13. fejezet - A halál szele

Sziasztok! Köszönöm kitartásotokat, türelmeteket és véleményeteket is! Jó szórakozást kívánok! :)
( Nem tudom miért jelöli ki, mindent megtettem, de nem sikerült eltüntetni, ha valakinek van valami ötlete szóljon!)
Remélem így is élvezhető lesz!

Mindenki engem néz, Rolf oda jön hozzám és letérdel mellém.

– Heather, nem tudom honnan van róla tudomásod, hogy Ezra az apád, de sajnálom,hogy nem mondtam el.

 – Nem neked kellet volna elmondani, hanem neki.

– De kitől tudod?

– Ő volt az egyetlen, akinek a birtokában van a gyémánt és M mondta, hogy az apámnak sikerült csak ez a kiképzés. De, aki elárulta, hogy ki ez a személy, az Rikhter volt.

–  Szemétláda!

– Nem, én akartam, hogy elmondja. Rikhter nem akarta, én erősködtem. – De ha ezt nem tudja, akkor azt, hogy lefeküdtem Rikhivel, azt honnan? Mindegy, nem is érdekel. Ezrat elvitték, de van egy olyan érzésem, hogy ez csapda. Ezra is kell nekik, de én is, a gyémánt csak úgy teljes, ha mind a kettőnkből kiszívják.

– Új fejlemény! – Rikhter tér vissza, kicsit zilált a haja és liheg.

– Minek futsz, ha tudsz repülni? – Kérdezi gúnyosan Rolf.

 – Mindegy! Elfelejtettem. A lényeg: Az Iblisfear-ek embereket ölnek és megeszik őket, hogy erőt gyűjtsenek ellenünk.

– Éreztem! – Dühöng Tara. – Vissza kell hoznunk Ezra-t.

– Igen, de mindenki nem jöhet. – Rikhter és Tara gondolatai mintha egymásra talált volna. – Tara! A tanács pár tagja, Rala, Aisha, Arata és Wren a fegyvert őrzik. Nincs itt Ezra, hogy utasítást adjon ki, de én, mint volt Tanács tag, megkérlek, hogy maradj itt és vezesd a Holló-t!  – Tara szemei lángra gyúlnak. Az elszántság lángjai. Határozottan bólint, megvágja tenyerét majd Rikhter felé nyújtja, kinek keze szintén sebes. Kezet fognak.

– Sok szerencsét, szövetséges! – Szólal meg a lány.

– Ha ennek a harcnak vége, mindegy mi lesz, az ellenségem leszel. – Mosolyog sejtelmesen a fiú.

– Tudom. – Azzal Rikhter elengedi a kezét és a többiekhez fordul.

– Én visszahozom Ezra-t! Heather velem jön. Óhajt még valaki jönni?

– Én megyek! – Lép előre Sophie. Más nem szólal meg.

– Rendben! Rolf?

– Az emberek világába megyek! Averril-ral tartani kell a kapcsolatot, és Iblisfear-el is el kéne beszélgetni.

– Rendben!

Picit bánkódom, de ő döntött így el kell fogadnom.

– Induljunk!

– Ne olyan gyorsan! Én is megyek! – Ismerős hang, ismerős alak.

– Simon?! Te hogy pokolba kerülsz ide?!

– Itt vagyok! És én is veletek megyek! – egy pánt volt a felkarján, ami kék jelekkel világított.

– Az a pánt…? Az miatt vagy még életben. Te védő burkot képeztél, hogy belépj ebbe a világba?! – Rikhter dühös, és valahogy én is az vagyok.

– Igen!

– Miért?! Te maradj ki ebből!

– Rikhter! Én is megyek! Segíteni jöttem.

– Nem kell a segítséged! Menj el! – Rikhter a kardjának csúcsát Simonra szegezi, pillantása veszélyes és tüzes.

–Megértem , hogy dühös vagy. De…

– Miért vagy itt?! – Vágok a szavába. – Megakartál ölni, mert egy emberi vadász vagy. Most meg segíteni akarsz?

Hát legyen!

– Mi?! Heather, elment a maradék eszed?!

– Rikhter, szerintem a hasznukra lesz, és ha még sem, megölöd. – Igazából nem Simon-t, de legyen! Segítsen.

– Rendben! Velünk jöhetsz, de egy rossz mozdulat, egyetlen lépés, amivel elásod nálam magad… letépem rólad a védőburkot!

– Rendben!

– Induljunk! – Megfogom Rikhi karját és húzom.

– Menj előttünk, hogy szemmel tudjalak tartani. – Utasítja Simon-t Rikhter, így ő és Sophie elől, én Rikhter-rel hátul mentünk. A feszültség a két fiú között nagy, megragadom Rikhter kezét és összekulcsolom a sajátommal. Elégé nagy szemekkel néz rám, és a két elől lévőnek, valahogy ez nem tetszik.

Rolf szemszög:

– Na! Akkor ideje indulnom! – Mondom, de Norana megállít.

– Veled megyek!

– Na pont veled nem dolgozom össze soha! Nem csak hogy a vámpírokat nem szeretem, téged sem!

– Nem hiszem, hogy ez a szeretetről szól! Tara! Elmehetek Rolf-al?

– Menj! Még valami! Alannah az emberek világában van! keressétek meg!

– Oké! Mehetünk, farkas!

– Rolf a nevem hárpia!

– Nekem meg Norana! – Mosolyog és elindulunk.

Átlépünk az ajtón és Averril fogad.

– Rolf? Norana? Hát ti?

– Hosszú! De az ebbe e világba kellet jönnünk információért. Alannah nem tudod merre lehet? – Kérdezem.

– Fredericton talán nem túl nagy, de fogalmam sincs.

– Mindegy, megkeressük. Tessék! – Averril vállára tettem a kezem, és egy szimbólumot raktam rá, ami a cosanta – védelmezőt jelent. – Menj be a halhatatlanokhoz és egyenesen a Hollóba, ez a jel megvéd, amíg én lennem veszem rólad, vagy esetleg ha „meghalnék”. Más nem tudja feloldani, a Tanács pedig nem fogja.

– Miért?

– Ott biztonságban leszel.

– Az Iblisfear-ek miatt?

– Igen.

– Rendben, köszönöm! – A lány átlépi az ajtót, ami az bezárul mögötte.

– Néha meglágyul a szíved. – Norana szavai sértik a fülem.

– Lehet, de szebb vagyok, mint te.

– Ch!

Kiérünk az erőszélére és a főúton haladva sétálunk a város felé.

– Miért utálod a mágiát? – Kérdezem a lányt.

– Egyszerűen nem találom benne önmagam. Például Heather mágiája lila, a tiéd türkiz zöld, Tara-é piros, Sophie zöld, Rikhternek sötétkék, Mardantnak fehér, és még sorolhatnám, de nekem… semmilyen. A mágia nem a részem. Talán abban élek, de nem tartozik hozzám. Az hogy áttudok menni tárgyakon,személyeken, vagy akár ők általam, a vámpír énemhez tarozik, azaz hozzám. De a mágia nem!

– Értem! Bár kitudja, lehet egy nap te is megtalálod. – Beérünk a városba és balra fordulunk egy kis utcába. Emberek sokasága fekszik hullán a vérében vagy máséban, akár csak Iblisfear-ek. Az utolsó Iblisfear-t is leszúrják mikor felismerem az alakot. – Enzo?!

A fiú felénk néz és oda jön hozzánk. A Holló diákja, de mindig az emberek világában kóborol. Néma, beszélni nem tud, mindig komolya, de most mintha kicsit a szája sarka felfelé görbülne. Megölel és elmutogatja, hogy az iblis-ek megölik az embereket, ő meg az iblis-eket. Cuki.

– Értem! Nálunk ki tört a háború. Örülök, hogy megtaláltunk, gyere velünk, Alannah-t meg kell találnunk.

Mutogat jobbra, hogy tudja merre van a lány.

– Remek, vezess oda! – Útközben elmondtam neki, hogy mi történt, meséltem Heather-ről és hogy mit akarnak a vadászok.

– Srácok! Nem érzitek? – Torpan meg Norana.

– De! Vörös rózsa!

– NEM AZT te IQ light! Alannah a közelben van, és harcol… – Norana megjegyzésén csak puffogok, de szívesen mellbe rúgnám!

– Nocsak-nocsak! – Ismerős, rég hallott hang… – Ti meg mit csináltok itt? Mert ha értem jöttetek hiába a fáradozásért!

– Alannah! Tudod jól hogy szükségünk van rád! – Norana és Alannah valójában kedvelik egymást, meg is értem, mind kettő olyan amilyen… összeillenek! És igazából úgy érzem, hogy nem csak baráti a viszonyuk…

– Hallottál az új jövevényről? Ezra lányáról?

– Igen, hallottam. Tudok róla. –Alannah pökhendien válaszol, és bár nem szokott zavarni, mivel Heather-ről van szó, igenis zavar!

– Akkor tudd, hogy nem csak róla van szó! – Megszakítom beszélgetésüket. – Ezra fontos a Hollónak, ha a gyémánt elpusztul, jobban mondva, ha a vadászok birtoka lesz, nem csak a Hollót pusztítják el! Minket is! Ezt te sem akarod…

– Rolf! már nem azért, persze, hogy érdekel, viszont van nagyobb gond is! – Értetlenül nézek Alannah-ra.

– Nagyobb gond? Micsoda?!

–Itt az emberek világában, nagyon sok információhoz jutottam,és nem csak mi vagyunk veszélyben, hanem az egész emberiség, az egész Föld!

Heather szemszög:

– Annyira aggódom! Ezra közel áll hozzám, és most, hogy tudom ő az apám… Rikhter, baj ha érzek szeretettet? – Fordulok felé.

– Amióta te itt vagy minden más, most én is érzek. – Sophie is mintha meglepődve fordult volna hátra…

– Tényleg? Szeretsz? És kit?

–Nos, úgy érzem szeretlek téged, fontos vagy nekem, de más iránt is érzek ilyet. – Arca piroskás lett, nem láttam még őt így. Szerintem Sophie sem.

– Szerelmes vagyok Rolf-ba, és téged is kedvellek, szinte csak Kiara-t utálom, meg picit… – előre biccentettem a fejemmel, mire Rikhi-nek leesett, hogy Sophie-ra célzok. Rikhi elengedi a kezem és átkarolja a vállam.

– Akármi lesz is, én megvédelek! – Mosolyog. – De valamiért ő is vonzz engem. – Rikhter Sophie-ra néz, szinte lángol a tekintette, de ez szenvedélyes. Tudtam, hogy Sophie szereti Rikhter-t, de Rikhter is Sophie-t? Bár amióta itt vagyok, közöttük sosem volt átlagos a légkör.

– Mikor érünk már oda? És miért gyalogolunk? – Kérdezi Simon.

– Simon fiam, te ostoba! –Rikhter keze világítani kezdet, sötétkéken, egy védő burok vett minket körül, amit most már látni is lehetett. – Nem akarom, hogy észrevegyenek. Lassan járj tovább élsz! Emberi mondás, és emberi létedre, te nem ismered? Isten gyermeke,mi?! Ch!

– Azért ne néz le engem! – Fordul hátra, de megtorpan mert fura, apró lények sokaságát pillantja meg , bőrük zöld, márvány borítású, fülük hegyes élesen felfelé áll, szemük hatalmas és oly fekete, hogy mindent elnyelne, akár egy természeti katasztrófa!

– Jaj neeee! Már csak ők hiányoztak!

– Rikhter!! Ezek meg mik?

– Koboldok.  Mit akartok? – Rikhi kissé furcsán magához húz, rossz előérzetem van.

– El-ve-ze-tünk-o-da-a-ho-va-tar-to-tok! – Beszédük érdes, szaggatott, és beszéd közben, láthatom hogy nyelvük fekete, végén lila pikkelyekkel. Fúj!

–A koboldok segítőkészek, de nem tetszik, hogy a vadászokhoz akartok elvezetni! Kinek az oldalán álltok most?

– Rikhter ezt a kérdést miért válaszolnák meg?

– Mert a koboldok őszinték, soha nem tudnak hazudni.

– Va-dá-szok! Az-ők-ol-da-lán-ál-lunk!

– Gondoltam! Na jó!! Menjünk!

– Rikhter! Ez őrültség! –  Kiabál Sophie

– Ez van! – Követjük a koboldokat. Körbe vesznek, szinte Rikhter testéhez kell préselődnöm.

– Miért kell ez? Mit akarnak? – Suttogok a fülébe.

– Nézd, ezek a lények, veszélyesek, bármit mondasz, az valóra válhat, az ő mágiájuk különleges, és vigyázni kell velük! – Rikhter óvatos, ez nem vall rá!

Alig telt el pár perc és már látjuk a vadászok kastélyát. Az egész olyan, mint egy műhely. Csúcsos tetejű tornyok, viszonylag nagy rózsa ablakokkal. Őrszemek akárhova nézek! Ezüst puskával, és kardokkal. Minket nem látnak, hála Rikhter mágiájának, de a koboldok láthatóak. Az egyik vaskapuhoz érkezünk, legalább három méter magas, zárja kör alakú benne egy V betűvel! A kapunál két őr áll, gyanúsan jönnek ide, megszólítva a koboldokat.

– Mit csináltok itt?

–Hoz-tuk-a-szá-lít-mányt-a-ka-pi-tány-nak!

– Rendben! Befelé! –  A kapu kinyílt és lassan sétáltunk befelé. Ránéztem Rikhter-re és falfehér lett, mire nekem is leesett, hogy Simon védőjele, erősebben kezd világítani, mert ezt a teret már nem bírja.

–  Ááááááááá! –  Torka szakatdából ordít a fájdalomtól, a jel egyre fényesebben ég, és ha ez így halad, felemészti Simon testét.

– Behatolók! Behatolók!

–A francba! – Rikhter felkapja Simon-t. – Tűnés! – Lőni kezdenek ránk, Rikhter és Sophie a levegőben próbálják kikerülni a golyókat, csak hogy rólam megfeledkeztek. Simon sehol én pedig próbálok egy kisebb ház mögé bújni.

Valamilyen harang szólal meg! Úgy hangzik, mint egy „vészjelző”. Gyorsan ki kell találnom valamit! Igaz talán nem tudnak megölni, de ha elkapnak az már gáz! Csak egy fegyverem van a kardom, de ez távolsági harcnak nem jó.

– Annyira jó lenne valami távolságra használható fegyver. Mondjuk egy légpuska! – Gondolkodom picit hangosan. A kardom világítani kezd, egyre nehezebb lesz, markolata vastagszik, éle tompul, ez már nem kard, hanem egy légpuska! Ezt nem gondoltam át! Azt se tudom, hogyan kell lőni! Itt vannak olyan régi angliai kisebb házak, amik olyan 1700-as évekből valók. Óvatosan kinézek az egyik ilyen ház oldalán, körülbelül tőlem pár száz méterre van egy torony, aminek a tetején egy vadász áll, erős fényű, nagy lámpával világít,a többi vadász össze-vissza nyüzsög minket keresve, valami rávett, hogy vállamhoz tegyem a puskát, az ujjamat a ravaszra, belenézve a távcsőbe és a torony tetején álló vadász fejére célozzak.

Húzd meg a ravaszt! Eggyel kevesebb lesz! Egy hang szólal meg a fejemben, valamiért inkább a puskából jött, és Mack hangjára emlékeztet!

BUM! A vadász holtan esik le a toronyról, de állt ott még valaki, és a lámpát egyenesen felém szegezi. Ajaj! Egy vadász támad rám jobbról.

–Kard! – Kiáltom kétségbe esve, és a puska már kardom alakját veszi fel, azzal a lendülettel kivédem a vadász támadását és próbálom féken tartani. Hasba rúgom, ami belefájdul, a pasin páncél mellény van. Igen?! Na ezt kapd ki!

Kardjával nyomja az én kardom, de most tökön rúgom, összeroskad, azzal megpördülök, és mikor visszaérnék vele szembe, kezeimet kinyújtom és levágom a fejét.

– Seggfej!

– Ott van! – Kiáltják, nem várom meg, míg ide érnek, rohanni kezdek az ellenkező irányba. – Menekül! Kapjátok el! – A fenébe! Jó lenne valami segítség! A kard a kezemben ismét alakot ölt, ezúttal mini SMG került a kezembe, csak most mind a kettőbe. Hátra fordulok és lőni kezdem őket. AZ egyik közel kerül és a lábaimat akarja elvágni, mire én felugrok és fejbe rúgom.

– Nem menekülhetsz! – Ismerős hang. – Az apáddal együtt te is megdöglesz! – Az adrenalin szintem magasabb, nem lebeg semmi előttem, csak az apám, és hogy talán ő most szenved.

– Nem! Kiszabadítom őt! Ti pedig elmehetek a jó büdös picsába! Mert ti fogtok most megdögleni!! – Annyira elfeledkezek magamról, hogy előjön az állati énem. A bőröm csillog, kemény, és a két könyökömből egy hosszú tüske áll ki! Először a vadászok, megtorpannak, de erőteljesen futnak felém. A szívük és fejük a gyengéjük, csak akkor halnak meg ha azokra célzok. Felugrok a levegőbe és lövöm őket, addig amíg vissza nem érek a földre, ahogy esek, a talaj fölött egy méterrel célba veszek két vadászt, és a tüskéimmel telibe a szemüket szúrom át. Egy ütést kapok hátulról, fájt, de a gyémánt felfogja, és annak a helyén egy tüske nő, átszúrva a vadász fejét, a száján bement, a tarkóján kijött.

– Nem volt még elég?! – Kiabálok, de nem halják meg. Még idegesebb leszek, a lila mágia körülöttem táncol a gyémánt eltűnik rólam, testem hűvös lesz, emelkedem a magasba, testemet lila száraz pikkelyek kezdik borítani, a látásom homályosul, teljesen elsötétül a világ.

– Itt az ideje, hogy valódi éned kimutasd! Nem vagy semmihez sem hasonlítható, de lila pikkelyeid, ördög farkad, hegyes hosszú füleid, és zölden világító szemeid, elárulnak. Mostantól legyen a neved Aglareth, a ragyogás megtestesítője.

Kinyitom a szemem, a földön fekszem, ami meglep ruhámnak semmi baja, a szoknyám és felsőm is ép, testemen nincs karcolás vagy bármilyen seb, amin azért nem lepődöm meg, sokkal inkább azon, hogy körülöttem halott vadász testek, hús cafatok, a házak és tornyok romokban, tűz ropogása hallatszik, ahogy pusztítja a házakat.

– Mi a…? Mi történt?

– Te…tetted… – Mellettem egy vadász mozog, életben van, ugyan az a vadász, aki ellökött apámtól mikor John elragadta.

– Mi? Én?

–Ah… Át…változtál,… – köhög, szinte fuldoklik. Teste tele van sebbel, de… nem gyógyulnak. –A te erőd… más …mint a miénk. A tested…rengetek mágiát… képes befogadni…többet, mint valaha…azt láttam.  – Nem értem… Miről beszél?

– A vadászok területe több területből áll…menj nyugatra, egyenesen… arra…lesz az a apád… és John is.

– Miért hinnék neked?

– Sehonnan, vagy…megteszed, vagy nem. De ha elszívod a lelkem, segítek megtalálni.

– Elárulod a vadászokat?

– Már mindegy, nem? Meghalok, a testem meghal.

– Azt kéred, mentsem meg a lelked, és a kardom fogja akarsz lenni?

– Talán… de, nem magam miatt, segítek. Utána, eldobhatsz ha akarsz.

– Honnan tudod, hogy elszívhatom a lelked és utána el is dobhatom? – Kérdezem, miközben felállok és oda sétálok hozzá.

– A vadászok majdnem mindent tudnak… Az erőd…bámulatos… és egy ilyen teremtménynek… segíteni szeretnék. – Gondolkodom egy kicsit, egy ideig nem szól, majd leguggolok mellé, ingjét széttépem rajta, hogy kilátszódjon mellkasa.

– Rendben! Mi a neved? – Kérdezem.

– Kyle.

– Heather. – Csak rám mosolyog, és annyit mond, tudom. Kardomat előveszem, a két lélek körülötte lebeg, Diego és Mack velem vannak. Az élét Kyle teste felé teszem és beledöföm a szívébe. Csak akkor jön a lélek a kardomba, ha én is úgy akarom, nem elég csak megölnöm vele. A két pont mellet megjelenik egy harmadik izzó kis gömböcske. Kyle teste eltűnik, de érzem őt.

– Jól van Kyle! Mutasd az utat!

Észrevétlenül kell átosonom, a többi területen, nem fecsérelhetek időt, arra hogy velük harcoljak. Kyle mondja merre menjek, mit csináljak, bízik bennem és én is bízom benne.

– Sshhh! –Kyle hangja a fejemben szól. – Ez a terület zsúfolt, gondolj altató lövedékre, azzal leszedheted az őrszemeket. – Így teszek. A lopakodás mestere vagyok már, az őrszemeket elaltatva, jutok el az egyik területről a másikra. 

– Heather! Látod azt a vadászt? – Egy páncéllal felszerelt kék köpenyt viselt, valahogy ismerős volt. – Ő elvezet John-hoz, kövesd! – Követem. Azt veszem észre, hogy a testem alkamazkodik a környezethez, egy zöld bokorban zöld a testszínem, vagy ha egy nagy kőnél, felveszi éppen azt a színt. Hihetetlen!

Hírtelen a férfi egy falnál áll meg, hatalmas kőfal, egy másik illető jön a képbe és társalogni kezdenek.

– Nos minden a terv szerint halad. John betejesíti a jóslatot és véget vett a bolygónak.  – A bolygónak?!

–A gyémánttal? – Kérdi a másik férfi.

– Igen, de még nem teljes a készlet, a gyémánt egyik fele van meg csak.

– Hol van a másik?

– Kutatjuk, de ha meg lesz, a Földet elkell pusztítanunk. Minden vadászt evakuálni fogunk, vissza a Tretán anyabolygóra.

– És az emberek? Mi lesz a halandókkal?

– Nos nem tudjuk kiiktatni az összes halhatatlant, csak ha a Földet magát pusztítjuk el. Kiválasztunk 35 nőt és 46 férfit,  őket magunkkal visszük, benépesítjük velük a Berzek bolygót, a többi ember, marad, és a Földdel együtt megsemmisül.

 – Csodás terv! Járjunk sikerrel! És találják meg a gyémántot.

– Igenis uram! – Azzal a fejet hajtott, ő marad, de másik fogja magát és elsétál. A férfi felegyenesedik és átmászik a falon, mikor eltűnik, körül nézek, senki nincs itt, és követem a férfit. Amit átmásztam talpam koppanva éri a földet. A férfi hátra fordul. Rémülten néz rám!

– Te meg ki vagy?! – Kérdezi. – Ezek szerint nem ismer.

– A hollóból jöttem.

– Te idióta! Mennyit hallottál?!

– Mindent! – Mi folyik itt?!

– Ne üsd bele az orrodat imposztor! De ha a hollóból jöttél, segíthetnél, hogy hol van a gyémánt.

– Ugyan, miért tenném? –  Kicsit elvigyorodom, majd mélyen a szemébe nézek.

– Hogyan jutottál el idáig? – Kérdezi, mint ha ez lehetetlen lenne. Kyle-al nem volt az.

– Ehhez sincs közöd! Mit akartok tenni a bolygóval?

– Hallottad nem? Elpusztítjuk! Miattatok! Egy idióta vadászősünk, kifejlesztette a mitológiai lényeket, és a Földre küldte őket. Azért hogy próbára tegye az embereket, de csalódást okoztak, most pedig, fizetnek érte. De hogy ne halljon ki az emberiség, egy részét megmentjük. De ti, elpusztultok.

– És ha megállítunk titeket?

– Nem hiszem! Hozzánk képest, túl gyengék vagytok! Mi teremtetünk titeket, az őseiteket, még mikor én sem éltem, már akkor léteztetek.

– Érdekes, hogy személyesen is megosztod ezt velem.

– Igen, mert neked már úgy is mindegy.

– Mi?

– Nem fogod elmondani senkinek. – Hírtelen felém rohan hatalmas sebességgel. Kardot ránt és felém szúr. – Mert megöllek! – Kardommal kivédem támadását, de túl erős. Nem bírom visszatartani. Elugrok, a kard helyettem a kőfalat érte, aminek berepedt az oldala. Nagyon erős.

– Heather! Őt nem könnyű legyőzni, túl erős. – Szól Kyle.

– Mit csináljak?

– Muszáj harcolnod, nem fog leállni. – Remek!

– Te csak egy kis halhatatlan vagy, de nem ismered az igazi erőt! – Kiabál és felém fut.  Én csak állok ott és az utolsó pillanatban mellkason szúrom, a szívét akartam, de félre csúszott.

– Ribanc!

Az a semleges kisugárzás, ami belőle árad egyszerre izgalmas és borzalmas is.

– Most  nincs arra időm, hogy veled bájcsevegjek, szóval tűnés az utamból!

– Te valamit összekeversz. Ez itt az én területem, és nem engedlek át? – Arca torz.

– Lehet, de nem igazán érdekel. Vagy elengedsz vagy megöllek  – Fenyegetőzök, ami nem tetszik neki

– Fenyegetsz? – Megfogja kardom pengéjét és kihúzza mellkasából.

 – Ismerős vagy! Találkoztunk már? – Kérdeztem. 

– Ejnye-ejnye! Úgy látszik a bátyám, nem tudd kordában tartani.

– A bátyád? Azt se tudom ki az, meg hogy te ki vagy!

– Ó! Milyen udvariatlan vagyok. A nevem Ren Tanavar.

– Tessék?! Tanavar? Te Rikhter testvére vagy?! Hát persze… az öcsikéje, aki átállt a másik oldalra.

– Mit tudsz te erről?! – Idegesen vágja felém a szavakat.

– Sokat! Rikhter elmesélte az életét, mikor még halandó volt.

– Senkinek nem beszél erről…miért pont egy ilyen szukának mondja el?

– Tudod nem hiszem hogy közöd van hozzá, és nem vagyok szuka se  ribanc! – Felhergel, de nyugtatnom kell magam.

– Nem vagy puhány, ez tetszik.

Sajnálom Ezra, de mielőtt segítenék neked, ki kell iktatnom egy Tanavar ivadékot.

Már felkészülök Ren támadására, egyenesen felém döfi kardját, már majdnem kivédem, már majdnem a fejét veszem, mikor valaki saját kardjával , egy pörgő mozdulattal kivédi előlem a támadást.

– Rikhter? 

– Rikhter! Az én bátyám.

– Ren! De régen láttalak! Már hiányoztál.

– Rikhter mit csinálsz?!

– Csönd Heather! Ő az én öcsém, majd én elbánok vele.

– Mint ha el tudnál.

– Le becsülsz, én nem tenném! – Rikhter komolyan veszi az öccsét, de fenyegetni kezdi. – Hol van John?

– Mit érdekel az téged? És minek mondanám meg? – Ren arrogáns válasza felidegesít.  Rikhter arcán újra látom a perverz, gonosz , és önbizalmas mosolyát.

– Tudod, ha nem teszed, baja esik!

– Kinek?

Rikhter kezei közt Kiara jelenik meg. Szája le van ragasztva, kezei megkötve, Rikhter a torkánál tartja őt.

– Kiara! – Ren aggódva néz a lányra?

– EZ most komoly? – Szólalok meg flegmán.

– AZ én kicsi öcsikém beleszeretett egy sellőbe, a holló volt tagjába, aki elárult minket! – Szorít a lány nyakán. – Gyerünk öcsi! Beszélj, vagy bántani fogom.

– Honnan tudod?! Te szemétláda!

 – Megtisztelsz testvérem. – Rikhter egy kést szorít Kiara mellkasához. – Nos? Hallgatlak.

– Nem veszel rá, hogy beszéljek.

– Tényleg? – Átdöfi a lány mellkasán, az meg sikoltozik. – Mint tudjuk a sellők halhatatlanok, de sok idő mire begyógyulnak a sebeik, az idő alatt pedig ha sok seb van rajtuk, bele is halhatnak. És van sellő, nincs sellő.

– Oké! Ezen a területen vannak, körülbelül 500 méterre. Arra. – Mutat Nyugatra.

– Hm! Remek. Kár hogy hazudsz! – Rikhter egy újabb kést vesz elő és most Kiara mellébe vágja.

–Áááááá!

– Úúú, a nőknek a legérzékenyebb részük!

– Mi a faszt csinálsz?! Megmondtam hol van nem?!

– Nem mondasz igazat! Szóval HOL VAN?!

– Nem tudom!

– Neeeem? – Rikhter a másik mellét is kinyírja Kiaranak. Ren is szenved, szereti a lányt. Össze is illenek. – Hát jó öcsi, még van egy dobásod. Hol van John Cox?

Rent kiveri a verejték. Tétovázik. – Menj a picsába Rikhter!

– Ám legyen! – Rikhter elvágja Kiara torkát, a lány a földre esik, és többé nem mozdul. Vízé porlad és lassan párologni kezd. – Most rajtad a sor! – Rikhter és Ren egymásnak esnek. – Heather! Menj! – Bólintok és ott hagyom őket.

– Kyle! Merre menjek?

– Nyugatra!

– Mi? De hát Ren…

– Igazat mondod Heahter. A társad csak bosszút állt a lányon. – Kiara…

– Rendben! – Ahogy rohanok előre Sophie-t és Simon-t pillantom meg. Sophie egy vadásszal harcol, Simon mozdulatlanul fekszik. Mire oda érek Sophie végez a vadásszal. Simon-hoz rohanok.

– Mi van vele?

– Nem bírja ezt a légkört, nem tudom mit tehetnénk. – Feleli a lány.

– Heather! – Szólít meg Kyle. – Ha megcsókolód akkor az segít neki, hogy levegőt kapjon.

– Mi? Nem fogom megcsokólni!

– Te kihez beszélsz? – Jaj tényleg, ő nem hallja.

– Az most hosszú.

– Figyelj, a te képességed képes arra, hogy életben tartsa, ha egyáltalán azt akarod, hogy éljen. – Idegesen csípőre teszem a kezem és fel-alá járkálok. Jól van, legyen. Sophie feszülten néz, oda megyek Simonhoz, megfogom arcát, és megcsókolom. Pár másodperc múlva a fiú felköhög és lélegezni kezd.

– Ezt hogy… – Sophie értetlenül pillant rám, akár csak Simon, ő pedig a szájára teszi kezét.

– Menjünk! – Segítek neki felállni , és előre vesszük az irányt.

– Hol van Rikhter? – Kérdeti Sophie aggódva.

– Ren-el harcol.

– Mi? Segítenünk kell neki!

– Segíts ha akarsz. – Ridegen nézek rá. – Engem most csak az érdekel, hogy Ezra-t megtaláljuk.

– Ez nem csak rólad és Ezra-ról szól! Rólunk is! – A lány megfordul és visszarohan Rikhter irányába.

– Tudom. Rikhter téged szeret, neked jobban örül majd. – De ezt már nem hallja.

 Tovább indulok, majd megállok és hátra nézek?

– Te jössz vagy maradsz? – Kérdezem a fiút.

– Öhm… én… – Egy darabig csönd lett. Simon lehajtja fejét.  – Köszönöm.

Elmosolyodok.

– Nincs mit.

– De miért? Miért mentettél meg?

– Ahogy Sophie mondta, ez mindenkiről szól. Eldöntötted, hogy nekünk segítesz, mi is segítünk neked.

– És ha ez érzelmekkel járul?

– Milyen érzelmekkel?

– Azért jöttem, hogy segítsek neked, hogy megvédjelek, de ostoba voltam. Amióta találkoztunk, a szívem csak a tiéd. Tudom, hogy megkellet volna, hogy öljelek, de nem ment.  ÉS most meg te védtél meg. De én nem tudok tőled elszakadni. – Ridegen nézek rá, kicsit mardossa a lelkem, hogy csak miattam van itt, bár egy vadásztól mit várok.

– Enged, hogy mindig melletted legyek. – Mondja. Nem válaszolok erre, csak hátat fordítok neki és elindulok.

– Gyere. – Hallom ahogy elmosolyodik és utánam fut. Pár lépés múlva, látjuk Azt az erődöt, ahol John tartózkodik, és érezni kezdem Ezra mágiáját. Mint ha robbant volna…. Ezra ereje elszabadul és kezd minden gyémánttá változni.

– Jaj ne! Elkezdték!

12.fejezet - Harcolj!

Sziasztok! 

Most éppen elutaztam, ezért most megint tovább kell majd várnotok, de igyekszem! :)

Köszönöm a véleményeket! <3

Jó olvasást! :)

Rolf megfogta a kezem, de én elrántom.

– Heather? Mi a baj? –

– Tudjátok az embereket nagyon könnyű megtéveszteni, csak hogy én nem vagyok ember, és ti sem vagytok a Holló tagjai.

– Hm! Nos, úgy látszik, a te eszeden nem lehet túl járni. – Ismeretlen alakokká változnak, csak egy ismerős van, John.

– Nem volt nehéz. Elégé bénán másoltátok le őket, tele hibákkal. – Jól sejtettem, vadászok. – Mit akartok? – Kérdezem.

– Hagy mutassak valamit. – Szólal meg John. Egy tekercset rak elém, szétnyitja és a mágia erejével egy képet mutat.

– A Holló… ég. Mi ez?!

– Érted jöttünk, de nem találtunk a Hollóban, ezért egy kis mágiával kiszedtem Rolfból, hogy hol vagy. – Mi?! Hogy lehet ez? Hiszen ők olyan erősek, hogy lehet, hogy John megtörte őket?

„ Heather! Hallasz?” Rikhter?! Igen! Mi folyik itt?

„A vadászok betörtek a Hollóba elvitték Sophie-t és most rád vadásznak. Figyelj, igazából betörtem hozzájuk és elloptam egy vadászfegyvert, ezért dühösek. 

„ Neked elment az eszed?! De miért?!"

„ Az most mindegy, majd elmagyarázom, találkoznunk kell, valahogy szökj meg tőlük. „ 

"Hol vagy?"

„ Pont alattad, a föld alatt. Látod azt a barna hajú gyereket, aki engem másolt?” Igen.

„ Ő Mardant. Kémkedik a vadászoknál, segíteni fog. „

–Elégé csendben vagy. – Mondja John.

–Tudod, ha fele annyi eszed lenne, mint egy tyúknak, akkor sem lennél észlény.

– Hogy merészeled?! Sértegetsz?

– Én? Dehogy is! Csak az igazságod mondom, tudom, azt nagyon nehéz elfogadni, de megértelek, sajnos a lúzereknek csak ez jut.

– Ha még egyszer sértegetni mersz…

– MI lesz? Megerőszakolsz? Megkínzol? Nem hinném. – tenyeremet az égnek fordítom, egy lila gyémánt labdát idézek elő és egyenesen Johnnak dobom. Nem csak ő repült neki egy romnak, hanem a többiek is, persze Mardantra vigyázok.

– Heather! – Változik Mardant régi önmagává. – Ezt hogy csináltad?

– Erre nincs idő! Vezess Rikhterhez!

– Oké, gyere! – Rikhter egy mágiával megfogja a kezem és szinte átmegyünk a földön. Egy szempillantás alatt ott állok Rikhter előtt.

– Heather! – Rikhter oda jön hozzám.

– Rikhter, magyarázd el!

– Rendben! Figyelj. Ezt loptam el: – Kezében egy átlagosnak látszó fegyver jelenik meg, de ezüst színe és mérete, nem tette szokványossá. – Ez egy olyan fegyver, amivel a halhatatlanokat élőké változtatja. Ha például eltalálnának engem, minden erőmet elveszteném, s mivel sebesülten lettem halhatatlan, ha élő leszek, valószínű meghalnék, de már nem jövök vissza, mint halhatatlan.

– De az a méreg, amiről Rala mesélt nekem…

– A halál méreg? Szóval tudsz róla?

– Igen, Rala elmagyarázta, mert amikor Tara-t hajkurásztuk akkor láttalak titeket, ahogy szinte lebomlik rólatok az összes hús.

– Szóval akkor azért kiabáltál úgy. – Döbben meg egy pillanatra. – Figyelj, a méreg a mi kezünkben volt eddig, ezek a szemetek ellopták és most fel akarják használni ellenünk. – Most érzem azt, hogy én is gyűlölöm a vadászokat, de nagyon!

– Heather, valamit tudnod kell. A kiképzés amin voltál, ami ott egy nap, az itt egy hét.

– MI?! Két napot voltam ott, akkor…

– Igen, itt két hét telt el nélküled. – Hirtelen rosszul érzem magam.

– Mi van a többiekkel? Mardant és én itt vagyunk, annyit tudok, hogy Sophie-t elrabolták a vadászok, de ennyi.

– Várjunk csak. Egyszer Arata azt mondta nekem, hogy Sophie-t rád és rám bízza.

– Igen, tudom. De én nem lehetek Sophie-val.

– Miért nem?

– Mert Sophie… nos ő… – Kis idő után végre elmondja. – Szeret engem.

– Mi? Várj egy kicsit. Rolf is szeret engem. – Rikhter szemei kikerekedtek. Egy pillanat alatt elkapja a derekam és magához húz. – És te? szereted őt?

– Most ezt miért csinálod? – Keze vándorolni kezd a testemen, olyan közel húzz, hogy nem kapok levegőt. Miért esik jól az érintése? Miért remegek és miért érzem hogy zavarban vagyok? Miért?!

Egyszerűen nem bírok magammal. Elkapom ajkait és megcsókolom. Rikhter meglepődve viszonozva, a derekára ugrok, neki tol a falnak és szinte leszaggatja rólam a ruhám alsó részét, ő is kivetkőzik magából és belém hatol.

– Áhh! Uramisten! Igeeenhh! – A nyögések felszöknek a torkomból.

– Neemmhh! Nincs uramistenhh,… inkábbhh…mond azt, hogy… Rikhter nagyúr!

– Áhh! Ááh! Méghh! Áhh! – Megfordít én pedig előre dőlök és most úgy tolja belém. – Igenhh! Ez az! Ááh! Ááhh! – Egyre gyorsabb tempóra vált, míg nem teljesen elélveztem. Bennem élvezet el.

– Lehet, hogy halhatatlan vagyok, de szex nélkül nem bírnám ki. – Mondja Rikhter icipici arroganciával.

– De ugye nem leszek terhes?

– Nem! Ha két halhatatlan szexszel abból nem lesz baba.  – Szóval anyám nem volt halhatatlan?

– Hallottam! Mi van az anyáddal?

– Az van, hogy apám halhatatlan, de ha ez igaz, akkor anyámnak élőnek kellet lennie, mert akkor nem születtem volna meg.

– Igen valószínű, de honnan tudod, hogy apád halhatatlan volt?

– Onnan, hogy ő volt az, aki egykor teljesítette a gyémánt elem energiáját. – Rikhter ismét ledöbben. Ránézek és gyanúsan méregetem. – Te tudod ki az?

– Öhm… valójában… tudom. Mert szinte legendává vált.

– Ki?! – Majdnem letépem a fejét annyira megragadom, hogy mondja el.

– Heather! Nyugi! Ha megmondanám, az most nagyon felkavarna.

– Mióta érdekelnek téged az én érzelmeim?! Te mindig leszarod hogyan éreznek mások, szóval most is szard le és mond el! – Már kiabálok vele, de ő csak ridegen néz rám.

– Jó, leszarom! Az apád Ezra Kein!

– Mi?! Ezra… ne röhögtess! Úgy néz ki mint egy tizenhét éves tinédzser.

– Arra nem gondoltál, hogy a szellemek megfiatalodnak. Ráadásul Ezra nagyon fiatal volt mikor meghalt, pont utána felcsinált egy élőt és abból lett egy gyerek.

– Nem… Ezra… – Nem tudom elhinni, képtelen vagyok, ez annyira… Azért védet mindig? De akkor miért hagyott el?

– Hallom a gondolataid. Úgy gondolom, ezt csak ő tudja elmondani. De én is észrevettem már korábban, hogy nagyon ragaszkodik hozzád. Azt nem tudtam, hogy ő az apád, de ő volt, aki a gyémántot először sikeresen végig csinálta.

Annyira össze vagyok zavarodva. Rolf, Rikhter, Ezra…

– Mardant! – Te végig nézted ezt a pornó jelenetet?! – Felnézek és Mardant ott áll ijedt és zavart arccal.

– Öööööö bocsika! Nem akartam, deee… sajnos megakadt a szemem a…

– Min? – Kérdezi Rikhter.

– A méretén… elégé… nagy.

– Mardant! Fúúúj! Takarodj a szemem elől!

– Oké! Ja amúgy a vadászok megtaláltak és éppen lefelé tartanak.

– Istenem, hogy te mekkora szerencsétlen vagy! Istenem?! Hogy mondhattam ilyet?! Wááááh~ ! – Rikhter leporolja magát, mint aki bemocskolva érzi az önbecsülését.

– Gyerünk! – Felkapta a fegyvert és hárman törünk felfelé, de persze nem abba az irányba ahonnan a vadászok jönnek. Mikor kijutunk Sophie hangját hallom. Követni kezdem.

– Heather! Hova mész? – Rikhterék követnek engem.

– Hallom Sophie-t. Sophie! – A harmadik szemem kinyílik, látom, ahogy a lány a fellegekből esik le, mert egy repülő vadásztól szabadul ki.

– Rikhter! Kapd el! – Rikhter kicsit későn, de kapcsol, felnéz, szárnyakat növeszt és felszállva elkapja a lányt.

Rikhter úgy tarja Sophie-t, mintha vigyázni próbálna rá. Óvatosan lerakja.

– Sophie, hol vannak a többiek? – Kérdezi tőle Rikhi. Egy ideig nem tudd megszólalni, de aztán végre beszélni kezd.

– Jól vannak, a Hollóban vannak.

– De hát az lángokban égett! – Mondom.

– Az csak látszat, vadász nem léphet a Hollóba.

– Akkor hogyan támadtak meg benneteket?

– Úgy, hogy egy kém van köztünk, akik nekik dolgozik.

– Ki az?!

– Kiara!

– Ch! A kishitű. – Rikhter ördögi vigyorral néz, és felcsillan a szeme. – Úgy is az agyamra ment már, most legalább lesz okom feldarabolni. Sophie menjünk oda, azaz repüljünk. Te fogd Mardant én viszem Heather-t. – Rikhter felkap Sophie pedig Mardant-ot és repülünk.

Kis idő múlva látjuk a Hollót és tényleg semmi baja nincs. Megkönnyebbülök, hogy a Holló ép, lehet ez is azt jelenti, hogy már ide tartozom.

– Szálljunk le! – Utasítja Rikhi. Leszállunk és azonnal berohanunk az épületbe. A tanács szintre megyünk. Mindenki itt van, éppen tárgyalnak, de ez befejeződik, amint belépünk, a figyelem ránk irányul, vagyis inkább rám.

– Heather? Hát te? – Kérdezi Rala.

– Mi az?

– Hogy-hogy itt vagy? Az edzésen kéne lenned.

– Már végeztem. – Mindenki megdöbbenve nézz rám, csak Rolf arca derül mosolyra. Meglátom Ezra-t és összeszorul a gyomrom.

– Megcsináltad? – Arata is ledöbben.

–  Én megmondtam! – Szól Rolf. – Meg tudja csinálni. – Sok mindent mondanék nekik, de inkább csendben maradok.

– Úgy látom, most már ketten vagyunk! – Rikhter ridegen beszél Rolfhoz és a tekintette is a régi kegyetlen Rikhteré.

– Tudok róla, hogy te is pályázol Heather-re. – Rolf nézése is sokkal hűvösebb, mint az előbb.

– Fiúk, elég, ezt később! – Mondja Rala. – Heather, bevallom én nem hittem abban, hogy megcsinálod ezt a kiképzést, csak egy embernek sikerült megcsinálnia és…

– Igen, az apámnak.

– Mi?! – Végig néznek rajtam, és egy darabig síri csönd van.

– Te honnan tudod…?

– Elmondták, akikkel harcoltam.

– És azt is, hogy ki ő?

– Nem. – Igazából nem ők mondták meg, hogy ki az apám, hanem Rikhter, szóval nem hazudtam nagyot.

– A vadászok a Holló előtt vannak. – Jelenti ki Rikhter. – Érzem őket.

– Rendben! A fegyvert akarják. Arata, Aisha, és én megvédjük a fegyvert, ti pedig öljétek meg őket. – Utasít minket Rala.

– És vele mi lesz? – Rolf Kiara-ra bök.

– Neki tartogatok valamit. – Rikhter ördögi és nagyképű vigyorral mered a lányra.

– Sose bírtam a képed, de ezt az árulót még jobban utálom. – Áll Tara Rikhter mellé.

– Segítesz?

– Kivégezni?

– Ugyan kérlek, az messze van. Megkínozni.

– Még szép! – Tara és Rikhter mióta jönnek ki ilyen jól?

– Heather? Szeretnél harcolni? – Kérdezi tőlem Rala.

– Igen. Csapatokban leszünk?

– Nem! Fogjatok össze és harcoljatok. Rikhter, te menj a az Ajtóhoz, Averill itt van a határon.

– Rendben! – Rikhter ode jön hozzám és a mellettem álló Sophie-hoz. Mind kettőnknek megfogja az állát és felemeli, hogy a szemébe nézzünk. – Nos, legyetek rossz kislányok és öljetek meg minél több haszontalan feleslegesen létező vadászt. Heather ­– Néz a szemembe. – érted már kevésbé aggódom, hiszen megerősödtél elég rövid idő alatt. – Rám kacsint, majd elengedi az álam és Sophie-hoz közelebb megy. – Te viszont olyan vagy, mint egy szentségtelen angyal. Jónak látszik, de ami belül van az sötét. Ezt szívesen kipróbálnám a hasad alatt, lábad közt lévő helyen. – Megnyalja száját, majd Sophie nyakát is. Rákacsint, majd elmegy. Sophie arca nagyon piros.

– Sophie, gyere! – Szólok neki, ő meg értetlenül néz rám.

– Hova?

– Harcolni!

– Veled?! – Megfogtam karját és kirángattam. A többiek követtek.

–Heather! – Szól Rolf. – Tudom, hogy te és Rikhter mit csináltatok egymással. – Lemerevedtem.

– MI? Rolf én…

– Nem! Igazából örülök neki.

– Tessék?!

– Így legalább van miért harcolnom Rikhterrel. Igaz más is van, de én érted akarok harcolni.

– Rolf, ez hülyeség! Én megcsaltalak!

– Heather! Mi nem is vagyunk együtt, csak lefeküdtünk.

– Mi?! Te csak kihasználtál?!

– Dehogy! Én csak azt mondom, hogy nem alkottunk egy párt. Mondtam, hogy szeretlek, nem? Csupán lehet, hogy te Rikhtert is szereted. – Miután ezt kimondja kételkedni kezdek az érzéseimben. Lehet egyszerre két személyt szeretni? Rolf várja, hogy szóljak valamit, de nem teszem. Csak haladok tovább, ki a Holló biztonságot nyújtó falaiból. Mikor ki érünk, látjuk, hogy ott állnak velünk szembe a szemetek.

– Végre ki jöttetek. Már vártunk!

– Nem hiszem… – Ezra lépett ki elénk szeme ismét átváltozott sárgára. – … hogy vártátok a halálotokat! 

– Nektek lesz most annyi! – John elővesz egy fegyvert és a többi vadász is.

– Körülöttem mindenki felveszi halhatatlan alakját. Tara tűztől égő teste, Rolf hatalmas farkas, Norana vörösen izzó szemei, Sophie óriási tündér szárnyakkal, Mardant hegyes nagy fülei és világoskéken világító szeme, Wilwain bőre tükörré változik és gyönyörűbb, mint valaha, Wren karjából és hátából éles tüskék állnak ki, aminek a végén méreg van.

Vajon az én aurám hogyan nézhet ki? Becsukom a szemem és hagyom, hogy a mágia átjárja testem. A bőrömön hideget érzek, mikor kinyitom a szemem a testemet gyémánt pajzs borítja, a ruhám is más, egy hosszú fekete, lila gyémánttal díszített fél szoknya van rajtam csak a jobb lábamat és fenekemet takarja, a bal felé teljesen ki van, egy lila gyémánt alsónemű van alatta. Egy erős öv tartja ezt össze, amiből egyszerű szegecsek állnak ki. A felsőm csak egy egyszerű melltartó, de szintén lila gyémántból.

– Azta! Úgy látszik a lila a te színed. – Jegyzi meg Tara. Most, hogy így mondja, igaza lehet, mert senkin nincs lila szín, csak rajtam.

– Heather vigyázz! – Rolf hangját hallva felnézzek és John egyenesen felém céloz fegyverével majd lő. Tara elém áll és a tűzgolyót, ami felém halad egy mozdulttal visszarúgja, eltalálva az egyik vadász csajt. A lány fejét találja el, elég róla minden hús miközben keservesen sikoltozik, de már csak hamu maradt belőle.

Tara teste egy tűz tornádóvá változik, Mardant és Wilwain közösen alkotnak a mágiából egy szél tornádót, majd hozzá adják Tara energiájához, és egy hatalmas tűz tornádó keletkezik. A többiek a saját mágiájukkal támadnak a vadászokra, akik legalább vagy ezren lehetnek. John mögém kerül.

– Szia cica!

– Mit akartok a fegyveren kívül?

– Tudott te azt jól. Téged!

– Miért?

– Hát nem tudod? Te egy különleges halhatatlan vagy. Lehet, hogy vadász.

– Nem! Nem vagyok vadász.

– Talán nem – elém áll. – De akkor vajon mi lehetsz? Nem vagy démon, farkas, tündér, elf, vámpír vagy bármi más. De akkor mi?

– Miért érdekel ez titeket?

– Mert a kutatásaink során, rájöttünk, hogy benned lehet olyan gén, ami végezhet a halhatatlanok népével. – A szemeim kikerekedtek.

– Micsoda?!

– Meg tudnád ölni őket. – Mutatott a többiekre. – Akkor miért nem teszed? – Súgja. Megfogom John arcát, lágyan finoman megsimítom, majd közel hajolok hozzá.

– Mert én is veszélyes vagyok! – Azzal megcsókolom és a gyémánt elkezd beszivárogni testébe, amitől a belső szerveket megroncsolhatja. John távolodni akar tőlem, ám én nem engedem. Végül elengedem, nem lököm őt el csak elengedem és mégis, hatalmas erővel repül hátra. Elindulok John felé.

– Nem hiszem, hogy tudnék veled együtt dolgozni, vagy bántani a többieket.

– De miért?

– Ostoba vagy, hogy ezt kérdezed, de a válasz roppant egyszerű: Mert ők a családom! – John úgy néz ki, mint aki nem érti, miért tartom őket a családomnak. Mikor oda érek hozzá látom, ahogy a gyémánt felemészti a testét, nagy fájdalmai vannak.

– Nem vagytok emberek, de ugyan úgy öregetek mint ők. Mik vagytok? – Kérdezem tőle. John a szemembe néz.

– Olyan lények, amik nem erről a földről származnak.

– Idegenek. – Gondolkodom hangosan. – Ti földön kívüli lények vagytok.

– Igen.

Emlékszem, amikor egy űrhajó lezuhant és erről volt szó a híradóban, ezt folyt a csapból is, aztán meg azt mondták, hogy ez nem űrhajó, hanem egy időjárást ellenőrző légballon. Az emberek egy része, tudja, hogy vannak halhatatlanok és azt is, hogy vannak földönkívüliek is. Csupán elhallgatják egymás elől.

– Miért akarjátok megvédeni az embereket minket pedig megölni?

– Mert ez a föld az embereké, nektek pedig pusztulnotok kell. – Leguggolok elé, sajnálattal nézek rá.

– Tudod, senki nem felesleges lény ebben a világban, még ti sem. Pont ezért ölünk meg titeket és ti is ezért az elv ért harcoltok ellenünk. – John meglepődve néz rám, felegyenesedek és a távolba nézzek.

– Jól van! Ha te nem adod az erőd, akkor elveszem másét! – John feláll és Ezra-t veszi célba.

– Ne! – Harcolni kezdek a férfival, hogy ne tudja elérni a fiút. Minden erőmmel védem Ezra-t, aki nem is veszi észre, hogy John őt akarja, mert a többi vadásszal harcol. John felrúg a levegőbe, ám én pont rá esek és betörik alattunk a föld.

– Nem hagyom, hogy hozzá érj! – Ordítok rá. 

– Heather! – Rolf kiáltja a nevem és oda rohan.

–  Nem sok mindent tehetsz ez ellen. – Mondja John és leszorít a földre. Rolf rohan felénk emberi alakot ölt majd két talppal lerúgja rólam a férfit.

– Jól vagy?

– Rolf, John Ezra-t akarja!

– Mi?! Miért?

–  A gyémánt miatt!

– Honnan tudod…

– Erre nincs időnk! Meg kell állítanunk! – Rolf kapcsol és együtt harcolunk John ellen.

– Nagyon félted őt! – Gúnyolódik John.

– Mert a családomhoz tartozik! – Pont ő az, aki a családom.

– A családodhoz? Ezekhez a szörnyetekhez?!

– Ők nem szörnyetegek! Azok ti vagytok! – John csak egy karnyújtásra van Ezra-tól, de én erősem fogom, annyira, hogy a kezem már sebesedik.

– Heather! – Ezra hátra néz és nem érti a jelenlegi helyzetet.

– Ezra! John téged akar… – Mondom neki, de alig jönnek ki a szavak, mert annyira harcolok John ellen, hogy ne érjen hozzá Ezra-hoz.

– Engem? Miért? – Idegesítő, hogy én itt szenvedek ő meg nem csinál semmit. John kezében egy hosszú kard jelenik meg, a kard át halad rajtam a hasamnál és én két darabban esek a földre.

– Ááá! – Ez…

– Heather! – Ezra kiált és csak anynit látok harcol John-nal.

– Heather! – Jön oda Rolf. –  A tested egybe olvad újra.

– Tudom… dehh… nagyon… fáj…  Áááááááááááá! – Úgy ordítok, hogy a torkom is megfájdul. A testem önmagától visszarakódik és most már egy darabban vagyok. Lassan felülök, Ezra arca van előttem, tekintette rémült és véres. John elkapta és egy energiaszívó karddal sebezte meg.

–Apa… – Ezra egyre jobban távolodik tőlem, nem képes harcolni az energiája nélkül.

– Apa! – Utána nyúlok, ahogy a földön húzzák őt arccal felém.

– Micsoda?! Te meg honnan… tudsz róla? – Kimerülten, de rémülten tekint rám.

– Nem számít! – Megragadom a kezét. – Apa, a gyémánt…

– Tudom! Harcolj Heather, mert te kellesz majd nekik. – Csak ijedten nézek rá, nem tudok megszólalni. – Megkell majd ölnöd, csak úgy juthatsz a gyémánt teljes birtokába, ha elpusztítasz.

– Mi?! Nem! Apa, harcolj ellenük, meg fognak ölni! – Erősködöm, de ő csak mosolyog.

– Tűnj innen! – Lök arrébb az egyik vadász. De nem érdekel, újra Ezra kezét markolom és most visszahúzom Johntól, hogy ne tudja őt elvinni. John hátra pillant.

– Nem hiszem el! – Dühöng.

– Ezra gyere! – Húzom.

– Heather! Én még jobban kezelem a gyémántot mint te, bízz bennem, nem hagyom magam! – Azzal Ezra egy halovány puszit nyom a homlokomra majd ellöki magát tőlem egyenesen a vadászok kezei közé.

– Apa…