Sziasztok! Bocsi, hogy így elkéstem, tényleg sajnálom! Köszönöm a kommenteket amiket írtatok. :) Az alján van egy részlet ami nem került be maga a történetbe, de mégis, hogy mi történt akkor,,, :D Tudjátok! Jó szórakozást! <3
Rikhter nem
jött utánunk. Talán még mindig Ren-el harcol? Rossz előérzetem van.
– Heather,
baj van? – Szólal meg Simon.
Érzem Kyle,
hogy valami nincs rendben. Simon-ra nézek és futásnak eredünk.
– Lehet hogy
Rikhter…
– Simon!
Nem! Rikhter egy nagyon erős démon. Azt hiszem… – Hírtelen fájdalmas ordítás
hallatszott. Mikor oda érek…
Ez nem
lehet!
Ren holtan
fekszik a földön, testét vér és fekete folyadék borítja. Sophie…
–S-sophie…
Te meg mit..? – A lány föld elemű, de villámot használva, villámpengével szúrja
át Rikhter mellkasát. A fiú száján vér folyik és rémülten néz a lánya.
– Mit
művelsz?! – Kiabálok.
– Semmi…baj.
– Válaszol halál nyugodtan Rikhter. – Ő
csak… nem önmaga. – Gyengéden meg fogja
a lány kezét és kihúzza a pengét. Sophie neki akar rontani Rikhternek, de ő
csak várja a támadást. Megállítom Sophiet.
– Rikhter!
Mi a pokol ez?
– Megöltem
Ren testét, de az elméje Sophie testébe szállt, így irányítja őt.
Ezért képes
villámra…
– Meg kell
ölnünk! – Csapom össze az öklöm.
– Nem! Azzal
ártanál Sophienak.
– De majdnem
megölt!
– Ugyan,
csak majdnem, és attól is messze van. – Vigyorog.
– Jó, akkor
van ötleted hogyan űzzük ki belőle?!
– Van!
Ám ekkor
valami elkezdődik Rikhter testében. Olvadni kezd, mintha a démon énjét vesztené
el. Emberi külsője jelenik meg. Összeesik.
– Ne…Sophie…
azaz Ren villámpengéje halálméreg volt! – Mozdulni nem tudok. Kétségbe vagyok
esve. Most mit tegyek?!
– Az mit
jelent? – Kérdezi Simon.
– Ha nem teszünk
valamit, Rikhter visszaváltozik emberré… és meg hal.
Nem tudom
mit tegyek! Arcomat tenyereimbe temetem.
Kyle, segíts!
– A véred! – Szólal meg lelkemben Kyle.
–MI?
– A véred
ellen anyagot tartalmaz, megakadályozhatod a fertőzést.
– Ezt honnan
tudod?
– Nem csak a
lelkedben vagyok, hanem a testedben is, a sejtjeidben, érzem, hogy milyen a
véred.
– Szóval… Be
kell jutatnom a véremet az övébe… De hogyan?
– Nincs jobb
ötletem, mint hogy megvágod magad, próbáld a sebére csepegtetni a véred.
Előveszem a
kardom és elvágom a csuklóm. Ren testén lévő fekete folyadék a méreg, most már
értem miért ősz a haja. Kiszállt a testéből mielőtt a lelke is meghal. Jobb
lesz a Sophie-nak is adok a véremből.
Rikhter
fiatalos arc színe és haja visszatért. Sophie testéből kiszáll Ren.
– Kyle! Beszívom
a testembe! Öld meg!
– Rendben!
Ren lelke a
testemben, Kyle pedig elintézi, mint a fehérvérsejtek a vírust.
– Mi ez a
szag? – Szimatol Simon.
– Inkább ki!
John! Ez az ő műve! Tudta hogy Rikhter Rent akarja, ezért megmérgezte Rent,
hogy lassan fejtse ki hatását, kiterjedjen Rikhterre és megölje. – Felei Sophie
lihegve.
– Nyomorult!
– Szorítom össze öklöm.
– Vissza
kell menünk a Hollóba!
– Te nem!
– Mi?! –
Nézz rá értetlenül.
– Neked
elkell tűnnöd innen!
– Miért?
– Miért?!
Mert te nem tartozol közénk.
– De Heather…
szeretnék segíteni.
– Marha
vicces! Jobb lenne végre eldöntened kinek az oldalán állsz! – A szavaimmal
ellököm magamtól. – Sophie, repülj a Hollóba Rikhterrel. Elbírod?
– Ch!
Persze! Föld tündér vagyok! – Pikkel rám, de láttam egy apró mosolyt az arcán,
mikor felszállt.
– Hm! Tündérek! Menjünk!
Próbáltam
sietni.
– Valamit
nem értek! – Kezdi Simon. – Előbb miért nem halt meg Ren?
– Mert a
vadászi energia védte őt.
– Akkor
minden vadász fertőzött.
– Hát ezt
nem tudom… Rend démon volt, de a vadászokhoz szegődött. A vadászok csak
maguknál hordozzák a mérget, de nincs bennük.
– Túl sok
minden tudsz.
– Kyle
mondta!
– Az meg ki?
– Mindegy! A
lényeg, hogy minden Holló tagnak kapnia kell a véremből. John ezért akar
elpusztítani. Ha én nem vagyok akkor megölheti őket. – Kyle! Te is fertőzött
voltál. De a vérem segített. Halkan válaszolt nekem, hogy igen. Elmosolyodok.
– Mi az? –
Simon kiváncsi.
– Semmi!
Siessünk!
Az apámmal
később kell foglakoznom, de őt is felakarja használni, és fogadok hogy ellenem.
–
Meg-áll-ni!
– Mi?
–
Meg-áll-ni!
– Koboldok! Ne már! Mit akartok?! Nincs rátok
időm!
–
Se-gí-te-ni!
– Segíteni?!
Azok után amit tettetek. – Ki érti ezeket a gusztustalan zöld lényeket. – Most
tantól a mi oldalunkon álltok!
Kiengedem
mágiám, ezzel tudatosan is az én oldalamra állítom őket.
– Örökre!
– Ér-tet-tük!
Új és új
képességek! Rikhternek igaza volt, csak hinnem kell magamban. Ha meghal… azzal
egy családtagot vesztek el. Már nem csak nekem fontos! A Hollónak össze kell
fognia, ha túl akarjuk élni!
A koboldok követnek, rengetegen vannak. Kell a
segítség, nem hagyhatom, hogy a Holló elbukjon! Emlékszem eleinte mennyire
utáltam itt lenni, senkit nem akartam elviselni, még magamat sem. Csak
menekültem.
Nem tudom mi
vitt rá, hogy maradjak, de végre először a szívemre hallgattam. Itt vagyok és
nem megyek el! Soha nem hittem magam különlegesnek, de most igen. John! Ígérem
eltávolítalak erről a világról!
– Simon,
menj vissza az emberekhez, kereslek, ha kellesz.
– Rendben! –
Sóhajt egy nagyot. Futva igyekszünk , csak tízpercnek tűnt, de már ott is
voltunk a Holló kertjénél.
– Heather?!
– Rolf!
– Mi
történt?! Többiek?
– Hosszú, de
Sophie és Rikhternek már itt kell lennie.
– Én is most
érkeztem.
– Ők?
– Jaj, ő itt
Enzo és Alannah!
– Hello! –
Alannah kezet nyújt. – A Holló egyik őrzője vagyok.
– De kedves
vagy… – Szól Norana.
–Kuss! Nem a
te dolgod!
– Jóó! Kit
érdekel! – Norana felém fordul. –
Mindenkivel bunkó, úgy látszik veled kevésbé.
Értetlenül
állok. Holló tagok akiket eddig nem ismertem, a srác is elég fura. Összeszedem
magam és belépünk a kastélyba! Simon pedig az emberek világába tart.
-~ˇ°ˇ~-
Rolfnak és a
többieknek mindent elmesélek.
– Oké! Ez
durva! – Sétál mellettem Norana. Magabiztosabb. – Kikell iktatnunk azokat mocskokat!
– Nyugi!
Kifogjuk! – Alannah mellém jön. – Te mi is vagy pontosan.
– Fogalmam
sincs, de… – Igen elmondtam mi történt, hogyan szereztem meg Klye-t, és hogy
mit tettem az ott lévő vadászokkal. – De ennyi. Nem tudom, hogy mi történhetett.
– Nos, közel
járunk, hogy kiderítsük. – Mondja Rolf rám nézve és közben a Tanács ajtajának a
kilincsét lenyomja.
– Hi anti-homo sapiens!
– Rolf! –
Szól rá Rala. – Tudod hogy… Alannah! Enzo! Igazán jó, hogy itt vagytok!
– Ja! A
kutya összekapott minket!
– Ha még egyszer
valaki kutyának fog nevezni át harapom a torkát!
– És jól
megugatod?! Ezután szerzek neked egy szájkosarat. Haha! – Alannah tényleg
nagyon nem emberi, bár mit várok. Viszont tetszik!
– Grrr! –
Csapok Rolf fenekére, aki tátott szájjal nézz rám, mialatt felemelt fejjel
Alannah mellé, Ralahoz sétálok.
– Oké! John
holnap napnyugtakor fog támadni. Vagyis az ő állítása szerint, DE! Nekünk
készen kell lennünk holnap reggelre! – Mondja Rala.
– Várj! John
nem olyan ostoba, hogy ezt el is mondja. – Csodálkozik Alannah.
– Nem is! –
Vigyorog Rala. – Kémkedtem egy kicsit! – Kacsint. Alábecsültem. – Fontos, hogy
együtt maradjunk, Tara-nak minden elmondtam… John tervének egy része, hogy
elfoglalják a Hollót, ezt nem hagyhatjuk, ezért egy másoló mágiával egy hamis
kastélyt hozunk létre.
– Hova? –
Csodálkozom.
– Ide!
– És az
eredetivel mi lesz?
– Ne aggódj!
Azt összezsugorítjuk, ebbe! – Egy kicsi befőttes üvegnek látszó üveget tett az
asztalra.
– Ez most
komoly!?
– Igen! Ez
az egyik legjobb megoldás!
– Oké, nem
ellenkezem, de! – Jön oda Rolf. – A vadászok nem hülyék, könnyen rájönnek a
trükkre, ráadásul túl sokáig a Holló nem maradhat kicsi, ha összemegy,
növekedni fog.
– Ez igaz!
De muszáj! – Nézz búsan Rala.
Egy darabig
csendben állunk, fel sem tűnt, hogy Arata, Aisha, Wren is ott van.
Nem tetszik
ez! Túl egyszerű!
– Ismerem
ezt a pillantást Heather! – Szól rám Arata. – MI a gond?
– Az hogy…
ez… ez nem fog működni!
Mindenki
érdek feszítően néz rám.
–
Hallgatunk!
– Régebben,
mikor még anyámmal éltem,mondott nekem egy mesét Phaedrus-tó. A Róka és a Holló
volt.
Ki
kapva kap az álnok hízelgéseken,
Hiszékenységéért
az csúnyán megfizet.
Egy
ablakból a holló sajtot csent el,
és
Magas faágra szállt, hogy elfogyassza ott.
Meglátta
őt
a róka, s így beszélt neki:
"De
szépen csillognak, holló, a tollaid!
S
mily csodás egész külsődnek kelleme!
Ha
hangod is szép, nálad nincs különb madár!"
A
balga holló csőrét hangra tátva szét,
Leejti
sajtját, és a róka nagy mohón
Szájába
kapja csellel szerzett ételét.
Ugyan
már nyöghetett a rászedett madár!
– Mit akarsz
ezzel mondani?! – Rala Kétségbe von.
– Azt, hogy
mi van, ha ők pontosan ezt akarják. A Róka okos, ravaszsággal beszereznie a
zsákmányt.
– Igaza
lehet. – Alannah áll ki mellettem. – Más
megoldás kell.
– És van?! –
Néz rá Rala.
– Nekem
igen! – Vigyorog Norana.
-~ˇ°ˇ~-
– Nem kivan zárva! – Akad ki Rolf!
– Ugyan már!
Farkas vagy! Csak a tiéddel működik. – Mondja Norana.
– És?! Ezt
nem teheted vele?! – Felháborodok! Mi az
hogy használjuk fel Rolf vérét, mert ő a legagresszívabb és a véréből egy olyan fegyvert lehetne létrehozni ami
végleg kiírtja a vadászokat.
– Más
megoldás kell! – Áll fel Arata. – Bááár, nem ha nincs más.
– Mi?! Nem!
A teljes vérére van szükségetek ahhoz, azt ő sem éli túl. – Ellenkezek.
– Kedvesem!
Már így is hallott! – Nyúl az álam alá és kifelé halad. – Norana , Wren,
tömlöcbe vele!
– Ne! – De
már késő. Wren eltűnt Rolfal és Noranaval együtt.
– Ezt nem
hagyhatjuk! – Alannah mellettem áll.
– Alannah?!
Mióta vagy ilyen…? – Kezdi Rala.
– Ti mióta
vagytok ilyenek?! Heather! Gyere, segítünk Rolfon. – Követem.
De mielőtt
elhagynánk a termet Alannah megáll és visszafordul – Basszátok meg! – becsukja az ajtót.
– Miért akarják
ezt?! – Kérdezem.
– Megértem
valahol, de ez nem megoldás. Rolf a családtagom!
– Azt
mondták te mindenkivel…
– Igen,
bunkó vagyok. De szeretem őket. Így próbálom ezt leplezni. Miért mondom ezt el
neked…? – Gondolkodik.
Valahogy…
teljesen azt éreztem, amit ő. Furcsa. Valamiért, szeretek a közelében lenni.
Van bennünk valami közös.
– Az
alaksorba vitték.
– Mióta vagy
itt? – Óvatosan teszem fel a kérdést.
– 19 éve. –
Mosolyog. – Amennyi éves vagyok.
– Én is 19
vagyok.
– Hallottam
róla, mikor a Hollóba érkeztél.
– Kitől?
– Averill.
Rikhter csicskája.
– Nem csípem
azt a csajt. – Mosolygok.
– Nem vagy
egyedül. Arra. – Mutat, befordulunk
jobbra. – Ez a lépcső az alaksorba visz.
Ááááááááááá!
Ordítás. Rolf! Alannahval összenézünk és rohanunk le a lépcsőn.
– Roooolf!
– Arra!
Gyorsan az
ajtó előtt vagyunk és berontunk. Alannah Íját Norana-ra , én kardomat Wrenre
szegezem.
– NE! – Rolf
egy asztalon fekszik, tiszta merő vér minden. A vérét egy vastag két méretes
csőbe vezetik.
– Engedjétek
el!
– Sajnálom…de
– Alannah egy nyilat eresztet Norana torkába , amitől el is hallgatott és össze
esett véresen.
– Te leszel
a következő, ha nem engeded el! – Fenyegeti Wrent.
– Ki
kezdenél… egy Tanács tagal.
– Te nem
vagy nekem más, mint egy mocskos vérszopó! – Alannah lassan közelebb lép a
férfihoz. – Enged el!
– Nem!
A lány Wren
koponyájába engedett egy nyilat, a férfi mereven a földre esik.
– Ezt ez
nélkül is megtehettük volna. Mi is el tudjuk engedni. – Nem értem, mi ért
tette.
– Tudom! –
Válaszol határozottan. – De jól esett! – Mosolyog, én pedig vissza rá. Elrakjuk
a fegyvereink majd egy varázslattal megállítom hogy a vér tovább folyjon ki
Rolfból. Ami a csőben van azt már nem tudom Rolfba irányítani.
– Nagyon
sápadt! Túl éli? – Aggódom.
– Nyugi,
erős kutya, de pihennie kell. Vigyük a szobájába. – Bólintok.
Nehezen
felkapjuk Rolfot és a szobájába cipeljük. Vagy húsz percbe telt, olyan nehéz. Ráadásul
túl sok lépcső van a kastélyban.
– Norana és
Wren…
– Nyugi,
rendbe jönnek. –Mondja Alannah.
– Rala nem
fog örülni.
– Én a
helyedben nem Ralatól tartanék, hanem Aratatól és Wrentől.
Na igen,
erről meg is feledkeztem.
– Maradj
Rolfal, én beszélek a Tanáccsal. – Bólintok majd kimegy.
Rohanok,
valami üldöz.
–
Ne! – Kiállt rám. – Meghalsz ha hozzá érsz!
–
Nem látom az arcát, csak azt hogy ez egy női hang.
–
Miért? Te üldöztél? – Próbálom kivenni hogy ki ő, de túl sötét van és csak egy
árnyékot látok.
–
Nem üldöztelek, követtelek. Veszélyben vagy. Meg kell hogy védjelek!
Valami
megrezzen a bokorban.
–
Ki vagy?! Búj elő! – John.
–
Menekülj! Fuss! – Kiállt a lány.
–
Bizony… Fuss! – John arcot vált és most
már úgy néz ki mint Ezra. Hevesen felém tart. Szája mint egy ragadozó
dinoszauruszé szét nyílik, szeme sárgán villog és átharapja a torkom.
Rémülten riadok fel! Lihegek, és tör a
hideg. Csak egy álom. Remegve megtörlöm az izzadt homlokom és Rolfra nézek.
Néznék, csak hogy ő nincs az ágyban.
– Rolf! Hol
vagy!? – Idegesen felállok és kirohanok a szobából és egy széles folyósóra
kerülök. Hírtelen szörnyű fájdalmat érzek a mellkasomban. Alig kapok levegőt.
Térdre rogyok és becsukom a szemem, képeket látok. Először Rikhtert látom egy
ágyban, aztán a másik pillanatban már harcolnak és egymást marcangolják. Aztán
Arata kitépi Mardant szívét és összezúzza, és többé nem ébred föl. Ezra… ő
pedig a Holló előtt áll, és arra vár, hogy szétrombolja az egészet.
Kinyitom a
szemem, a testem remeg, zihálok, hatalmas nyomás átvándorol mellkasomból a
fejembe. Az ájulás szálán vagyok, egy árnyat látok meg a folyosó végén. Nem
tudom kivenni, hogy mi az, mert túl homályos lett a látásom.
Közelebb
jön: Egy farkas, szeme türkiz kék, szemében a sajnálat, majd iszonyatos düh
uralkodik el. Felém rohan, karmai élesek, fogai hatalmasak, én csak egy kis
porszem vagyok mellette.
–Rolf… te
vagy…az? – Nagy fájdalmaim vannak, mikor hozzám ér, látom őt kisfiúként,ahogy
gyilkolt a múltjában. Meghátrál tőlem majd morogni kezd.
– Rolf… én
vagyok az…
–Hagytad, hogy ezt tegyék velem! –
Hallom ahogy beszél.
– Nem… én
nem… én megvédtelek…
Mancsával az
arcomra karmol!
ÁÁÁÁÁ! Felsikoltok.
Nagyon éget!
– Rolf! – De
már késő. Rolf olyan erővel és dühvel harapja át a torkom, hogy azt érzem,
tényleg megfogok halni. Érezem, ahogy kitép egy húst belőlem, ahogyan belőlem
táplálkozik. A vér szétfolyik a testemből
Sötétség mindenhol.
Rolf…Miért?
Rikhter
szemszög:
Magamhoz
térek, érzem hogy repülök.
– Mi a?
– Jó reggelt
csipkerózsika!
– Sophie! –
A csak karjaiban repülök. Még ilyet!
– Mi a halál
történt? – Kérdezem.
– Heather
vére megmentett, ahogy engem is. Miért csináltad?! Simán leállíthattál volna,
ahelyett hogy tűröd, hogy bántsalak.
– Nem értem
mi bajod. – Mondom flegmán. Sophie leszáll és letesz a földre.
– Aggódtam.
Meg is…halhattál volna. – Könnybe lábad a szeme.
– És te
ezért miért is aggódsz? – Perverzül elvigyorodom. A kis tündér aggódik egy
démon miatt. Egyem meg! Meg nyalom a szám szélét, majd az álla alá nyúlok és
felemelem a fejét.
– Hé, nincs
semmi bajom. Oké? – Letörlöm a könnyeit.
– Értem, de…
– Sajnálom! –
El se hiszem, hogy ezt mondom! De legszívesebben Hátára vágnám és addig dugnám
amíg szét esik.
– Mi… –
Megcsókolóm , még véletlenül se mondjon semmit. Magamhoz húzom, természetesen
érzi, a fölfelé meginduló rudat a gatyámban és belepirul.
– Ne! –
Ellök. – Nem vagyok olyan akivel játszhatsz!
– Nem vagy! –
Őszintén nézek rá.
– Mi?
– Mindig
elnyomtam magamban, hogy kedvellek, és nem mint játékszert.
Csodálkozva
nézz rám.
– Csak azt
hittem… szereted Rolfot.
A lány szeme
könnyes lesz, a nyakamba ugrik és megcsókol.
– Mindig
téged akartalak! – Szól bele a csókba. Elvigyorodom. Én hogy lehettem ilyen
hülye. Egyértelmű, hogy nincs nálam tökéletesebb pasi a világon!
– Hé baby!
Nincs kedved Rikhter nagy Úrral rosszalkodni? – Nyalom meg a szám. Jaj Démonom
már nagyon áll!
– Mi van??
– Naaaa!
Legyél már rossz tündér. – Kacsintok.
– Rikhter! A
Hollónak szüksége van ránk! Mindenki más…
– A méreg! –
Bazd meg erről megfeledkeztem! Mondjuk álló fasszal nem könnyű…
– Menjünk! –
Száll a levegőbe Sophie és közben húzz maga után. Bőrszárnyaim előbújnak, de
most nem a megszokott színük van. Ezüst, fekete erekkel.
– Fohászkodj
az ördöghöz, mert ha ezt túléljük, jól meg foglak…
– Rikhter!
– Jó
menjünk!
