2. fejezet - Az ajtó -

Üdv! Itt a második rész! :) Jó szórakozást! :)
puszi :)

 - Ha nem vagy ember, akkor mi vagy? – Szólalt meg a csuklyás ember. Semmit nem értettem. Mit keresek én itt? Kik ők egyáltalán? Ez nekem  bonyolult! A csuklyás pasi levette a sisakját és egyenesen a szemembe nézett. – Az én nevem Arata. Te ugye bár Heather vagy, igaz? Rolf! Engedd el!  - A fiú még nézett egy darabig, aztán egy hírtelen mozdulattal leszállt rólam és felállt. A pillantása nagyon ijesztő és rideg volt. Sose éreztem még ilyet. Az egész hátamon végig szalad a hideg. – Tegyünk egy próbát! – Szólalt meg az előttem álló fiú, ha jól emlékszem Rolfnak hívják. – Most mire készülsz? Rolf mit csinálsz?! – Egy hosszú, élesnek tűnő kardod vett elő és egyenesen felém jött. Léptei lassúak, és nyugodtak voltak, ezért én sem voltam ideges, még ha tudom is, hogy mire készül. Leguggolt, majd így szólt. – Akkor lássuk, mi is vagy valójában. -  Amint kimondta, habozás nélkül mellkasomba szúrta a kardot. A testem megfagyott és a felgyülemlő vér a számon keresztül távozott. Folyamatosan köhögtem fel a vért, nem akart elfogyni. Csak jött és jött. Már annyi vér kifolyat belőlem, hogy normális ember rég elvértezz volna, de én nem. Olyan volt, mintha végtelen sok vér lenne bennem. – Úgy látszik nem fog meghalni. – Ám hírtelen gyengének éreztem magam, és minden elsötétül. – Ezek szerint nem ember! Ki kell derítenünk, hogy mi! – Ezt hallottam utoljára. Aztán nem éreztem semmit sem. Lassan kezdtem magamhoz térni, és kinyitni a szemem. Egy gyenge hideg szellő simogatta a testemet, ez azt bizonyította, hogy még mindig nem volt rajtam ruha. Legalább egy vacak rongyot adhattak volna rám a rohadékok! Most már mindegy! Nagy nehezen felálltam a lábamra, de olyan volt, mintha nem akarnának nekem engedelmeskedni. Össze is estem. Nem érdekel! Akkor is felállok. Egy fa volt mellettem így abba kapaszkodtam. Mikor jobban körülnéztem egy erdő középen lehettem, ami elég félelmetes volt. Fogalmam sincs, hogy hogy kerültem ide, valószínű, hogy azok az akármik hoztak erre a helyre. De miért? Elegem van már ebből! Haza akarok menni! Amikor végig néztem magamon egy fásli volt a körbe tekerve a mellkasomon. Szóval… nem állom volt? Tényleg mellkason szúrtak? De hogy éltem túl? Így is tele voltam kisebb nagyobb hegekkel, és némelyikből még mindig folyt a vér. Próbáltam megindulni, de nagyon nehezen ment. Nem vall rám, hogy feladom, így tovább próbálkoztam. A fák sűrűn egymás mellett helyezkedtek el, így tudtam beléjük kapaszkodni, viszont a kilógó ágak ismét felhorzsolták a bőrömet. Nagyon fájt! Ahogy haladtam tovább valami kirajzolódott a távolban. Nem annyira láttam, hogy mi az, így közelebb mentem hozzá. Amikor oda értem egy kellemetlen, ugyanakkor fura szag csapta meg az orromat. Még közelebb mentem. – Ááá! – Jött egy sikoly a torkomon. Amit láttam nagyon rémisztő volt. Mindenhol véres kéz lenyomatok voltak, a fákon, a leveleken, és azokon a holtesteken, amik ott fetrengtek, vérben úszva. Az egész testem remeget, de össze kell szednem magam! Itt legalább vagy húsz holtest volt. Oda mentem az egyik lány holtestéhez, neki nem annyira voltak véresek a ruhái. – Ne haragudj. – Mondtam. Nem él már ugyan, de amit most teszek az hullagyalázás. Elkezdtem levenni a lány ruháit. Csak a fehérneműit hagytam rajta, az összes többit levettem és felvettem az én testemre. Igaz, csak egy vékony pamut nadrág és egy ujjatlan póló volt, de ez is több a semminél. Az egyik holtestnél találtam egy telefont. Gyorsan tárcsázni kezdtem a segély hívót, de nem volt térerő. Ekkor hallottam meg egy madárhangot. Nagyon különös. Olyan volt,…… mint egy hollóé. Elindultam a hang felé, és egy nagy, vastag fához érkeztem. A hang már nagyon közel volt hozzám, és mikor kinéztem a fa túloldalára olyan dologban volt részem, amit ezelőtt sosem láttam. Egy ajtó volt előttem. De nem úgy mint egy háznak vagy bárminek, csak egy ajtó volt, önmagában. És annak a tetején volt egy holló. Akkor ezt a hollót hallottam az előbb! Közelebb léptem az ajtóhoz és a háta mögé néztem, mint a filmekben, de persze nem volt mögötte semmi. A kíváncsiságom játszadozni kezdett velem, ezért a kilincsre tettem a kezemet. – Én a helyedben nem tenném.  – Jött a hang. Mikor balra néztem egy magas fiú állt ott. Szőke haja és kék szeme csak úgy világított ebben a fényben. – Te meg ki vagy? – Kérdeztem. – Én inkább azt kérdezném meg magamtól, hogy mit keresek itt. Úgy látom eltévedtél. Ez itt nem a játszótér kislány!- – Már megbocsáss, de nem vagyok kislány! – A szavai nagyon sértették a fülemet. Közelebb jött és lehajolt hozzám. – Tudod, ez az ajtó nem csak egy ajtó, hanem annak a helynek a bejárata, ahova ember nem léphet be. – Mi az hogy ember? Ennek meg mi baja van?! – Na ne szórakozz már velem! Már te is kezdet ezt az ember dolgot?! Már a tököm ki van ezzel! Komolyan mondom! – A fiú még közelebb hajolt az arcomhoz és szó szerint lesmárolt. Ellöktem magamtól és ordibálni kezdtem. – Normális vagy?! Mit képzelsz magadról?! – Ördögien elvigyorodott, és végig nézett rajtam. – Hiszel, a természet feletti lényekben? – Na ez tuti ketyós! Uram atyám! Ez a pasi nagyon idióta! – Természetesen nem! Milyen kérdés ez? – Olyan gonosz és sejtelmes vigyor jelent meg az arcán, hogy még a hideg is kirázott. – Egy ember! Szerinted, képes ilyesmire? – A levegő egyre forróbb lett és a srác ingje magától szétszakadt. A hátán pedig szárnyféleség nőt ki. Lesokkoltam. Fájdalmat és kínt éreztem. Mintha irányítanák a testemet. A szárnyak hatalmasak voltak, közelebb jött és körbe fogott a szárnyakkal. – Szerinted én ember vagyok? Ha igen, akkor erre, hogy lehetek képes? Tévhitben élsz aranyom. Nem vagyok ember. Legalább vagy ötezer éve. – Hátrálni kezdtem, de a hülye szárnyai megakadályozták a menekülésemet. – Ez az félj csak! Rettegj! – A félelem érzése egyre erősebb  volt bennem. Alig hittem a szememnek, hogy ilyen létezhet, annyira féltem, hogy megmozdulni sem bírtam. De ezt próbáltam nem kimutatni, ami nem nagyon ment. – Hmmmmmm! Érdekes darab vagy!  Úgy döntöttem, hogy mostantól a játékszerem vagy. – Jelentette ki egyszerűen. –Már megbocsáss, de azt hiszem, hogy ehhez nem sok jogod van! Most pedig engedj el, menni akarok! – Mielőtt a fiú megszólalhatott volna fura hangokat kezdtem hallani, amire a srác is felfigyelt. – Úgy látszik, társaságot kaptunk! – Mondta. Megrémültem és mikor a fejemet balra fordítottam egy kis lány állt velem szemben. A ruhája tiszta vér volt, szinte az egész teste. A szája szélén folyt ki a vér. Pillantása ördögi és félelmetes volt. Mindezek ellenére olyan érzésem lett, mintha már találkoztam volna vele. Mikor körül néztem a tájt rengeteg ember állt előttem, de olyan furán néztek ki, mintha…. nem emberek hanem zombik lennének. – Hmmm! Úgy látszik engem nem igazán látnak. Szóval nem rám vadásznak. – Vigyorodod el a szőke hajú srác. – Mi? Ez meg mit jelentsen?! Kik ezek egyáltalán?! – Kérdeztem rémülten. – Nem ismered fel őket? Hiszen mindegyiket te ölted meg. –

- Mi?! Te meg miről beszélsz?! Nem! Én nem öltem meg senkit. - - Ó de hogy is nem! Megölted őket, és most a véredet akarják a bosszú miatt. – Mi baja van ennek a srácnak?! Ez nem normális! Meg kell szabadulnom innen de nagyon gyorsan! – Ne is álmodj arról, hogy szökni próbálj! Innen nincs menekvés aranyom! – Mi a-…?! Honnan tudta, hogy szökni próbálok?! – Onnan, hogy gondolat olvasó vagyok! Igaz nem profi szinten, de bele látok az emberek fejébe. – Mondta az előttem álló srác. – Na ne röhögtess! Ilyen ócska dumát még sosem hallottam! – Vágtam hozzá. – Igen?! Akkor majd meglátjuk! – A többi embernek nem mondható lényekhez fordult. – A tiétek! – Ezzel pedig eltűnt a semmiben. – Mi?! Várj, ne hagy itt!! – A szívem egy hatalmasat dobbant, és hirtelen olyan volt, mintha meg is állt volna. „-Heather! Heather! Miért öltél meg?! Ennyire utálsz?! Mi rosszat tettem?!-„ - Szólalt meg ismét a fejemben egy hang. A legfélelmetesebb az volt, hogy a saját hangom szólt hozzám. A hátamon, a vállamon és még a lábamon is kezeket éreztem. Azok a valamik megtámadtak, harapdálni és karmolni kezdtek. Szinte szaggatták a húsomat. Minél jobban szabadulni akartam, annál jobban belém vésték a fogaikat. A hozzám tapadó nyáluk marta a sebeimet.  Újra és újra lelöktem magamról őket, de mindig visszamásztak, és szinte belőlem táplálkoztak. A vérveszteségem nagyon sok volt, de még így is talpon voltam. Aztán hírtelen a testem önmagától mozdult. A jobb kezem ököllel arcon vágta az egyik lényt, majd a következőt is. Legalább vagy ötöt kinyírtam, mert az ütésem nagyon erős volt. Szinte ember feletti. A testem nem akart leállni így a többit is megöltem. A sebeim égtek a fájdalom miatt. Percről percre nagyobb volt a fájdalom. Végül térde rogytam, és lihegni kezdtem. „ – Miért bántasz?! Mi rosszat tettem? Heather! Heather miért?! –„ - Elég! Hagyd abba! Nem öltem meg senkit! Nem vagyok gyilkos! Nem vagyok! – A kezemmel befogtam a fülemet, és reszketni kezdtem. – De az vagy! Te öltél meg! – Hirtelen felemeltem a fejem és az a kislány állt előttem, aki korábban is megjelent. – Te meg ki vagy? – Kérdeztem zavartan. – Én te vagyok! Hát nem emlékszel? Belőlem születtél. Az én részem vagy. – A hangja akárcsak egy gyerekké olyan volt. Vékony és halk. – Belőled? Ez meg mit jelentsen? Hogy érted, hogy a részed vagyok? Mi vagy te? – Az utolsó kérdésem flegmatikus és rideg volt hozzá. – Én egy emlék vagyok! A te emléked! Anya halála után létre hoztalak téged, aki megölt engem. Az én nevem megegyezik e tiéddel, mert én te vagyok. A te gyerekkori éned. – Az utolsó kijelentése vísszhangzott a fejemben. Ez valami félre értés! Ilyen nem létezik! Vagy igen? Már nem tudom mit higgyek! Ezt én kurvára nem értem. – Én segíthetek neked. Átadhatom az erőmet, hogy életben maradj a hollóban! – Amint ezt kimondta nekem esett és egyenesen a karomba harapott. – Áááááááá! - Annyira fájt, hogy felordítottam. A levegő kavarodni kezdet körülöttünk, mintha egy tornádó közepében lennék. Az önmagában álló ajtó ami mögöttem volt, hirtelen kinyílt, mert hallottam a nyikorgását. Nagy lendülettel hatra csapódtam a karomon lévő lánnyal együtt, egyenesen a kinyílt ajtó másik oldalára. A lány még mindig teljes erővel harapta a karomat, hiába próbáltam leszedni magamról, nem ment. A végére már teljesen kimerültem és az erőm is elhagyott. Aztán a lány elengedte a karomat és kirepült az ajtón. Mikor felnéztem az a fiú állt felettem aki farkas alakban is volt. Ha jól emlékszem, akkor Rolfnak hívják. – Sophie! Zárd be az ajtót! – Mondta a fiú. Egy aprócska fény jelenet meg, ami egy hatalmas erőhullámmal bezárta az ajtót. Mikor jobban szemügyre vettem, hogy hol is vagyok a lélegzetem is elállt. Egy zord hely volt, napos tájjal, de mivel túl sok volt a felhő így a napfényt eltakarták. Pont annyira volt sötét, hogy még láttam, mégis a hideg végig szalad a hátamon annyira rémisztő egy hely. A fiú megfogta a karomat és felállított. Nagyon féltem ezért hátra léptem egy lépést. – Ne félj! Mi nem bántunk! – Szólalt meg a kis fényecske, ami előttem volt. Majd ebből a fényből egy velem nagyságú, vékony lány jelent meg. – Az én nevem Sophie! Gyere! – Nyújtotta a kezét segítségül. – Bocs, de nem igazán akarok menni sehova, csak haza! – Löktem el a kezét elutasítóan. A lány csalódottan rám nézett a fiú pedig összeszorította a szemöldökét és elhúzta a száját. Igen, nem tetszett neki, de nem érdekel! Elegem van! – Lehet, hogy léteznek az embereken kívül más lények is, de akkor sem megyek veletek! – Jelentettem ki! – Úgy hogy vigyetek haza! – Mondtam erényesen. Az előttem álló lány értetlenül nézett rám majd a fiúra, majd ismét rám szegezte szemeit. – Haza? De hisz itthon vagy!   

1. fejezet - Vérben úszva -

Sziasztok!! Itt az első fejezet!! :) Mi előtt elkezdenétek olvasni, figyelmetekbe hívom, hogy csak akkor fogjátok érteni, ha elolvastátok a szereplő listát, és persze azok leírásait! Szóval ha még nem olvastad, akkor olvasd el! Mert csak így fogjátok érteni! Megértéseiteket köszönöm! ^^
( ui: Na folytassam?? :D)

Senki se gondolná, hogy egy átlagos lány, átlagosnak tűnő élete mennyire meg tudd változni. Az életem nem egy rózsaszín állom, ami boldogságot hozz. Épp ellenkezőleg. Az út amin járok – ha lehet ezt így nevezni – tele van mély és borzalmasan nagy gödrökkel, amit már szakadéknak is lehet mondani. Öt éves voltam, amikor apám lelépett az újdonsült csajával, ott hagyva engem és anyámat. Szegénységben és nyomorúságban éltünk kemény nyolc évig. Alig volt mit ennem és az átlagosnak mondható testtömeg legalján voltam. Mondhatni egy fajta anorexiának.  Ezért sokan csúfoltak az iskolában ahova jártam. Na meg a külsőm miatt is. Nem voltak rendes ruháim, mint a többieknek. Szinte rongyokat hordtam. Bár szerintem én hoztam divatba a szakadt farmert, de már mindegy is. A barátaimnak nem nevezhető emberek, mindig engem kevertek bajba, és természetesen hiába, hogy nem csináltam semmit, nem nekem hittek. Sok iskolából kirúgtak már, mert állítólag kezelhetetlen a viselkedésem, de ez egyáltalán nem igaz. Tízennégy éves voltam, amikor az egyik férfi tanárom elhurcolt a házába és megerőszakolt.  Senki nem  hitt nekem, de a legrosszabb, hogy még anyám sem. Ezért kitagadott, mint a lányát. Öt év telt el, és azóta sem hallottam róla semmit. Családom nincsen, most a fiúmmal, Mackel élek, nem túl jó bánásmódban. Már sokszor megvert, ezért gyakran feldagadt az arcom, és volt, hogy eltört pár bordám is. Minden vágyam, hogy megszabaduljak végre tőle , de az ő részéről ez nem így van. Fokságban tart, mint egy rabszolgát, ha pedig  úgy tartja kedve kihasznál testileg, majd ott hagy mint egy kutyát. Én ezt már nem akarom. Nem tudom meddig bírom még. Néha már az öngyilkosság jár az eszemben. Két évvel ezelőtt már próbálkoztam vele. Emlékszem. Magamba szúrtam egy kést és ráadásul meg is forgattam.  Az elvérzés határán voltam, de egy hülye liba, aki pont észrevett, ki hívta a mentőket és még időben meg tudták menteni az életemet.  Mindig mikor visszagondolok erre, az jár az eszemben, hogy vajon mi lett volna, ha nem élem túl? Vajon könnyebb lenne?  Sokkal!  Ha végig gondolom, nem voltak szép emlékeim az életemben. Szerettem volna egy boldog családban boldog életet élni. De már ezt az álmot feladtam. Nem fogom tovább kergetni! Belefáradtam. A nehézségek ellenére azért egy pozitívum akad az életemben. A munkám. Egy konyhán dolgozok, ahol én főzök az idős és hajléktalan emberekre. Mindig örömmel tölt el, ha látom az arcukon mennyire boldogok, és hogy vannak emberek, akik támogatják őket. Ma péntek van. Sajnos hétvégén nem dolgozom, csak hétköznap, szóval már csak hétfőn leszek bent. Nem szeretem a hétvégét. Akkor mindig azt érzem, hogy csak Mack kurvája vagyok. Tudom, hogy csak kihasznál. Nem is értem miért szerettem akkor… Igen! Ez vagyok én! Heather Blassem. A lány, kinek elveszett élete van.  A mai nap Mack el akar vinni valahová. Nagyon félek ettől, mert vannak sejtéseim, amiket nem akarok megtudni. Ahogy osztogattam a levest az embereknek, egy idősnek tűnő férfi jött oda hozzám ételért. Nem láttam az arcát, mert egy fekete köpenyt viselt, alig látható mintákkal. Tetszett, mert fekete volt. Imádom ezt a színt. Oda nyújtottam neki az edényt, de nem vette el. Kíváncsian firtatni próbáltam az arcát, viszont nem tudtam kivenni. Hírtelen egy zöld szempárt pillantottam meg a lepel alól. Nagyon ijesztő volt, mert mást nem láttam. – Nem… éhes? – Kérdeztem kicsit félénken. Válasz nem jött, és továbbra is rajtam voltak azoknak a szemeknek a tekintette. Azok a szemek szinte világítottak. Becsuktam a szemem és megráztam a fejemet, mint aki csak képzelődik. Mikor kinyitottam már az illető nem volt ott. Mi a szösz?! Hírtelen  valaki megfogta a vállamat, amitől majdnem szívrohamot kaptam. Mikor megfordultam csak Mack volt az. Nagyon megkönnyebbültem. Bár nem értem miért. – Csá! Végeztél már? – Kérdezte a fiú. – Öhm igen, csak átöltözök. – Bementem az öltözőbe, levettem a konyhai ruhámat és magamra kaptam a sajátomat. Mikor kimentem Mack már várt rám. – Mehetünk? – Bólintottam, hogy igen, de valójában semmi kedvem nem volt ehhez. Nem akarok most az ágyában kikötni. Kint már jó sötét volt, így csak az esti lámpák világítottak. Mack közel jött hozzám és átkarolt. Nagyon meglepődtem, mert ilyet sose csinált. – Sajnálom! Tényleg sajnálom! – Jött a hang. Teljesen lefagytam. Bocsánatot kér, tőlem? – De mi-miért?? – Úgy tettem, mint akinek fogalma sincs, hogy miért, de valójában nem is volt. – Szerettelek, de már nem vagy több számomra csak egy játékszer. – Ezzel egyáltalán nem lepett meg, mert már régóta tudom. – És azért akartál velem ebben a parkban beszélni, hogy ezt elmond? – Mack arc kifejezése szomorúból hírtelen haragossá és ördögivé vált. – Nem! Nem azért kértem bocsánatot, mert kihasználtalak! -   Rémülten néztem rá. Akkor még nem tudtam, hogy mi is fog történni. – Számomra csak egy kurva maradsz. Csak azt sajnálom, hogy most itt mindennek vége lesz. – Hírtelen egy kés jelent meg a kezében, én pedig hátrálni kezdtem. – Na mi van drágám? Csak nem félsz? – Mi-mire készülsz? – Hogy mire? Nos, minek látszik? Egy kés van nálam és feléd tartok. – Azonnal kapcsoltam! Esze veszetlenül futni kezdtem az ellenkező irányba. – Nem futhatsz öröké! Úgy is megtalállak! – Dühösen utánam kiabált, de hallottam, hogy fut utánam. Egyszer csak megálltam egy fa mellett mert már a lábaim is begörcsöltek. Egy kézkerült a számra és hátra rántott, egyenesen egy bokorba. Mikor rá néztem az illetőre, az volt, aki konyhán nem vette el tőlem az ételt, majd nyomtalanul eltűnt. – Sssssh! – Sziszegte, miközben a mutató úját a szájára tette. Gyors lépteket hallottam. – Tudom, hogy itt vagy! Ne csináld ezt drágám. Ne légy nyuszi! – Mack volt az. Pánikba estem, ezért a kezemet a számhoz tettem, ne hogy meghalja a zihálásomat. A mellettem lévő felállt és megmutatta magát Macknek. – Te meg ki a fasz vagy?! – Kérdezte Mack. A köpenyes alak nem válaszolt, csak levette a sisakját és az előtte álló Mackre szegezte tekintetét, aki rémülten nézett a férfira. – Te?! Mégis hogyan?! – Mack érthetetlen arccal kérdezte. Nem értetem semmit. Teljesen össze voltam zavarodva. A köpenyes pasinak hírtelen lángra kaptak a karjai majd az egész teste égett. – Rikhternek dolgozol? – Szólalt meg a csuklyás férfi. Él?! de hát lángol az egész teste! Mi ez egyáltalán?! – Utoljára kérdezem! Rikhternek dolgozol? – Ki az a Rikhter?! És nekem egyáltalán mi közöm van mind ehhez?! – És ha igen? Akkor mi van? Neked ehhez mi közöd van, mágus? – Mack nagyon dühös volt és az ölni akarástól csillogtak a szemei. Mágus? Most már kurvára nem tudom, hogy mi a fasz van! Valami féle morgást hallottam Mack háta mögül. Olyan volt mint egy fenevadé. Egy sötét árny ugrott ki a sötét fák lombjai közül. Olyan gyors volt, hogy alig láttam mi az. Letámadta hátulról Macket és elkezdte szétszaggatni a ruháit. Mikor jobban szemügyre vettem, egy hatalmas nagy fekete farkas volt. Hatalmas nagy agyarakkal és vérvörös szemekkel. Az egész testem remegett a félelemtől. Azok a szempárok rám kerültek. Ha az előbb remegtem, most már szinte a testem hánykódni kezdett. – Szóval neki dolgozol. Akkor nem hagyhatunk életben. Jól tudod, hogy  a Holló tiltja az emberek kivégzését.  Hacsak nem nekünk akar kereszt betenni az illető. Te most pontosan ezt teszed! És mivel te is ember vagy, ezért nem ölhetünk meg. De ez esetben, kivételt teszünk! – A férfi akinek a teste lángolt hírtelen eltűnt és Mack teste kezdett el égni. Ordított a fájdalom miatt. A farkas felém kezdett közeledni, de a másik férfi ismét megjelent előttem. – Rolf elég! Őt már nem ölheted meg! – Az előttem álló felém fordult és megint a világító zöld szemeivel találtam szembe magam. Minden elsötétült körülöttem. Már csak annyit éreztem, hogy valaki felemel. Vége! Én most itt fogok meghalni.

Mikor kinyitottam a szemem, a saját szobámban voltam és a saját ágyamban. Mi? Csak egy álom volt? A fejem rettenetesen fájt, és nagyon le voltam izzadva. Örülök, hogy csak egy rémálom volt, de hol van Mack? Nem emlékszem! Mit csináltunk? Hogy kerülök haza? És miért van ázott kutya szagom? A francba! Nem emlékszek az égvilágon semmire! Nem értem! Kiszálltam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Levettem a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Nem foglalkoztam semmivel, csak hagytam, hogy a víz eláztassa a testemet. Kellemes volt a meleg víz érzése, de ez nem tartott sokáig. Hírtelen nagyon hideget éreztem magamon. Mikor kinyitottam a szemem minden piros színben ázott. Ekkor jöttem rá, hogy ez ….vér?! –Ááááááá! - Olyan hangosan felordítottam, hogy a hangom azonnal elment. Összeestem és négy kézláb próbáltam kimászni a zuhanyzó kabinból.  De csak az ajtóig jutottam el. Az egész testem remegni kezdet és pánikrohamot kaptam. –„Heather!” – Szólalt meg egy hang a fejemben. –„ Állj fel Heather!” – Egyre hangosabb volt, és már a fejem majd szétrobbant a fájdalom miatt. Szédültem és nem kaptam levegőt. Valaki… segítsen…. Minden másodperc olyan volt mintegy öröké valóságig tartó időzóna. Egy halvány árny jelent meg előttem. És ismét jöttek a hangok. „- Heather! Heather!” – Mikor már alig láttam valamit az árny hírtelen egy emberi alakot vett fel. De ekkor már minden elsötétült előttem. A legrosszabb rémálmaim jöttek elő.  Már kezdtem magamhoz térni, amikor valami megcsapta a fülemet. – Mi a francnak hoztad ide?! Nem vihetjük át az ajtón! Ez egy ember! – A hang túl hangos és rekedt volt. Ez pedig nem kímélt a dobhártyámnak. Kinyitottam a szemeim és egy nagyon sötét helyen találtam magam. Csak hangokat hallottam, de nem láttam senkit. Ruha nem volt rajtam és a szabadban voltam, rengetek fa körül. Nagyon fáztam és a kezem véres volt. Egy zajra lettem figyelmes. Mintha valami közeledne. A bokorból két vörösen izzó szempárt pillantottam meg. Hátrálni kezdtem és neki ütköztem valaminek. Azt hittem, hogy egy fa az, de nem. Mikor megfordultam egy lány állt velem szemben, lehatott fejjel. – Mond, mi a fene folyik itt?! Mi ez a hely?! – Szóltam oda hozzá, de nem jött válasz. – Hé jól vagy? Hozzád beszélek! – Ráztam meg a vállát. Ekkor hírtelen felemelte a fejét és rám ordított. Szörnyen hosszú fogai és vérvörös szemei voltak. A szájából pedig vér folyt. – Finom húsi! – Szólalt meg, én pedig rémülten hátrálni kezdtem. Futni akartam, de nem ment! A lábaim! Szinte oda fagytak a talajhoz, de nem a félelem miatt. Tényleg oda fagytak. – Csak nem félsz, kicsikém? Ez az félj csak! Nekem a félelem olyan, mint halnak a víz. – Mondta miközben vicsorított rám. Mozdulni sem tudtam. A lány egyre közelebb és közelebb jött hozzám. Bele túrt a hajamba és megnyalta a nyakamat. – Norana! Elég! – Szólalt meg egy nagyon ismerős hang. A lány bele harapott a nyakamba, és éreztem, hogy szívja a véremet. Már majdnem megfosztott minden csepptől, mikor valaki lerántotta rólam a lányt. Hanyatt estem a fűben, a tekintettem pedig a vérvörös teliholdra szegődött. Ugyan az a zöld szempár jelent meg előttem, mint álmomban, de már kezdek ebben kételkedni. Hírtelen nagyon sok személy vett körbe, férfik és nők egyaránt. – Meg kell ölnünk! Látott minket! – De ő egy ember! Különben is! Norana már megharapta. Hamarosan átváltozik! – Társalogtak fölöttem. Átváltozni? Mivé? Éreztem, ahogy a testem ég és marja valami belülről. Rázkódni kezdtem de utána nem történt semmi, egy egyszerű hányáson kívül. – Átváltozott?! – Nem! De miért?! – Nincs vámpír szaga! Még mindig ember! – Vámpír? Azok nem léteznek! Vagy igen? – Rolf! Öld meg! Nem kockáztathatunk! – Nagyon fájt a nyakam, és nem tudom, hogy hogyan de talpra álltam, és rohanni kezdtem. Át a fákon, bokrokon. Már tele voltam vágásokkal, amikből folyt a vér.  Morgást hallottam, ami egyre hangosabb volt. Valami nekem ugrott elölről és leterített a földre! A szemei vérvörösek voltak. A testével szorosan az enyémhez simult és éreztem a gonoszságot. Meglepetésemre semmi sem történt, már megint. A farkas alak átalakult, és egy fiú feküdt rajtam, rémült pillantással. – Miért vagy még életben?! Nem vagy ember? – Csak ziháltam és lesokkoltam. Nem minden nap lát az ember egy farkast átváltozni emberré. – Mi az hogy nem vagyok az? Persze hogy az vagyok! Te meg ki a franc vagy?! – Megrémültem. Az egész testem remegett. – Ha ember lennél, akkor most meghaltál volna, mert hozzád értem…. – Mi? Ezt…ezt most nem értem. Mi az hogy meghaltam volna? Csak hozzám értél. – Mi a fasz folyik itt?! Ki ez egyáltalán?! – Ha nem vagy ember, akkor mi vagy?