14. fejezet ~ Véres fegyver

Sziasztok! Bocsi, hogy így elkéstem, tényleg sajnálom! Köszönöm a kommenteket amiket írtatok. :)  Az alján van egy részlet ami nem került be maga a történetbe, de mégis, hogy mi történt akkor,,, :D Tudjátok! Jó szórakozást! <3

Rikhter nem jött utánunk. Talán még mindig Ren-el harcol? Rossz előérzetem van.

– Heather, baj van? – Szólal meg Simon.

Érzem Kyle, hogy valami nincs rendben. Simon-ra nézek és futásnak eredünk.

– Lehet hogy Rikhter…

– Simon! Nem! Rikhter egy nagyon erős démon. Azt hiszem… – Hírtelen fájdalmas ordítás hallatszott. Mikor oda érek…

Ez nem lehet!

Ren holtan fekszik a földön, testét vér és fekete folyadék borítja. Sophie…

–S-sophie… Te meg mit..? – A lány föld elemű, de villámot használva, villámpengével szúrja át Rikhter mellkasát. A fiú száján vér folyik és rémülten néz a lánya.

– Mit művelsz?! – Kiabálok.

– Semmi…baj. – Válaszol halál nyugodtan Rikhter. –  Ő csak… nem önmaga.  – Gyengéden meg fogja a lány kezét  és kihúzza a pengét.  Sophie neki akar rontani Rikhternek, de ő csak várja a támadást. Megállítom Sophiet.

– Rikhter! Mi a pokol ez?

– Megöltem Ren testét, de az elméje Sophie testébe szállt, így irányítja őt.

Ezért képes villámra…

– Meg kell ölnünk! – Csapom össze az öklöm.

– Nem! Azzal ártanál Sophienak.

– De majdnem megölt!

– Ugyan, csak majdnem, és attól is messze van. – Vigyorog.

– Jó, akkor van ötleted hogyan űzzük ki belőle?!

– Van!

Ám ekkor valami elkezdődik Rikhter testében. Olvadni kezd, mintha a démon énjét vesztené el. Emberi külsője jelenik meg. Összeesik.

– Ne…Sophie… azaz Ren villámpengéje halálméreg volt! – Mozdulni nem tudok. Kétségbe vagyok esve. Most mit tegyek?!

– Az mit jelent? – Kérdezi Simon.

– Ha nem teszünk valamit, Rikhter visszaváltozik emberré… és meg hal.

Nem tudom mit tegyek! Arcomat tenyereimbe temetem.  Kyle, segíts!

–  A véred! – Szólal meg lelkemben Kyle.

–MI?

– A véred ellen anyagot tartalmaz, megakadályozhatod a fertőzést.

– Ezt honnan tudod?

– Nem csak a lelkedben vagyok, hanem a testedben is, a sejtjeidben, érzem, hogy milyen a véred.

– Szóval… Be kell jutatnom a véremet az övébe… De hogyan?

– Nincs jobb ötletem, mint hogy megvágod magad, próbáld a sebére csepegtetni a véred.

Előveszem a kardom és elvágom a csuklóm. Ren testén lévő fekete folyadék a méreg, most már értem miért ősz a haja. Kiszállt a testéből mielőtt a lelke is meghal. Jobb lesz a Sophie-nak is adok a véremből.

Rikhter fiatalos arc színe és haja visszatért. Sophie testéből kiszáll Ren.

– Kyle! Beszívom a testembe! Öld meg!

– Rendben!

Ren lelke a testemben, Kyle pedig elintézi, mint a fehérvérsejtek a vírust.

– Mi ez a szag? – Szimatol Simon.

– Inkább ki! John! Ez az ő műve! Tudta hogy Rikhter Rent akarja, ezért megmérgezte Rent, hogy lassan fejtse ki hatását, kiterjedjen Rikhterre és megölje. – Felei Sophie lihegve.

– Nyomorult! – Szorítom össze öklöm.

– Vissza kell menünk a Hollóba!

– Te nem!

– Mi?! – Nézz rá értetlenül.

– Neked elkell tűnnöd innen!

– Miért?

– Miért?! Mert te nem tartozol közénk.

– De Heather… szeretnék segíteni.

– Marha vicces! Jobb lenne végre eldöntened kinek az oldalán állsz! – A szavaimmal ellököm magamtól. – Sophie, repülj a Hollóba Rikhterrel. Elbírod?

– Ch! Persze! Föld tündér vagyok! – Pikkel rám, de láttam egy apró mosolyt az arcán, mikor felszállt.

 – Hm! Tündérek! Menjünk!

Próbáltam sietni.

– Valamit nem értek! – Kezdi Simon. – Előbb miért nem halt meg Ren?

– Mert a vadászi energia védte őt.

– Akkor minden vadász fertőzött.

– Hát ezt nem tudom… Rend démon volt, de a vadászokhoz szegődött. A vadászok csak maguknál hordozzák a mérget, de nincs bennük.

– Túl sok minden tudsz.

– Kyle mondta!

– Az meg ki?

– Mindegy! A lényeg, hogy minden Holló tagnak kapnia kell a véremből. John ezért akar elpusztítani. Ha én nem vagyok akkor megölheti őket. – Kyle! Te is fertőzött voltál. De a vérem segített. Halkan válaszolt nekem, hogy igen. Elmosolyodok.

– Mi az? – Simon kiváncsi.

– Semmi! Siessünk!  

Az apámmal később kell foglakoznom, de őt is felakarja használni, és fogadok hogy ellenem.

– Meg-áll-ni!

– Mi?

– Meg-áll-ni!

 – Koboldok! Ne már! Mit akartok?! Nincs rátok időm!

– Se-gí-te-ni!

– Segíteni?! Azok után amit tettetek. – Ki érti ezeket a gusztustalan zöld lényeket. – Most tantól a mi oldalunkon álltok!

Kiengedem mágiám, ezzel tudatosan is az én oldalamra állítom őket.

– Örökre!

– Ér-tet-tük!

Új és új képességek! Rikhternek igaza volt, csak hinnem kell magamban. Ha meghal… azzal egy családtagot vesztek el. Már nem csak nekem fontos! A Hollónak össze kell fognia, ha túl akarjuk élni!

 A koboldok követnek, rengetegen vannak. Kell a segítség, nem hagyhatom, hogy a Holló elbukjon! Emlékszem eleinte mennyire utáltam itt lenni, senkit nem akartam elviselni, még magamat sem. Csak menekültem.

Nem tudom mi vitt rá, hogy maradjak, de végre először a szívemre hallgattam. Itt vagyok és nem megyek el! Soha nem hittem magam különlegesnek, de most igen. John! Ígérem eltávolítalak erről a világról!

– Simon, menj vissza az emberekhez, kereslek, ha kellesz.

– Rendben! – Sóhajt egy nagyot. Futva igyekszünk , csak tízpercnek tűnt, de már ott is voltunk a Holló kertjénél.

– Heather?!

– Rolf!

– Mi történt?! Többiek?

– Hosszú, de Sophie és Rikhternek már itt kell lennie.

– Én is most érkeztem. 

– Ők?

– Jaj, ő itt Enzo és Alannah!

– Hello! – Alannah kezet nyújt. – A Holló egyik őrzője vagyok.

– De kedves vagy… – Szól Norana.

–Kuss! Nem a te dolgod!

– Jóó! Kit érdekel!  – Norana felém fordul. – Mindenkivel bunkó, úgy látszik veled kevésbé.

Értetlenül állok. Holló tagok akiket eddig nem ismertem, a srác is elég fura. Összeszedem magam és belépünk a kastélyba! Simon pedig az emberek világába tart.

  

-~ˇ°ˇ~-

Rolfnak és a többieknek mindent elmesélek.

– Oké! Ez durva! – Sétál mellettem Norana. Magabiztosabb. – Kikell iktatnunk azokat  mocskokat!

– Nyugi! Kifogjuk! – Alannah mellém jön. – Te mi is vagy pontosan.

– Fogalmam sincs, de… – Igen elmondtam mi történt, hogyan szereztem meg Klye-t, és hogy mit tettem az ott lévő vadászokkal. – De ennyi. Nem tudom, hogy mi történhetett.  

– Nos, közel járunk, hogy kiderítsük. – Mondja Rolf rám nézve és közben a Tanács ajtajának a kilincsét lenyomja.

 – Hi anti-homo sapiens!

– Rolf! – Szól rá Rala. – Tudod hogy… Alannah! Enzo! Igazán jó, hogy itt vagytok!

– Ja! A kutya összekapott minket!

– Ha még egyszer valaki kutyának fog nevezni át harapom a torkát!

– És jól megugatod?! Ezután szerzek neked egy szájkosarat. Haha! – Alannah tényleg nagyon nem emberi, bár mit várok. Viszont tetszik!

– Grrr! – Csapok Rolf fenekére, aki tátott szájjal nézz rám, mialatt felemelt fejjel Alannah mellé, Ralahoz sétálok.

– Oké! John holnap napnyugtakor fog támadni. Vagyis az ő állítása szerint, DE! Nekünk készen kell lennünk holnap reggelre! – Mondja Rala.

– Várj! John nem olyan ostoba, hogy ezt el is mondja. – Csodálkozik Alannah.

– Nem is! – Vigyorog Rala. – Kémkedtem egy kicsit! – Kacsint. Alábecsültem. – Fontos, hogy együtt maradjunk, Tara-nak minden elmondtam… John tervének egy része, hogy elfoglalják a Hollót, ezt nem hagyhatjuk, ezért egy másoló mágiával egy hamis kastélyt hozunk létre.

– Hova? – Csodálkozom.

– Ide!

– És az eredetivel mi lesz?

– Ne aggódj! Azt összezsugorítjuk, ebbe! – Egy kicsi befőttes üvegnek látszó üveget tett az asztalra.

– Ez most komoly!?

– Igen! Ez az egyik legjobb megoldás!

– Oké, nem ellenkezem, de! – Jön oda Rolf. – A vadászok nem hülyék, könnyen rájönnek a trükkre, ráadásul túl sokáig a Holló nem maradhat kicsi, ha összemegy, növekedni fog.

– Ez igaz! De muszáj! – Nézz búsan Rala.

Egy darabig csendben állunk, fel sem tűnt, hogy Arata, Aisha, Wren is ott van.

Nem tetszik ez! Túl egyszerű!

– Ismerem ezt a pillantást Heather! – Szól rám Arata. – MI a gond?

– Az hogy… ez… ez nem fog működni!

Mindenki érdek feszítően néz rám.

– Hallgatunk!

– Régebben, mikor még anyámmal éltem,mondott nekem egy mesét Phaedrus-tó. A Róka és a Holló volt.

Ki kapva kap az álnok hízelgéseken,

Hiszékenységéért az csúnyán megfizet.

Egy ablakból a holló sajtot csent el,

és Magas faágra szállt, hogy elfogyassza ott.

Meglátta őt a róka, s így beszélt neki:

"De szépen csillognak, holló, a tollaid!

S mily csodás egész külsődnek kelleme!

Ha hangod is szép, nálad nincs különb madár!"

A balga holló csőrét hangra tátva szét,

Leejti sajtját, és a róka nagy mohón

Szájába kapja csellel szerzett ételét.

Ugyan már nyöghetett a rászedett madár!

– Mit akarsz ezzel mondani?! – Rala Kétségbe von.

– Azt, hogy mi van, ha ők pontosan ezt akarják. A Róka okos, ravaszsággal beszereznie a zsákmányt.

– Igaza lehet. – Alannah áll ki mellettem.  – Más megoldás kell.

– És van?! – Néz rá Rala.

– Nekem igen! – Vigyorog Norana.

-~ˇ°ˇ~-

–  Nem kivan zárva! – Akad ki Rolf!

– Ugyan már! Farkas vagy! Csak a tiéddel működik. – Mondja Norana.

– És?! Ezt nem teheted vele?!  – Felháborodok! Mi az hogy használjuk fel Rolf vérét, mert ő a legagresszívabb és a véréből  egy olyan fegyvert lehetne létrehozni ami végleg kiírtja a vadászokat.

– Más megoldás kell! – Áll fel Arata. – Bááár, nem ha nincs más.

– Mi?! Nem! A teljes vérére van szükségetek ahhoz, azt ő sem éli túl. – Ellenkezek.

– Kedvesem! Már így is hallott! – Nyúl az álam alá és kifelé halad. – Norana , Wren, tömlöcbe vele!

– Ne! – De már késő. Wren eltűnt Rolfal és Noranaval együtt.

– Ezt nem hagyhatjuk! – Alannah mellettem áll.

– Alannah?! Mióta vagy ilyen…? – Kezdi Rala.

– Ti mióta vagytok ilyenek?! Heather! Gyere, segítünk Rolfon. – Követem.

De mielőtt elhagynánk a termet Alannah megáll és visszafordul  – Basszátok meg! – becsukja az ajtót.

– Miért akarják ezt?! – Kérdezem.

– Megértem valahol, de ez nem megoldás. Rolf a családtagom!

– Azt mondták te mindenkivel…

– Igen, bunkó vagyok. De szeretem őket. Így próbálom ezt leplezni. Miért mondom ezt el neked…? –  Gondolkodik.

Valahogy… teljesen azt éreztem, amit ő. Furcsa. Valamiért, szeretek a közelében lenni. Van bennünk valami közös.

– Az alaksorba vitték.

– Mióta vagy itt? – Óvatosan teszem fel a kérdést.

– 19 éve. – Mosolyog. – Amennyi éves vagyok.

– Én is 19 vagyok.

– Hallottam róla, mikor a Hollóba érkeztél.

– Kitől?

– Averill. Rikhter csicskája.

– Nem csípem azt a csajt. – Mosolygok.

– Nem vagy egyedül.  Arra. – Mutat, befordulunk jobbra. – Ez a lépcső az alaksorba visz.

Ááááááááááá! Ordítás. Rolf! Alannahval összenézünk és rohanunk le a lépcsőn.

– Roooolf!

– Arra!

Gyorsan az ajtó előtt vagyunk és berontunk. Alannah Íját Norana-ra , én kardomat Wrenre szegezem.

– NE! – Rolf egy asztalon fekszik, tiszta merő vér minden. A vérét egy vastag két méretes csőbe vezetik.

– Engedjétek el!

– Sajnálom…de – Alannah egy nyilat eresztet Norana torkába , amitől el is hallgatott és össze esett véresen.

– Te leszel a következő, ha nem engeded el! – Fenyegeti Wrent.

– Ki kezdenél… egy Tanács tagal.

– Te nem vagy nekem más, mint egy mocskos vérszopó! – Alannah lassan közelebb lép a férfihoz. – Enged el!

– Nem!

A lány Wren koponyájába engedett egy nyilat, a férfi mereven a földre esik.

– Ezt ez nélkül is megtehettük volna. Mi is el tudjuk engedni. – Nem értem, mi ért tette.

– Tudom! – Válaszol határozottan. – De jól esett! – Mosolyog, én pedig vissza rá. Elrakjuk a fegyvereink majd egy varázslattal megállítom hogy a vér tovább folyjon ki Rolfból. Ami a csőben van azt már nem tudom Rolfba irányítani.

– Nagyon sápadt!  Túl éli? – Aggódom.

– Nyugi, erős kutya, de pihennie kell. Vigyük a szobájába. – Bólintok.

Nehezen felkapjuk Rolfot és a szobájába cipeljük. Vagy húsz percbe telt, olyan nehéz. Ráadásul túl sok lépcső van a kastélyban.

– Norana és Wren…

– Nyugi, rendbe jönnek. –Mondja Alannah.

– Rala nem fog örülni.

– Én a helyedben nem Ralatól tartanék, hanem Aratatól és Wrentől.

Na igen, erről meg is feledkeztem.

– Maradj Rolfal, én beszélek a Tanáccsal. – Bólintok majd kimegy.

Rohanok, valami üldöz.

– Ne! – Kiállt rám. – Meghalsz ha hozzá érsz!

– Nem látom az arcát, csak azt hogy ez egy női hang.

– Miért? Te üldöztél? – Próbálom kivenni hogy ki ő, de túl sötét van és csak egy árnyékot látok.

– Nem üldöztelek, követtelek. Veszélyben vagy. Meg kell hogy védjelek!

Valami megrezzen a bokorban.

– Ki vagy?! Búj elő! – John.

– Menekülj! Fuss! – Kiállt a lány.

– Bizony… Fuss! – John  arcot vált és most már úgy néz ki mint Ezra. Hevesen felém tart. Szája mint egy ragadozó dinoszauruszé szét nyílik, szeme sárgán villog és átharapja a torkom.

Rémülten riadok fel! Lihegek, és tör a hideg. Csak egy álom. Remegve megtörlöm az izzadt homlokom és Rolfra nézek. Néznék, csak hogy ő nincs az ágyban.

– Rolf! Hol vagy!? – Idegesen felállok és kirohanok a szobából és egy széles folyósóra kerülök. Hírtelen szörnyű fájdalmat érzek a mellkasomban. Alig kapok levegőt. Térdre rogyok és becsukom a szemem, képeket látok. Először Rikhtert látom egy ágyban, aztán a másik pillanatban már harcolnak és egymást marcangolják. Aztán Arata kitépi Mardant szívét és összezúzza, és többé nem ébred föl. Ezra… ő pedig a Holló előtt áll, és arra vár, hogy szétrombolja az egészet.

Kinyitom a szemem, a testem remeg, zihálok, hatalmas nyomás átvándorol mellkasomból a fejembe. Az ájulás szálán vagyok, egy árnyat látok meg a folyosó végén. Nem tudom kivenni, hogy mi az, mert túl homályos lett a látásom. 

Közelebb jön: Egy farkas, szeme türkiz kék, szemében a sajnálat, majd iszonyatos düh uralkodik el. Felém rohan, karmai élesek, fogai hatalmasak, én csak egy kis porszem vagyok mellette.

–Rolf… te vagy…az? – Nagy fájdalmaim vannak, mikor hozzám ér, látom őt kisfiúként,ahogy gyilkolt a múltjában. Meghátrál tőlem majd morogni kezd.

– Rolf… én vagyok az…

–Hagytad, hogy ezt tegyék velem! – Hallom ahogy beszél.

– Nem… én nem… én megvédtelek…

Mancsával az arcomra karmol!

ÁÁÁÁÁ! Felsikoltok. Nagyon éget!

– Rolf! – De már késő. Rolf olyan erővel és dühvel harapja át a torkom, hogy azt érzem, tényleg megfogok halni. Érezem, ahogy kitép egy húst belőlem, ahogyan belőlem táplálkozik. A vér szétfolyik a testemből

Sötétség mindenhol.

Rolf…Miért?

Rikhter szemszög:

Magamhoz térek, érzem hogy repülök.

– Mi a?

– Jó reggelt csipkerózsika!

– Sophie! – A csak karjaiban repülök. Még ilyet!

– Mi a halál történt? – Kérdezem.

– Heather vére megmentett, ahogy engem is. Miért csináltad?! Simán leállíthattál volna, ahelyett hogy tűröd, hogy bántsalak.

– Nem értem mi bajod. – Mondom flegmán. Sophie leszáll és letesz a földre.

– Aggódtam. Meg is…halhattál volna. – Könnybe lábad a szeme.

– És te ezért miért is aggódsz? – Perverzül elvigyorodom. A kis tündér aggódik egy démon miatt. Egyem meg! Meg nyalom a szám szélét, majd az álla alá nyúlok és felemelem a fejét.

– Hé, nincs semmi bajom. Oké? – Letörlöm a könnyeit.

– Értem, de…

– Sajnálom! – El se hiszem, hogy ezt mondom! De legszívesebben Hátára vágnám és addig dugnám amíg szét esik.

– Mi… – Megcsókolóm , még véletlenül se mondjon semmit. Magamhoz húzom, természetesen érzi, a fölfelé meginduló rudat a gatyámban és belepirul.

– Ne! – Ellök. – Nem vagyok olyan akivel játszhatsz!

– Nem vagy! – Őszintén nézek rá.

– Mi?

– Mindig elnyomtam magamban, hogy kedvellek, és nem mint játékszert.

Csodálkozva nézz rám.

– Csak azt hittem… szereted Rolfot.

A lány szeme könnyes lesz, a nyakamba ugrik és megcsókol.

– Mindig téged akartalak! – Szól bele a csókba. Elvigyorodom. Én hogy lehettem ilyen hülye. Egyértelmű, hogy nincs nálam tökéletesebb pasi a világon!

– Hé baby! Nincs kedved Rikhter nagy Úrral rosszalkodni? – Nyalom meg a szám. Jaj Démonom már nagyon áll!

– Mi van??

– Naaaa! Legyél már rossz tündér. – Kacsintok.

– Rikhter! A Hollónak szüksége van ránk! Mindenki más…

– A méreg!  – Bazd meg erről megfeledkeztem! Mondjuk álló fasszal nem könnyű…

– Menjünk! – Száll a levegőbe Sophie és közben húzz maga után. Bőrszárnyaim előbújnak, de most nem a megszokott színük van. Ezüst, fekete erekkel.

– Fohászkodj az ördöghöz, mert ha ezt túléljük, jól meg foglak…

– Rikhter!

– Jó menjünk!