Jó olvasást, és jó szórakozást! Aztán tessék pihenni! :D ;)
Becsuktam a szemem. Nem akartam látni, ahogy a tőr át szúrja a dobogó
szervet. – Elég! – Egy hang jött és a kezem hírtelen megállt. Mikor kinyitottam
a szemem, egy kéz szorította az enyémet. Végig kísértem a kezet, egészen az
arcáig. – Most már elég lesz! – Rolf szúrós tekintette Rikhter-ébe furakodott. –
Rolf? Mit csinálsz? – Kérdezte Ezra. – Én? Te mit csinálsz Ezra? Ennyire
messzire nem szabad elmenned te is tudod. – Rolf szavai ijesztőek voltak. A
kezemet elrántotta a szívtől, én pedig kiejtettem a kezemből a kést. – Rolf!
Tudod, hogy tudom hol a határ! Talán nem bízol bennem? – Ezra szemei a
felháborodottságtól csillogtak. – Benned igen, csak benne nem! – Bökött a
fejével Rikhter felé. A két szöszi
értetlenül nézett, aztán Rikhter haragossá vált. Annyira, hogy rettegni
kezdtem. – Rolf… Tacher! Ugye tudod, hogy nem jó engem felbőszíteni. Már
egyszer megmondtam neked, ne állj az utamba! Ismét a szádba rágjam, vagy
ezúttal fel tudod fogni?! De ha esetleg nem, akkor hozzá segíthetlek! – Éreztem
a gyűlöletét. A bosszú utáni vágyat, a félelemből táplálkozó energiát. Ahogy
egyre jobban közeledett felénk, egyfajta tűz égett bennem. De ez nem a vágytól,
vagy a szenvedélytől alakult ki, hanem a félelemtől. – Ch! Tudod… te engem, nem
igazán tudsz megfélemlíteni. Viszont undorító vagy! – Rolf megszorította a
kezemet, amit még mindig fogott. – Undorító? Kifejtenéd? – Szólt Rikhter és
várva a válaszra karba tette kezeit. Rolf megköszörülte torkát, majd vett egy
mély levegőt. Láttam rajta, hogy a dühével harcol. Szinte remegett a teste,
annyi gyűlölet és harag áradt belőle. Nehezen, de elfojtotta magában a haragot,
és beszélni kezdett. – Lássuk csak! – Rolf elkezdett lassan, kiegyensúlyozott
lépésekkel fel-alá járkálni. – Tudjuk, hogy te egy olyan démon vagy, aki nem
ismeri a kegyelmet, de valljuk be, én sem. Úgy hiszem, hogy mindketten olyanok vagyunk,
aki élvezik a fájdalmat, és imádják a félelmet. – Rolf arcán végig kaján vigyor
ült. Rikhter-nek tetszett, amit Rolf mondott, de ezt kevésbé nyilvánította ki. –
Mivel ismerjük egymást, nagyon is jól, tudom, hogy milyen vagy. Így azt is
tudom, hogy mit terveztél. – Ördögi vigyorra nem tűnt el, sőt! Még jobban
vigyorgott. – Kihasználtad Ezra-t, hogy megölhesd Tara-t! – Amint ezt kimondta,
mindenkinek az arcára a döbbenet ült. Tara rémülten nézett fel Rolf-ra. Ezra
kicsit összehúzta szemöldökét és fürkészte az előtte álló fiút. Rikhter is
ijedten nézett. De megkaptam rá a választ, hogy miért. – Hogy jöttél rá? –
Kérdezte halkan Rikhter. – Hogy-hogy? Úgy, hogy én is ezt tettem volna. – Rá
néztem Rolfra, és olyan érzésem volt, mintha most először találkoznék az igazi
Rolffal. – Mi? Ezt nem értem! – Nézett értetlenül Ezra. – Minden ott kezdődött,
amikor te azt mondta Rikhter-nek, hogy „kombináljunk”. Rikhter tudta, hogy mit
akarsz csinálni. Hogy olyan messzire elmész majd, hogy Heather tényleg azt
higgye ölnie kell. Persze, te tudod hol a határ, de Rikhter nem. Mert a drága
denevér fasz szopogató ezt kihasználva, fel használt téged, hogy idáig
eljussatok, és amikor meg állítanád Heathert, ő majd gondoskodik róla, hogy ne
tudj semmit se tenni. Tara pedig porrá ég. Meghal! – Mi? Ez hogy lehet? Így rájött? Hogyan?! Nem tudtam megállni, hogy
ne mondjak semmit, ezért szóra nyitottam a számat, de Rikhter meg előzött. –
Szép! Nagyon szép! Minden elismerésem Rolf Tacher, igazán rámutattál a
lényegre. De tudod… ha most nem lenne rajtunk az a kurva átok… akkor most
darabokra szednélek! – Mibe csöppentem
én? Miért vagyok itt? Tudni akarom, hogy miért… miért kellek én nekik? Mire jó
ez nekik? Mire? Mire?! – Igen? Hát csak rajta! Mi az? Talán nem tudsz
megütni? Ó te szegény! – Látszólag Rolf hergelte Rikhter-t, bennem pedig egyre
jobban gyűlt össze a düh. A veríték egyből elöntött, a kezem pedig már fájt,
mert annyira ökölbe összeszorítottam. Csak mondták egymásnak a magáét. Még Ezra
is beszállt, sőt még Tara is neki állt kinyitni a száját és osztotta az észt.
Mindenki, mindenki veszekedett mindenkivel.
„–Heather! Heathert! – „ Az
a hang újra megszólalt, de most sokkal hangosabb volt, és mélyebb. „– Heather! Heather! Heather! HEATHER!
HEATHER! HEATHER! – „ Nem akart elmúlni, és egyre hangosabbá, majd
vékonyabbá vált hang. „– Heather!
HEATHER! HEATHER! HEATHER HEAHTEH HEATHER! – „
– ELÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG! – Nem bírtam tovább. Torkom szakadtából
felordítottam, kezemet a fülemre szorítottam, és térdre estem. Legutóbb, mikor
ilyen történt elájulok, és ki tudja, mikor térek magamhoz, de most nem. A
testem remegni kezdett, vért láttam mindenhol. Emberi csontokat, kiszakított
beleket, hús cafatokat, vért… Nem akarom ezeket látni, de előttem vannak. Rikhter
helyett, egy igazi démont láttam, aminek égő denevér szárnyai, vörös szemei, és
rothadó véres húsa volt, ami éppen bomlik le a testéről. Rolf ugyanez, csak farkas
alakban, Ezra egy madár volt szintén ebben a látványban, és Tara is.
Mindenkinek leesett az arcáról a hús, szemük vérben forgott.
– Hagyjatok! Hagyjatok! Ne érjetek hozzám! – Menekülni akartam, de
megragadták a karomat és enni kezdték. – Neeeeeeeeeee! Elég! ELÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!
– Neee… eléghhhh….
– Heather! Heather! –Egy hang szólt, valaki szólít engem. – Heather! Heather! – Két kéz fogta meg a vállaimat, és rángatni kezdett. – HEATHER! –
Amit eddig láttam, mind eltűnt, és Rolf kék szemei voltak előttem. – Heather! –
Rázott meg újra. Amint megláttam, a nyakába ugrottam, nem sírtam el magam,
viszont megkönnyebbültem, nagyon is! – Hé! Engedj el! Mi bajod van? – Durván
lökött le magáról. Tudom, hogy nem az érzelmekről híres, de nekem vannak
érzéseim, és ez rosszul esett. – Én… én nem tudom… egyszer csak… mindenki olyan
furán nézett ki, és ti… – Megszédültem, szerencsére meg tudtam maga támasztani,
de iszonyatosan fájt a fejem. – Heather, neked… látomásod volt? – Kérdezte
félve Ezra. – Nem igazán tudom… olyan fura volt ez az egész. Mindegyikőtök
teste máshogy nézett ki, mintha tényleg halottak lennétek, és most keltetek
volna fel a sírból. Mindenhol csak vér volt, és emberi maradványok, majd…
megpróbáltatok felfalni. – Amint ez kimondtam, rá nézve a többiek arcára, a
félelmet láttam. – Ez nem lehet! – Rikhter lépett oda hozzám és leguggolt elém.
Lágyan megsimogatta az arcomat, de arc kifejezése ijedt és feszült volt. – Hogy
lehet… te láttál így minket? De hiszen soha sem fedtük fel! – Nem értettem,
amit Rikhter mondott. Egyáltalán van értelme? – Nocsak! Egy új jövevény! És még
friss! – Mindenki felkapta fejét a hangra. Nekik látszólag ismerős volt, de
nekem egyáltalán nem. Egy férfi lépett elő a bokrokból. Magas és izmos volt. De
nem úgy nézett ki, mint egy halhatatlan. Sokkal inkább… mint aki vadászik
valamire. – John?! – Ezra hangja tele volt rémülettel, nem számított a pasi
látogatására. – Az igazi, és egyetlen! – Nagyon egóista, és lekezelő stílusban
beszélt a férfi. Soha sem láttam, de valamiért… nagyon ismerős volt. – Szóval ő
az új jelölt? Érdekes. Sokkal csinosabb, mint amire számítottam. – A pasi körbe
járkált engem és éreztem, ahogy minden porcikámon végig pásztázik a szemével. Rikhter
felállt mellőlem, de én nem akartam, hogy ott hagyjon. Igazából nem tudom, hogy
miért csináltam, csak úgy jött. A kezemmel Rikhi lába után kaptam és szorosan
fontam össze a két karommal. Félek tőle, igen. De most ettől a személytől
kirázz a hideg. Rikhter meg lepődött, amit csináltam, és furán méregetni
kezdett. – Nocsak, csak nem barátnőd van, Tanavar? – Gúnyosan rám kacsintott és
megnyalta a szája szélét. – Mit keresel itt Cox? Nem a vadászoknál lenne a helyed?
– Ezra támadó pózt vett fel. – Chh! Nem mindegy? Elvégre, bármikor le tudok
győzni, vagy tévednék? Ja, tényleg! Hiszen mi végeztünk az anyáddal is. – Ezra
remegni kezdett, és a teste megfeszült. – Ezt… nagyon megbánod! – A fiú neki
ment a férfinak, de az elugrott előle. – Mit akarsz itt Cox? Gondolom, nem
azért jöttél, mert velünk akarsz harcolni? Vagy netán igen? – Kérdezte egy kis
gúnnyal Rolf. – Nem, tényleg nem! – John fel-alá járkált, míg végül megállt és
rám mutatott. – Ő kell nekünk!
– Mi? Én? – Nem igaz, hogy mindenkinek én kellek. Ez már az agyamra
megy. – Nem! Sajnálom, de ő már ide tartozik. Esetleg ajánlanám a kijáratot a
távozásodhoz. – Rikhter határozott bolt, és ami meg lepett, azaz volt, hogy a
kezével megsimogatta a homlokomat. Valójában sosem gondoltam erre, de most bele
gondolva, ennek a hidegvérű gyilkosnak, nagyon meleg a keze.
– Milyen jogon? Ő nem tartozik ide, amíg nem rendelkezik tanárral, és
megfelelő esz…
– Ő HOZZÁM TARTOZIK! Én vagyok a tanárra! – Sosem láttam még, hogy
valaki engem védett volna meg, és Rikhter meleg keze most megragadta a karomat,
majd felhúzott maga mellé. – Bocs, de ő már a Hollóba tartozik, akár tetszik,
akár nem. – Gúnyosan kacsintott egyet, a látszólag ideges John-ra. – Mit nem
mondasz… Hát legyen! Akkor képezd ki! Addig nem fogunk támadni, de utána…
készüljetek! – Egy sziklakőre állt és körbe nézett, le, ránk. – Minden
halhatatlan, akik a Hollóba tartozik, meghal! Ez a föd, a vadászoké, és az
embereké lesz! Készüljetek fel rá, mert jönni fogunk… értetek fogunk jönni. És
megmutatjuk, hogy mi győzünk! – Széttárta karjait és hangosan kiabált az égre
nézve. Rolf szintén egy magas kőre lépett, pont szembe állva John-al. – Hát
akkor jól figyelj! – kezdett vele. – Üzend meg a többieknek, hogy felkészülünk,
de ti legyetek felkészültek. Mert ezen a helyen, a ti véretek fog folyni az
emberiséggel együtt! – Felnézve Rolf-ra,
káosz keletkezett bennem. Mert olyan érzésem van, mint ha Rikhter és Rolf
között kéne döntenem. De miért érzek így? Nem tudom… – Úgy lesz! – John még
egy utolsó pillantást vett rám, majd semmivé vált. – Rolf! Ugye tudod, hogy
ezzel egy hadi üzenetet fogadtál el? – Nézett rá szúrósan Ezra.
– Igen!
– Ezt csak olyan teheti meg, aki a tanácsba tartozik, és te nem…
– Jaj ugyan már! Majd mondod, hogy te fogadtad el. – Mondta Rolf majd
leugrott a szikláról.
– Ajjh Rolf komolyan! Néha olyan felelőtlen vagy! – Jelentette ki…
Rikhter.
– Ezt pont te mondod? Na ne szopass! Nem hiszem, hogy te olyan
felelősség teljes lennél! – Legyintett a kezével Rolf.
– Fogjátok be! Menjünk a tanácsba! Jelentenünk kell, hogy mi történt!
– Ezra felkapta az ölébe Tara-t és elindult. – Tegyél már le, ez olyan ciki! –
Utasította Tara. – Ja persze, még a végén megint elszöknél, maradj inkább csöndben.
– Rolf előttünk ment és én végig a hátát néztem. Rikhter pedig szorosan
mellettem jött. – Ne hogy azt hidd, hogy azért tettem, mert kedvellek. – Szólalt meg Rikhi. – Úgy látszik, fontos
képességgel rendelkezel. Erre még szükségem lesz. – Utálom, amikor
kihasználnak! Mégis számtalanszor megteszik. Mit ártottam én nekik?
Ahogy közeledtünk a Holló felé, Sophie jött velünk szembe. – Tara! –
Futott oda hozzá. – Ugye jól vagy? Nem esett bajod? – A lány, aggódó szemekkel
nézet rá, Ezra pedig letette földre Tara-t. – Ne aggódj, jól vagyok. – Ölelte
meg a lányt. – Sophie! Gyere velem! Valamit el kell intéznünk. – Mondta Rolf, a
lány bólintott, majd eltűntek. –
Szóóóóval! Én milyen kiképzést kapok? – Kérdeztem kicsit félénken. –
Speciálisat! – Kacsintott Rikhter. Megforgattam a szemem és Ezrahoz mentem
előre. – Ez afféle fejlesztés. – Kezdte a magyarázatott. – Harcolni fogsz
azzal, akit melléd kirendel a tanács, azaz mi. Ez arra jó, hogy kifejlesszük a
képességeidet.
– De az a fickó… John. Hogy értette azt, hogy én kellek neki?
– Igazából mi sem tudjuk. Viszont, biztos, birtokában vagy egy igen
érdekes erőnek, amit ők már ki szimatoltak. – Elgondolkodtam azon, amit Ezra
mondott. Különleges képesség? Kíváncsivá
tesz, hogy mire lehetek képes… De egyáltalán mi lehetek én? Ki vagyok? – Ne
aggódj! Eljön azaz idő, amikor rá fogsz jönni mi vagy. Érezni fogod! – Hátra
pillantottam és Rikhter nyugodt kisugárzására lettem figyelmes. Mindig olvas a gondolataimban, és hangosan
válaszol a kérdéseimre. Igazából már
annyira nem félek tőle, de nem akarom megismerni, hogy milyen is valójában.
– Pedig megfogsz! Azt a nem félek tőle dolgot pedig gondolt át! – Kacsintott. –
Rikhter Tanavar! Ne kutakodj a fejemben!
– Nem tehetek róla, ha akarom, ha nem, hallom, amit gondolsz. És Ezra!
Tudom, hogy kanos vagy, de légy szíves, a jelenlétemben ne gondolj már arra,
hogy hogyan akarod megdönteni Aisha-t, mert elmebeteg, ahogy kigondolod! –
Rikhter mondatára Ezra hátra fordult és majd szétrobban az idegtől. –
Teeeeeeeeeeee! Ha még egyszer az agyamban olvasol, esküszöm, hogy a beleddel
etetem meg a patkányokat! – Ezra is tud idegbeteg lenni, de azért ez durva.
Rikhter-r kezdte el kergetni, aki csak röhögött és incselkedett Ezra-val. Ezek
tényleg olyan kegyetlenek, mint amilyennek magukat beállítják? Mert most kb úgy
néznek ki, mint két ötéves. – Ch! És még ők nevezik magukat a
legyőzhetetlennek. – Szólt meg flegmán Tara. – Te mi vagy? – Kérdeztem, de
szerintem azt hitte, hogy bunkó akarok lenni.
– Nem látod? Lány!
– Oké, azt vágom, de azon belül? Milyen fajba tartozol?
– Főnixtündér. Amúgy meg közöd?
– Igazad van, nem sok! Viszont nem értem, hogy miért vagy ilyen kis
nagyszájú, mikor az előbb Ezra alaposan közölte veled a magát, most meg… olyan
vagy, mint egy igazi kis fruska. – Húztam el a számat undorodva.
– Már bocs, de te kinek képzeled magad? Egyébként, ha már itt tartunk!
Te sem vagy valami ártatlan! – Nézett végig rajtam. – És még valami! Ha egy
újjal is bántani mered Sophie-t , azt nagyon megbánod! – Fenyegetői hangneme
nagyon nem tetszett, ezért a kezem meg indult, és az arcára csattanva állt meg.
– Fogd vissza magad! Lehet, hogy Arata azt akarja, hogy felhasználjam őt, de én
nem fogom.
– Ellent akarsz szegülni a Arata-nak? Az nagyon nem jó ötlet!
– Miért? KI ő? Nekem ne mondja meg senki, hogy én mit csináljak, meg
mit ne! Nem vagyok senkinek sem a bábja. – Keltem ki magamból. Tara Megtörölte
véres száját és rám nézett. – Pedig azok vagyunk, bábok. Csak kihasználnak
minket, az erőnket, aztán eldobnak. – Normális hangnemben mondta, de szemében
ott volt a bánat. – Ha eszed van, akkor megszöksz, vagy belépsz a vadászok
közé, mert itt nem fogod bírni, főleg nem az olyanoknak való ez a hely amilyen
te is vagy. – Mondta.
– Belépni a vadászba? De hát azok nem a halhatatlanokra vadásznak?
– De! De ők is azok! Különben is, ott már van valaki, aki a Hollóba
tartozott, de elárulta ezt a helyet, és a vadászokhoz csatlakozott, mert
elvileg a győztes oldalon akar állni. – Amikor a győztes szót mondta, a kezével
macskaköröm jelet képezett. Tele volt haraggal, de ezt sem nekem szánta. Semmit
sem szánnak nekem, mégis nekem mondják… Ch! – Mégis ki volt az? Hűségesek az
itteniek nem? – Kérdeztem.
– Hűségesek? Ezek nem emberek, mi nem emberek vagyunk, hanem
szörnyetegek. Egyébként meg mindegy, hogy kitette, vissza fog térni, hogy
megölje a bátyát. Ebben a világban sosem lesz béke, ilyen itt nem létezik. –
Hajolt közelebb hozzám az utolsó szavaknál. – Mindenhol van, csak nem akarjátok
megtalálni… – Hangosan gondolkodtam, majd Rikhter és Ezra jelnet meg mellettem.
Rikhter Ezra-t bökdöste, aki visszaütött, de Rikhi csak röhögött. – Gondolod?
Ne legyél már ennyire naiv. Béke sohasem volt, és soha se lesz. – A lány köpött
egyet a fűre, majd kezével megtörölte száját.
– Bazd meg! Minek kellet
megütnöd? Felszakadt a szám, most a bele megy vér! – Nem igazán érdekelt Tara
panaszkodása, karba fontam a kezeimet és erősen gondolkoztam, ami szerintem
látszik az arcomon is. – Itt meg mi van? Tara, miért vérzik a szád? – Kérdezte
Ezra csodálkozva. – Hagyjál már! –Hangosan rá szólt a srácra, legyintett a
kezével és elindult. – Ennek meg mi baja van…? – Ezra is megindult Tara után,
majd mi is Rikhter-rel. – Hé! – Szóltam halkan oda neki. – Miért akartad azt,
hogy Tara meghaljon? – Rikhter nem szólt semmit csak elhúzta a száját. – Az ne
érdekeljen. – Erre nagyon bedühödtem, kezd elegem lenni a dolgokból, lehet, nem
kellet volna, de megfogtam a mellettem menü Rikhter karját és magam felé
rántottam. – Tudtommal te vagy az, aki felelősséget vállalt értem, szóval
gondolom, hogy nap, mint nap együtt leszünk, tehát ha már veled kell pazarolnom
az időmet, akkor áruld is el azokat a dolgokat, amiket csinálsz, hogy mégis
milyen okból, mert érdekel! – A torkom
érezte, hogy ez túl hangos, de már a tököm ki van azzal, hogy nekem nem
mondanak semmit! Ha én is itt fogok élni, akkor vonjanak be. az istenit! Rikhter
arcán láttam, hogy köpni-nyelni nem tud, mert nem számított arra, hogy én
ennyire kikelek magamból. Majd dühös pillantással nézett rám. – Nanana!
Állítsál magadon! Nyugi, oké?
– De Rikhter! Nekem miért nem mondod el?
– Mert nem bízom benned?
– Te agyatlan seggkalap! Akkor miért akarsz magadhoz láncolni?
– Seggkalap? –El akarta röhögni magát, de megköszörülte a torkát. –
Tudni akarod? Miért? Mivel lesz jobb? – Ezen a kérdésén én is elgondolkodtam,
mert én sem tudom, mégis azt akarom, hogy elmondja. Elindultunk, és Rikhter
után mentem. A hátát nézve egy kép jött elő, hasonlított egy emlékre, de nem
emlékszem, hogy valaha megtörtént velem ilyen. Egy férfi állt előttem, arca
homályos volt, kezeit pedig széttárta, mint ha azt várán, hogy oda szaladjak
hozzá, és átkaroljam. Megráztam a fejem, és a kép azonnal eltűnt előlem. Közben
pedig meg is érkeztünk a Tanács terméhez. – Beszédem van veletek! – Nyitott be
Ezra és szinte ordibált. – Mi van már? – Kérdezte Arata, akin most nem volt
csuklya, csak egy hálós póló, rajta egy kisebb fekete mellény, meg egy fekete
terepmintás nadrág, bakanccsal. Arata-t kezdtem el bámulni, ő pedig
visszabámult tám, majd felállt a székről. – Mi az? – Közelebb jött, és az
arcomba hajolt. – Te… nem is vagy öreg! – Erre a kijelentésemre mindenki rám
nézett. Arata felhúzta kérdőn az egyik szemöldökét, és még közelebb hajolt
hozzám, alig volt köztünk pár centi, azt hittem le smárol. – Hé... Arata nem
szereti, ha ezt mondják neki. – Suttogta oda Ezra. – De hát te... alig lehetsz
húsznál idősebb… és… te helyes vagy… Haha! Azt hittem, hogy egy vén róka vagy, aki
elrejti az arcát, mert olyan ronda. – Olyan hangosan felröhögtem, hogy már
fájt, viszont nem tudtam abba hagyni a nevetést. Arata-nak japán beütése volt,
de nagyon helyes srác. Ahogy nevettem,
mindenki csendben figyelt, majd hírtelen abba hagytam, de nem ment az olyan
könnyen. Arata még jobban az arcomba hajolt így összeért az orrunk, és erősen
nézett a szemembe, ez egy kicsit ijesztő volt, de hozzá tudnék szokni. –Hmmmm! Tetszel
nekem kisanyám! – Akkorát rá vágott a hátamra, hogy legszívesebben tökön rúgtam
volna, hogy a torkán jöjjön ki, de inkább csak felsziszegtem egyet. – Hahahaha!
Ez jó! Ilyet se mondott nekem még senki! – Arata felröhögött és… mi van? Rám
kacsintott? Ennek meg mi baja van? Igazából csak én, Ezra és Rikhter lepődtünk
meg, a többieknek ez természetes dolognak tűnt, hogy Arata így viselkedik. – Na
de miért is jöttetek? – Nézett Arata Ezra-ra. Ezra intett neki és félre
vonultak Rala-val együtt. Hozzám pedig egy fehér hajú lány lebegett, arcán
halvány mosollyal. – Aisha vagyok. – Hajol meg egy kicsit. – Heather!
– Örülök! Rikhter! – Szólt oda a fiúnak.
– Mi van?
– Ajh! Már hányszor elmondtam, hogy nem mi van, hanem tessék! De
mindegy! A Tanáccsal volt egy gyűlésünk, és küldetéseket osztottunk ki. Jelenleg
most csak ti vagytok a Hollóban mint diákok, mert mindenkit elküldtünk. –
Magyarázta. Rikhter arca fehérebb lett, mint szokott lenni, és érdekesen nézett
Aisha-ra.
– Hova mentek? És ezt most nekem miért is mondod?
– Úgy áll, hogy Rolf és Sophie az emberek világába mentek, mert egy
Iblisfear-t fel kell kutatniuk. Mardant és Wren egy növény után nyomoznak,
mivel a vadászoknak is az kell, és már, csak azaz utolsó mágikus lótusz. A
Tanácsból csak Wren hiányzik, meg Christina, de ő már egy ideje elment. A
többiek pedig mind edzeni vannak az oroszlán völgyében, de elvileg
összefutottak pár Iblisfear-rel meg kobolddal, szóval nem jönnek még ott el nem
takarították a szemetet. Ezt azért mondom, mert így az alaksor szabad. A Holló edzőterme
a rendelkezésetekre áll. Viszont, csak úgy használhatjátok, ha megfelelően
lezárjátok a bejáratát, amíg ott vagytok. – Aisha hosszú magyarázata után,
Rikhter bólintott, majd rám nézett, és mondani akart volna valamit, de pont
akkor jött oda Rala! – Heather! – Beszélhetnénk? – Kérdezte. Bólintottam és megindultam
felé. – Arról is beszélj vele, amiről beszéltünk. – Szólt utánunk Aisha. Rala
elmosolyodott, megfogta a vállamat, majd egy kisebb szobába vezetet. Bementünk,
bezárta az ajtót, és leütünk az ott lévő kanapéra. – Ezra elmondta mi történt.
Igaz, hogy láttad őket…kicsit másképp? – Kezdett bele. – Igen! Olyan furán
néztek ki, a bőrük levált és a húsuk is, undorító volt és kegyetlen. – Rala
közelebb csúszott hozzám, és megfogta a kezem. – Figyelj, amit láttál… az igaz.
– MI? Ezt meg hogy érted? Mi az, hogy igaz? – Nagy levegőt vett, majd
kifújta. Egy kicsit tétovázott, aztán felém fordult és a szemembe nézett. –
Minden dolog, amit e világban látsz, legyen az bármi… az igaz. Nem hazugság. Azok
a dolgok vagy megtörténtek, vagy meg fognak történni. Az, hogy őket így láttad,
az nem hazugság, mert azok tényleg ők, az igazi alakjuk. – Nagyok pislogtam
azon, amit Rala mond. Mert egy részét még mindig nem értem. – Ezt most nem
igazán értem… – Húztam fel a szemöldököm.
– Elmagyarázom! Amikor valakiből halhatatlan lesz, az azért történik
így, mert egy olyan ölte meg, aki ő maga is halhatatlan, legyen az vámpír,
vérfarkas, szellem, démon vagy bármi, ha halhatatlan és megöl egy embert, akkor
így fog az illetőből is halhatatlan válni. Ezért tért vissza például Mack is.
– Már értem! Hiszen Rolf ölte meg őt. Világos!
– Igen. Viszont amikor valaki meghal egy halhatatlan vérű által,
akkor, halálakor egy fajta vírus kerül a szervezetébe, ami lassan felemészti a
testet, olyan, mint a pestis, darabokra hull, és nem áll meg. Ez a lebomlási
folyamat egyfajta mérget képezz a testben. Ez a halál méreg! Ez a méreg egy
halandóból halhatatlant, egy halhatatlanból halandód csinál. Ám ha ehhez hozzá
adunk egy kis mágiát, akár véglegesen is ölni lehet vele, vagy életet lehet
adni. A halál méreg minden halhatatlan testében megtalálható, így ha meg öl egy
halandód, az át kerül annak a testébe, akit megölt, ezáltal lesz halhatatlan. Viszont
a kinézete meg marad, olyannak, amilyennek te láttad Rolf-ot, Rikhter-t és
Ezra-t. – Nagyon figyeltem Rala szavaira, és kezdtem a dolgokat világosabban
látni. Hátra hajoltam a kanapén és vettem egy nagy levegőt. – De akkor… most
miért úgy néznek ki ahogy?
– Azért, mert azok, akik egy halhatatlan miatt haltak meg, azok mind
zombik. Valójában, mind addig zombik, amíg nem vállnak valamivé. Az, hogy mivé
válnak, milyen fajba fognak tartozni, az attól függ, hogy a halál méreg mivé
változtatja, de az illető érzéseitől is összefüggésben van. Mert ha valaki
agresszív vagy kegyetlen, akkor általában vámpír, démon, elf, vérfarkas lesz,
de ha nyugodtabb, akkor tündér, szellem, mágus, vagy egyéb más. Visszatérve
tehát az eredeti témára, amit láttál az megtörtént. Ők is ilyenek voltak, mikor
meghaltak. Sőt, valójában mindenki, kivéve, aki halhatatlanként született. Érted?
– Nézett rám kérdőn, mikor befejezte.
– Igen, azt hiszem. Csak még annyi kérdésem van. – Nevettem el a végét.
– Tudom, de ne félj, mindendre megkapod a választ idővel. –
Mosolygott. Megkönnyebbültem, legalább Rala itt van, és ez jó érzés. – Még valami!
– Mondta ismét. – Ahhoz, hogy itt maradj,
fejlődnöd kell. Fejleszteni a képességeidet, viszont ahhoz, hogy fejlődj,
edzened kell. Na már most, ez nem piskóta. Igazából felesleges volt a szökésed,
mert most dönthetsz, hogy maradsz vagy mész. Csak tudd, hogy mit vállalsz. Mind
a kettőnek van következménye, nem is olyan kicsi, de neked kell döntened. –
Csak rá bólintottam, ő pedig megsimogatta az arcomat. Jelenleg őt éreztem a
legközelebbinek magamhoz, meg még valakit, csak hogy ő még engem nem vett észre.
Felálltunk és az ajtó felé mentünk. – Ja és most egy küldetésre mész
Rikhterrel. – Mondta.
– Küldetésre? Milyenre?
– Ő majd elmondja, már úgy is tudd róla, mert Aisha elmondta neki. Nekem
most dolgom van. – Kiértünk a szobából ismét a Tanács terembe. – Most menj, és
gondold át a dolgokat. – Rá mosolyogtam a nőre és megöleltem. Ő
meglepődött, de viszonozta. Jól esett ez a melegség, mert már nagyon hiányzott.
Oda mentem Rikhterhez és megragadtam a kezét. – Oké, mehetünk! –
Jelentettem ki, majd magam után vonszoltam.
– Mi? Várj már!
– Nem akarok!
– De hagy mondjam már el, hogy mi a küldetésünk.
– Jó, majd útközben elmondod, de addig menjünk. – Rikhter meg forgatta
a szemeit és szorosan jött mellettem. Érzetem a leheletét a nyakamon, és arra
gondoltam, hogy vajon ő milyen ember lehetet, mielőtt meghalt. – Szóval, mit is
kell csinálnunk? – Kérdeztem. – Igazából ezt csak nekem kéne csinálnom, de
mivel te már hozzám tartozol, így te is jössz velem. Egy boszorkányhoz kell
menünk. A vén nyanya üzletet kötött a vadászokkal, és ki kell szednem belőle,
hogy mit.
– Hogy akarod kiszedni belőle?
– Attól függ, mennyire működik együtt. – Rikhter egy pengét vett elő,
aminek megnyalta az élét.
– Fúj hagyd abba! – Grimaszoltam.
– Akkor ne nézz ide. – Ch!
Barom! – Hallottam!
– Jól van hagyjál már! – Ahogy kiértünk a Hollóból egyenesen mentünk
tovább. Sűrű fák voltak, és hallottam, ahogy beszélnek hozzám. Nem értettem mit
mondanak, de hallottam őket. Ez annyira megijesztett, hogy félelmemben közel
bújtam Rikhterhez, akinek az arcán egyszerre volt ott a döbbenten és
perverzség. – Na mi van? Csak nem félsz? – Hajol közelebb. – Ki én? Ugyan már? –
Elnevette magát és legyintet a kezével majd mentünk tovább. – Jó félek, most
boldog vagy? – Kérdeztem durcásan.
– Naná! – Elkapta a derekamat és közel húzott magához, a nyakamra
tapasztotta ajkait és egy hosszú csókot nyomott oda. Általában olyan ember,
jobban mondva személy vagyok, aki az ilyenek miatt elpirul, és halálosan
zavarba jön, de most nem. Nem jöttem zavarba és nem is pirultam el, egyszerűen
csak nem féltem tőle. Pedig tudom, hogy még rengetek kegyetlenséget fog
csinálni velem, de meg akarok erősödni. És ha ez kell ahhoz, hogy erősebb
legyek, akkor legyen. Egyszer úgy is bosszút állok rajta! Hoppá! Ezt most hallotta? – Mit hallottam? – Nézett rám kérdőn. –
Amit az előbb gondoltam? – Kérdeztem. – Nem is gondoltál semmire.
– De igen!
– Mire?
– Az már mindegy! Te tényleg nem hallottad?
– Én mindent hallok, de az előbb nem gondoltál semmire. – Mondta kicsit haragosan. De! Abban a
pillanatban gondoltam valamire, és ő azt nem hallotta. De miért? Nem tudom!
– Nem akarom tudni, de meg kérdezem. Az a boszorkány… hogy néz ki? És
egyáltalán mit tud? – Kérdeztem félénken.
– Háááát… A látványa nem éppen szép, sőt, undorító. A haja hasonlít
Aisha-éra, de azért neki sokkal gyönyörűbb, mint azé az izéé. – Mondta.
– És miért kell megtudnunk, hogy milyen üzletet kötött a vadászokkal?
– Azért, mert a vadászok a mi pusztulásunkat akarják, ergo, ezek
bárkivel üzletet kötnek, hogy megöljenek minket. Szerintük, nem lenne jó, ha az
a valami, amit a banya oda akar adni a vadászoknak, az hozzájuk kerülne.
– Értem. – Rikhter most annyira más volt. Ezt az oldalát talán tudnám kedvelni. Nem
olyan szelíd, de kicsit kedvesebb.
Ahogy mentünk tovább, csak a nagy semmit láttam magunk előtt, fák,
bokrok, de azon kívül semmi. – Messze van még? – A lábaim fájtak, pedig nem
mentünk annyit, csak szerintem kimerültem, főleg a mai nap után. – Még két óra.
– Felelte.
– MI van?! De én már… – Hírtelen megszédültem, a lábaim megadták
magukat. Rikhter egy gyors mozdulattal elkapta a karomat és megakadályozta,
hogy elessek. – Hé! Nem tudnál óvatosabb lenni? – Förmedt rám.
– Nem tehetek róla, kimerültem, tudod mióta nem aludtam?! Legalább
azóta, hogy ide kerültem, szóval ne nyaggass! – Fáradt voltam és nyűgös. Nem
aludtam, ráadásul, lehet, hogy nem vagyok ember, de rohadtul éhes vagyok. – Jaj
sötét uram! Mennyi bajom van veled! Biztos átgondoltam én ezt, hogy téged
választottalak tanoncnak? – Rikhter elengedett és leguggolt elém, én pedig csak
nagyokat pislogtam. – Szállj fel! – Utasította.
– Mi van? De hogy! – Ez most
komoly?? Na neeeeem! Senkinek nem engedtem, hogy a hátán vigyen. Főleg nem fogom
meg engedni egy démonnak. – Ne ellenkezz! – Rikhter a lábamhoz kapott, előre
lökött ezáltal a hátára estem, majd felállt. – Hé tegyél le!
– Fogd be! Csak hátráltatnál, így legalább tudunk haladni.
– De nem akarom, hogy a hátadon vigyél! Különben is! Mióta lettél
ilyen… – Nem tudtam befejezni. Rikhter belemarkolt a combomba és följebb
ültettet a hátán. A mellem pont Rikhi nyakánál volt. – Első számú szabály:
Mindig engedelmeskedsz a mesterednek. Hidd el, nagy megtiszteltetésben van
részed. Nem mindenkit tanítok én, de aki az én tanítványom, az nem gyenge. Szóval
örülj, hogy én taníthatlak. – Ennél beképzeltebb már nem is lehetne. Ahogy
haladtunk előre, beletörődtem abba, hogy a hátán visz. Nem örültem neki, de nem
tudtam mit csinálni. – Ja és Heather! A melleid igazán puhák és nagyok.
Szívesen tesztelném őket az éjszaka. – Rávágtam a hátára és meghúztam a haját.
– Menj a picsába! Te beképzelt perverz állat!
– Nem állat, hanem démon! – Perverzül kacsintott és megnyalta a
száját. Megvontam a vállam és inkább néztem a fákat. Igazából egyáltalán nem
voltam zavarban, nem tudom miért, de nem zavart, csak nem szeretem a
perverzséget, ennyi. Talán azért vagyok ilyen, mert az életem során még
igazából sosem voltam szerelmes. Eddig minden férfinek csak ARRA kellettem,
kihasználtak aztán eldobtak. Félek, hogy itt is úgy lesz, de azért reménykedem,
hogy egy napon, valakinek én leszek a hercegnője…
Hírtelen elálmosodtam. Lassan lecsuktam a szemem, jól esett, az a
melegség, ami Rikhter hátából jött. Átkaroltam a nyakát, és fejemet a vállára
hajtottam, majd elaludtam.
– Heather! Heather! Ébredj! – Rikhter hangját hallva kinyitottam a
szemem, és egy nagy tisztásra lettem figyelmes. Sehol sem volt egyetlen egy fa,
vagy bokor, csak a közepén egy kicsi faház volt, amit már benőtt a fű. –
Ébredj, itt vagyunk! – Mondta, majd leszálltam a hátáról. – Mi ez a hely? Olyan
ismerős… – Gondolkodtam hangosan.
– Azt nem hiszem, lehetetlen, hogy te valaha is jártál itt. – Mondta
miközben egyre jobban közeledtünk a kunyhóhoz. Ez igaz! De mégis, olyan
érzésem, van, mint ha én már jártam volna itt. És ha visszaemlékezz arra, amit
Rala mondott, akkor biztos vagyok benne, hogy én már jártam itt.
– Csukd be a szemed!
– Miért? – Kérdeztem.
– Egy: mert a nyanya látványa túl ocsmány, kettő: ha a szemébe nézel, irányítani
tudja a mozdulataidat. – Nosza! Akkor inkább a lábát nézzem. Elértük az ajtót,
Rikhter pedig nagy erővel, lábbal berúgta. Na, nem szeretném, ha ezzel a
rúgással a fejemet találná el.
Mikor beléptünk, körbe néztem, de senki nem volt bent. A ház sötét
volt, mindenhol valami undorító hús cafatok lógtak le a falról, és dögszag
volt. Most ment el az étvágyam.
– Nocsak-nocsak! Csak nem egy Tanavar? – Egy vékony, rekedt hang jött
az egyik sarokból. A sötétből hírtelen két vörösen világító szempárt láttam. Hoppá! A kezem Rikhter felé mozdult,
majdnem megütöttem, de ő elhajol előlem, megragadta a karjaimat és szorosan
lefogott. – Te idióta! Nem meg mondtam, hogy ne nézz a szemébe!
– Honnan tudhatnám, hogy hol van. – A testem ellenakart állni Rikhter
fogásának, erősen harcoltam, hogy kiszabaduljak, pedig az a némber irányítja a
testemet, a fenébe! Valahogy vissza kell szereznem az irányítást. – Mit akartok
itt? – Kérdezte a sötétből a banya. Majd előlépett a sötétségből. Jézusom…
E-ez… ez mi? A látvány… sokkoló volt. Bőre olyan volt, mint akinek piszkos,
szinte már fekete. Szemei vörösen világítottak, teste és fehér ruhája véres
volt, és a keze… A keze nagy volt, és nem volt rajta bőr, csak a csont, és az
inak látszottak, véres volt, és iszonyat büdös.
– Na mi van, csak nem tetszem? – Undorral nézett rám, és úgy beszélt
hozzám. Még mindig éreztem, ahogy irányítani akarja testemet, ezért Rikhter
erősen fogott.
– Na ide figyelj te vén otromba, vagy beszélsz, vagy feldarabollak, és
a maradványaiddal etetem meg az állataidat. Tudni akarom, hogy milyen üzletet
kötöttél a vadászokkal! – Rikhter durván beszélt hozzá, a nő csak gonoszul elvigyorodott,
és meglepetésemre beszélt.
– Hogy milyen üzletet? Inkább szerződést!
– Miféle szerződést?
– Ami örökre kiírtja az olyanokat, amilyen te is vagy. Közeleg a
háború, ami eldönti, hogy ezt a világot kik uralják. A szerződésben az áll,
hogy segítek a vadászoknak, így az Iblisfear-ek, koboldok, és lehet még azok az
emberek, akik tudják, hogy létezünk, a vadászok oldalára álljanak. – Rikhter
teljesen ledöbbent, amit csak fél szemmel láttam, de biztos vagyok, hogy ez már
nem gyerekjáték.
– De miért? Miért akarjátok, hogy meghaljunk? Tudom, sosem voltunk
puszi pajtások, de most hírtelen miért? – Kérdezte Rikhter.
– Mert a gyermek… a gyermek visszatért.
– Gyermek? Milyen gyermek?
– Aki elhozza az életet vagy a halált. – Rikhter egyből rám nézett,
szemei érdekesen furakodtak az enyémbe, én meg csak értetlenül bámultam rá. – Te
tudod, hogy ki ez a gyermek? – A banyától kérdezte, de közben végig engem figyelt.
– Nem! De érzem, hogy közeledik. És ha eljön, akkor, nem fogjuk
hagyni, hogy a tiétek legyen! – A nő közelebb jött hozzám, és az undorító
kezeivel, meg fogta az enyémet. A tenyeremet fordított felfelé és bele nézett.
– Látom… látom a végzetet. Te találkozni fogsz valakivel, aki fontos volt a
számodra… de meghal… – Egyre mélyebb hangon beszélt, és belehajolt a
tenyerembe, majd vett egy mély levegőt. – Veszély… nagyon nagy veszély…
Hatalmas erő, mely végezz mindenkivel… – Tagoltan beszél, és nem értem mit akar
ez jelenteni. – És most… – A banya egy
tört vett elő, pengéjét a kezembe rakta és végig húzta, a bőröm felszakad és
vérezni kezdett. – Ááú! Ez most mire volt jó?! – Elrántottam a kezem, Rikhter
pedig lenyalta kezemről a vért. – Majd meg látjuk, ki lesz a győztes oldalon! –
Rikhter felemelte hangját, majd durván félre lökött, amitől a földre estem. –
Ne félj! Mi magunk gondoskodunk róla, hogy mindenki ellenetek legyen. – Rikhter
pillantása… Kegyetlen, erőszakos, és vérszomjas. Újra elöntött a félelem
érzése. A fiú ösztönösen elkapta a boszorkány nyakát, kezéből pedig kikapta a
kést. Rikhter szúr, de a nő eltűnik és mögöttem jelenik meg. Nyakamat elkapja
és erősen szorítja, körmei a felszakítják bőrömet, a vér erősen szivárog a
nyakamból, és valami iszonyatosan marja. – Áááááhhhh! – A nő a nyakamba
szagolt, majd felnézett. – A vér és hús… az, ami táplál minket. – Zihálni
kezdtem, a nőnek hosszú éles fogai nőttek. Belém harapott és kiszakította a
húsomat, majd ismét. Nem kapok… Nem kapok
levegőt…. Rikhter… segíts… Az előttem álló fiú széttépte ingét, testén
különböző tetoválások, amik láncokká változtak. A láncok kitörtek Rikhter
testéből, amiknek a végén éles pengék voltak, és egyenesen felém tartottak. De
nem engem találtak el, ha nem az engem fogva tartó némbert. Annyira gyorsan
történt, hogy ez még aligha volt egy másodperc is. Ahogy a pengék befurakodtak
a nő testébe az megdermedt, és már nem tartott. Rikhter megindult felém, mikor
oda ért leguggolt, felsőteste az arcomhoz simult, majd keze lágyan a fejemre
vándorolt, és lassan felállt velem együtt. – Ő az én tanítványom! Szóval ne
tedd rá a mocskos fogaidat a húsára, mert azt csak én tehetem meg! – Rikhter
testébe visszatértek a láncok, és ismét megjelentek a tetoválásai. – Ja és, ezt
elvettem! – Pimaszul elvigyorodott, és felmutatta a kést, amit kivett a banya
kezéből. – Gyerünk Heather! – Megragadta a karomat és kirángatott a kunyhóból. A
nyakamon lévő seb, már nem volt ott, most sokkal gyorsabban gyógyult be, mint
legutóbb. – Rikhter! Rikhter ez fáj! – Nagyon erősen fogta a karom és már nem
éreztem. Kiérve a tisztásra, sötét volt, korom sötét, és nem láttam semmit. – A
franc! Túl sötét van! – Neki mentem a fiúnak, mert semmit sem láttam. – Úgy
látom… el kéne egy kis világosság. – Egy hang szólalt meg a sötétben, majd egy
fénysugár világított a szemembe. Oda jött hozzánk, és megvilágította az arcát.
– Mack?! Te mit csinálsz itt? – Annyira meglepődtem, hogy elfojtottam
lélegzetemet is. – Csak erre jártam. – Mondta, majd a kezembe nyomott egy
elemlámpát. – Itt ilyenek is vannak? – Bekapcsoltam és a szemembe ment a fénye,
majd előre világítottam. – Azért, nem mindegyikünk tudd fényt csinálni magától,
persze, hogy vannak ilyenek is itt, mint ez a lámpa. – Mutatott Rikhter a
lámpára, én pedig rá világítottam. – De jó kérdés, hogy te mi a halált csinálsz
itt! Nem azzal a semmire kellő Rolffal kellene lenned? – Kérdezte flegmán
Rikhter.
– Ne beszélj így róla! – Förmedtem rá. Csak megvonta a vállát és nem is
érdekelte az, hogy én is ott vagyok.
– Igen, de meg szöktem.
– Azt kétlem, előle nehéz megszökni. Szerintem csak hagyott elmenni. –
Mondta Rikhter, majd erőszakosan kivette kezemből a lámpát, és előre ment. Mack
zavartan állt előttem, de nem érdekelt, és mentem Rikhter után. – Heather! –
Szaladt utánam Mack. – Nézd, sajnálom. Nem akartalak bántani, csak hát…
– Mack! Nem érdekel! Szállj le rólam!
– Nem megy! Tudod, halhatatlannak lenni, olyan érzés, mintha már nem
élnél, de mégis itt vagy. – Furcsálltam, hogy ő ilyet mond, hiszen, sosem volt
az az érzelgős típus. Vagyis régen, amikor megismertem.
– Valamit be kell vallanom… – Kezdett bele. – Én… én mindig tudtam,….
hogy léteznek halhatatlanok. – Hírtelen megálltam, és döbbenten néztem a fiú
sötét szemeibe.
– Mi?
– Igen tudom, nem hiszel nekem, de így van.
– Nem erről van szó! Nekem ezt soha sem említetted!
– Hittél volna nekem?
– Nem tudom… lehet, hogy nem. De ha elmondtad volna, akkor most
legalább tudnám, hogy igazad volt! Ch! – Undorodva néztem rá. Nem akarom a képét látni! Csak beszennyezte
az életemet, most meg arról papol, hogy végig tudod mindenről. Szánalmas! Hogy
tudtam egy ilyen embert szeretni régen?! – Heather! Gyere ide! – Szólt az
előttem menő Rikhter. Oda mentem hozzá, és az utat néztem. – Gondolom már Rala
is mondta, hogy döntened kell. Mit akarsz? Itt maradni, és fejlődni, vagy elmenni,
és elfelejteni mindent? – Tette fel a kérdést.
– Elfelejteni mindent? – Néztem rá ijedten.
– Persze! Ha elmész, kitöröljük az emlékidet. – Gondolkodni kezdtem. Mit is akarok? – De ha maradsz… –
Sóhajtott egyet, és folytatta. – …Készülj fel, hogy az edzések, nagyon durvák
lesznek. Nem fogsz belehalni, de a fájdalom hatalmas lesz. Bármit is választasz,
onnét nem fordulhatsz vissza. – Rikhter szavai fájtak, mert egyiket sem akarom
választani, de… valamelyiket jobban, mint a másikat. – Ja és készülj fel, hogy
ez a pöcs is ott lesz. – Mutatott hátra Mack-ra. Áhá! Szóval ő azt választotta, hogy marad! – És te leszel a
tanárom? – Kérdeztem. – Igen, meg az övé is. – Na igen! Ez az amit nem
szeretnék, hogy ez a senkiházi is ott legyen. De még van időm eldönteni,
mielőtt visszaérünk.
– Amit a banya mondott… mit jelent? Milyen háború? – Fordultam
kérdésemmel Rikhter felé.
– Hosszú lenne el magyarázni, szóval majd megtudod… idővel. – Rikhter
beszéde után arra lettem figyelmes, hogy valami árny van előttünk, ami felénk
közeledik. – Na ne szórakozz! Te meg mi a szart csinálsz itt?! – Rikhter
megvilágította az alakot, és egy szőke hajú, magas nő állt ott. – Hé! Vidd azt az
izét a szememből! – Hirtelen a nő nagyon ismerős lett. Beugrott egy kép, amikor
még az emberek világában voltam, egy nő megharapta a nyakamat, és szívni kezdte
véremet. És az a nő most itt áll előttem. – Téged ismerlek! – Mutatott rám. –
Jó oké, de haladjunk! – Mondta Rikhter és folytattuk az utunkat, csak a nővel
együtt.
– Egyébként az én nevem Norana! Meg kell jegyezem, nagyon ízletes a
véred, igazán beindultam rá. – Megnyalta a szája szélét, és éles metsző fogai
megcsillantak a sötétben.
– Te… vámpír vagy? – Néztem rá kérdőn.
– Az! De még milyen! – Végig simított a testén, majd kihúzta magát, és
a legalább tizenkét centi magas sarkúban ment mellettem.
Az út unalmasan telt. Mack gyakran bámult, de a földet nézte
általában. Rikhter és Norana valami mágiatanról beszéltek, pedig úgy néznek ki,
mint akik utálják egymást. Mikor megérkeztünk a Hollóba, Rikhter ajtót nyitott,
és egyenesen a Tanácsba mentünk. Viszont elég nagy volt a nyüzsgés, akárcsak
egy iskolában. – Úgy látom a többiek megérkeztek a küldetésről. – Állapította
meg Norana. Rolf jelent meg mellette pedig Sophie. Szembe jöttek velünk, és nem
is érdekelték egymást, mind addig, amíg Rikhter és Norana között túl kicsi volt a
hely, és Sophie neki ment Rikhter vállának. A lány megcsúszott és hátra fele
kezdett zuhanni, amikor Rikhter a dereka utána kapott és megakadályozta, hogy
Sophie a földön végezze. A fiú és a lány arc távolsága, meglepően nagyon kicsi
volt. Tágra nyílt szemekkel néztek
egymásra, és ahogy így messzebbről elnézzem őket… tökéletes párt alkotnak.
– Jaj ne haragudj, nem akartam én csak… – Sophie teljesen vörös volt,
és vicces volt így látni. Nem komálom a csajt, de ez cuki tőle. Rikhter
felegyenesedd és elengedte a lányt. Egyébként Rikhter arca is… fura. Na
mindegy! – Hahahhaaaa! – Rolf röhögésére lettem figyelmes meg még valakiére,
Mardant-éra. – Ez komoly? De durva! – Jött oda röhögve Mardant. Bár, csak
Rikhter meg Sophie volt az, akik nem nevettek. – Na, de menjünk már! – Megfogtam
Rikhter vállát, ás tolni kezdtem a Tanácsterem felé. Mikor oda értünk,
rengetegen ott voltak. – Döntöttél? – Kérdezte Rala. Bólintottam, majd egy
dobogóra vezetet, hogy álljak rá. Mi ez?
Bíróság? Tökre úgy érzem magam. Nagyon sokan voltak a teremben. A tanácson
kívül diákok is, mint például Rikhter, Rolf, Mardant, Norana, és még sokan
mások. Rolf jobb oldalt ült egy fotelben, egyik lábát a másikra rakva és dobolt
a térdén. Az üteme annyira ismerős volt, de nem tudom honnan.
Nézni kezdtem és megnyugodtam. Rám emelte tekintetét, ezért félre
néztem. Nem akartam, hogy azt higgye, bámulom. Rala intett nekem, hogy kezdjem.
Vettem egy mély levegőt majd kifújtam. – Hát, nem tudom, honnan kezdjem, sosem
voltam jó az ilyenekben. – A végét elnevettem, majd folytattam. – Igazából,
tudom, hogy az a döntés, amit meg hozok, végleges lesz a számomra. Mindegy hogy
döntötök, azzal meg pecsételem a sorsomat, a jövőmet, és az életemet is. Igazából
nem akarok érzelgős lenni, de a szívem és az eszem teljesen ellent mondanak
egymásnak. Viszont… elnézve ezt a helyet, és az itt lévőket, könnyebb volt
döntenem. Nem tudom, hogy felkészültem e rá, de azt tudom, hogy mit akarok. –
Végig néztem az arcokon, amik engem néztek. Még egyszer végig gondoltam azt,
amit ki mondok. – Igen! Itt akarok maradni! – Határozott voltam, és nem féltem.
A fél társaság tapsban tört ki, és mosolyogtak rám. Rala, Aisha, Ezra, sőt még
Arata is. Viszont amire nem számítottam, azaz volt, hogy Rolf arcán egy enyhe
mosoly jelent meg. És így jobban megfigyelve őt, éreztem, ahogy a szívem
gyorsabban lüktetni kezd.
