( Nem tudom miért jelöli ki, mindent megtettem, de nem sikerült eltüntetni, ha valakinek van valami ötlete szóljon!)
Remélem így is élvezhető lesz!
Mindenki engem néz, Rolf oda jön hozzám és letérdel mellém.
– Heather, nem tudom honnan van róla tudomásod, hogy Ezra az
apád, de sajnálom,hogy nem mondtam el.
– Nem neked kellet
volna elmondani, hanem neki.
– De kitől tudod?
– Ő volt az egyetlen, akinek a birtokában van a gyémánt és M
mondta, hogy az apámnak sikerült csak ez a kiképzés. De, aki elárulta, hogy ki
ez a személy, az Rikhter volt.
– Szemétláda!
– Nem, én akartam, hogy elmondja. Rikhter nem akarta, én
erősködtem. – De ha ezt nem tudja, akkor azt, hogy lefeküdtem Rikhivel, azt
honnan? Mindegy, nem is érdekel. Ezrat elvitték, de van egy olyan érzésem, hogy
ez csapda. Ezra is kell nekik, de én is, a gyémánt csak úgy teljes, ha mind a
kettőnkből kiszívják.
– Új fejlemény! – Rikhter tér vissza, kicsit zilált a haja és
liheg.
– Minek futsz, ha tudsz repülni? – Kérdezi gúnyosan Rolf.
– Mindegy!
Elfelejtettem. A lényeg: Az Iblisfear-ek embereket ölnek és megeszik őket, hogy
erőt gyűjtsenek ellenünk.
– Éreztem! – Dühöng Tara. – Vissza kell hoznunk Ezra-t.
– Igen, de mindenki nem jöhet. – Rikhter és Tara gondolatai
mintha egymásra talált volna. – Tara! A tanács pár tagja, Rala, Aisha, Arata és
Wren a fegyvert őrzik. Nincs itt Ezra, hogy utasítást adjon ki, de én, mint
volt Tanács tag, megkérlek, hogy maradj itt és vezesd a Holló-t! – Tara szemei lángra gyúlnak. Az elszántság
lángjai. Határozottan bólint, megvágja tenyerét majd Rikhter felé nyújtja,
kinek keze szintén sebes. Kezet fognak.
– Sok szerencsét, szövetséges! – Szólal meg a lány.
– Ha ennek a harcnak vége, mindegy mi lesz, az ellenségem
leszel. – Mosolyog sejtelmesen a fiú.
– Tudom. – Azzal Rikhter elengedi a kezét és a többiekhez
fordul.
– Én visszahozom Ezra-t! Heather velem jön. Óhajt még valaki
jönni?
– Én megyek! – Lép előre Sophie. Más nem szólal meg.
– Rendben! Rolf?
– Az emberek világába megyek! Averril-ral tartani kell a
kapcsolatot, és Iblisfear-el is el kéne beszélgetni.
– Rendben!
Picit bánkódom, de ő döntött így el kell fogadnom.
– Induljunk!
– Ne olyan gyorsan! Én is megyek! – Ismerős hang, ismerős
alak.
– Simon?! Te hogy pokolba kerülsz ide?!
– Itt vagyok! És én is veletek megyek! – egy pánt volt a
felkarján, ami kék jelekkel világított.
– Az a pánt…? Az miatt vagy még életben. Te védő burkot
képeztél, hogy belépj ebbe a világba?! – Rikhter dühös, és valahogy én is az
vagyok.
– Igen!
– Miért?! Te maradj ki ebből!
– Rikhter! Én is megyek! Segíteni jöttem.
– Nem kell a segítséged! Menj el! – Rikhter a kardjának
csúcsát Simonra szegezi, pillantása veszélyes és tüzes.
–Megértem , hogy dühös vagy. De…
– Miért vagy itt?! – Vágok a szavába. – Megakartál ölni, mert
egy emberi vadász vagy. Most meg segíteni akarsz?
Hát legyen!
– Mi?! Heather, elment a maradék eszed?!
– Rikhter, szerintem a hasznukra lesz, és ha még sem,
megölöd. – Igazából nem Simon-t, de legyen! Segítsen.
– Rendben! Velünk jöhetsz, de egy rossz mozdulat, egyetlen
lépés, amivel elásod nálam magad… letépem rólad a védőburkot!
– Rendben!
– Induljunk! – Megfogom Rikhi karját és húzom.
– Menj előttünk, hogy szemmel tudjalak tartani. – Utasítja
Simon-t Rikhter, így ő és Sophie elől, én Rikhter-rel hátul mentünk. A
feszültség a két fiú között nagy, megragadom Rikhter kezét és összekulcsolom a
sajátommal. Elégé nagy szemekkel néz rám, és a két elől lévőnek, valahogy ez
nem tetszik.
Rolf szemszög:
– Na! Akkor ideje indulnom! – Mondom, de Norana megállít.
– Veled megyek!
– Na pont veled nem dolgozom össze soha! Nem csak hogy a
vámpírokat nem szeretem, téged sem!
– Nem hiszem, hogy ez a szeretetről szól! Tara! Elmehetek
Rolf-al?
– Menj! Még valami! Alannah az emberek világában van!
keressétek meg!
– Oké! Mehetünk, farkas!
– Rolf a nevem hárpia!
– Nekem meg Norana! – Mosolyog és elindulunk.
Átlépünk az ajtón és Averril fogad.
– Rolf? Norana? Hát ti?
– Hosszú! De az ebbe e világba kellet jönnünk információért.
Alannah nem tudod merre lehet? – Kérdezem.
– Fredericton talán nem túl nagy, de fogalmam sincs.
– Mindegy, megkeressük. Tessék! – Averril vállára tettem a
kezem, és egy szimbólumot raktam rá, ami a cosanta – védelmezőt jelent. – Menj
be a halhatatlanokhoz és egyenesen a Hollóba, ez a jel megvéd, amíg én lennem
veszem rólad, vagy esetleg ha „meghalnék”. Más nem tudja feloldani, a Tanács pedig
nem fogja.
– Miért?
– Ott biztonságban leszel.
– Az Iblisfear-ek miatt?
– Igen.
– Rendben, köszönöm! – A lány átlépi az ajtót, ami az bezárul
mögötte.
– Néha meglágyul a szíved. – Norana szavai sértik a fülem.
– Lehet, de szebb vagyok, mint te.
– Ch!
Kiérünk az erőszélére és a főúton haladva sétálunk a város
felé.
– Miért utálod a mágiát? – Kérdezem a lányt.
– Egyszerűen nem találom benne önmagam. Például Heather
mágiája lila, a tiéd türkiz zöld, Tara-é piros, Sophie zöld, Rikhternek sötétkék,
Mardantnak fehér, és még sorolhatnám, de nekem… semmilyen. A mágia nem a
részem. Talán abban élek, de nem tartozik hozzám. Az hogy áttudok menni
tárgyakon,személyeken, vagy akár ők általam, a vámpír énemhez tarozik, azaz
hozzám. De a mágia nem!
– Értem! Bár kitudja, lehet egy nap te is megtalálod. –
Beérünk a városba és balra fordulunk egy kis utcába. Emberek sokasága fekszik
hullán a vérében vagy máséban, akár csak Iblisfear-ek. Az utolsó Iblisfear-t is
leszúrják mikor felismerem az alakot. – Enzo?!
A fiú felénk néz és oda jön hozzánk. A Holló diákja, de
mindig az emberek világában kóborol. Néma, beszélni nem tud, mindig komolya, de
most mintha kicsit a szája sarka felfelé görbülne. Megölel és elmutogatja, hogy
az iblis-ek megölik az embereket, ő meg az iblis-eket. Cuki.
– Értem! Nálunk ki tört a háború. Örülök, hogy megtaláltunk, gyere
velünk, Alannah-t meg kell találnunk.
Mutogat jobbra, hogy tudja merre van a lány.
– Remek, vezess oda! – Útközben elmondtam neki, hogy mi
történt, meséltem Heather-ről és hogy mit akarnak a vadászok.
– Srácok! Nem érzitek? – Torpan meg Norana.
– De! Vörös rózsa!
– NEM AZT te IQ light! Alannah a közelben van, és harcol… –
Norana megjegyzésén csak puffogok, de szívesen mellbe rúgnám!
– Nocsak-nocsak! – Ismerős, rég hallott hang… – Ti meg mit
csináltok itt? Mert ha értem jöttetek hiába a fáradozásért!
– Alannah! Tudod jól hogy szükségünk van rád! – Norana és
Alannah valójában kedvelik egymást, meg is értem, mind kettő olyan amilyen…
összeillenek! És igazából úgy érzem, hogy nem csak baráti a viszonyuk…
– Hallottál az új jövevényről? Ezra lányáról?
– Igen, hallottam. Tudok róla. –Alannah
pökhendien válaszol, és bár nem szokott zavarni, mivel Heather-ről van szó,
igenis zavar!
– Akkor tudd, hogy nem csak róla van szó! – Megszakítom
beszélgetésüket. – Ezra fontos a Hollónak, ha a gyémánt elpusztul, jobban
mondva, ha a vadászok birtoka lesz, nem csak a Hollót pusztítják el! Minket is!
Ezt te sem akarod…
– Rolf! már nem azért, persze, hogy érdekel, viszont van
nagyobb gond is! – Értetlenül nézek Alannah-ra.
– Nagyobb gond? Micsoda?!
–Itt az emberek világában, nagyon sok információhoz jutottam,és nem
csak mi vagyunk veszélyben, hanem az egész emberiség, az egész Föld!
Heather
szemszög:
– Annyira aggódom! Ezra közel áll hozzám, és most, hogy tudom
ő az apám… Rikhter, baj ha érzek szeretettet? – Fordulok felé.
– Amióta te itt vagy minden más, most én is érzek. – Sophie
is mintha meglepődve fordult volna hátra…
– Tényleg? Szeretsz? És kit?
–Nos, úgy érzem szeretlek téged, fontos vagy nekem, de más iránt is
érzek ilyet. – Arca piroskás lett,
nem láttam még őt így. Szerintem Sophie sem.
– Szerelmes vagyok Rolf-ba, és téged is
kedvellek, szinte csak Kiara-t utálom, meg picit… – előre biccentettem a
fejemmel, mire Rikhi-nek leesett, hogy Sophie-ra célzok. Rikhi elengedi a kezem
és átkarolja a vállam.
– Akármi lesz is, én megvédelek! – Mosolyog. –
De valamiért ő is vonzz engem. – Rikhter Sophie-ra néz, szinte lángol a
tekintette, de ez szenvedélyes. Tudtam, hogy Sophie szereti Rikhter-t, de
Rikhter is Sophie-t? Bár amióta itt vagyok, közöttük sosem volt átlagos a
légkör.
– Mikor érünk már oda? És miért gyalogolunk? –
Kérdezi Simon.
– Simon fiam, te ostoba! –Rikhter
keze világítani kezdet, sötétkéken, egy védő burok vett minket körül, amit most
már látni is lehetett. – Nem
akarom, hogy észrevegyenek. Lassan járj tovább élsz! Emberi mondás, és emberi
létedre, te nem ismered? Isten gyermeke,mi?! Ch!
– Azért ne néz le engem! – Fordul hátra, de
megtorpan mert fura, apró lények sokaságát pillantja meg , bőrük zöld, márvány
borítású, fülük hegyes élesen felfelé áll, szemük hatalmas és oly fekete, hogy
mindent elnyelne, akár egy természeti katasztrófa!
– Jaj neeee! Már csak ők hiányoztak!
– Rikhter!! Ezek meg mik?
– Koboldok. Mit akartok? – Rikhi kissé furcsán magához
húz, rossz előérzetem van.
– El-ve-ze-tünk-o-da-a-ho-va-tar-to-tok! –
Beszédük érdes, szaggatott, és beszéd közben, láthatom hogy nyelvük fekete,
végén lila pikkelyekkel. Fúj!
–A koboldok segítőkészek, de nem tetszik, hogy
a vadászokhoz akartok elvezetni! Kinek az oldalán álltok most?
– Rikhter ezt a kérdést miért válaszolnák meg?
– Mert a koboldok őszinték, soha nem tudnak hazudni.
– Va-dá-szok! Az-ők-ol-da-lán-ál-lunk!
– Gondoltam! Na jó!! Menjünk!
– Rikhter! Ez őrültség! – Kiabál Sophie
– Ez van! – Követjük a koboldokat. Körbe
vesznek, szinte Rikhter testéhez kell préselődnöm.
– Miért kell ez? Mit akarnak? – Suttogok a fülébe.
– Nézd, ezek a lények, veszélyesek, bármit
mondasz, az valóra válhat, az ő mágiájuk különleges, és vigyázni kell velük! –
Rikhter óvatos, ez nem vall rá!
Alig telt el pár perc és már látjuk a vadászok
kastélyát. Az egész olyan, mint egy műhely. Csúcsos tetejű tornyok, viszonylag
nagy rózsa ablakokkal. Őrszemek akárhova nézek! Ezüst puskával, és kardokkal. Minket
nem látnak, hála Rikhter mágiájának, de a koboldok láthatóak. Az egyik
vaskapuhoz érkezünk, legalább három méter magas, zárja kör alakú benne egy V
betűvel! A kapunál két őr áll, gyanúsan jönnek ide, megszólítva a koboldokat.
– Mit csináltok itt?
–Hoz-tuk-a-szá-lít-mányt-a-ka-pi-tány-nak!
– Rendben! Befelé! – A kapu kinyílt és lassan sétáltunk befelé.
Ránéztem Rikhter-re és falfehér lett, mire nekem is leesett, hogy Simon
védőjele, erősebben kezd világítani, mert ezt a teret már nem bírja.
–
Ááááááááá! – Torka szakatdából
ordít a fájdalomtól, a jel egyre fényesebben ég, és ha ez így halad, felemészti
Simon testét.
– Behatolók! Behatolók!
–A francba! – Rikhter felkapja Simon-t. – Tűnés! – Lőni kezdenek ránk,
Rikhter és Sophie a levegőben próbálják kikerülni a golyókat, csak hogy
rólam megfeledkeztek. Simon sehol én pedig próbálok egy kisebb ház mögé bújni.
Valamilyen
harang szólal meg! Úgy hangzik, mint egy „vészjelző”. Gyorsan ki kell találnom
valamit! Igaz talán nem tudnak megölni, de ha elkapnak az már gáz! Csak egy
fegyverem van a kardom, de ez távolsági harcnak nem jó.
– Annyira jó lenne valami távolságra
használható fegyver. Mondjuk egy légpuska! – Gondolkodom picit hangosan. A
kardom világítani kezd, egyre nehezebb lesz, markolata vastagszik, éle tompul,
ez már nem kard, hanem egy légpuska! Ezt nem gondoltam át! Azt se tudom, hogyan
kell lőni! Itt vannak olyan régi angliai kisebb házak, amik olyan 1700-as
évekből valók. Óvatosan kinézek az egyik ilyen ház oldalán, körülbelül tőlem pár
száz méterre van egy torony, aminek a tetején egy vadász áll, erős fényű, nagy
lámpával világít,a többi vadász össze-vissza nyüzsög minket keresve, valami
rávett, hogy vállamhoz tegyem a puskát, az ujjamat a ravaszra, belenézve a
távcsőbe és a torony tetején álló vadász fejére célozzak.
Húzd
meg a ravaszt! Eggyel kevesebb lesz! Egy
hang szólal meg a fejemben, valamiért inkább a puskából jött, és Mack hangjára
emlékeztet!
BUM! A vadász holtan esik le a toronyról, de
állt ott még valaki, és a lámpát egyenesen felém szegezi. Ajaj! Egy vadász
támad rám jobbról.
–Kard! – Kiáltom kétségbe esve, és a puska már kardom alakját veszi fel, azzal
a lendülettel kivédem a vadász támadását és próbálom féken tartani. Hasba
rúgom, ami belefájdul, a pasin páncél mellény van. Igen?! Na ezt kapd ki!
Kardjával nyomja az én kardom, de most tökön
rúgom, összeroskad, azzal megpördülök, és mikor visszaérnék vele szembe,
kezeimet kinyújtom és levágom a fejét.
– Seggfej!
– Ott van! – Kiáltják, nem várom meg, míg ide
érnek, rohanni kezdek az ellenkező irányba. – Menekül! Kapjátok el! – A fenébe!
Jó lenne valami segítség! A kard a kezemben ismét alakot ölt, ezúttal mini SMG
került a kezembe, csak most mind a kettőbe. Hátra fordulok és lőni kezdem őket.
AZ egyik közel kerül és a lábaimat akarja elvágni, mire én felugrok és fejbe
rúgom.
– Nem menekülhetsz! – Ismerős hang. – Az
apáddal együtt te is megdöglesz! – Az adrenalin szintem magasabb, nem lebeg
semmi előttem, csak az apám, és hogy talán ő most szenved.
– Nem! Kiszabadítom őt! Ti pedig elmehetek a jó
büdös picsába! Mert ti fogtok most megdögleni!! – Annyira elfeledkezek
magamról, hogy előjön az állati énem. A bőröm csillog, kemény, és a két
könyökömből egy hosszú tüske áll ki! Először a vadászok, megtorpannak, de
erőteljesen futnak felém. A szívük és fejük a gyengéjük, csak akkor halnak meg
ha azokra célzok. Felugrok a levegőbe és lövöm őket, addig amíg vissza nem érek
a földre, ahogy esek, a talaj fölött egy méterrel célba veszek két vadászt, és
a tüskéimmel telibe a szemüket szúrom át. Egy ütést kapok hátulról, fájt, de a
gyémánt felfogja, és annak a helyén egy tüske nő, átszúrva a vadász fejét, a
száján bement, a tarkóján kijött.
– Nem volt még elég?! – Kiabálok, de nem halják
meg. Még idegesebb leszek, a lila mágia körülöttem táncol a gyémánt eltűnik
rólam, testem hűvös lesz, emelkedem a magasba, testemet lila száraz pikkelyek
kezdik borítani, a látásom homályosul, teljesen elsötétül a világ.
– Itt az
ideje, hogy valódi éned kimutasd! Nem vagy semmihez sem hasonlítható, de lila
pikkelyeid, ördög farkad, hegyes hosszú füleid, és zölden világító szemeid,
elárulnak. Mostantól legyen a neved Aglareth, a ragyogás megtestesítője.
Kinyitom a szemem, a földön fekszem, ami meglep
ruhámnak semmi baja, a szoknyám és felsőm is ép, testemen nincs karcolás vagy
bármilyen seb, amin azért nem lepődöm meg, sokkal inkább azon, hogy körülöttem
halott vadász testek, hús cafatok, a házak és tornyok romokban, tűz ropogása
hallatszik, ahogy pusztítja a házakat.
– Mi a…? Mi történt?
– Te…tetted… – Mellettem egy vadász mozog,
életben van, ugyan az a vadász, aki ellökött apámtól mikor John elragadta.
– Mi? Én?
–Ah… Át…változtál,… – köhög, szinte fuldoklik. Teste tele van sebbel, de… nem
gyógyulnak. –A te erőd… más …mint a miénk. A tested…rengetek mágiát…
képes befogadni…többet, mint valaha…azt láttam.
– Nem értem… Miről beszél?
– A vadászok területe több területből áll…menj
nyugatra, egyenesen… arra…lesz az a apád… és John is.
– Miért hinnék neked?
– Sehonnan, vagy…megteszed, vagy nem. De ha
elszívod a lelkem, segítek megtalálni.
– Elárulod a vadászokat?
– Már mindegy, nem? Meghalok, a testem meghal.
– Azt kéred, mentsem meg a lelked, és a kardom
fogja akarsz lenni?
– Talán… de, nem magam miatt, segítek. Utána,
eldobhatsz ha akarsz.
– Honnan tudod, hogy elszívhatom a lelked és
utána el is dobhatom? – Kérdezem, miközben felállok és oda sétálok hozzá.
– A vadászok majdnem mindent tudnak… Az
erőd…bámulatos… és egy ilyen teremtménynek… segíteni szeretnék. – Gondolkodom
egy kicsit, egy ideig nem szól, majd leguggolok mellé, ingjét széttépem rajta,
hogy kilátszódjon mellkasa.
– Rendben! Mi a neved? – Kérdezem.
– Kyle.
– Heather. – Csak rám mosolyog, és annyit mond,
tudom. Kardomat előveszem, a két lélek körülötte lebeg, Diego és Mack velem
vannak. Az élét Kyle teste felé teszem és beledöföm a szívébe. Csak akkor jön a
lélek a kardomba, ha én is úgy akarom, nem elég csak megölnöm vele. A két pont
mellet megjelenik egy harmadik izzó kis gömböcske. Kyle teste eltűnik, de érzem
őt.
– Jól van Kyle! Mutasd az utat!
Észrevétlenül kell átosonom, a többi területen,
nem fecsérelhetek időt, arra hogy velük harcoljak. Kyle mondja merre menjek,
mit csináljak, bízik bennem és én is bízom benne.
– Sshhh! –Kyle hangja a fejemben szól. – Ez a terület zsúfolt, gondolj altató lövedékre, azzal
leszedheted az őrszemeket. – Így teszek. A lopakodás mestere vagyok már, az
őrszemeket elaltatva, jutok el az egyik területről a másikra.
– Heather! Látod azt a vadászt? – Egy páncéllal
felszerelt kék köpenyt viselt, valahogy ismerős volt. – Ő elvezet
John-hoz, kövesd! – Követem. Azt veszem észre, hogy a testem alkamazkodik a
környezethez, egy zöld bokorban zöld a testszínem, vagy ha egy nagy kőnél,
felveszi éppen azt a színt. Hihetetlen!
Hírtelen a férfi egy falnál áll meg, hatalmas kőfal, egy másik illető
jön a képbe és társalogni kezdenek.
– Nos minden a terv szerint halad. John betejesíti a jóslatot és
véget vett a bolygónak. – A bolygónak?!
–A gyémánttal? – Kérdi a másik férfi.
– Igen, de még nem teljes a készlet, a gyémánt egyik fele van meg
csak.
– Hol van a másik?
– Kutatjuk, de ha meg lesz, a Földet elkell pusztítanunk. Minden
vadászt evakuálni fogunk, vissza a Tretán anyabolygóra.
– És az emberek? Mi lesz a halandókkal?
– Nos nem tudjuk kiiktatni az összes halhatatlant, csak ha a Földet magát
pusztítjuk el. Kiválasztunk 35 nőt és 46 férfit, őket magunkkal visszük, benépesítjük velük a
Berzek bolygót, a többi ember, marad, és a Földdel együtt megsemmisül.
– Csodás terv! Járjunk sikerrel! És
találják meg a gyémántot.
– Igenis uram! – Azzal a fejet hajtott, ő marad, de másik fogja magát
és elsétál. A férfi felegyenesedik és átmászik a falon, mikor eltűnik, körül
nézek, senki nincs itt, és követem a férfit. Amit átmásztam talpam koppanva éri
a földet. A férfi hátra fordul. Rémülten néz rám!
– Te meg ki vagy?! – Kérdezi. – Ezek szerint nem ismer.
– A hollóból jöttem.
– Te idióta! Mennyit hallottál?!
– Mindent! – Mi folyik itt?!
– Ne üsd
bele az orrodat imposztor! De ha a hollóból jöttél, segíthetnél, hogy hol van a
gyémánt.
– Ugyan,
miért tenném? – Kicsit elvigyorodom,
majd mélyen a szemébe nézek.
– Hogyan
jutottál el idáig? – Kérdezi, mint ha ez lehetetlen lenne. Kyle-al nem volt az.
– Ehhez
sincs közöd! Mit akartok tenni a bolygóval?
– Hallottad
nem? Elpusztítjuk! Miattatok! Egy idióta vadászősünk, kifejlesztette a
mitológiai lényeket, és a Földre küldte őket. Azért hogy próbára tegye az
embereket, de csalódást okoztak, most pedig, fizetnek érte. De hogy ne halljon
ki az emberiség, egy részét megmentjük. De ti, elpusztultok.
– És ha megállítunk
titeket?
– Nem
hiszem! Hozzánk képest, túl gyengék vagytok! Mi teremtetünk titeket, az
őseiteket, még mikor én sem éltem, már akkor léteztetek.
– Érdekes,
hogy személyesen is megosztod ezt velem.
– Igen, mert
neked már úgy is mindegy.
– Mi?
– Nem fogod
elmondani senkinek. – Hírtelen felém rohan hatalmas sebességgel. Kardot ránt és
felém szúr. – Mert megöllek! – Kardommal kivédem támadását, de túl erős. Nem
bírom visszatartani. Elugrok, a kard helyettem a kőfalat érte, aminek berepedt
az oldala. Nagyon erős.
– Heather!
Őt nem könnyű legyőzni, túl erős. – Szól Kyle.
– Mit
csináljak?
– Muszáj
harcolnod, nem fog leállni. – Remek!
– Te csak
egy kis halhatatlan vagy, de nem ismered az igazi erőt! – Kiabál és felém fut. Én csak állok ott és az utolsó pillanatban
mellkason szúrom, a szívét akartam, de félre csúszott.
– Ribanc!
Az a
semleges kisugárzás, ami belőle árad egyszerre izgalmas és borzalmas is.
– Most nincs arra időm, hogy veled bájcsevegjek,
szóval tűnés az utamból!
– Te valamit
összekeversz. Ez itt az én területem, és nem engedlek át? – Arca torz.
– Lehet, de
nem igazán érdekel. Vagy elengedsz vagy megöllek – Fenyegetőzök, ami nem tetszik neki
–
Fenyegetsz? – Megfogja kardom pengéjét és kihúzza mellkasából.
– Ismerős vagy! Találkoztunk már? – Kérdeztem.
–
Ejnye-ejnye! Úgy látszik a bátyám, nem tudd kordában tartani.
– A bátyád?
Azt se tudom ki az, meg hogy te ki vagy!
– Ó! Milyen udvariatlan
vagyok. A nevem Ren Tanavar.
– Tessék?!
Tanavar? Te Rikhter testvére vagy?! Hát persze… az öcsikéje, aki átállt a másik
oldalra.
– Mit tudsz
te erről?! – Idegesen vágja felém a szavakat.
– Sokat!
Rikhter elmesélte az életét, mikor még halandó volt.
– Senkinek
nem beszél erről…miért pont egy ilyen szukának mondja el?
– Tudod nem
hiszem hogy közöd van hozzá, és nem vagyok szuka se ribanc! – Felhergel, de nyugtatnom kell
magam.
– Nem vagy
puhány, ez tetszik.
Sajnálom
Ezra, de mielőtt segítenék neked, ki kell iktatnom egy Tanavar ivadékot.
Már
felkészülök Ren támadására, egyenesen felém döfi kardját, már majdnem kivédem,
már majdnem a fejét veszem, mikor valaki saját kardjával , egy pörgő
mozdulattal kivédi előlem a támadást.
–
Rikhter?
– Rikhter!
Az én bátyám.
– Ren! De
régen láttalak! Már hiányoztál.
– Rikhter
mit csinálsz?!
– Csönd
Heather! Ő az én öcsém, majd én elbánok vele.
– Mint ha el
tudnál.
– Le
becsülsz, én nem tenném! – Rikhter komolyan veszi az öccsét, de fenyegetni
kezdi. – Hol van John?
– Mit érdekel
az téged? És minek mondanám meg? – Ren arrogáns válasza felidegesít. Rikhter arcán újra látom a perverz, gonosz ,
és önbizalmas mosolyát.
– Tudod, ha
nem teszed, baja esik!
– Kinek?
Rikhter
kezei közt Kiara jelenik meg. Szája le van ragasztva, kezei megkötve, Rikhter a
torkánál tartja őt.
– Kiara! –
Ren aggódva néz a lányra?
– EZ most
komoly? – Szólalok meg flegmán.
– AZ én
kicsi öcsikém beleszeretett egy sellőbe, a holló volt tagjába, aki elárult
minket! – Szorít a lány nyakán. – Gyerünk öcsi! Beszélj, vagy bántani fogom.
– Honnan
tudod?! Te szemétláda!
– Megtisztelsz testvérem. – Rikhter egy kést
szorít Kiara mellkasához. – Nos? Hallgatlak.
– Nem veszel
rá, hogy beszéljek.
– Tényleg? –
Átdöfi a lány mellkasán, az meg sikoltozik. – Mint tudjuk a sellők halhatatlanok,
de sok idő mire begyógyulnak a sebeik, az idő alatt pedig ha sok seb van
rajtuk, bele is halhatnak. És van sellő, nincs sellő.
– Oké! Ezen
a területen vannak, körülbelül 500 méterre. Arra. – Mutat Nyugatra.
– Hm! Remek.
Kár hogy hazudsz! – Rikhter egy újabb kést vesz elő és most Kiara mellébe vágja.
–Áááááá!
– Úúú, a
nőknek a legérzékenyebb részük!
– Mi a faszt
csinálsz?! Megmondtam hol van nem?!
– Nem
mondasz igazat! Szóval HOL VAN?!
– Nem tudom!
– Neeeem? –
Rikhter a másik mellét is kinyírja Kiaranak. Ren is szenved, szereti a lányt.
Össze is illenek. – Hát jó öcsi, még van egy dobásod. Hol van John Cox?
Rent kiveri
a verejték. Tétovázik. – Menj a picsába Rikhter!
– Ám legyen!
– Rikhter elvágja Kiara torkát, a lány a földre esik, és többé nem mozdul. Vízé
porlad és lassan párologni kezd. – Most rajtad a sor! – Rikhter és Ren
egymásnak esnek. – Heather! Menj! – Bólintok és ott hagyom őket.
– Kyle!
Merre menjek?
– Nyugatra!
– Mi? De hát
Ren…
– Igazat
mondod Heahter. A társad csak bosszút állt a lányon. – Kiara…
– Rendben! –
Ahogy rohanok előre Sophie-t és Simon-t pillantom meg. Sophie egy vadásszal
harcol, Simon mozdulatlanul fekszik. Mire oda érek Sophie végez a vadásszal.
Simon-hoz rohanok.
– Mi van
vele?
– Nem bírja
ezt a légkört, nem tudom mit tehetnénk. – Feleli a lány.
– Heather! –
Szólít meg Kyle. – Ha megcsókolód akkor az segít neki, hogy levegőt kapjon.
– Mi? Nem
fogom megcsokólni!
– Te kihez
beszélsz? – Jaj tényleg, ő nem hallja.
– Az most
hosszú.
– Figyelj, a
te képességed képes arra, hogy életben tartsa, ha egyáltalán azt akarod, hogy
éljen. – Idegesen csípőre teszem a kezem és fel-alá járkálok. Jól van, legyen.
Sophie feszülten néz, oda megyek Simonhoz, megfogom arcát, és megcsókolom. Pár
másodperc múlva a fiú felköhög és lélegezni kezd.
– Ezt hogy… –
Sophie értetlenül pillant rám, akár csak Simon, ő pedig a szájára teszi kezét.
– Menjünk! –
Segítek neki felállni , és előre vesszük az irányt.
– Hol van
Rikhter? – Kérdeti Sophie aggódva.
– Ren-el
harcol.
– Mi?
Segítenünk kell neki!
– Segíts ha
akarsz. – Ridegen nézek rá. – Engem most csak az érdekel, hogy Ezra-t
megtaláljuk.
– Ez nem
csak rólad és Ezra-ról szól! Rólunk is! – A lány megfordul és visszarohan
Rikhter irányába.
– Tudom.
Rikhter téged szeret, neked jobban örül majd. – De ezt már nem hallja.
Tovább indulok, majd megállok és hátra nézek?
– Te jössz
vagy maradsz? – Kérdezem a fiút.
– Öhm… én… –
Egy darabig csönd lett. Simon lehajtja fejét. – Köszönöm.
Elmosolyodok.
– Nincs mit.
– De miért?
Miért mentettél meg?
– Ahogy
Sophie mondta, ez mindenkiről szól. Eldöntötted, hogy nekünk segítesz, mi is
segítünk neked.
– És ha ez
érzelmekkel járul?
– Milyen
érzelmekkel?
– Azért
jöttem, hogy segítsek neked, hogy megvédjelek, de ostoba voltam. Amióta
találkoztunk, a szívem csak a tiéd. Tudom, hogy megkellet volna, hogy öljelek,
de nem ment. ÉS most meg te védtél meg. De
én nem tudok tőled elszakadni. – Ridegen nézek rá, kicsit mardossa a lelkem,
hogy csak miattam van itt, bár egy vadásztól mit várok.
– Enged,
hogy mindig melletted legyek. – Mondja. Nem válaszolok erre, csak hátat
fordítok neki és elindulok.
– Gyere. –
Hallom ahogy elmosolyodik és utánam fut. Pár lépés múlva, látjuk Azt az erődöt,
ahol John tartózkodik, és érezni kezdem Ezra mágiáját. Mint ha robbant volna….
Ezra ereje elszabadul és kezd minden gyémánttá változni.
– Jaj ne!
Elkezdték!
Na végre! Már nagyon vártam, hogy jelentkezz. :D Szuper rész volt, ugyanúgy mint a többi. Okoztál pár meglepetést.
VálaszTörlésSiess a következővel!!!!!!
Szia nagyon jó rész volt akár csak a többit ezt is imádtam.
VálaszTörlésfolytasd hamar, :)
puszi:Ayumi