, hogy mi létezünk?? H-hát e-ez nagyon durva-aaa haahahahaaa! – Úgy röhögött, hogy alig tudod beszélni és közben verte a padlót is, mint aki görcsöl. – Nem tudom mi ilyen vicces, de szerintem rohadtul nem az! – Mondtam. – Jaj Heather-Heather! Neked fogalmad sincs, hogy hol is vagy, igaz? Azt se tudod, hogy te ki vagy! – Húzta fel a szemöldökét. Nekem meg már fogy a türelmem. – Na jó szerintem itt fejezzük be! Eleget hallottam! Most megyek! - - Azt nem hinném! – Hangja fenyegető és sértő volt a számomra. – Hogy mondtad?! – Kérdeztem vissza. – Ezt a helyet nem hagyhatod el kis csillag! Egy halhatatlan nem járkálhat csak úgy az emberek világába. – Magyarázta. Én pedig értetlenül fintorogtam rá. – Te most szívatsz, ugye? Halhatatlanok? Emberek világa? Milyen baromság ez?! Ti mind bolondok vagytok! Nem lehet, hogy túl sok horror filmet néztetek? Elmebetegek! – A végére már nagyon kikeltem magamból. Hihetetlen, hogy mennyire dilis emberek is élnek. Ez nem normális dolog! – Nem hinném, hogy így kellene ítélkezned! Elég bizonyítékot láttál már ahhoz, hogy tudd, a tápláléklánc csúcsán nem az emberek állnak. -  - Mire célzol ezzel?! –Böktem egyet a fejemmel. – Hmmmm, lássuk csak. – Gondolkodott, majd szóra nyitotta a száját. – Ott volt az, mikor az expasid kiakart nyírni, de egy fura csuklyás fickó megmentett. Aztán egy farkas fiúvá változott, leszúrt egy kardal és még mindig életben vagy. Elvittek a kettős dimenzióba ahol megtaláltad az ajtót, vele együtt Rikhter-t, kinek szárnyai nőttek, ő lesmárolt, te ellökted, aztán ott hagyott azoknak a zombiknak, hogy megegyenek, össze-visszaharapdáltak és még azt is túlélted. Már megbocsáss, de ezek nem véletlenek!  Ha ezek után nem vagy képes hinni, akkor súlyosabb a helyzet, mint gondoltam. – Az utolsó mondatnál kezét az álla alá helyezte, jobb szemöldökét felhúzta és tekintetével végig mérte a testemet. – Szóval azt mondod, hogy nekem vannak gondjaim? – Nem minden nap kapok ilyen fajta kioktatást. De, várjunk csak? – Várj! Honnan tudod, hogy mik történtek velem?! – Kérdeztem. – Igen azt mondom, hogy neked vannak bajaid, és ha tudni akarod, hogy honnan tudom, akkor csak annyit mondok, hogy a növények súgták. Mivel beszélek a nyelvükön. – Na jó ez nagyon bizarr! De ha jobban bele gondolok, akkor van valami igazság benne….. vagy nem?? Ajjjjjjjhh! Ezt nem hiszem el! Mit művelek?! Te jó ég! – Még mindig elakarsz menni? – Kérdezte a srác. Bár nem mondom, hogy srác, ha azt állítja magáról, hogy nem ember. Elfordítottam a fejem és csak a szemem sarkából pillantottam rá. – Nem tudom….. nekem ez még…. – Ekkor megszólalt egy olyan hang, amikor a sulikban vége van az óráknak. Egy csengő. – Ó! Vége az óráknak! Sirály! – Ugrándozott a szöszi. – Óráknak? Mi ez, egy iskola? – Értetlenkedtem. – Igen! Még hozzá egy olyan iskola, ahol természetfeletti lények tanulnak mágiát.  -  Szólalt meg egy hang a távolból. Közelebb jött, és felismertem, hogy ez az a csuklyás pasi. – Az én nevem Arata! Gondolom Ezra-t már ismered, és Sophie-t is. Mutatott a mellette álló lányra, aki mosolygott rám. – Heather, tudod, hogy miért vagy itt? – Kérdezte Arata. – Nem igazán. – Válaszoltam. – Azért vagy itt, mert nem vagy ember. – Egy kis fáziskésés után röhögésben törtem ki. – E-e-ez most komoly?? – Már a padlón voltam és a szemem is bekönnyezett. – Öhm, igen! Ez volt a reakciója akkor is mikor mondtam neki a tényeket.  -Mondta a szöszi Aratanak. Ekkor komolyra váltottam és a csuklyás pasira néztem. – Bocs, de nem igazán értem. Ha nem vagyok ember, akkor mi vagyok? Vérengző vámpír? – Gúnyolódtam, ami nem igazán tetszett nekik. – Pont ez az, hogy mi sem tudjuk. Azon vagyunk, hogy ezt kiderítsük, de ehhez a te segítségedre is szükség lesz. – Lépet felém egyet. – Nanana! Álljunk csak meg egy kicsit! Kimondta, hogy én tudni akarom, hogy mi is vagyok?! Egy szóval nem mondtam! – Fröcsögtem. - Szóval még mindig nem hiszel, igaz? -  - Persze hogy nem! Milyen marhaságok ezek?! – A csuklyás pasi sóhajtott egyet és megfogta a fejét. – Jól van! Gyere! Mutatunk valamit! – Mindenki megindult én pedig követtem őket. Mikor végre felértünk egy hosszú lépcső utolsó fokára, már izomláz volt a seggemben. Óh bocsánat a kifejezésért! Bementünk egy szobába azon keresztül pedig még egybe. Ezt kábé ötször ismételtük meg. Komolyan, már kezdem unni! Arata vagy ki megállt előttem én pedig véletlenül neki mentem. – Mi, már itt vagyunk?? – Kérdeztem kicsit bunkón. – Ez itt az iskola központja. – Mondta a csuklyás. Körbe néztem, és amit láttam nem volt túl nagy, de kicsi sem. Körülbelül tíz méter magas, huszonöt méter hosszú, és harminc méter széles helyiség volt. Középen egy nagy körasztal körülötte székekkel. A falakon mindenhol képek voltak, nőkről és férfiakról egyaránt. A helység egyik része teljesen fehér a másik fekete volt. A körasztal fölött egy üveggömb lebeget, ami erősen fénylett, ezzel is megvilágítva mindent. A plafont egy nagy tükör takarta. Félelmetes volt úgy felnézni, hogy saját magamat látom. De be kell valljam, tetszett! – Mi ez a hely? – Fordultam oda hozzájuk kérdésemmel.  – Ez a tanács tárgyalóterme. – válaszolta Arata. – Tanács? Milyen tanács? - - Olyan tanács, mely képviseli a fekete és fehér mágiát egyben. – A hang után fordítottam a fejem és egy magas, hosszú vörös hajú nőt láttam meg. Testén csak egy fekete alsónemű és melltartó volt, félhosszú szárú bakanccsal. – Szóval te vagy az újdonsült diák? Örvendek! Én Rala vagyok! – Nyújtotta felém a kezét. Nem tudom miért, de elfogadtam bemutatkozását, és viszonoztam a kézfogást. – Heather! – Vágtam rá. – Arata! Menjetek ki! – Parancsolta Rala. A többiek ki mentek, ketten maradtunk bent. – Gondolom….. nem vagy az a fajta akinek ha mondanak valamit azonnal elhiszi. Így feltételezem Aratanak és Ezranak nem nagyon hittél, amiket mondtak. – Mondta. – Nem, tényleg nem. Deee…. kicsit kezdek tisztábban látni. Lehet hogy igazuk van. Hiszen sok olyan dolog történt ma velem, ami nem emberi. – Miközben ezeket a szavakat mondtam, Rala különösen fürkészte az arcomat. Tekintettem, mint mindig most is rideg volt. – Értem. - - De egyébként Arata még azt is mondta nekem, hogy nem vagyok ember. Ez mit jelentsen? – Rala a körasztalhoz ment, kihúzott egy széket majd leült rá. Én is így tettem. – Gondolom már találkoztál Rolffal. -  -  Azzal a kutyával? Igen!  Meg akart ölni! – Duzzogtam. – Először is, ő egy vérfarkas. Másodszor pedig, azon nem gondolkodtál még el, hogy amikor majdnem megölt mennyi vér folyt ki belőled és nem véreztél el? – Húzta fel a szemöldökét. Most hogy ezt így mondja…. de! Csak hát nem tudtam mire vélni. – Igen, csak arra gondoltam, hogy lehet sok vérrel rendelkezem. – Rántottam meg a vállam. – Egyébként meg honnan szeditek azt, hogy nem  vagyok ember? – Kérdeztem. – Rolffnak van egy olyan képessége, hogy mikor átváltozik farkassá nem ismer kegyelmet. Ilyenkor pedig ha egy ember, ismétlem ember hozzá ér a szőréhez, még csak egy kicsit is, akkor az illető azonnal meghal vérmérgezésben. Ha jól tudom, akkor farkas alakban hozzád ért, de te még mindig életben vagy. Hogy lehetséges ez? Úgy hogy nem vagy ember! Mert ha az lennél, akkor ott meghaltál volna! – Hajolt közelebb az arcomhoz a nő. – Heather! Te ezek szerint mindig abban a tudatban éltél, hogy ember vagy, mert ez volt számodra természetes, de ez nem így van. Arata azért hozott ebbe a szobába, hogy hátha a gömbbel megfejthetjük, hogy mi is vagy valójában, de ez még nem sikerült. A gömb nem válaszol semmire. Lehet azaz egyik képességed, hogy el tudod rejteni az erődet. – Miközben Ralat hallgattam azon tűnődtem, hogy vajon hogy cseppentem ebbe bele? – Nos mit mondasz? Szeretnél a Hollóban tanulni? – Pillantása őszinte volt és megnyugtató. Nem tudom, hogy ő milyen fajból származik, de nagyon érzelmes számomra. Felálltam, visszatettem a széket a helyére és karba tettem kezeimet magam előtt. – Még nagyon sok mindent nem értek, de ha ez kell ahhoz, hogy megértsem, akkor legyen! Maradok! – Határozottan mondtam ki. Szemrebbenés nélkül.  A nő elmosolyodott és kivezetett a helyiségből. Kiléptem az ajtón és becsuktam magam után. Nem tudom mit csináljak. Mit kéne most tennem? Vajon jól döntöttem azzal, hogy maradok? Mi van, ha ez az egész csak egy csapda? Annyi kérdésem van, hogy nem is tudom mindent feltenni. – Nocsak-nocsak! Hát újra találkozunk? – Jött a hang a sötétségből. – Ki az?! – Hátráltam. – Naaaaaa! Hát így kell engem fogadni? Ez fáj! – Ez a hang nagyon ismerős…. csak nem?! – Jó újra látni, cicamica! – Közelebb jött hozzám, amitől megpillantottam az arcát. – TEE?! Van képed ide tolni a seggedet?! – Förmedtem rá. Az a szőke hajú srác volt, aki az ajtó előtt lesmárolt, és utána szépen ott hagyott. – Azt hiszem félre ismertelek. – Hajolt közelebb az arcomhoz. – Erősebb vagy, mint hittem. Ez tetszik! – Nyalta meg a száját. – Most mondom! Szállj le rólam mert nagyon megbánod, ha nem! – Erre hangosan felröhögött. – Jaaaaj! Kicsikém, engem nem lehet megfenyegetni. – Még közelebb jött hozzám, átkarolta a derekamat és szorosan magához préselt. – Engedj el! – Ellenkeztem. – És ha nem? Akkor mi lesz? Hm? – Az egész testemen végig pásztázott a keze. Most ehhez nincs kedvem! – Csábító vagy picinyem! Nem akarsz Rikhter nagyúrral rosszalkodni? – Szavai egyfajta undort jeleztek felém. A hideg végig szaladt a hátamon. És e érzések között felbukkant egy másik is. Ugye nem?! Nem akarom, hogy újra a felszínre törjön ez az érzés! Nem akarom, hogy a félelem ismét úrrá legyen rajtam. – Engedd el! Most rögtön! – Szólalt meg egy számomra ismeretlen hang. – Te meg mit keresel itt?! Nem a saját dolgoddal kéne foglalkoznod? – Kérdezte Rikhter az ismeretlentől. – Azzal foglalkozok épp! Rikhter! Már most rám untál volna? – Beszélt folyamatoson egy női hang. – Hmmmmmmm…. Igen! – Válaszolt egyszerűen a fiú. – A sötétből egy hosszú barna, fél göndör hajú lány jelent meg. Éreztem körülötte egy sötét aurát, amit ugyan nem láttam, mégis tudtam, hogy ott van. Rémisztő a kiscsaj! És nem valami szép. Nem csoda , hogy ráuntak…. – Szóval így állunk?! Rikhter tudom, hogy mit tervezel a lánnyal. És hidd el, nélkülem képtelen lennél irányítani. – Jött közelebb a lány. A fiú elengedett, vagyis inkább arrébb lökött és a másik lányhoz ment. – Te most fenyegetsz engem?! Mert ha igen nagyon megbánod! –Fenyegetőzött  a srác. – Ó tényleg? Nem hinném! Mi ketten összetartozunk Rikhter! Elvégre, még Wilwain sem felet meg az elvárásaidnak, csak én. – Büszkélkedett a lány. – Kiara drága! Tudod mit? Ám legyen! Segítesz célom elérésében, de ha megpróbálsz keresztbe tenni nekem, - közelebb hajolt a lányhoz. – megöllek! – Nem mondom, tudd fenyegetőzni. – Te okos vagy Rikhter, de meglátjuk mennyire mész vele ellenem! – A lány most felém fordult és oda jött hozzám. – Az én nevem Kiara! Ha túl akarod élni a Hollót, akkor gyere velünk, és mi kiképezünk! – Nyújtotta felém a kezét. – Túlélni? Ez meg mit jelentsen? – Erre nem válaszolt csak hangosan felnevetett.  – Drágám, ez a hely nem gyerekjáték. Szerinted mik történnek az olyanokkal, mint te, ezen a helyen? Hm? - - Nem tudnál egyszerűbben beszélni, ahelyett, hogy rejtvényekben beszélsz, drága?! – Gúnyosan és kihívóan beszéltem vele. Utálom, ha becézgetnek! – Nagy a szád! De próbálj meg akkor beszélni, ha már kivágták a nyelved! – Vágott vissza gúnyosan. – Ne így! Ha így kezeled, nem jön. Inkább próbáljuk meg ezt. – Szólalt meg Rikhter. Hírtelen egy ketrecben találtam magam, minek az oldala belülről hegyes késekkel volt körülvéve. Aztán a ketrec egyre kisebb és kisebb lett. – Mit csináltok?! Engedjetek el! – Kiabáltam. – Sikíts csak! Senki nem fogja hallani. – Mi ez? Remeg a testem! Félek! Félek! Nem akarok meghalni! Nem akarok! A kések már elérték a bőrömet és megállás nélkül hatoltak bele a húsomba. Ordítottam a fájdalomtól. Még jobban belém mélyedtek, már a csontjaimat is elérték. Hallottam azok hangjait, miként roppannak össze. – Na! Hogy élvezed? Ugye milyen jó érzés?!  - Beszélt hozzám egy hang. A vér, mely kifolyt a testemből, az egész teret elárasztotta rothadó szaggal. Ettől a hányinger kerülgetett. – Csak nem hányingered van? Ó te szegény! – Beszélt hozzám gúnyosan Rikhter. – Hagy segítsek! – Folytatta. Hírtelen a gyomrom kavarogni kezdett. Egyre jobban és jobban feljött a beleimen keresztül, egészen a nyelőcsövemig, majd egyszerűen a számon át távozott a vörös folyadék. Vért hánytam. – Te… örült… vagy… - Mondtam akadozva, de alig bírtam beszélni a sok vér miatt, ami a számomon át távozott. – Tudod, ezt én dicséretnek veszem. Szóval, köszönöm elismerésed! Kíváncsi vagyok, meddig bírod még! – Vigyorgott a srác. Alig kaptam levegőt és a vérveszteség miatt is szédültem. A fájdalom, amit éreztem, az öngyilkosságra késztetett. Legszívesebben felnyúlnék a szívemhez és kitépném! Egy gyors gondolta játszódott le bennem, hiszen, már nincs veszteni valóm. A tőrök amik bennem álltak és a húsomat szaggatták, nem találtak el fontos szerveket, így csak az elvérzés fenyeget. De nem értem! Ennyi vér hagyta el a testemet és még mindig élek! Hogy lehetséges ez? Nem baj…… akkor majd most! Egy erős mozdulattal elfordultam balra, így a kések végig szabdalták a testemet. Remélem…. eltaláltam egy fontos szervet……. Sötétség borul mindenre…. sikerült…..

- Ne hogy azt hidd, hogy vége! Még mindig élsz! Ébresztő!! – Riadtam fel a hangra. – Mi?! – A ketrec nincs körülöttem és egy ágyon fekszek bekötözött sebekkel. – Meghaltam? –   – Nem! – Mondta az előttem álló fiú. – Azt hiszem alá becsültelek. Jobb vagy, mint gondoltam. – Bólogatott elismerően a fiú. – De akkor… ezek szerint még mindig élek…? – Keservesen néztem az előttem állóra, várva a választ. – Nem! Mert már régen meghaltál, ha jól veszem ki, akkor még gyerekkorodban. Hogy lehet, hogy erre nem emlékszel? – Beszélt hozzám a szőke. – De hogy haltam! Itt ülök előtted! – Mondtam nevetve. – Itt ülsz, de nem emberként! Heather drága, te nem vagy ember, miért nem látod be végre? Hm? Vagy esetleg egy kis segítségre volna szükséged? – Lépet hozzám közelebb kaján vigyorral az arcán. – A tiédre? Soha! –  – Kár! De ha ezt szeretnéd, ám legyen! Mától kezdve, az én rabszolgám vagy! Én akármit is mondok neked, te azt teljesíted. De ha még sem, akkor azt fogod kívánni, hogy bárcsak meg se születtél volna! – A fiú még közelebb jött hozzám és az arcomhoz hajolt. – Hmmm! Csábító hús vagy annyi szent! Fúj! Hogy merészeltem kimondani ezt a szót?! Undorító! Tessék, ezt ajándékba adom. – Nyújtotta felém a kezét amiben egy tőr volt. – Ez meg minek? Mit kezdjek én vele? –  – Ki tudja! Egyszer lehet szükséged lesz rá. – Kacsintott. – És ha nem szolgállak? – Kérdeztem.  – Akkor drágám szenvedni fogsz! Jobban, mint az előbb. – Nézett mélyen a szemembe. – Megmutatom, hogy! – Egy mozdulattal a kezében lévő tört a hasamba szúrta. – Kghhh…. – jött fel újra a vér. – Élvezed? – Vigyorgott a fiú. – Te… nem vagy normális! –  – Ó! Ilyen szépet még sosem mondott nekem senki. Köszönöm! – A kést, ami hasamban volt, megforgatta bennem. Olyan hangosan felordítottam, hogy azt hittem a hangszálaim is elszakadnak. – Hihihihi! – Röhögött fel Rikhter. Elengedte a kést benne hagyva a hasamba, és felegyenesedett. – A tiéd. Húzd ki! – Mondta, én pedig dühösen néztem rá, majd egy mozdulattal kihúztam magamból a tőrt. Éreztem, ahogy a seb gyógyulni kezd, és közben olyan volt, mintha lángra lobbanna a testem. Mintha… erőre kapnék. – Hmmmm! Nem rossz nem rossz! Azt hiszem, neked még hasznát veszem. Most pedig szedd össze magad! Ezranak születésnapja van, megyünk ünnepelni! – Születésnap? Itt még olyan is van? Mi ez a hely egyáltalán? Rikhter egy sötétkék rövid koktél ruhát tett elém. – Arra van a fürdőszoba. Mosakodj meg és öltözz! Ha fehérneműre van szükséged, akkor abban a fiókban találsz. – Mutatott rá. Ez most komoly?! Ez egy kicsit…. erős. Egy olyan hely ami tele van kegyetlenségekkel, még szülinapot is tartanak? Na erre kíváncsi vagyok! Feltápászkodtam az ágyból és a fürdőbe mentem. Levettem a ruháimat és a tükörbe nézve nagyon megijedtem. A testem tele volt hegekkel és olyan tetoválásokkal, amiket ezelőtt sosem láttam. Az egyik tetoválás ami rajtam volt egy kígyót ábrázolt ami egy kereszt köré volt tekeredve. Sosem láttam még! Ez… most került volna rám? Beálltam a zuhany alá és megnyitottam a csapot. Jó eső érzés volt megszabadulni a hozzám tapadt vértől. Mikor végeztem kiszálltam a zuhany alól és magam köré csavartam egy törölközőt. Megszárítottam magam, kinyitottam a fiókot és kivettem belőle egy fekete melltartót és alsó neműt. Majd felvettem a ruhát. Pont jó volt rám. Megtaláltam a hozzá tartozó cipőt is és azt is felkaptam a lábamra. – Kész vagy? – Nézett be Rikhter. – Wáááó! Nagyon dögös! – Vigyorodott el. Ettől kicsit zavarba jöttem, de korrigáltam magam. – Mehetünk? – Kérdezte, én pedig bólintottam, hogy igen. Meg kell hagyni, Rikhter nagyon jól nézett ki fehér ingben, ami hanyagul kivolt felül gombolva és egy farmerban! Végig mentünk egy hosszú folyosón, aminek a végén egy ajtó volt. Rikhter lenyomva a kilincset kinyitotta és elég érdekes látvány fogadott. Mindenki ott volt akit eddig ismertem és olyanok is akiket nem. Az összes tekintett rám szegeződött, majd egy velem nagyságú szőke srác jött oda. – Csááóó! Az én nevem Mardant. – Nyújtotta a kezét felém. Kezet ráztunk. – Heather. – Mondtam. – Tudom! – Vigyorgott a szöszi. Aki még oda jött hozzám az Rala volt, de más nem. – Jól vagy? – Kérdezte miközben a mellettem lévő Rikhterre nézett. – Igen, kösz. – Mondtam kicsit ridegen.  – Emberek emberek idéző jelben!  Köszönöm, hogy eljöttetek! Nagyon megtiszteltetek vele! – Emelte meg a poharát Ezra. – Ma van a szülinapom, legalábbis elvileg. Nem tudom, hány éves vagyok, mert már bele fáradtam abba, hogy számoljam. – Erre a kijelentésére mindenki elnevette magát. – Születésnapom alkalmából egy új diák köszönt be hozzánk! – Mutatott rám. – Egyszer rá emelem a poharam, másodszor pedig magamra. Ja és hogy ne legyek ilyen bunkó, rátok is! – Kacsintott, miközben végig engem nézett, majd ivott a poharából, a többiek pedig követték őt. – Szóval? – Jött oda hozzám az a Mardant vagy ki. – Neked mi a képességed? MI vagy? – Kérdezte. – Tudod, azért vagyok itt mert megállapították nálam, hogy nem vagyok ember, de az, hogy mi vagyok, senki sem tudja. Még én sem. – Mondtam kicsit hülyének nézve a fiút. – Ahaaa! Vagy úúúgy! És mit csinálsz együtt Rikhterrel? . Nézett rám érdeklődve. – Nem hinném, hogy neked ahhoz közöd lenne! – Mondtam kicsit gorombán. – Óhh bocsi! Nem akartalak ezzel megsérteni. – Lesütöttem a szemem és sóhajtottam egyet. – Nem sértettél meg, csak ezzel neked nem kell foglakoznod. – Mondtam. – De most én kérdezek! – Fordultam oda hozzá, ő pedig kérdőn nézett rám. – Mond! Mi ez a hely? – A fiú nézett még egy darabig, majd elmosolyodott. – Hogy mi ez a hely? Hát, ha el kéne magyaráznom, akkor röviden annyit mondanék… egy túlélő próba. – Túlélő próba? Ez meg mit jelentsen? – Néztem rá értetlenül. – Sok szervezet létezik a mi világunkban. Az egyik tanács, amely itt működik a Hollóban. Ők tanítják nekünk a fekete vagy fehér mágiákat. Ők tesznek minket próbára. – Magyarázta. – Tanács? Kik tartoznak bele? –   – Azok akik mind a két mágiával rendelkeznek. Olyanok, mint például Arata, Ezra, Rala, Wren, Aisha. – Miközben sorolta a neveket az illetőkre is mutogatott. – Csak nekik van engedélyük bántalmazni valakit. – Ahogy ezt kimondta eszembe jutott Rikhter. Hiszen ő bántott engem. – És mi van Rikhterrel? Ő miért bántalmazza az embereket, ha lehet így mondani? – Néztem a fiúra kérdőn. – Rikhter? – Nevetett. – Ő is a tanácsba tartozott, egykor. Ugyanúgy, mint ahogy Rolf is. – Nézett rájuk. – És most már miért nem? Csináltak valamit, amitől, kitiltották őket onnan? –  – Így is lehetne mondani. Rikhter megszegte a tanácsok második szabályát. Megkínzott egy embert és fölfalta az iszonyatosan félelmetes lényével. Ez a tanácsnál bűn. – Mesélte, miközben Rikhtert bámulta. Én is őt néztem. Rikhter éppen Ezraval beszélt, vagyis jobban mondva veszekedtek valamin. – Azóta letért a helyes útról és egy kegyetlen démon lett belől, akitől a többség retteg. – Folytatta. – És Rolf? – Néztem a fiúra. – Rolf? Neki nem tudom a pontos okát, de... azt hiszem azért tiltották ki, mert a farkas énjét nem mindig tudja kontrolálni, ami veszélyt jelentett mindenkire nézve. Utána egy jó ideig bezárva tartották, míg nem Arata segített neki, hogy megtanulja használni az erejét. – Beszélt Mardant. – Ők… a tanács bukott tagjai. – Nézett rám a srác. – Hé add vissza! Az az enyém! – Hang után fordítottam a fejem és azt láttam, hogy Ezra és Rikhter egy plüssmacin veszekednek. – Ez mos komoly?! Egy plüssmaci?! – Húztam fel a szemöldökömet. – Öhmm igen. Ezra imádja a plüssmacikat, de nem ölelgetni, hanem megenni, és ezt szó szerint értsd. – Mondta Mardant. Jézusom! Hova süllyednek ezek?! A két fiú egymástól húzogatták a plüssjátékot, itt valaki hátra fog esni. Oldalra pillantva egy ismerős arcot láttam meg, egy szál törölközőben. Azt hiszem Sophie az. – Jézusom! Nem igaz, hogy még zuhanyozni sem lehet, akkor ez a ricsaj! Na elég legyen! – Ment oda a lány a két civakodó fiúhoz. A nagy ellenkezésben Rikhter elvesztette az egyensúlyát és hátra esett, pont a mögötte lévő Sophiera. – Rikhter! Az ég szerelmére! Leszállnál rólam?! – Rikhter megfordult így szembe került a lánnyal. – Nem tetted hozzá, hogy légy szíves. – Mondta kajánul. Szegény lány.  Úgy nézett ki, mint aki leégett. – Hé! El a kezekkel! – Ment oda Rolf és egy erős mozdulattal lerántotta Rikhtert Sophieról. Ezra oda ment a lányhoz felsegíteni őt, de azért láttam neki is megakadt a keze egy- két helyen a lány testén. – Veszed le rólam a kezed, kutya! – Förmedt rá Rikhter Rolfra. – Na ide figyelj te bőregér! Tűnj el Sophie közeléből, különben nagyon megbánod! –  – Azt nem hinném! Mivel képtelenség, hogy legyőzz engem. – Vigyorgott a szőke. – Neeem! Csak közlöm veled, nem te vagy az egyedüli, aki halhatatlan. – Mosolygott Rolf. Hírtelen felforrósodott a levegő és már csak annyit láttam, hogy egy vérfarkas és egy bőr szárnyakkal rendelkező démon egymásnak ront és ontják egymás vérét. – Te sosem változol Rikhi! Ugyanolyan szerencsétlen vagy, mint voltál! – Beszélt a farkas, de nem olyan hangon amilyen Rolfnak van, hanem egy kicsit mélyebb és torzabb hang volt. – Miért? Te talán változtál?! Ugyan már kérlek! Én azért öltem meg a családomat, mert ahhoz volt kedvem. De te csak azért mert nem tudtad, hogy mit csinálsz! – Rikhter szavai nem csak Rolfét, de az én füleimet is sértette. Rolf csak… azért ölt meg őket, mert nem tudta korrigálni az erejét… ez borzalmas! Senki sem csinált semmit, miközben ők harcoltak. Még Arata és Rala sem. De valami megszólalt bennem. Megint az a hang. „ – Gyerünk Heather! Tudom, hogy képes vagy rá! Gyerünk! Mutasd meg mi is lakozik benned! – „ Elég! Hagyd abba! Ettől szétszakad a fejem! „ - Gyerünk! Gyerünk Heather! Vagy hagyod, hogy tovább harcoljanak? – „ Elég! Fejezd be, kérlek! A fejem annyira zakatolt, hogy ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Nem tudom, mit csinálok, a testem önmagától mozdult meg. Futni kezdtem a mindjárt összeütköző farkas és démon felé. – Elééééééég! – Kiabáltam és csak futottam tovább. Egy mozdulattal közéjük kerültem, majd kitárva kezemet feléjük vártam a csapódást. Ha bele gondolok, én is bukott vagyok! Aki elbukott emberként!














A ruha amit Heather (most) visel: