6. fejezet - Ő mindig megment, de a végén, nekem kell döntenem -

Sziasztok! :D Meghoztam a részt! Nagyon szépen köszönöm a sok kommenteket és véleményt. Bocsánat, hogy késtem vele, nyáron is sok mindet kell majd csinálnom, szóval kicsit lassan kerülnek fel a részek, de igyekszem vele. Jó olvasást!

FIGYELEM! Ezt a részt, csak akkor olvasd el, ha nagy idegzettel rendelkezel. Lehetőleg ne egyél közben és csak akkor vágj bele, ha nagy az önuralmad. Ez egy tanács, gondolom ha érteni akarod, akkor elolvasod. :D De csak óvatosan. :) 

Azért jó olvasást még egyszer! :)

– Mack?! Hiszen te… halott vagy! – Szinte a vér is megállt bennem. Mi a franc folyik itt?! – Te nem lehetsz az! – Ráztam a fejemet. Nem ez lehetetlen!  – Miért? Ennyire hihetetlen, hogy visszatértem? – Közeledni kezdett felém, mire én hátráltam és neki mentem Rolf mellkasának. Rolf csak hidegen nézte az előttünk álló Mack-et, én pedig alig kaptam levegőt. – Mi az? Csak nem félsz tőlem, Heather? Ugye nem akarsz elfutni előlem? – Sokkal másabb volt, mint előző életében. Az a Mack akit én megismertem, először gyengéd volt, de aztán csak arra ment, hogy megszerezzen, majd magánál tartson, mint egy rabot. Igen! Rikhter is így bánik velem. Szinte mindenki…. És most, az előttem álló fiú nem az, aki régen volt. Már nem olyan kegyetlen, mert annál sokkal kegyetlenebb lett. A pillantásából mindent elárul. Gyűlöl engem, és itt helyben el tudná vágni a torkomat, érzem.  – A fasz! Róla el is feledkeztem! – Szólalt meg Rolf. – Elfeledkeztél? Ez alatt mit értesz? – Kérdezte Ezra. – Amikor Arataval rátaláltunk Heather-re akkor ezt a pasit én kinyírtam, és hát valószínű, hogy ő is halhatatlanná vált. – Miközben magyarázta a dolgot bevágott egy gondolkozós fejet, Ezra pedig nem enyhén kiakadt. – Hogy mi a faszt csináltál?! Óóó te agyalágyult korcs! – Csapot a homlokára a szöszi. – Édesanyád! Nem tehetek róla! Útban volt! – Tette karba kezeit duzzogva Rolf. Ezra csak ökölbe szorította a kezeit és idegesen morgott a magas fiúra. Kicsit vicces volt ez az egész, de azonnal elment a jó kedvem, mikor ismét Mack-re pillantottam. A fiú arc kifejezése rideg volt. Olyan… pont olyan, mint Rikhter. Mintha csak ő állna előttem. Ugyan ő sokat poénkodik, de az alatt a poénok alatt, valami rettenetes dolog van, és most Mack is bele esett ebbe a dologba. – Mi folyik itt? – Egy ismerős mély hang csapta meg a fülemet. Mack mögött egy magas szőke srác volt, egyből elfogott az undor, és a félelem másodpercek alatt eluralkodott rajtam. – Rikhter! – Megijedtem, és félelmemben a mögöttem lévő Rolfhoz húzódtam. Ezt nem szándékosan tettem, de rettegtem. Nagyon is! – Heather? Hm! Tudod, utálom, ha megszökik tőlem valami, ami hozzám tartozik. Aki elszökik, annak büntetés jár. – Rikhter fenyegető hangja végig futott a hátamon. Még jobban féltettem, mint valaha. Tudtam, hogy következményei lesznek a dolognak, de most gondoltam bele igazán, hogy mit is tettem. Nem akarom! Nem akarok ennek az izének a közelében lenni!  A testem remegett, Rikhter arcán pedig egy ördögi vigyor jelent meg, ám amikor a mögöttem lévő fiúra nézett az a mosoly lefagyott az arcáról. – Kutya! Te meg mit csinálsz itt? – Rikhter dühös volt, amiért Rolf itt van, azt hiszem, ezt nem lehet harc nélkül elkerülni. – Hm! Mi az? Talán nem tetszik a jelen létem? – Rolf arcán ugyanaz az ördögi vigyor jelent meg, mint amilyen Rikhternek lenni szokott. – Nem! – A démon szemeiből előtört valami, valami ijesztő.  – Elég! Abba hagyni! – Szólt közbe Ezra. – Rikhter! – Kezdett bele ismét, majd közelebb ment Rikhterhez. – Tudod, már nem vagy a tanács tagja. Nem áll jogodban bárkit is megkínozni. Ha mégis megteszed, utána én teszek benned kárt! – Ezra szavai fenyegetőek voltak, de ez még semmi. Ugyan az a vigyor. Mi ez? Kik ők valójában?! – Ch! Mintha le tudnál győzni! – Mondta lekezelően a Mack mögött álló fiú. Rikhter tekintette megváltozott. Olyan gyorsan történt minden, hogy nehezen tudtam követni a dolgokat. Rikhter hírtelen őrült nagy sebességgel megindult felénk, szárnyai kinőttek, és a testéből egy fekete füst kezdett el szivárogni. Rolf megragadta a jobb karomat és nagyerővel félre lökött. Ezután már csak azt láttam, hogy Rolf két kézét összeteszi, majd az lángolni kezd. Aztán valamilyen elektromos erő veszi körbe az egész testét, és mikor Rikhter elér Rolfhoz, a fiú szemei kéken világítanak és egy nagy ütéssel telibe találja Rikhter arcát, aki majd negyven métert repül hátra.  – Heather! Tűnj el innen! Ez a képessége Rolfnak még téged is megsebezhet. Fuss! – Kiáltott Ezra. Gyorsan felálltam a földről, majd rohanni kezdtem a Holló irányába. Csak futottam, nem törődtem semmivel. Miért? Ennyire gyáva lennék? Nem akarok az lenni! De én mit tudnék tenni? A szemem könnyes lett, aztán ezek a könnyek végig folytak az arcomon.

Valami megjelent előttem, és olyan gyorsan elillant előlem, hogy csak arra gondoltam vajon ez mi lehettet. Ekkor egy nagy erő hatására éreztem, ahogy valami nekem jön oldalról és azzal az erővel együtt repülök oldalra. Mikor ismét elestem Mack feküdt rajtam és szorosan leszorította a kezeimet az övével. – Engedj el! – Förmedtem rá. – És ha nem? Mit csinálsz? – Hírtelen a nyakamhoz kapott és szorítani kezdte. Megfogtam a két kezemmel a kezét, mert már nem kaptam levegőt. – Kkkhh… kérhh...leekkhh… – A vigyor, ami az arcán volt… túl kegyetlen. – Milyen ironikus, nem? Azt hittem meghaltam, de most mégis itt vagyok. Haha! Imádom ezt az érzést! – A zsebéből egy tőrt vett elő. Pánikoltam. Ne! Nem akarom! – Na mi az? Talán félsz? Félhetsz is! – A kezében lévő tőr megindult a hasam felé, és egy hírtelen erős csapódással áthatolt rajtam. – Áááááááááh! – A fájdalom amit eddig éreztem, ehhez képest szúnyog csípés. A vér egyből kicsattant Mack arcára, és az enyémre is. – Hm-hm! Na? Talán elvitte a cica a nyelved? – A kést megforgatta bennem, újra és újra.  A fájdalom miatt a földbe markoltam, minek hatására betörtek a körmeim és már abból is folyt a vér. A bele kerülő piszok pedig csak úgy marta. – Tudod, egész életemben arra vágytam, hogy mellettem légy. Nem akarlak bántani, de úgy látszik nincs más választásom. – Miután ezt ki mondta, olyat tett, amit még Rikhter sem csinált meg velem. Kihúzta belőlem a kést, aminek a helyén éreztem, hogy egy nagy seb tátong ott. Jobb kezével erőteljesen belenyúlt a sebembe. Azt hiszem itt halok meg, ez a fájdalom… elviselhetetlen… Érzetem, ahogy a testemben kotorászik, hogy átnyúl a beleimen olyan volt, mintha az életembe avatkoznának bele. – Ide nézz! Hát nem csodálatos?! – Rémülten néztem Mack kezeire. Mert… benne volt… a kezében volt a… a beleim, a vesém… és-s…  nem… ez lehetetlen! – Ugye milyen izgalmas? – A szemeiben csak a gyűlölet volt, semmi más. A vér másodpercek alatt kifolyt belőlem, szinte már nem is volt bennem, és még mindig lélegzem. Nem vagyok ember, mert egy ember, már régen meghalt volna. Mack folyamatosan beszélt hozzám, de fogalmam sincs, hogy mit mond. Nem hallottam, pedig alig pár centire van tőlem.

Aztán… a testem ismét füstölni kezdett, de ez a füst, nem olyan volt, mint legutóbb. Sokkal töményebb és vörösebb. Mack szájáról le tudtam olvasni az utolsó mondatott. „Mostantól… nem válunk el.”  Nem értem, sosem értettem. – Most már velem maradsz, örökre! – Kiabált, majd egy mozdulattal kitépte belőlem a kezeiben lévő szerveimet. – Áááááááááááhh! – Soha sem éreztem ilyet. Ez a fájdalom… nem! Nem az fáj, hogy kitépte, hanem az, hogy a testem aktiválja magát és új szerveket szül. Igen, ez az, ami fáj, a gyógyulás! Hírtelen Mack lerepült rólam és tőlem harminc méterrel távolabb landolt. Ezra állt felettem.  –Heather! Jól vagy? – A karjaiba vett és elindult velem. – Enged el! Ő az enyém!  - Kiáltott Mack és szaladni kezdett felénk. Csak homályosan láttam mindent, a szemem kimerült volt, valószínű a vérveszteség miatt. Az egész egy lassított felvételre hasonlított. – Ááá! – Kiáltott fel Ezra és hírtelen ledobott a földre. Először meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy ég a testem, és mivel Ezra hozzám ért ez fájt neki. – Ne haragudj, nem akartam! – Mondta majd arrébb lökte a hozzánk futó Mack-et. – Na ebből elég! – A dühös, és kegyetlen Ezra-t láttam magam előtt. Arcáról ismét levált a bőr, szeme pedig sárgán világított. – Úgy gondolod, méltó ellenfél vagy a számomra?! – Emlékszem, amikor Ezra fenyegette Kiara-t, de az, ehhez képest semmi. Ilyen gyűlöletet és… gyilkossági vágyat még sosem éreztem, annyira erős. Ezra teste megfeszült és hírtelen köd vett körül minket. Éreztem, ahogy a mágia szétterjed a levegőben, aztán ismét egy pontba gyűlik az összes, pont Ezra előtt. Egy hatalmas vörös gömb volt előtte, ami rombolta a körülötte lévő dolgokat. A vörös gömb lassan eltűnt és a környék pusztulása is abba maradt. Csend uralkodott. Azt hittem, hogy vége van, de nem. Ezra előtt a gömb helyén egy madárforma jelent meg, ami a mágiából származik. Csak a feje, a két szárnya, és félig a törzse volt látható. A többi testrésze eltűnt a mágiában. Ki tárta szárnyait és úgy sikított, mint ha egy kánya hangját hallanám. Igen, ez egy vörös kánya volt. Ahogy lassan egy igazi madár jelent meg a mágiából egyenesen Ezra vállára repülve állt meg. Hatalmas volt és gyönyörű. Láttam már Kányát azelőtt, de ez… valami káprázatos volt.  – E-ezra... ez a madár? – Néztem föl rá. – Igen! Ez az én erőforrásom, egy kánya. – Mondta. – Erőforrás? Ezt meg hogy érted?

– Tudod, mindenki, aki mágiát használ, annak a birtokában van egy védő forrása. Ez a védő forrás egy madár faj. Elmondanám a történetét, hogy jobban megértsd, de most erre nincs időm. – Nézett bosszúsan Mack-re. – Heather! Fuss el! Én elintézem ezt a srácot! – Utasított. – Mi? – Megint fussak el? De eddig mit csináltam? Nem akarok gyáva lenni. Nem akarok olyan lenni, mint anyám! Nem akarok olyan lenni! Nem fogok meg futamodni! Lassan felálltam, majd leporoltam magamról a port. A ruhám véres volt, és a ruha anyagából a hasamon hiányzott egy rész. De a sebemnek már nyoma nem volt. – Heather? Mit csinálsz? – Nézett rám félve Ezra, miközben oda mentem mellé. – Azt mondtam, hogy tűnés! Nem hallottad?! – Szavai aggódóak és agresszívak voltak. – Sajnálom Ezra, de… én nem fogok elfutni.

– Mi van? Azt se tudod, hogy hogyan kell harcolni!

– Akkor itt az ideje, hogy megtanuljam. Mack az enyém! Mindig is hozzá tartoztam, hát most ő tartozik hozzám, és én leszeg a végzete. – Szerintem Ezra rájött, hogy felesleges ellenkeznie velem, mert már elhatároztam magam. Lassan felsóhajtott majd ismét a fiút nézte. – Nocsak! Csak nem kellek? – Gúnyolódott Mack. – Tudod mit Mack? De, kellesz!  A véred kell! – a fiú arcáról végleg eltűnt a mosoly, kezét ökölbe szorította és mélyen nézett a szemembe. Ezra nem habozott! Rohanni kezdett a feléje rohanó Mack felé. Amikor a két fiú már majdnem összecsapott volna, egy Rolf repült el közöttük, de szerencsére pont kikerülte a két összecsapó fél csapását. Ezra és  Mack kegyetlenül tépték egymást, szerettem volna segíteni, de nem tudom, hogyan csináljam. Mikor Rolfra néztem ő már megint Rikhterrel harcolt. Mindenki harcolt körülöttem csak én nem. Hasznavehetetlennek érzem magam. Rikhter és Rolf teljesen kimerült. Az erejük nagyon egy szinten van. Mindketten hatalmas erővel rendelkeznek, de képtelen túlkerekedni a másikon. Viszont Ezra képességei magasan meghaladja őket. Mack a földön feküdt, és Ezra fölötte állt. Rikhter egy szempillantás alatt mögém került és fáradtan rogyott térdre. – Heather! Gyerünk, menjünk! – Mondta. – Mi? Mégis hova?

 – A rejtekhelyre! Nem… maradhatunk itt! – Lassan felállt és megmarkolta a karomat. – Nem! Eressz! Nem megyek veled! – Ellenkeztem. – Óhóó, de hogy is nem! Úgy sincs más választásod! – Megszorított majd vonszolni kezdett. – Neeee! Engedj! – Kiabáltam. – Enged el! – Jött a hang. Rolf állt előttünk. Teste véres volt, akárcsak Rikhteré. – És ha nem? Nem kaptál még eleget? – Mondta fenn hangon Rikhter. – Úgy mondod, mintha te nyertél volna szivi. Ugyan már! Nem vagy képes legyőzni, ahogy én sem téged. Nem emlékszel? Az átok mind a kettőnket érinti. Nem végezhetünk egymással. Szóval már nem tudsz nekem ártani egy kis sebeknél többet. Most pedig engedd el! – Rolf szeme őszinték és dühösek voltak. Rikhter lazított a szorításon, de nem engedett el. – Miért? Miért adjam át neked? – Kérdezte Rikhter. – Mert az, hogy ő kihez fog tartozni, nem te döntöd el! Hanem a tanács!

– Egykor mi is oda tartoztunk Rolf.

– Igen, de már nem! – Érzem a kettejük közti kapcsolatot. Gyűlölik egymást. Ez a gyűlölet nem olyan, ami az emberek között lenni szokott, nem ez annál sokkal erősebb. Sokkal erősebb! Hírtelen egy erős nyomást éreztem a vállamon. Mikor oldalra pillantottam az a madár ült a vállamon ami Ezra-nak megjelent. A vörös kánya! – Ez Ezra erőforrása! – Mondta Rikhter. – Miért repült hozzád? – Kérdezte. – É-én nem tudom… egyszer csak… - Nem értem az egészet. Ideje lesz beszélnem Rala-val. – Mert kedveli őt! – A hang után fordítottam a fejem és Ezra jött kezében húzva az eszméletlen Mack-et. – Kedvel? – Néztem rá értelmetlenül. – Igen! Különben nem ment volna oda hozzád. – Magyarázta. – Megölted? – Nézett Rikhter a halottnak tűnő Mack-re. – Egy halottat? Nem! Csak alszik a drága! De Rolf! Mivel te ölted meg, ezért most már a te felelősséged. Szólj Aisha-nak, hogy segítsen irányítani a srác erejét. Még nem tudja hol a helye, tanítsd meg neki. – Mondta kicsit lihegve Ezra Rolfnak. – Rendben! Te pedig vidd el Heather-t Arata-hoz. – Mondta Rolf, majd Ezra rá bólintott. Rolf pedig eltűnt Mack-el együtt. Rikhter még mindig a karomat fogta, ezért hárman indultunk el oda ahova akartak eredetileg is, Arata-hoz. – Miért megyünk Arata-hoz? – Ezt nem egyszer megkérdeztem, de sosem kaptam választ. Mikor a Tanácshoz értünk, az ajtó kinyílt előttünk mi pedig bementünk. Arata, Rala, Wren és még egy lány volt bent, akit eddig még sosem láttam, mégis ismerős volt valahonnan. – Végre már, hogy itt vagytok! Szóval? – Szólalt meg Arata. – Döntenünk kell! – Mondta Ezra.

– Miről? – Kérdezte a csuklyás. – Heather! Valakihez tartoznia kell! Hiszen senki nem maradhat gazda nélkül e kastélyban. Kivéve persze a tanácsot. – Magyarázta Ezra. – Igen tudjuk! – Jött oda Rala. – De ha döntünk, az végleges lesz! Nem fordítható vissza! – Mondta. – Egyébként, tudtommal Heather elszökött, az emberek világába. – Mondta Arata, lassan fel-alá járkálva. – Heather! Mond, miért tetted? – Nézett rám. – Azért, mert… - Először nem tudtam, hogy mit mondjak, de aztán tekintettem haragossá és határozottá vált. – Mert nem vagyok senki tulajdona! – Arata-nak nem tetszett, amit mondtam, de nem érdekel! – Makacs vagy! De legalább így tudom, hogy kihez fogsz tartozni.

- Ezt beszéljük meg Arata! – Mondta Rala, majd félre hívta Arata-t és a többieket is. Kis idő múlva oda jöttek hozzánk. Majd Arata beszélt. – Mielőtt elmondom, had mondjak még valamit. Az emberek világa bonyolult hely. Nem szokásunk oda menni, hacsak nem küldetésünk van ott. Bár amilyen makacs és önfejű vagy, nem hiszem, hogy ezt könnyen meg is érted. Ezért melléd ajánlok valakit. – Az ajtó kinyílt és egy Barna hajú lány lépett be. – Sophie?!

– Igen! Sophie-t! Tudod, neki van egy képessége, ami kincseket ér. Hasonló a tiédhez, ami az, hogy ha megsérül, másodpercek alatt be is gyógyul. Csak, hogy ha ő úgy akarja, akkor nem érhet hozzá senki. Ezt taszításnak nevezzük. Olyan, mint két azonos töltésű mágnes, ami taszítják egymást. Neki is ilyen ereje van. Sebezhetetlenné tudja tenni magát. – Mondta. Először nem értettem, hogy mit akar ezzel. – És… ez nekem, hogy válik a hasznomra? – Kérdeztem. – Hm! Látom, van eszed! Igen, a hasznodra válik. És hogy miért? Nos, itt jön a lényeg! Sophie nem csak magát, hanem bárkit sebezhetetlené tudd tenni, így téged is. Használhatod őt, mint egy pajzs, mert tudom, hogy nem utoljára mentél az emberek világába. Ott csak ő tudd megvédeni. – Mondta tovább. – Ez mind nagyon szép és érdekes. De úgy érzem, ezt nem azért csinálod, mert aggódsz értem. – Néztem rá gyanakvóan. – Hát persze, hogy nem. Nekem ebből hasznom van. De hogy mi, az már nem tartozik rád.

– Igen, azt gondoltam. – Arata rám nézve felhúzta a szemöldökét, majd nekem lökte Sophie-t, mintha csak egy bábú lenne. – Most már, te vagy a felelős a lányért. Rolffal már megbeszéltem a dolgokat, igaz kicsit nehezen ment, de végül beleegyezett. – Magyarázta ismét Arata. Sophie agresszívan eltaszított magától és karba tett kezekkel duzzogott. Hírtelen kicsapódott az ajtó és aztán vissza. – Ő nem egy játékszer! – Jött a hang. Mikor megfordultam egy vörös hajú lány állt dühös szempárral. Szemei jég kéken csillogtak és ezekkel a szemekkel nézett engem.  – Tara? – Nézett hátra Rikhter, és egyfajta undor fogta el az arcát. – Azt mondtam, hogy ő nem játékszer! Engedjétek el! – A lány szavai parancsolóan hangzottak a szájából. Olyan volt, mint egy gyönyörű főnix madár, ami pont most született hamvaiból és bármi áron megmentené azt, ami számára fontos. – És ha nem? Mit csinálsz? A drága húgocskád már hozzánk tartozik, nem szegheted meg a tanács akaratát. – Mondta kéjesen Rikhter. – Jaj Rikhter! Mint ha te betartanád a szabályainkat! – Jött oda Rala félre lökve Rikhter-t. – Tara! Így döntöttünk! – Folytatta Rala a lánynak. – Miért? A korcsnak már nem kell?! – Kérdezte felháborodottan. – De hogy is nem! Csak most Heather-nek nagyobb szüksége van rá. – Mondta miközben rám nézett. Az előttem álló Tara végig nézett egy fajta „ki ez a cafka?” fajta nézéssel majd Sophie-ra nézett. – Sophie! Nem kell bele menned! Kérlek! – Mondta. – Tara, erről nem én döntöttem, hanem ők! Nem szeghetem meg! – Folytatta Sophie. Ekkor Rikhter valami olyat tett, amire nem számítottam volna. Megragadta Sophie karját majd rántott rajta egyet, amitől a lány neki ütközött Rikhter mellkasának. – Pontosan! Ő már itt részben az enyém is! – Mondta Rikhter egy önelégült mosollyal az arcán. – Hogy merészeled?! – Tara dühös léptekkel megindult felénk, de egy női alak akadályozta útját. – Tara! – Az a lány volt az, aki már korábban is itt volt, de még nem ismerem. Csak egy szót mondott ki, mégis a hangja varázslatos volt. A legvékonyabb de erőteljes hang amit valaha is hallottam. A lány derékig érő fehér haja olyan volt, mint a frissen esett hó, mely sosem akar elolvadni. A lány, akárcsak Ezra, lebegett a föld fölött. Szóval akkor ő is egy szellem lenne? – Aisha?! Hát te is ellenem vagy?! Mond miért? – Kérdezte Tara. – Mert tanácsi kötelességem így dönteni. Sajnálom Tara, de ebben neked nincs beleszólásod. – Folytatta a lány. Aisha? De szép név!  – Köszönöm Aisha, hogy támogatsz! – Vigyorodott el ismét Rikhter. – Nem téged, hanem őt! – Mutatott rám. Rikhter arcáról eltűnt a mosoly és engem figyelt. – Aisha! – Szólt egy mély hang. Mikor oldara néztem Rolf állt ott kezében pedig a pólójánál fogva tartotta Mack-et. – Segíts ezzel! – Mondta, majd a lány bólintott. Egy utolsó pillantást vett Tara-ra aztán pedig rám, végül Rolf felé lebegett. – Hallottad, most már elmehetsz. – Fenyegetőzött Rikhter a lánnyal. – Igen? Ezt akarjátok? Akkor legyen! Elmegyek! – Tara tekintette megváltozott. Sokkalta nagyobb volt a gyűlölete, mint amikor belépett azon az ajtón.  Sarkon fordult és kiment. – Rikhter, Rolf! Utána! – Utasította Tara. – Mi van? Én vele nem megyek! – Ellenkezett Rikhter. – Hidd el, én se szívesen nézem a képed, de szerintem a drága szökni próbál. – Magyarázta a fekete hajú. – Szóval, MOZDULJ! – Rolf megragadta az ellenkező, már-már hisztis önfejű Rikhter karját és szó szerint kirángatta az ajtón.  Eltűntek a szemem elől. – Heather! Menj te is! – Szólt Rala. – Mi? – Néztem rá. – De nekem nincs semmi–…

 – Nem számít! Itt az ideje, hogy fejlődj. Ezra segíteni fog. – Folytatta. – Ezra? Miért ő is–…

­– Rajta! – Nem várta meg még befejezem, és gyengéden meglökött hátulról az ajtó felé. Pont megálltam az ajtó előtt és a kezem a kilincsre vándorolt. Még egyszer visszanéztem Rala kedves arcára, ami azt sugallta, hogy cselekedjek. Felcsillant a szemem. Lenyomtam a kilincset, majd kimentem az ajtón. Nem tudtam Rolf merre ment, de egy rózsa illatot éreztem, így mentem az orrom után.

 Amikor két magas alak rajzolódott ki a távolban futásnak eredtem. Mikor oda értem hozzájuk belekapaszkodtam mind kettőnek a vállába, hogy lefékezzem magamat. Riadtan néztek rám. – Te meg mit csinálsz itt? – Kérdezte Rikhter. – Lihegtem pár sort majd kihúztam magam. – Rala… ő mondta, hogy jöjjek utánatok… azt mondta… segítsek. – A fiúk értetlenül egymásra néztek, majd Rolf eltávolodott tőlem, és szokatlanul jó kedve volt. Rikhter unottan nézett előre, viszont Rolf arcán egy kaján, önelégült vigyor jelent meg. – Ha Rala mondta, akkor legyen! Fejlődj! – Mondta Rolf, de nem nézett rám. Úgy éreztem tud valamit, amit én nem, de nem fogja nekem elmondani. Rolf előre szaladt, és én is menni akartam, de Rikhter lefogott. Közel hajolt hozzám és suttogni kezdett. – Jegyezd meg! Te hozzám tartozol. És amiért elszöktél, nagy büntetésben lesz részed! Ha jót akarsz magadnak, akkor nem követed azt a kutyát! – Bökött a fejével Rolf után. De menni akarok! Minden vágyam, hogy kövessem, még sem tehetem. Ez nem igazságos!  – Vigyázz miket gondolsz, ne hogy azért is kapj. – Folytatta tovább. Becsuktam a szemem és összeszorítottam. Félek! És ezt Rikhter is érzi, azért ilyen magabiztos velem szemben. Valaki… segítsen…

 Hírtelen felerősödött a szél. Belekapott a hajamba és betemette az arcomat. Valami furcsát éreztem. Valami belekapott a vállamba és felemelt. Rikhter utánam nyúlt volna, de lassú volt. Már csak azt láttam, ahogy egyre magasabbra emelkedek és a szőke hajú fiú távolodik tőlem. Mikor felnéztem egy hatalmas nagy madár ejtett fogul. Teste akkora volt, mint egy helikopter, szárnyai pedig meghaladták az öt méter hosszúságot is. A madár egy mozdulattal feldobott a hátára, egy fiú mögé, aki már rajta ült. – Ugye jól vagy? – Fordult hátra rám nézve egy elégedett vigyorral. –Ezra! – Kiáltottam örömömben. – Mond, mi ez a madár? És mit csinálsz te itt? – A megszokottnál hangosabban beszéltem, mert a madár szárny csapásai túl hangosak voltak. – Nem mi, hanem ki! Ő az én energiaforrásom, Jack. Egy kánya! – Mondta. – Értem! Köszönöm, hogy megmentettél Rikhter-től. – Hálálkodtam.

– Szívesen! Na kész vagy, hogy elkapjuk Tara-t? – Nézett rám ismét vigyorogva, majd bólintottam. Ahogy szálltunk, utolértük Rolf-ot is aki, még ember alakban volt. Ezra alacsonyabbra szállt Jack-el, Közel Rolf-hoz. – Hé tesó! Versenyzünk? – Kiabált Rolfnak. Rolf vérszemet kapott. – Naná! – Mondta. Felugorott a levegőbe, majd farkasként esett vissza a földre. A madár magasabbra szállt. Ezra Jack-el ugyan olyan gyors volt, mint Rolf. A sebesség hihetetlenül óriási. Emlékszem, amikor életemben először ültem motoron, még csak tíz éves voltam akkor, és csak száznegyvennel mentünk, ami iszonyat gyors volt, de az ennek a közelébe nem jön. Most ötször gyorsabbnak éreztem mindent. Szorosan átkaroltam Ezra-t hátulról és hozzá bújtam. – Ne félj! Nem fogsz leesni. – Mondta nyugodt hangon. Mikor jobban előre néztem, láttam Tara-t, aki szintén nagy sebességgel rohan. A lány teste teljesen tűzé változott. Olyan volt, mint amikor a tűz emberi formát vesz fel. Hírtelen hátulról egy vízgolyó érkezett egyenesen Tara felé. Eltalálta a lábát, ami füstölögni kezdett. Mikor hátra néztem, Rikhter volt mögöttem. A bőr szárnyival repült, és kezeit víz burok borította. Nagyokat pislogtam, majd Ezra-ra néztem. – Rikhter mióta tudd…. ?

– Vizet dobálni? Rikhter eleme a víz. A diákok között ő a második, aki a vízidomárok közé tartozik. Vigyázz, ne hogy el találjon. Ez nem egy egyszerű víz. Árammal van feltöltve, egy rossz mozdulat és pirosra sülsz, miközben a víz hűvössége marni fogja a bőrödet. – Ezra szavai ámulatba ejtettek. Vagyis jobban mondva az ejtett ámulatba, amit mondott. A víz, ami egyszerre hideg és forró… Tetszik! – Hé Rikhi! Kombináljunk! – Szólt hátra Ezra Rikhter-nek. A fiú először értetlenül nézett, de aztán úgy tűnt megértette, mit is akar Ezra. Rikhter elénk került, pont Tara felé. A szárnyai hírtelen eltűntek, a teste teljesen felületét víz vette körül, és az alatta lévő lányra esett. Mire észbe kaptam Ezra már nem volt mellettem. Egyszer csak eltűnt, mint akit a föld nyelt el. Aztán a föld alól egy fa gyökerei Tara teste köré tekeredett és szorosan lefogta a lányt. Jack már csak egy helyben csapkodta a szárnyit, nem haladt előre. Lejjebb szállt én pedig leugrottam róla, majd eltűnt.  A föld alól hírtelen Ezra jött felfelé. Kezei a gyökerek voltak, amik Tara-t tartották. Rikhter a lány hátán ült, és Tara balkarját felemelte majd kifordította. Reccs! Egyértelmű, Tara karja darabokra tört. A lány olyan hangosan felsikított, hogy be kellet fognom a fülemet, mert még a dobhártyám is megfájdult. Rolf emberi alakban volt, körülbelül tőlünk úgy öt méterre. Hátát neki támasztotta egy fának, lábait kinyújtva keresztbe rakta és a kezében lévő egy szál rózsát vizsgálta. Leszart mindent! – Na ide figyelj! Ha nem akarod, hogy a többi csontjaidat is darabokra eltörjem, akkor többet nem kísérletezel a szökéssel! Ha mégis, akkor egyesével töröm el az összes porcikádat, és innét egy tapodtat nem mész! – Rikhter fenyegetői hang nemet vett fel és Tara füleibe mondta, de még így is hallottam. – Ha eltöröd minden csontját, akkor nem mindegy, hogy megakar szökni vagy nem? Hahahahaha… – Szólalt meg Rolf és röhögő görcsben tört ki. Tudatosan gúnyolódott Rikhterrel. – Helyezz a pofádra szájkosarat és kussolj! – Szólt vissza a szöszi. Rolf csak kajánul elvigyorodott és a rózsájával foglalkozott. – Tara! Nem akarunk bántani, de tudod jól, hogy aki egyszer ide jött, és az itteni szabályoknak nem nevezhető elvek szerint él, az nem szökhet meg. Különben a büntetése, még a halhatatlan halálnál is rosszabb. – Mondta Ezra. A fiúban igazi harag égett. De mintha… nem Tara-ra, hanem mindenki másra, aki neki kárt tett az életében azokra lenne dühös. Egy tekintettből sok mindent le tudok olvasni, akárcsak egy nyitott könyv. Tara nem szólt semmit, csak a könnyeit nyelte. – Engedd el! – Jött egy női hang a távolból. Mikor megfordultam Sophie szúrós tekintetével találkoztam. – Sophie? Te meg mit keresel itt?! Nem meg mondtam, hogy maradj a kastélyon belül?! – Állt fel haragosan Rolf. Sophie megriadt. Fél Rolf-tól. Lehajtotta s fejét, és a szavakat kereste. – Én…én… - Majd mikor rápillantott a földön fekvő lányra, határozottá vált. – Nem! Nem érdekel! Nem érjetek hozzá! Engedjétek el! – Parancsolóan mondta a szavakat, ami persze nem tetszett a környezetnek. – Hogy mondtad?! – Ezra és Rolf egyszerre kérdezték, flegmatikusan és félelmet keltve. -  Kicsi lány! Jegyezd meg jól, a szeretet le gyengít. – Mondta Rikhter egy enyhe mosollyal az arcán. – Téged! – Sophie hanyagul és undorral válaszolt a fiúnak. De ez már, Rikhter-nek sem tetszett. Lassan elengedte Tara kezét, felállt, kihúzta magát, kezeit zsebre vágta, fejét enyhén oldalra döntötte és így mérte végig a lányt. Arca kifejezéstelen volt. – Tara! Fuss! – Minden figyelem Rikhterre összpontosult. Mi? Azt mondta neki, hogy fusson? De hát az előbb nem azt… – Mi? Rikhter! – Szólította fel Ezra. – Rala mondta, hogy Heather-nek fejlődni kell, nem? Akkor itt az ideje, hogy fejlődjön is. Ja és Ezra! Te leszel a megmentője, mert ha valami baja esik, az a te felelőséged lesz. – Folytatta tovább Rikhter, majd Ezra felé fordult. – És ha baja esik… a beleidet fogom kiforgatni. – Meglepett Rikhter viselkedése. Ez most, aggódás, vagy  csak…

Tara felállt és rohant. Ez bolond?! Itt mindenki meg örült!! Nem tudok harcolni! – Gyerünk! Hop-hop! – Tapsolt Rikhi miközben meglökött. – Megszökik, menj utána. – Utasított. – De én nem tudok…

– Csak hallgass az ösztöneidre.  Ne gondolkodj, cselekedj! – Tette a vállamra kezét Ezra. – Segítek, de ehhez te is kellesz. – Mondta, majd megragadta a karomat és futásba eredtünk. – Figyelj! Tudom, nem tudsz még mágiát használni, de emlékez rá, amikor harcba száltál Simon-nal, mit tettél akkor? Hogyan éreztél? Ha ezeket fel tudod idézni, menni fog! – Kiabált hangosan Ezra. Egy pillanatra behunytam a szemem és próbáltam felidézni. Nem érzek semmit…

Tara jelent meg előttünk, már majdnem utolértük. – Tara! Harcolj! – Kiabált Ezra. A lány megállt és szembe fordult velem.  – Ám legyen! Lássuk, mit tudsz! – Újra tűz alakban volt szemei pedig kéken rikítottak. Támadott, én pedig megégettem a kezemet.  – Ch! Csak ennyi? Drágám, ez édes kevés! – Gúnyolódott. A harc csak abból állt, hogy ő megütött én pedig a földre estem. Tara közeledett felém és ismét nekem akart esni, mikor… egy hatalmas madár jelent meg köztem és a lány között. Tara megtorpant. Valójában nem egy madár, vagyis először igen, de jobban megfigyelve már Ezra állt ott. Tara arca ijedt volt, mert Ezra ismét alakot öltött. – Tara-tara-tara! Tudod, ennyire nem kell féltékenynek lenned.

– Mi? Miket zagyválsz?

– Tudom, hogy zavar.

– Mégis mi a szar?!

– Hogy többé már nem te vagy Rikhter kedvence. – A Tara-t körül vevő tűz most eltűnt, a lány pedig sápadt, ledöbben arccal állt előttünk. – Mi? Nem… ez nem…

– Ne tagad! Látom a szemedben. Régen te voltál Rikhter mindene, akit időnkét megkínzott, vagy szexuálisan kihasznált. Nem mondom, szép kis pletyka vagy a Hollóban. Szó szerint egy tündér vagy és egy kurva. A fiúk közül csak velem nem feküdtél le, mi? Nem is csoda, mert hozzád nem érnék olyan téren. Az a szabály, hogy testileg ne érintkezünk a Hollóban, már régen elavult.  Ezzel már senki nem foglalkozik. Viszont te, aki már mindenkin végig ment, nem gondolod, hogy most már befejezhetnéd? Hagyod, hogy mindenki megkeféljen, most meg féltékeny vagy, mert lecseréltek? Valljuk be Tara, te csak egy szemetes láda vagy, tele szeméttel. Mocskos vagy, és értéktelen. Ha pedig már Rikhter-nek sem kellesz, akkor jobb, ha meghúzod magad, mert bajod fog esni. – A lélegzetem is elakadt, miközben ez hallgattam. A torkomhoz kaptam, hogy érezzem, veszek e még levegőt. Mikor rá néztem Tara-ra ugyanazt láttam, amit én csináltam. Keze a torkánál és zihál lélegzete.  Arca sápadt, teste pedig megállás nélkül remeg.  – Ez… miért… miért kellet...? – Tara szavai nem jöttek ki a száján. Összerezzent és térdre rogyott. – Sajnálom… - Már érezni lehetett a hangján, hogy sírva fakadt. – Sajnálom… - Csak ennyit jött ki a torkán, arcát tenyereibe temette és zokogott. – Tedd meg! – Valaki szuszogását hallottam a nyakamnál. Rikhter! – Mi? – Kaptam fel a fejem. – Nem azért csinálta ezt Ezra, hogy most megfutamodj. Gyerünk! Tedd meg! – A kezembe egy kést nyomott, nem értettem, mit kéne meg tennem? – De mégis mit? – Néztem értetlenül. ­– Fejlődnöd kell! Szóval ne habozz. – Mondta Ezra. Csak tétlenül néztem a lányt és nem csináltam semmit. De én… erre nem vagyok képes… nekem ez nem megy… Rikhter felállított, majd oda ment Tara-hoz és őt is talpra kényszerítette. A pulzusom már az eget verdeste, fogalmam sincs, hogy most mi fog történi. Rikhter bele markolt Tara karjába és elém tartotta őt. – Rajta! – Utasított. Remegni kezdtem. Én még…. nem vagyok kész erre…  Hírtelen Rikhter elengedte Tara-t, majd a lány szembe fordult Rikhter-rel, így mind kettejüknek a profilja volt előttem. – Gyerünk Heather. Vagy azt akarod, hogy én tegyem meg? – Fenyegetőzött Rikhter. Nem tudom, mit tegyek. Nem akarom bántani Tara-t de azt se akarom, hogy Rikhi bántsa. Mit tegyek? Mit tegyek?

Már nem volt gondolkodásra időm, Rikhter gyorsabb volt nálam. Egy mozdulattal áthatolt kezével Tara testén és a szemem láttára tépte ki a szívét. Az a véres, rózsaszínes szerv a fiú kezében dobogott. A lány összerogyott a földre és zihált. – Na mi lesz? Szúrd át! – Nyújtotta felém szívet. Csak ráztam a fejem, mert nem akarom megtenni. Rikhter elkezdte szorítani a kezében lévő szervet. Fokozatosan egyre szorosabbra vette. Tara levegőért kapkodott és látszott rajta, hogy erőlködik, harcol, mert iszonyatosan fáj neki. Lehet, hogy nem hal meg, de akkor sem akarom bántani. – A döntés a tiéd. Vagy én roppantom össze, vagy te szúrod át. És hidd el, ebbe még ő is bele halhat. – Rikhter szavai szíven ütöttek. Kétségbe estem. A kezemben lévő tőrre néztem. Tudtam, hogy nekem kell döntenem, de egyik sem jó. De… nincs más választásom.  A tőrrel együtt meg emeltem a kezemet. Becsuktam a szemem, beállt a csend, majd egy mozdulattal megindítottam a kezemmel a tőrt a szív felé.