14. fejezet ~ Véres fegyver

Sziasztok! Bocsi, hogy így elkéstem, tényleg sajnálom! Köszönöm a kommenteket amiket írtatok. :)  Az alján van egy részlet ami nem került be maga a történetbe, de mégis, hogy mi történt akkor,,, :D Tudjátok! Jó szórakozást! <3

Rikhter nem jött utánunk. Talán még mindig Ren-el harcol? Rossz előérzetem van.

– Heather, baj van? – Szólal meg Simon.

Érzem Kyle, hogy valami nincs rendben. Simon-ra nézek és futásnak eredünk.

– Lehet hogy Rikhter…

– Simon! Nem! Rikhter egy nagyon erős démon. Azt hiszem… – Hírtelen fájdalmas ordítás hallatszott. Mikor oda érek…

Ez nem lehet!

Ren holtan fekszik a földön, testét vér és fekete folyadék borítja. Sophie…

–S-sophie… Te meg mit..? – A lány föld elemű, de villámot használva, villámpengével szúrja át Rikhter mellkasát. A fiú száján vér folyik és rémülten néz a lánya.

– Mit művelsz?! – Kiabálok.

– Semmi…baj. – Válaszol halál nyugodtan Rikhter. –  Ő csak… nem önmaga.  – Gyengéden meg fogja a lány kezét  és kihúzza a pengét.  Sophie neki akar rontani Rikhternek, de ő csak várja a támadást. Megállítom Sophiet.

– Rikhter! Mi a pokol ez?

– Megöltem Ren testét, de az elméje Sophie testébe szállt, így irányítja őt.

Ezért képes villámra…

– Meg kell ölnünk! – Csapom össze az öklöm.

– Nem! Azzal ártanál Sophienak.

– De majdnem megölt!

– Ugyan, csak majdnem, és attól is messze van. – Vigyorog.

– Jó, akkor van ötleted hogyan űzzük ki belőle?!

– Van!

Ám ekkor valami elkezdődik Rikhter testében. Olvadni kezd, mintha a démon énjét vesztené el. Emberi külsője jelenik meg. Összeesik.

– Ne…Sophie… azaz Ren villámpengéje halálméreg volt! – Mozdulni nem tudok. Kétségbe vagyok esve. Most mit tegyek?!

– Az mit jelent? – Kérdezi Simon.

– Ha nem teszünk valamit, Rikhter visszaváltozik emberré… és meg hal.

Nem tudom mit tegyek! Arcomat tenyereimbe temetem.  Kyle, segíts!

–  A véred! – Szólal meg lelkemben Kyle.

–MI?

– A véred ellen anyagot tartalmaz, megakadályozhatod a fertőzést.

– Ezt honnan tudod?

– Nem csak a lelkedben vagyok, hanem a testedben is, a sejtjeidben, érzem, hogy milyen a véred.

– Szóval… Be kell jutatnom a véremet az övébe… De hogyan?

– Nincs jobb ötletem, mint hogy megvágod magad, próbáld a sebére csepegtetni a véred.

Előveszem a kardom és elvágom a csuklóm. Ren testén lévő fekete folyadék a méreg, most már értem miért ősz a haja. Kiszállt a testéből mielőtt a lelke is meghal. Jobb lesz a Sophie-nak is adok a véremből.

Rikhter fiatalos arc színe és haja visszatért. Sophie testéből kiszáll Ren.

– Kyle! Beszívom a testembe! Öld meg!

– Rendben!

Ren lelke a testemben, Kyle pedig elintézi, mint a fehérvérsejtek a vírust.

– Mi ez a szag? – Szimatol Simon.

– Inkább ki! John! Ez az ő műve! Tudta hogy Rikhter Rent akarja, ezért megmérgezte Rent, hogy lassan fejtse ki hatását, kiterjedjen Rikhterre és megölje. – Felei Sophie lihegve.

– Nyomorult! – Szorítom össze öklöm.

– Vissza kell menünk a Hollóba!

– Te nem!

– Mi?! – Nézz rá értetlenül.

– Neked elkell tűnnöd innen!

– Miért?

– Miért?! Mert te nem tartozol közénk.

– De Heather… szeretnék segíteni.

– Marha vicces! Jobb lenne végre eldöntened kinek az oldalán állsz! – A szavaimmal ellököm magamtól. – Sophie, repülj a Hollóba Rikhterrel. Elbírod?

– Ch! Persze! Föld tündér vagyok! – Pikkel rám, de láttam egy apró mosolyt az arcán, mikor felszállt.

 – Hm! Tündérek! Menjünk!

Próbáltam sietni.

– Valamit nem értek! – Kezdi Simon. – Előbb miért nem halt meg Ren?

– Mert a vadászi energia védte őt.

– Akkor minden vadász fertőzött.

– Hát ezt nem tudom… Rend démon volt, de a vadászokhoz szegődött. A vadászok csak maguknál hordozzák a mérget, de nincs bennük.

– Túl sok minden tudsz.

– Kyle mondta!

– Az meg ki?

– Mindegy! A lényeg, hogy minden Holló tagnak kapnia kell a véremből. John ezért akar elpusztítani. Ha én nem vagyok akkor megölheti őket. – Kyle! Te is fertőzött voltál. De a vérem segített. Halkan válaszolt nekem, hogy igen. Elmosolyodok.

– Mi az? – Simon kiváncsi.

– Semmi! Siessünk!  

Az apámmal később kell foglakoznom, de őt is felakarja használni, és fogadok hogy ellenem.

– Meg-áll-ni!

– Mi?

– Meg-áll-ni!

 – Koboldok! Ne már! Mit akartok?! Nincs rátok időm!

– Se-gí-te-ni!

– Segíteni?! Azok után amit tettetek. – Ki érti ezeket a gusztustalan zöld lényeket. – Most tantól a mi oldalunkon álltok!

Kiengedem mágiám, ezzel tudatosan is az én oldalamra állítom őket.

– Örökre!

– Ér-tet-tük!

Új és új képességek! Rikhternek igaza volt, csak hinnem kell magamban. Ha meghal… azzal egy családtagot vesztek el. Már nem csak nekem fontos! A Hollónak össze kell fognia, ha túl akarjuk élni!

 A koboldok követnek, rengetegen vannak. Kell a segítség, nem hagyhatom, hogy a Holló elbukjon! Emlékszem eleinte mennyire utáltam itt lenni, senkit nem akartam elviselni, még magamat sem. Csak menekültem.

Nem tudom mi vitt rá, hogy maradjak, de végre először a szívemre hallgattam. Itt vagyok és nem megyek el! Soha nem hittem magam különlegesnek, de most igen. John! Ígérem eltávolítalak erről a világról!

– Simon, menj vissza az emberekhez, kereslek, ha kellesz.

– Rendben! – Sóhajt egy nagyot. Futva igyekszünk , csak tízpercnek tűnt, de már ott is voltunk a Holló kertjénél.

– Heather?!

– Rolf!

– Mi történt?! Többiek?

– Hosszú, de Sophie és Rikhternek már itt kell lennie.

– Én is most érkeztem. 

– Ők?

– Jaj, ő itt Enzo és Alannah!

– Hello! – Alannah kezet nyújt. – A Holló egyik őrzője vagyok.

– De kedves vagy… – Szól Norana.

–Kuss! Nem a te dolgod!

– Jóó! Kit érdekel!  – Norana felém fordul. – Mindenkivel bunkó, úgy látszik veled kevésbé.

Értetlenül állok. Holló tagok akiket eddig nem ismertem, a srác is elég fura. Összeszedem magam és belépünk a kastélyba! Simon pedig az emberek világába tart.

  

-~ˇ°ˇ~-

Rolfnak és a többieknek mindent elmesélek.

– Oké! Ez durva! – Sétál mellettem Norana. Magabiztosabb. – Kikell iktatnunk azokat  mocskokat!

– Nyugi! Kifogjuk! – Alannah mellém jön. – Te mi is vagy pontosan.

– Fogalmam sincs, de… – Igen elmondtam mi történt, hogyan szereztem meg Klye-t, és hogy mit tettem az ott lévő vadászokkal. – De ennyi. Nem tudom, hogy mi történhetett.  

– Nos, közel járunk, hogy kiderítsük. – Mondja Rolf rám nézve és közben a Tanács ajtajának a kilincsét lenyomja.

 – Hi anti-homo sapiens!

– Rolf! – Szól rá Rala. – Tudod hogy… Alannah! Enzo! Igazán jó, hogy itt vagytok!

– Ja! A kutya összekapott minket!

– Ha még egyszer valaki kutyának fog nevezni át harapom a torkát!

– És jól megugatod?! Ezután szerzek neked egy szájkosarat. Haha! – Alannah tényleg nagyon nem emberi, bár mit várok. Viszont tetszik!

– Grrr! – Csapok Rolf fenekére, aki tátott szájjal nézz rám, mialatt felemelt fejjel Alannah mellé, Ralahoz sétálok.

– Oké! John holnap napnyugtakor fog támadni. Vagyis az ő állítása szerint, DE! Nekünk készen kell lennünk holnap reggelre! – Mondja Rala.

– Várj! John nem olyan ostoba, hogy ezt el is mondja. – Csodálkozik Alannah.

– Nem is! – Vigyorog Rala. – Kémkedtem egy kicsit! – Kacsint. Alábecsültem. – Fontos, hogy együtt maradjunk, Tara-nak minden elmondtam… John tervének egy része, hogy elfoglalják a Hollót, ezt nem hagyhatjuk, ezért egy másoló mágiával egy hamis kastélyt hozunk létre.

– Hova? – Csodálkozom.

– Ide!

– És az eredetivel mi lesz?

– Ne aggódj! Azt összezsugorítjuk, ebbe! – Egy kicsi befőttes üvegnek látszó üveget tett az asztalra.

– Ez most komoly!?

– Igen! Ez az egyik legjobb megoldás!

– Oké, nem ellenkezem, de! – Jön oda Rolf. – A vadászok nem hülyék, könnyen rájönnek a trükkre, ráadásul túl sokáig a Holló nem maradhat kicsi, ha összemegy, növekedni fog.

– Ez igaz! De muszáj! – Nézz búsan Rala.

Egy darabig csendben állunk, fel sem tűnt, hogy Arata, Aisha, Wren is ott van.

Nem tetszik ez! Túl egyszerű!

– Ismerem ezt a pillantást Heather! – Szól rám Arata. – MI a gond?

– Az hogy… ez… ez nem fog működni!

Mindenki érdek feszítően néz rám.

– Hallgatunk!

– Régebben, mikor még anyámmal éltem,mondott nekem egy mesét Phaedrus-tó. A Róka és a Holló volt.

Ki kapva kap az álnok hízelgéseken,

Hiszékenységéért az csúnyán megfizet.

Egy ablakból a holló sajtot csent el,

és Magas faágra szállt, hogy elfogyassza ott.

Meglátta őt a róka, s így beszélt neki:

"De szépen csillognak, holló, a tollaid!

S mily csodás egész külsődnek kelleme!

Ha hangod is szép, nálad nincs különb madár!"

A balga holló csőrét hangra tátva szét,

Leejti sajtját, és a róka nagy mohón

Szájába kapja csellel szerzett ételét.

Ugyan már nyöghetett a rászedett madár!

– Mit akarsz ezzel mondani?! – Rala Kétségbe von.

– Azt, hogy mi van, ha ők pontosan ezt akarják. A Róka okos, ravaszsággal beszereznie a zsákmányt.

– Igaza lehet. – Alannah áll ki mellettem.  – Más megoldás kell.

– És van?! – Néz rá Rala.

– Nekem igen! – Vigyorog Norana.

-~ˇ°ˇ~-

–  Nem kivan zárva! – Akad ki Rolf!

– Ugyan már! Farkas vagy! Csak a tiéddel működik. – Mondja Norana.

– És?! Ezt nem teheted vele?!  – Felháborodok! Mi az hogy használjuk fel Rolf vérét, mert ő a legagresszívabb és a véréből  egy olyan fegyvert lehetne létrehozni ami végleg kiírtja a vadászokat.

– Más megoldás kell! – Áll fel Arata. – Bááár, nem ha nincs más.

– Mi?! Nem! A teljes vérére van szükségetek ahhoz, azt ő sem éli túl. – Ellenkezek.

– Kedvesem! Már így is hallott! – Nyúl az álam alá és kifelé halad. – Norana , Wren, tömlöcbe vele!

– Ne! – De már késő. Wren eltűnt Rolfal és Noranaval együtt.

– Ezt nem hagyhatjuk! – Alannah mellettem áll.

– Alannah?! Mióta vagy ilyen…? – Kezdi Rala.

– Ti mióta vagytok ilyenek?! Heather! Gyere, segítünk Rolfon. – Követem.

De mielőtt elhagynánk a termet Alannah megáll és visszafordul  – Basszátok meg! – becsukja az ajtót.

– Miért akarják ezt?! – Kérdezem.

– Megértem valahol, de ez nem megoldás. Rolf a családtagom!

– Azt mondták te mindenkivel…

– Igen, bunkó vagyok. De szeretem őket. Így próbálom ezt leplezni. Miért mondom ezt el neked…? –  Gondolkodik.

Valahogy… teljesen azt éreztem, amit ő. Furcsa. Valamiért, szeretek a közelében lenni. Van bennünk valami közös.

– Az alaksorba vitték.

– Mióta vagy itt? – Óvatosan teszem fel a kérdést.

– 19 éve. – Mosolyog. – Amennyi éves vagyok.

– Én is 19 vagyok.

– Hallottam róla, mikor a Hollóba érkeztél.

– Kitől?

– Averill. Rikhter csicskája.

– Nem csípem azt a csajt. – Mosolygok.

– Nem vagy egyedül.  Arra. – Mutat, befordulunk jobbra. – Ez a lépcső az alaksorba visz.

Ááááááááááá! Ordítás. Rolf! Alannahval összenézünk és rohanunk le a lépcsőn.

– Roooolf!

– Arra!

Gyorsan az ajtó előtt vagyunk és berontunk. Alannah Íját Norana-ra , én kardomat Wrenre szegezem.

– NE! – Rolf egy asztalon fekszik, tiszta merő vér minden. A vérét egy vastag két méretes csőbe vezetik.

– Engedjétek el!

– Sajnálom…de – Alannah egy nyilat eresztet Norana torkába , amitől el is hallgatott és össze esett véresen.

– Te leszel a következő, ha nem engeded el! – Fenyegeti Wrent.

– Ki kezdenél… egy Tanács tagal.

– Te nem vagy nekem más, mint egy mocskos vérszopó! – Alannah lassan közelebb lép a férfihoz. – Enged el!

– Nem!

A lány Wren koponyájába engedett egy nyilat, a férfi mereven a földre esik.

– Ezt ez nélkül is megtehettük volna. Mi is el tudjuk engedni. – Nem értem, mi ért tette.

– Tudom! – Válaszol határozottan. – De jól esett! – Mosolyog, én pedig vissza rá. Elrakjuk a fegyvereink majd egy varázslattal megállítom hogy a vér tovább folyjon ki Rolfból. Ami a csőben van azt már nem tudom Rolfba irányítani.

– Nagyon sápadt!  Túl éli? – Aggódom.

– Nyugi, erős kutya, de pihennie kell. Vigyük a szobájába. – Bólintok.

Nehezen felkapjuk Rolfot és a szobájába cipeljük. Vagy húsz percbe telt, olyan nehéz. Ráadásul túl sok lépcső van a kastélyban.

– Norana és Wren…

– Nyugi, rendbe jönnek. –Mondja Alannah.

– Rala nem fog örülni.

– Én a helyedben nem Ralatól tartanék, hanem Aratatól és Wrentől.

Na igen, erről meg is feledkeztem.

– Maradj Rolfal, én beszélek a Tanáccsal. – Bólintok majd kimegy.

Rohanok, valami üldöz.

– Ne! – Kiállt rám. – Meghalsz ha hozzá érsz!

– Nem látom az arcát, csak azt hogy ez egy női hang.

– Miért? Te üldöztél? – Próbálom kivenni hogy ki ő, de túl sötét van és csak egy árnyékot látok.

– Nem üldöztelek, követtelek. Veszélyben vagy. Meg kell hogy védjelek!

Valami megrezzen a bokorban.

– Ki vagy?! Búj elő! – John.

– Menekülj! Fuss! – Kiállt a lány.

– Bizony… Fuss! – John  arcot vált és most már úgy néz ki mint Ezra. Hevesen felém tart. Szája mint egy ragadozó dinoszauruszé szét nyílik, szeme sárgán villog és átharapja a torkom.

Rémülten riadok fel! Lihegek, és tör a hideg. Csak egy álom. Remegve megtörlöm az izzadt homlokom és Rolfra nézek. Néznék, csak hogy ő nincs az ágyban.

– Rolf! Hol vagy!? – Idegesen felállok és kirohanok a szobából és egy széles folyósóra kerülök. Hírtelen szörnyű fájdalmat érzek a mellkasomban. Alig kapok levegőt. Térdre rogyok és becsukom a szemem, képeket látok. Először Rikhtert látom egy ágyban, aztán a másik pillanatban már harcolnak és egymást marcangolják. Aztán Arata kitépi Mardant szívét és összezúzza, és többé nem ébred föl. Ezra… ő pedig a Holló előtt áll, és arra vár, hogy szétrombolja az egészet.

Kinyitom a szemem, a testem remeg, zihálok, hatalmas nyomás átvándorol mellkasomból a fejembe. Az ájulás szálán vagyok, egy árnyat látok meg a folyosó végén. Nem tudom kivenni, hogy mi az, mert túl homályos lett a látásom. 

Közelebb jön: Egy farkas, szeme türkiz kék, szemében a sajnálat, majd iszonyatos düh uralkodik el. Felém rohan, karmai élesek, fogai hatalmasak, én csak egy kis porszem vagyok mellette.

–Rolf… te vagy…az? – Nagy fájdalmaim vannak, mikor hozzám ér, látom őt kisfiúként,ahogy gyilkolt a múltjában. Meghátrál tőlem majd morogni kezd.

– Rolf… én vagyok az…

–Hagytad, hogy ezt tegyék velem! – Hallom ahogy beszél.

– Nem… én nem… én megvédtelek…

Mancsával az arcomra karmol!

ÁÁÁÁÁ! Felsikoltok. Nagyon éget!

– Rolf! – De már késő. Rolf olyan erővel és dühvel harapja át a torkom, hogy azt érzem, tényleg megfogok halni. Érezem, ahogy kitép egy húst belőlem, ahogyan belőlem táplálkozik. A vér szétfolyik a testemből

Sötétség mindenhol.

Rolf…Miért?

Rikhter szemszög:

Magamhoz térek, érzem hogy repülök.

– Mi a?

– Jó reggelt csipkerózsika!

– Sophie! – A csak karjaiban repülök. Még ilyet!

– Mi a halál történt? – Kérdezem.

– Heather vére megmentett, ahogy engem is. Miért csináltad?! Simán leállíthattál volna, ahelyett hogy tűröd, hogy bántsalak.

– Nem értem mi bajod. – Mondom flegmán. Sophie leszáll és letesz a földre.

– Aggódtam. Meg is…halhattál volna. – Könnybe lábad a szeme.

– És te ezért miért is aggódsz? – Perverzül elvigyorodom. A kis tündér aggódik egy démon miatt. Egyem meg! Meg nyalom a szám szélét, majd az álla alá nyúlok és felemelem a fejét.

– Hé, nincs semmi bajom. Oké? – Letörlöm a könnyeit.

– Értem, de…

– Sajnálom! – El se hiszem, hogy ezt mondom! De legszívesebben Hátára vágnám és addig dugnám amíg szét esik.

– Mi… – Megcsókolóm , még véletlenül se mondjon semmit. Magamhoz húzom, természetesen érzi, a fölfelé meginduló rudat a gatyámban és belepirul.

– Ne! – Ellök. – Nem vagyok olyan akivel játszhatsz!

– Nem vagy! – Őszintén nézek rá.

– Mi?

– Mindig elnyomtam magamban, hogy kedvellek, és nem mint játékszert.

Csodálkozva nézz rám.

– Csak azt hittem… szereted Rolfot.

A lány szeme könnyes lesz, a nyakamba ugrik és megcsókol.

– Mindig téged akartalak! – Szól bele a csókba. Elvigyorodom. Én hogy lehettem ilyen hülye. Egyértelmű, hogy nincs nálam tökéletesebb pasi a világon!

– Hé baby! Nincs kedved Rikhter nagy Úrral rosszalkodni? – Nyalom meg a szám. Jaj Démonom már nagyon áll!

– Mi van??

– Naaaa! Legyél már rossz tündér. – Kacsintok.

– Rikhter! A Hollónak szüksége van ránk! Mindenki más…

– A méreg!  – Bazd meg erről megfeledkeztem! Mondjuk álló fasszal nem könnyű…

– Menjünk! – Száll a levegőbe Sophie és közben húzz maga után. Bőrszárnyaim előbújnak, de most nem a megszokott színük van. Ezüst, fekete erekkel.

– Fohászkodj az ördöghöz, mert ha ezt túléljük, jól meg foglak…

– Rikhter!

– Jó menjünk!

13. fejezet - A halál szele

Sziasztok! Köszönöm kitartásotokat, türelmeteket és véleményeteket is! Jó szórakozást kívánok! :)
( Nem tudom miért jelöli ki, mindent megtettem, de nem sikerült eltüntetni, ha valakinek van valami ötlete szóljon!)
Remélem így is élvezhető lesz!

Mindenki engem néz, Rolf oda jön hozzám és letérdel mellém.

– Heather, nem tudom honnan van róla tudomásod, hogy Ezra az apád, de sajnálom,hogy nem mondtam el.

 – Nem neked kellet volna elmondani, hanem neki.

– De kitől tudod?

– Ő volt az egyetlen, akinek a birtokában van a gyémánt és M mondta, hogy az apámnak sikerült csak ez a kiképzés. De, aki elárulta, hogy ki ez a személy, az Rikhter volt.

–  Szemétláda!

– Nem, én akartam, hogy elmondja. Rikhter nem akarta, én erősködtem. – De ha ezt nem tudja, akkor azt, hogy lefeküdtem Rikhivel, azt honnan? Mindegy, nem is érdekel. Ezrat elvitték, de van egy olyan érzésem, hogy ez csapda. Ezra is kell nekik, de én is, a gyémánt csak úgy teljes, ha mind a kettőnkből kiszívják.

– Új fejlemény! – Rikhter tér vissza, kicsit zilált a haja és liheg.

– Minek futsz, ha tudsz repülni? – Kérdezi gúnyosan Rolf.

 – Mindegy! Elfelejtettem. A lényeg: Az Iblisfear-ek embereket ölnek és megeszik őket, hogy erőt gyűjtsenek ellenünk.

– Éreztem! – Dühöng Tara. – Vissza kell hoznunk Ezra-t.

– Igen, de mindenki nem jöhet. – Rikhter és Tara gondolatai mintha egymásra talált volna. – Tara! A tanács pár tagja, Rala, Aisha, Arata és Wren a fegyvert őrzik. Nincs itt Ezra, hogy utasítást adjon ki, de én, mint volt Tanács tag, megkérlek, hogy maradj itt és vezesd a Holló-t!  – Tara szemei lángra gyúlnak. Az elszántság lángjai. Határozottan bólint, megvágja tenyerét majd Rikhter felé nyújtja, kinek keze szintén sebes. Kezet fognak.

– Sok szerencsét, szövetséges! – Szólal meg a lány.

– Ha ennek a harcnak vége, mindegy mi lesz, az ellenségem leszel. – Mosolyog sejtelmesen a fiú.

– Tudom. – Azzal Rikhter elengedi a kezét és a többiekhez fordul.

– Én visszahozom Ezra-t! Heather velem jön. Óhajt még valaki jönni?

– Én megyek! – Lép előre Sophie. Más nem szólal meg.

– Rendben! Rolf?

– Az emberek világába megyek! Averril-ral tartani kell a kapcsolatot, és Iblisfear-el is el kéne beszélgetni.

– Rendben!

Picit bánkódom, de ő döntött így el kell fogadnom.

– Induljunk!

– Ne olyan gyorsan! Én is megyek! – Ismerős hang, ismerős alak.

– Simon?! Te hogy pokolba kerülsz ide?!

– Itt vagyok! És én is veletek megyek! – egy pánt volt a felkarján, ami kék jelekkel világított.

– Az a pánt…? Az miatt vagy még életben. Te védő burkot képeztél, hogy belépj ebbe a világba?! – Rikhter dühös, és valahogy én is az vagyok.

– Igen!

– Miért?! Te maradj ki ebből!

– Rikhter! Én is megyek! Segíteni jöttem.

– Nem kell a segítséged! Menj el! – Rikhter a kardjának csúcsát Simonra szegezi, pillantása veszélyes és tüzes.

–Megértem , hogy dühös vagy. De…

– Miért vagy itt?! – Vágok a szavába. – Megakartál ölni, mert egy emberi vadász vagy. Most meg segíteni akarsz?

Hát legyen!

– Mi?! Heather, elment a maradék eszed?!

– Rikhter, szerintem a hasznukra lesz, és ha még sem, megölöd. – Igazából nem Simon-t, de legyen! Segítsen.

– Rendben! Velünk jöhetsz, de egy rossz mozdulat, egyetlen lépés, amivel elásod nálam magad… letépem rólad a védőburkot!

– Rendben!

– Induljunk! – Megfogom Rikhi karját és húzom.

– Menj előttünk, hogy szemmel tudjalak tartani. – Utasítja Simon-t Rikhter, így ő és Sophie elől, én Rikhter-rel hátul mentünk. A feszültség a két fiú között nagy, megragadom Rikhter kezét és összekulcsolom a sajátommal. Elégé nagy szemekkel néz rám, és a két elől lévőnek, valahogy ez nem tetszik.

Rolf szemszög:

– Na! Akkor ideje indulnom! – Mondom, de Norana megállít.

– Veled megyek!

– Na pont veled nem dolgozom össze soha! Nem csak hogy a vámpírokat nem szeretem, téged sem!

– Nem hiszem, hogy ez a szeretetről szól! Tara! Elmehetek Rolf-al?

– Menj! Még valami! Alannah az emberek világában van! keressétek meg!

– Oké! Mehetünk, farkas!

– Rolf a nevem hárpia!

– Nekem meg Norana! – Mosolyog és elindulunk.

Átlépünk az ajtón és Averril fogad.

– Rolf? Norana? Hát ti?

– Hosszú! De az ebbe e világba kellet jönnünk információért. Alannah nem tudod merre lehet? – Kérdezem.

– Fredericton talán nem túl nagy, de fogalmam sincs.

– Mindegy, megkeressük. Tessék! – Averril vállára tettem a kezem, és egy szimbólumot raktam rá, ami a cosanta – védelmezőt jelent. – Menj be a halhatatlanokhoz és egyenesen a Hollóba, ez a jel megvéd, amíg én lennem veszem rólad, vagy esetleg ha „meghalnék”. Más nem tudja feloldani, a Tanács pedig nem fogja.

– Miért?

– Ott biztonságban leszel.

– Az Iblisfear-ek miatt?

– Igen.

– Rendben, köszönöm! – A lány átlépi az ajtót, ami az bezárul mögötte.

– Néha meglágyul a szíved. – Norana szavai sértik a fülem.

– Lehet, de szebb vagyok, mint te.

– Ch!

Kiérünk az erőszélére és a főúton haladva sétálunk a város felé.

– Miért utálod a mágiát? – Kérdezem a lányt.

– Egyszerűen nem találom benne önmagam. Például Heather mágiája lila, a tiéd türkiz zöld, Tara-é piros, Sophie zöld, Rikhternek sötétkék, Mardantnak fehér, és még sorolhatnám, de nekem… semmilyen. A mágia nem a részem. Talán abban élek, de nem tartozik hozzám. Az hogy áttudok menni tárgyakon,személyeken, vagy akár ők általam, a vámpír énemhez tarozik, azaz hozzám. De a mágia nem!

– Értem! Bár kitudja, lehet egy nap te is megtalálod. – Beérünk a városba és balra fordulunk egy kis utcába. Emberek sokasága fekszik hullán a vérében vagy máséban, akár csak Iblisfear-ek. Az utolsó Iblisfear-t is leszúrják mikor felismerem az alakot. – Enzo?!

A fiú felénk néz és oda jön hozzánk. A Holló diákja, de mindig az emberek világában kóborol. Néma, beszélni nem tud, mindig komolya, de most mintha kicsit a szája sarka felfelé görbülne. Megölel és elmutogatja, hogy az iblis-ek megölik az embereket, ő meg az iblis-eket. Cuki.

– Értem! Nálunk ki tört a háború. Örülök, hogy megtaláltunk, gyere velünk, Alannah-t meg kell találnunk.

Mutogat jobbra, hogy tudja merre van a lány.

– Remek, vezess oda! – Útközben elmondtam neki, hogy mi történt, meséltem Heather-ről és hogy mit akarnak a vadászok.

– Srácok! Nem érzitek? – Torpan meg Norana.

– De! Vörös rózsa!

– NEM AZT te IQ light! Alannah a közelben van, és harcol… – Norana megjegyzésén csak puffogok, de szívesen mellbe rúgnám!

– Nocsak-nocsak! – Ismerős, rég hallott hang… – Ti meg mit csináltok itt? Mert ha értem jöttetek hiába a fáradozásért!

– Alannah! Tudod jól hogy szükségünk van rád! – Norana és Alannah valójában kedvelik egymást, meg is értem, mind kettő olyan amilyen… összeillenek! És igazából úgy érzem, hogy nem csak baráti a viszonyuk…

– Hallottál az új jövevényről? Ezra lányáról?

– Igen, hallottam. Tudok róla. –Alannah pökhendien válaszol, és bár nem szokott zavarni, mivel Heather-ről van szó, igenis zavar!

– Akkor tudd, hogy nem csak róla van szó! – Megszakítom beszélgetésüket. – Ezra fontos a Hollónak, ha a gyémánt elpusztul, jobban mondva, ha a vadászok birtoka lesz, nem csak a Hollót pusztítják el! Minket is! Ezt te sem akarod…

– Rolf! már nem azért, persze, hogy érdekel, viszont van nagyobb gond is! – Értetlenül nézek Alannah-ra.

– Nagyobb gond? Micsoda?!

–Itt az emberek világában, nagyon sok információhoz jutottam,és nem csak mi vagyunk veszélyben, hanem az egész emberiség, az egész Föld!

Heather szemszög:

– Annyira aggódom! Ezra közel áll hozzám, és most, hogy tudom ő az apám… Rikhter, baj ha érzek szeretettet? – Fordulok felé.

– Amióta te itt vagy minden más, most én is érzek. – Sophie is mintha meglepődve fordult volna hátra…

– Tényleg? Szeretsz? És kit?

–Nos, úgy érzem szeretlek téged, fontos vagy nekem, de más iránt is érzek ilyet. – Arca piroskás lett, nem láttam még őt így. Szerintem Sophie sem.

– Szerelmes vagyok Rolf-ba, és téged is kedvellek, szinte csak Kiara-t utálom, meg picit… – előre biccentettem a fejemmel, mire Rikhi-nek leesett, hogy Sophie-ra célzok. Rikhi elengedi a kezem és átkarolja a vállam.

– Akármi lesz is, én megvédelek! – Mosolyog. – De valamiért ő is vonzz engem. – Rikhter Sophie-ra néz, szinte lángol a tekintette, de ez szenvedélyes. Tudtam, hogy Sophie szereti Rikhter-t, de Rikhter is Sophie-t? Bár amióta itt vagyok, közöttük sosem volt átlagos a légkör.

– Mikor érünk már oda? És miért gyalogolunk? – Kérdezi Simon.

– Simon fiam, te ostoba! –Rikhter keze világítani kezdet, sötétkéken, egy védő burok vett minket körül, amit most már látni is lehetett. – Nem akarom, hogy észrevegyenek. Lassan járj tovább élsz! Emberi mondás, és emberi létedre, te nem ismered? Isten gyermeke,mi?! Ch!

– Azért ne néz le engem! – Fordul hátra, de megtorpan mert fura, apró lények sokaságát pillantja meg , bőrük zöld, márvány borítású, fülük hegyes élesen felfelé áll, szemük hatalmas és oly fekete, hogy mindent elnyelne, akár egy természeti katasztrófa!

– Jaj neeee! Már csak ők hiányoztak!

– Rikhter!! Ezek meg mik?

– Koboldok.  Mit akartok? – Rikhi kissé furcsán magához húz, rossz előérzetem van.

– El-ve-ze-tünk-o-da-a-ho-va-tar-to-tok! – Beszédük érdes, szaggatott, és beszéd közben, láthatom hogy nyelvük fekete, végén lila pikkelyekkel. Fúj!

–A koboldok segítőkészek, de nem tetszik, hogy a vadászokhoz akartok elvezetni! Kinek az oldalán álltok most?

– Rikhter ezt a kérdést miért válaszolnák meg?

– Mert a koboldok őszinték, soha nem tudnak hazudni.

– Va-dá-szok! Az-ők-ol-da-lán-ál-lunk!

– Gondoltam! Na jó!! Menjünk!

– Rikhter! Ez őrültség! –  Kiabál Sophie

– Ez van! – Követjük a koboldokat. Körbe vesznek, szinte Rikhter testéhez kell préselődnöm.

– Miért kell ez? Mit akarnak? – Suttogok a fülébe.

– Nézd, ezek a lények, veszélyesek, bármit mondasz, az valóra válhat, az ő mágiájuk különleges, és vigyázni kell velük! – Rikhter óvatos, ez nem vall rá!

Alig telt el pár perc és már látjuk a vadászok kastélyát. Az egész olyan, mint egy műhely. Csúcsos tetejű tornyok, viszonylag nagy rózsa ablakokkal. Őrszemek akárhova nézek! Ezüst puskával, és kardokkal. Minket nem látnak, hála Rikhter mágiájának, de a koboldok láthatóak. Az egyik vaskapuhoz érkezünk, legalább három méter magas, zárja kör alakú benne egy V betűvel! A kapunál két őr áll, gyanúsan jönnek ide, megszólítva a koboldokat.

– Mit csináltok itt?

–Hoz-tuk-a-szá-lít-mányt-a-ka-pi-tány-nak!

– Rendben! Befelé! –  A kapu kinyílt és lassan sétáltunk befelé. Ránéztem Rikhter-re és falfehér lett, mire nekem is leesett, hogy Simon védőjele, erősebben kezd világítani, mert ezt a teret már nem bírja.

–  Ááááááááá! –  Torka szakatdából ordít a fájdalomtól, a jel egyre fényesebben ég, és ha ez így halad, felemészti Simon testét.

– Behatolók! Behatolók!

–A francba! – Rikhter felkapja Simon-t. – Tűnés! – Lőni kezdenek ránk, Rikhter és Sophie a levegőben próbálják kikerülni a golyókat, csak hogy rólam megfeledkeztek. Simon sehol én pedig próbálok egy kisebb ház mögé bújni.

Valamilyen harang szólal meg! Úgy hangzik, mint egy „vészjelző”. Gyorsan ki kell találnom valamit! Igaz talán nem tudnak megölni, de ha elkapnak az már gáz! Csak egy fegyverem van a kardom, de ez távolsági harcnak nem jó.

– Annyira jó lenne valami távolságra használható fegyver. Mondjuk egy légpuska! – Gondolkodom picit hangosan. A kardom világítani kezd, egyre nehezebb lesz, markolata vastagszik, éle tompul, ez már nem kard, hanem egy légpuska! Ezt nem gondoltam át! Azt se tudom, hogyan kell lőni! Itt vannak olyan régi angliai kisebb házak, amik olyan 1700-as évekből valók. Óvatosan kinézek az egyik ilyen ház oldalán, körülbelül tőlem pár száz méterre van egy torony, aminek a tetején egy vadász áll, erős fényű, nagy lámpával világít,a többi vadász össze-vissza nyüzsög minket keresve, valami rávett, hogy vállamhoz tegyem a puskát, az ujjamat a ravaszra, belenézve a távcsőbe és a torony tetején álló vadász fejére célozzak.

Húzd meg a ravaszt! Eggyel kevesebb lesz! Egy hang szólal meg a fejemben, valamiért inkább a puskából jött, és Mack hangjára emlékeztet!

BUM! A vadász holtan esik le a toronyról, de állt ott még valaki, és a lámpát egyenesen felém szegezi. Ajaj! Egy vadász támad rám jobbról.

–Kard! – Kiáltom kétségbe esve, és a puska már kardom alakját veszi fel, azzal a lendülettel kivédem a vadász támadását és próbálom féken tartani. Hasba rúgom, ami belefájdul, a pasin páncél mellény van. Igen?! Na ezt kapd ki!

Kardjával nyomja az én kardom, de most tökön rúgom, összeroskad, azzal megpördülök, és mikor visszaérnék vele szembe, kezeimet kinyújtom és levágom a fejét.

– Seggfej!

– Ott van! – Kiáltják, nem várom meg, míg ide érnek, rohanni kezdek az ellenkező irányba. – Menekül! Kapjátok el! – A fenébe! Jó lenne valami segítség! A kard a kezemben ismét alakot ölt, ezúttal mini SMG került a kezembe, csak most mind a kettőbe. Hátra fordulok és lőni kezdem őket. AZ egyik közel kerül és a lábaimat akarja elvágni, mire én felugrok és fejbe rúgom.

– Nem menekülhetsz! – Ismerős hang. – Az apáddal együtt te is megdöglesz! – Az adrenalin szintem magasabb, nem lebeg semmi előttem, csak az apám, és hogy talán ő most szenved.

– Nem! Kiszabadítom őt! Ti pedig elmehetek a jó büdös picsába! Mert ti fogtok most megdögleni!! – Annyira elfeledkezek magamról, hogy előjön az állati énem. A bőröm csillog, kemény, és a két könyökömből egy hosszú tüske áll ki! Először a vadászok, megtorpannak, de erőteljesen futnak felém. A szívük és fejük a gyengéjük, csak akkor halnak meg ha azokra célzok. Felugrok a levegőbe és lövöm őket, addig amíg vissza nem érek a földre, ahogy esek, a talaj fölött egy méterrel célba veszek két vadászt, és a tüskéimmel telibe a szemüket szúrom át. Egy ütést kapok hátulról, fájt, de a gyémánt felfogja, és annak a helyén egy tüske nő, átszúrva a vadász fejét, a száján bement, a tarkóján kijött.

– Nem volt még elég?! – Kiabálok, de nem halják meg. Még idegesebb leszek, a lila mágia körülöttem táncol a gyémánt eltűnik rólam, testem hűvös lesz, emelkedem a magasba, testemet lila száraz pikkelyek kezdik borítani, a látásom homályosul, teljesen elsötétül a világ.

– Itt az ideje, hogy valódi éned kimutasd! Nem vagy semmihez sem hasonlítható, de lila pikkelyeid, ördög farkad, hegyes hosszú füleid, és zölden világító szemeid, elárulnak. Mostantól legyen a neved Aglareth, a ragyogás megtestesítője.

Kinyitom a szemem, a földön fekszem, ami meglep ruhámnak semmi baja, a szoknyám és felsőm is ép, testemen nincs karcolás vagy bármilyen seb, amin azért nem lepődöm meg, sokkal inkább azon, hogy körülöttem halott vadász testek, hús cafatok, a házak és tornyok romokban, tűz ropogása hallatszik, ahogy pusztítja a házakat.

– Mi a…? Mi történt?

– Te…tetted… – Mellettem egy vadász mozog, életben van, ugyan az a vadász, aki ellökött apámtól mikor John elragadta.

– Mi? Én?

–Ah… Át…változtál,… – köhög, szinte fuldoklik. Teste tele van sebbel, de… nem gyógyulnak. –A te erőd… más …mint a miénk. A tested…rengetek mágiát… képes befogadni…többet, mint valaha…azt láttam.  – Nem értem… Miről beszél?

– A vadászok területe több területből áll…menj nyugatra, egyenesen… arra…lesz az a apád… és John is.

– Miért hinnék neked?

– Sehonnan, vagy…megteszed, vagy nem. De ha elszívod a lelkem, segítek megtalálni.

– Elárulod a vadászokat?

– Már mindegy, nem? Meghalok, a testem meghal.

– Azt kéred, mentsem meg a lelked, és a kardom fogja akarsz lenni?

– Talán… de, nem magam miatt, segítek. Utána, eldobhatsz ha akarsz.

– Honnan tudod, hogy elszívhatom a lelked és utána el is dobhatom? – Kérdezem, miközben felállok és oda sétálok hozzá.

– A vadászok majdnem mindent tudnak… Az erőd…bámulatos… és egy ilyen teremtménynek… segíteni szeretnék. – Gondolkodom egy kicsit, egy ideig nem szól, majd leguggolok mellé, ingjét széttépem rajta, hogy kilátszódjon mellkasa.

– Rendben! Mi a neved? – Kérdezem.

– Kyle.

– Heather. – Csak rám mosolyog, és annyit mond, tudom. Kardomat előveszem, a két lélek körülötte lebeg, Diego és Mack velem vannak. Az élét Kyle teste felé teszem és beledöföm a szívébe. Csak akkor jön a lélek a kardomba, ha én is úgy akarom, nem elég csak megölnöm vele. A két pont mellet megjelenik egy harmadik izzó kis gömböcske. Kyle teste eltűnik, de érzem őt.

– Jól van Kyle! Mutasd az utat!

Észrevétlenül kell átosonom, a többi területen, nem fecsérelhetek időt, arra hogy velük harcoljak. Kyle mondja merre menjek, mit csináljak, bízik bennem és én is bízom benne.

– Sshhh! –Kyle hangja a fejemben szól. – Ez a terület zsúfolt, gondolj altató lövedékre, azzal leszedheted az őrszemeket. – Így teszek. A lopakodás mestere vagyok már, az őrszemeket elaltatva, jutok el az egyik területről a másikra. 

– Heather! Látod azt a vadászt? – Egy páncéllal felszerelt kék köpenyt viselt, valahogy ismerős volt. – Ő elvezet John-hoz, kövesd! – Követem. Azt veszem észre, hogy a testem alkamazkodik a környezethez, egy zöld bokorban zöld a testszínem, vagy ha egy nagy kőnél, felveszi éppen azt a színt. Hihetetlen!

Hírtelen a férfi egy falnál áll meg, hatalmas kőfal, egy másik illető jön a képbe és társalogni kezdenek.

– Nos minden a terv szerint halad. John betejesíti a jóslatot és véget vett a bolygónak.  – A bolygónak?!

–A gyémánttal? – Kérdi a másik férfi.

– Igen, de még nem teljes a készlet, a gyémánt egyik fele van meg csak.

– Hol van a másik?

– Kutatjuk, de ha meg lesz, a Földet elkell pusztítanunk. Minden vadászt evakuálni fogunk, vissza a Tretán anyabolygóra.

– És az emberek? Mi lesz a halandókkal?

– Nos nem tudjuk kiiktatni az összes halhatatlant, csak ha a Földet magát pusztítjuk el. Kiválasztunk 35 nőt és 46 férfit,  őket magunkkal visszük, benépesítjük velük a Berzek bolygót, a többi ember, marad, és a Földdel együtt megsemmisül.

 – Csodás terv! Járjunk sikerrel! És találják meg a gyémántot.

– Igenis uram! – Azzal a fejet hajtott, ő marad, de másik fogja magát és elsétál. A férfi felegyenesedik és átmászik a falon, mikor eltűnik, körül nézek, senki nincs itt, és követem a férfit. Amit átmásztam talpam koppanva éri a földet. A férfi hátra fordul. Rémülten néz rám!

– Te meg ki vagy?! – Kérdezi. – Ezek szerint nem ismer.

– A hollóból jöttem.

– Te idióta! Mennyit hallottál?!

– Mindent! – Mi folyik itt?!

– Ne üsd bele az orrodat imposztor! De ha a hollóból jöttél, segíthetnél, hogy hol van a gyémánt.

– Ugyan, miért tenném? –  Kicsit elvigyorodom, majd mélyen a szemébe nézek.

– Hogyan jutottál el idáig? – Kérdezi, mint ha ez lehetetlen lenne. Kyle-al nem volt az.

– Ehhez sincs közöd! Mit akartok tenni a bolygóval?

– Hallottad nem? Elpusztítjuk! Miattatok! Egy idióta vadászősünk, kifejlesztette a mitológiai lényeket, és a Földre küldte őket. Azért hogy próbára tegye az embereket, de csalódást okoztak, most pedig, fizetnek érte. De hogy ne halljon ki az emberiség, egy részét megmentjük. De ti, elpusztultok.

– És ha megállítunk titeket?

– Nem hiszem! Hozzánk képest, túl gyengék vagytok! Mi teremtetünk titeket, az őseiteket, még mikor én sem éltem, már akkor léteztetek.

– Érdekes, hogy személyesen is megosztod ezt velem.

– Igen, mert neked már úgy is mindegy.

– Mi?

– Nem fogod elmondani senkinek. – Hírtelen felém rohan hatalmas sebességgel. Kardot ránt és felém szúr. – Mert megöllek! – Kardommal kivédem támadását, de túl erős. Nem bírom visszatartani. Elugrok, a kard helyettem a kőfalat érte, aminek berepedt az oldala. Nagyon erős.

– Heather! Őt nem könnyű legyőzni, túl erős. – Szól Kyle.

– Mit csináljak?

– Muszáj harcolnod, nem fog leállni. – Remek!

– Te csak egy kis halhatatlan vagy, de nem ismered az igazi erőt! – Kiabál és felém fut.  Én csak állok ott és az utolsó pillanatban mellkason szúrom, a szívét akartam, de félre csúszott.

– Ribanc!

Az a semleges kisugárzás, ami belőle árad egyszerre izgalmas és borzalmas is.

– Most  nincs arra időm, hogy veled bájcsevegjek, szóval tűnés az utamból!

– Te valamit összekeversz. Ez itt az én területem, és nem engedlek át? – Arca torz.

– Lehet, de nem igazán érdekel. Vagy elengedsz vagy megöllek  – Fenyegetőzök, ami nem tetszik neki

– Fenyegetsz? – Megfogja kardom pengéjét és kihúzza mellkasából.

 – Ismerős vagy! Találkoztunk már? – Kérdeztem. 

– Ejnye-ejnye! Úgy látszik a bátyám, nem tudd kordában tartani.

– A bátyád? Azt se tudom ki az, meg hogy te ki vagy!

– Ó! Milyen udvariatlan vagyok. A nevem Ren Tanavar.

– Tessék?! Tanavar? Te Rikhter testvére vagy?! Hát persze… az öcsikéje, aki átállt a másik oldalra.

– Mit tudsz te erről?! – Idegesen vágja felém a szavakat.

– Sokat! Rikhter elmesélte az életét, mikor még halandó volt.

– Senkinek nem beszél erről…miért pont egy ilyen szukának mondja el?

– Tudod nem hiszem hogy közöd van hozzá, és nem vagyok szuka se  ribanc! – Felhergel, de nyugtatnom kell magam.

– Nem vagy puhány, ez tetszik.

Sajnálom Ezra, de mielőtt segítenék neked, ki kell iktatnom egy Tanavar ivadékot.

Már felkészülök Ren támadására, egyenesen felém döfi kardját, már majdnem kivédem, már majdnem a fejét veszem, mikor valaki saját kardjával , egy pörgő mozdulattal kivédi előlem a támadást.

– Rikhter? 

– Rikhter! Az én bátyám.

– Ren! De régen láttalak! Már hiányoztál.

– Rikhter mit csinálsz?!

– Csönd Heather! Ő az én öcsém, majd én elbánok vele.

– Mint ha el tudnál.

– Le becsülsz, én nem tenném! – Rikhter komolyan veszi az öccsét, de fenyegetni kezdi. – Hol van John?

– Mit érdekel az téged? És minek mondanám meg? – Ren arrogáns válasza felidegesít.  Rikhter arcán újra látom a perverz, gonosz , és önbizalmas mosolyát.

– Tudod, ha nem teszed, baja esik!

– Kinek?

Rikhter kezei közt Kiara jelenik meg. Szája le van ragasztva, kezei megkötve, Rikhter a torkánál tartja őt.

– Kiara! – Ren aggódva néz a lányra?

– EZ most komoly? – Szólalok meg flegmán.

– AZ én kicsi öcsikém beleszeretett egy sellőbe, a holló volt tagjába, aki elárult minket! – Szorít a lány nyakán. – Gyerünk öcsi! Beszélj, vagy bántani fogom.

– Honnan tudod?! Te szemétláda!

 – Megtisztelsz testvérem. – Rikhter egy kést szorít Kiara mellkasához. – Nos? Hallgatlak.

– Nem veszel rá, hogy beszéljek.

– Tényleg? – Átdöfi a lány mellkasán, az meg sikoltozik. – Mint tudjuk a sellők halhatatlanok, de sok idő mire begyógyulnak a sebeik, az idő alatt pedig ha sok seb van rajtuk, bele is halhatnak. És van sellő, nincs sellő.

– Oké! Ezen a területen vannak, körülbelül 500 méterre. Arra. – Mutat Nyugatra.

– Hm! Remek. Kár hogy hazudsz! – Rikhter egy újabb kést vesz elő és most Kiara mellébe vágja.

–Áááááá!

– Úúú, a nőknek a legérzékenyebb részük!

– Mi a faszt csinálsz?! Megmondtam hol van nem?!

– Nem mondasz igazat! Szóval HOL VAN?!

– Nem tudom!

– Neeeem? – Rikhter a másik mellét is kinyírja Kiaranak. Ren is szenved, szereti a lányt. Össze is illenek. – Hát jó öcsi, még van egy dobásod. Hol van John Cox?

Rent kiveri a verejték. Tétovázik. – Menj a picsába Rikhter!

– Ám legyen! – Rikhter elvágja Kiara torkát, a lány a földre esik, és többé nem mozdul. Vízé porlad és lassan párologni kezd. – Most rajtad a sor! – Rikhter és Ren egymásnak esnek. – Heather! Menj! – Bólintok és ott hagyom őket.

– Kyle! Merre menjek?

– Nyugatra!

– Mi? De hát Ren…

– Igazat mondod Heahter. A társad csak bosszút állt a lányon. – Kiara…

– Rendben! – Ahogy rohanok előre Sophie-t és Simon-t pillantom meg. Sophie egy vadásszal harcol, Simon mozdulatlanul fekszik. Mire oda érek Sophie végez a vadásszal. Simon-hoz rohanok.

– Mi van vele?

– Nem bírja ezt a légkört, nem tudom mit tehetnénk. – Feleli a lány.

– Heather! – Szólít meg Kyle. – Ha megcsókolód akkor az segít neki, hogy levegőt kapjon.

– Mi? Nem fogom megcsokólni!

– Te kihez beszélsz? – Jaj tényleg, ő nem hallja.

– Az most hosszú.

– Figyelj, a te képességed képes arra, hogy életben tartsa, ha egyáltalán azt akarod, hogy éljen. – Idegesen csípőre teszem a kezem és fel-alá járkálok. Jól van, legyen. Sophie feszülten néz, oda megyek Simonhoz, megfogom arcát, és megcsókolom. Pár másodperc múlva a fiú felköhög és lélegezni kezd.

– Ezt hogy… – Sophie értetlenül pillant rám, akár csak Simon, ő pedig a szájára teszi kezét.

– Menjünk! – Segítek neki felállni , és előre vesszük az irányt.

– Hol van Rikhter? – Kérdeti Sophie aggódva.

– Ren-el harcol.

– Mi? Segítenünk kell neki!

– Segíts ha akarsz. – Ridegen nézek rá. – Engem most csak az érdekel, hogy Ezra-t megtaláljuk.

– Ez nem csak rólad és Ezra-ról szól! Rólunk is! – A lány megfordul és visszarohan Rikhter irányába.

– Tudom. Rikhter téged szeret, neked jobban örül majd. – De ezt már nem hallja.

 Tovább indulok, majd megállok és hátra nézek?

– Te jössz vagy maradsz? – Kérdezem a fiút.

– Öhm… én… – Egy darabig csönd lett. Simon lehajtja fejét.  – Köszönöm.

Elmosolyodok.

– Nincs mit.

– De miért? Miért mentettél meg?

– Ahogy Sophie mondta, ez mindenkiről szól. Eldöntötted, hogy nekünk segítesz, mi is segítünk neked.

– És ha ez érzelmekkel járul?

– Milyen érzelmekkel?

– Azért jöttem, hogy segítsek neked, hogy megvédjelek, de ostoba voltam. Amióta találkoztunk, a szívem csak a tiéd. Tudom, hogy megkellet volna, hogy öljelek, de nem ment.  ÉS most meg te védtél meg. De én nem tudok tőled elszakadni. – Ridegen nézek rá, kicsit mardossa a lelkem, hogy csak miattam van itt, bár egy vadásztól mit várok.

– Enged, hogy mindig melletted legyek. – Mondja. Nem válaszolok erre, csak hátat fordítok neki és elindulok.

– Gyere. – Hallom ahogy elmosolyodik és utánam fut. Pár lépés múlva, látjuk Azt az erődöt, ahol John tartózkodik, és érezni kezdem Ezra mágiáját. Mint ha robbant volna…. Ezra ereje elszabadul és kezd minden gyémánttá változni.

– Jaj ne! Elkezdték!