Ui: Bocsi a hibákért! :$
– Bevallom,
nem gondoltam volna, hogy van annyi merszed itt maradni. Nagyobb esélynek
láttam, hogy elmész. – Jött oda hozzám Rikhter élvezve a helyzetet.
– Nem
hinném, hogy ismersz engem Rikhter. De tisztázzuk, nem miattad maradtam itt. – Néztem
gúnyosan a szemébe.
– Heather!
Remélem ezt jól meg gondoltad! – Mardant fogta meg a vállamat, és idétlenül
vigyorgott.
– Hát… ki
tudja… – Gondolkodtam el. Rikhter megmarkolta Mardant kezét és lerántotta rólam.
– Hé! El a kezekkel. Ne érj hozzá, ami az enyém! – Rikhter dühösen nézett a
fiúra, és egyből magához rántott. Egy dolog van, amit nem akarok, és az az,
hogy Rikhter a közelembe legyen. –
Rendben! Holnap kezdjétek el az edzést! – Jött oda Arata.
– Nem kell
kétszer mondanod, de mi most megyünk. – Rikhi megragadta a karomat és vonszolni
kezdett, amikor Arata közbe szólt. – Lassan a testel! Volna itt még valami. –
Rikhter megállt, és mérgesen fordult Arata felé.
– Történt,
egy kis gubanc! Az edző termet nem csak ti fogjátok használni. – Közölte.
– Mi? Miért?
Ki még? – Rikhter kíváncsian lépett oda, majd két fél jött közelebb hozzánk. –
Ők is! – Arata a kettőre mutatott. Jobban mondva, Sophie-ra és Rolf-ra.
– Mi bajotok
van? Ki van zárva, hogy ezzel a büdös döggel és a nyafogós tündérkéjével együtt
fejlődjek. Tiltakozom ellene! – Rikhter rendesen kikelt magából, és ezt Rolf
sem hagyta szó nélkül.
– Én sem
örülök ennek az ötletnek. A te képedtől hányingerem van, de fogd vissza magad
bőregér! Mert megtépem azt a tetves szárnyaidat! – A két fiú valójában nagyon
hasonlít egymásra személyileg, de szerintem ez az, amit próbálnak letagadni. –
Elég! Ez azért van, mert mindkettőtöknek fejlődnie kell. És mivel ti vagytok a
két legjobb diákjaink a Hollóban egy helyen fogtok edzeni. Hamarosan háború, de
úgy nem tudunk nyerni, ha nincs köztünk béke. Szóval mind a ketten fogjátok be,
és nyomás az edzőterem. – Arata megindította a két fiút, Sophie pedig úgy
nézett rám, mintha szörnyeteg lennék. – Talán valami problémád van? – Kérdeztem
csípőre tett kézzel.
– Igen! Te!
– Közelebb jött hozzám és kihívóan nézett a szemembe. – Muszáj volt neked visszajönnöd? Ez a hely
nem neked való! – Elöntött a düh. A kezem olyan gyorsan mozdult, mint ha nem is
én irányítanám. Elkaptam a lány ingjét és közelebb húztam magamhoz. –Te ne mond
meg, hogy mi való nekem és mi nem. Majd én azt eldöntöm. Nagyon meg bánod, ha
fenyegetni merészelsz! –Sophie nem habozott, ő is megragadta a pólómat és
mérgesen pillantott rám. – Ha tényleg azt hiszed, hogy megijedek, akkor
tévedsz! Tudod, Arata elfelejtette említeni: A kiképzés első lépése a harc. Meg
kell küzdenünk egymással, hogy eldöntsük, ki fogja használni az edzőtermet. – A
lány élvezettel mondta végig. Nem tudom miért olyan különleges az az edzőterem,
hogy harcolni kell érte, de ha erre van szükség, ám legyen! – Alig várom, hogy szétrúgjam
a segged! – Olyan düh és kegyetlenség tombolt bennem, hogy most
legyőzhetetlennek érzem magam.
– Majd meg
látjuk, Heather! – Egyszerre engedtük el egymást, de a közöttünk lángoló tűz,
már robbanásra készen állt. Ökölbe szorítottam a kezem, és határozottan néztem
a lányra, majd egy hang, közbe szólt. – Heather, Sophie! Gyerünk! – Megindultam
a hang irányába, és Rolf tekintette várt. Erőteljesen nézett rám, dühösen és
váratlanul ért. Lehet azért, mert az előbb látta, mit művelünk Sophie-val. –
Sophie rang idősebb nálad Heather. Ne beszélj így vele! – Teljesen ledöbbentem
azon, amit mond. Mi van?! Még mellé is áll? Bevallom, ez rosszul esett,
de… – Velem ne szórakozzon senki! Köpök
arra, hogy ki rang idősebb nálam, meg ki nem. Nem mindegy? Te se mond meg
nekem, hogy mit csináljak! – Rolf nem számított a dühkitörésemre, meglepődött
arccal állt előttem, majd ismét komolyra váltott, mintha nem is történt volna
semmi. Sarkon fordult, és már csak a hátát láttam, ahogy távolodik. Ezen meg én
lepődtem meg. Mi az, hogy így semmibe vesz? Ch! Feldühít!
Vettem egy
mély levegőt, majd lenyugodtam, és követtem a fiút, utánam pedig Sophie jött.
– Végre már,
hogy ide értetek. – A sötétből Rikhter jött elő, illetve, a testét nem láttam, csak
két vörösen izzó szempárt, de tudtam, hogy ő az. Sophie-n látszott, hogy
meghátrál, kárörvendő vagyok, és ez tetszett. Közelebb mentem a világító
szempárhoz, csak pár centiméter volt közöttünk, ő elkapta a karomat és a
sötétségbe rántott. – Hé Tacher, Reid! Figyeljetek, mert most eldől, hogy ki
megy tovább. – Fenyegetően, és gonosz vigyorral kitárta karjait. Rikhter úgy
nézett Rolf-ra, mint rám, amikor először kínzott. Várjunk csak! Itt akarnak harcolni?
De ez egy… keskeny folyosó. – Tudod Rikhter… itt helyben szétkapnálak, ha
tudnálak, de sajnos… mi nem tudunk egymásban kárt tenni. – Rolf szemei is tele
voltak kegyetlenséggel, és a gonosz vigyor, ami az arcán van, olyan, mint
Rikhter-é. Már kezdem megismerni Rikhter személyiségét, de Rolf kérdőjel. Nem tudom, hogy ő mire képes, de van egy
sejtésem… – Látod, ebben igazad van, de
akkor is harcolni fogunk. Csak… én nem veled fogok. – Rikhter kijelentése miatt
a szívem kihagyott egy ütemet. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Ugye nem azt
akarja nekem mondani, hogy… A szőke srác Sophie-ra nézett, Rolf pedig rám. Már
értem.
Mivel ők ketten, nem tudják legyőzne egymást,
ezért okosabban akarnak harcolni. Szóval…
Sophie Rikhterrel, én pedig Rolf-al fogok megküzdeni. Rikhter rám nézett
egy széles perverz vigyorral. – Pontosan! – Ettől féltem! Sophie félt
RIkhter-től, és valamilyen szinten én is féltem Rolf-től, de csak azért, mert
nem tudom, hogy mire képes. – De
Rikhter! Én nem vagyok harcképes! Nem tudom mit kell… – Megfogta a vállamat,
nem engedte, hogy befejezem. – Csak hallgass, az ösztöneidre. Bízz a testedben,
hagyd, hogy ő irányítson. – Irányítson? Nem értem. Hogy tud irányítani valami,
ami az enyém? Bár… ha bele gondolok, már
sokszor előfordult, hogy csináltam dolgokat, és nem akarattal. Rikhter tudna
valamit, amit én nem? – Igen tudok!
– Már megint a fejemben kutat. – Tudom, vagyis… inkább csak sejtem, hogy miféle
lény vagy te, Heather. Viszont erre neked kell rájönnöd. A tested irányítani
fog, ha támadás ér, nem kell tartanod, csak hinned. – A szavai motiváltak, hogy képes vagyok rá. Hm! Köszönöm Rikhter! Bár
gyűlöltelek, és talán most is, ám most tanítottál nekem valamit. Nem is vagy te
olyan rossz tanár. Már alig várom… alig várom, hogy taníts még több dologra.
Rolf-ra néztem, és már nem féltem annyira, mint az előbb. – Hát akkor… Kezdjük!
– Rolf támadó pózt vett fel, ugyan úgy, ahogy Rikhter és Sophie is. Én csak
egyszerűen a csípőre tettem a kezem, és flegmán felhúztam az egyik szemöldökömet.
Rolf velem szemben, Sophie pedig Rikhterrel szemben állt. – Úgy látszik, ismét
hozzád kell, hogy érjek, nyuszi fül. – Nyalta meg a szája szélét kéjesen
Rikhter, és egyenesen a lány szemébe nézett. Kicsit sajnálom Sophie-t, hogy egy ilyen perverzzel kell harcolni, de
szerintem én sem vagyok jobb helyzetben… Rá néztem Rolf-ra, végig nézett
rajtam, és elismerően mosolygott. – Tudod, elégé olyan nőnek tűnsz, akinek már
nem egyszer meg volt a testi érintkezés. Mit gondolsz? Én alkalmas lennék rá? –
Ezt komolyan Rolf mondta nekem?! Azt hittem, hogy ő egy olyan személy, akiben
semmilyen érzés nincs. A látszat néha csal. – Mond… ki vagy te, hogy csak így
ítélkezz felettem?! Azt hiszed, hogy én mindenkinek odaadom magam? Mert akkor
tévedsz! Feldühítettél! – Már annyira szorítottam a kezemet ökölbe, hogy fájt,
de rendesen felhúzta az agyam. És ezért… most nagyon meg fizet! – Hűűha! Akkor
gyere, cica! – Utálom, ha becézgetnek! Nem is volt időm figyelni, hogy Rikhter
és Sophie már régen egymásnak ugrottak, mert Rolf támadott. Rohanva jött felém,
jobb keze ökölben az arcom felé tart, a testem pedig magától hátrahajol,
olyannyira, hogy a hátam és a föld között csak pár centi távolság van. Mivel
Rolf fölöttem van, ezért elővettem a harci kreativitásomat. Bal lábammal állon
rúgtam, amitől felrepült a plafonig, csak hogy ott nem állt meg, ha nem ment
tovább. Azta! Ilyen erős volt a rúgásom? Kevés
habozás után úgy tettem, ahogy Rikhter mondta, saját magamra bíztam saját
magamat. Ugrottam Rolf után, és sikerült, akkorát felugranom, hogy a Holló
tetején landoltam. – Mi? Hogy kerültem ide? – Néztem szét zavartan. – Ha! Nem
is rossz, egy amatőrtől. – A hang hírtelen jött és váratlanul, meg fordultam,
mögöttem volt Rolf. – De, hogy kerültem ide? Én csak felugrottam.
– Nem vetted
még észre? – Húzta széles vigyorra száját.
– Mit?
– A Hollót
egy különleges dimenzió veszi körül. Így például, ha egy helyről el akarsz
jutni a másikra, akkor ez a dimenzió lehetővé teszi, hogy minél előbb ott
legyél. De bevallom, több van benned, mint amennyit hittem. –
Várjunk csak! Akkor úgy jutottam ide, hogy amikor felugrottam, ez a dimenzió
tovább repített? – És ennek mi
értelme? Miért kell, hogy a Holló tetején harcoljunk? – Kérdeztem gyanakodva,
de bár… sose kérdeztem volna meg.
– Azért
mert… – Újra harci állást vett fel, de ezúttal a testét elektromos erő vette
körül. –… mert ma a telihold erősebb, mint máskor! – Ránéztem a teliholdra, és
rémület fogott el. A Hold… egy vörös szemet ábrázolt, ami egyenesen Rolf-ra
nézett. Abban a pillanatban mindent megértettem, rá néztem a fiúra, de már nem
fiúként, hanem farkasként volt előttem. – Ideje, hogy komolyan vegyük Heather!
Nem fogom vissza magam! – Hangja sokkal mélyebb volt, mint az eredeti, és
érdesebb is. A picsába! Tényleg komolyan gondolja. De én… nem tudok harcolni, én…
Nem! Bíznom kell magamban. Gyerünk, most nem add föl! Hiszen azt mondtad, hogy
itt akarsz maradni. Hát akkor bizonyítsd is be, hogy méltó vagy rá! Nem
habozott, ismét rohanva közeledett felém. Karmai és agyarai, csak úgy csillogtak,
és a pech az, hogy alig láttam tőlük valamit. Annyira fényesen világítottak,
hogy a fehérségen kívül nem láttam semmit. Rolf lecsapott, karmaival
felhasította a mellkasomat, majd hasba rúgott, amitől hátra repültem a
következő falig. Mikor leestem a tető csúcsára, az a hasamat szúrta át. Alig
kapok levegőt… és szédülök. Iszonyatos ez a fájdalom. De hát… miért nem reagált
a testem…? – Ahhoz, hogy harcolni tudj,
hinned kell, különben elbuksz. – Magyarázta a mély hangján Rolf. Hinni? De miben? Abban, hogy képes vagyok
rá? Én hiszek ebben, de akkor miért nem működik. – Ha nem működik, akkor az
azért van, mert nem abban hiszel, amiben kéne. Magadnak kell rájönnöd, hogy
miben kell hinned. – Mi ez? Olyan, mint
Rikhter? Miért tudd arra válaszolni, amire gondoltam? Ő is gondolatolvasó? Nem.
Csak ő is átélte ezt, és tudja, hogy mik a kérdéseim… A farkas közeledett
hozzám, egyre közelebb jött, bennem pedig pánik volt. Ha nem tudok innen
elugrani, akkor az szó szerint még jobban fog fájni. – Tik tak-tik tak. Ketyeg
az óra Heather. Nem gondolod, hogy csinálnod kellene valamit? –Felnéztem és ott
volt, újabb támadásra készen. Ezúttal a hátamba fúrta éles karmait, égetett és
marta a bőrömet, de egy örült ötletem támadt. Megragadtam Rolf mellkasát. A
farkas alakjának köszönhetően, a fekete szőrébe bele tudtam markolni, és
kitéptem a testéből. Felnyüszített, és mellső lábát, amit a hátamban tartott,
felemelte velem együtt, így kiszabadultam az éles tető „fogságából”. Rolf
elengedett, és mellkasához kapott, én pedig átfordultam a levegőben, és a
hátamra estem. – Áú… basszus. – A szerveim újra regenerálódtak, és ez
kibaszotul fáj. Felültem, a sebnek már nyoma nem volt, de a helyét azért még
éreztem. Rolf dühösen nézett rám, a szőr a mellkasán pedig hírtelen vissza nőt.
Úgy látszik, ő is képes begyógyítani a szerzett sebeket. – Ez nem volt szép,
Heather! – Fröcsögte elég mérgesen. A levegőt lihegve tudtam csak venni, mert a
szervezetem kifáradt. De muszáj talpra állnom! Lassan, és egy kicsit
instabilan, de feltápászkodtam. – Feldühítettél, Heather! Utálom, ha hozzá
érnek valamihez, ami az enyém! – „Ne érj
hozzá, ami az enyém!” Az ugrott be, amit Rikhter mondott Mardant-nak, mikor ő
hozzám ért. Nocsak. Tényleg nagy a hasonlóság. De akkor miért gyűlölik egymást
ennyire? Mi történt közöttük, ami ennyi gyűlöletet szült? És engem ez
egyáltalán mi a faszért érdekel?! – Rolf… – Kezdtem bele. Bár megfontolva.
– A tököm ki van már azzal, hogy mindenki fenyeget, de senki nem mondja el,
hogy mi a rákom folyik itt! Azért bántok velem így, mert új vagyok? Én vagyok
itt az „újoncka”? Hát mondok én valamit! Attól még, hogy nem régtől vagyok itt,
te engem ne nézz újnak! Nem vagyok selejt! Én igenis közétek tartozom, mert én
HALHATATLAN VAGYOK! – Torkom szakadtából ordítottam ki, hogy a világ is halja:
Érek valamit! Abban a pillanatban a föld megremegett alattam, a Hold szeme már
nem Rolf-ot, hanem engem nézet, a testemet pedig, ellepte a fény. A bőröm
fényesen világított, úgy ragyogtam az éjszakában, mint csillag az égen. Olyan
érzés, mint ha valamire rájöttem volna, mint ha… megértettem, hogy ki vagyok.
Egy elismerő
hümmögést hallottam, és Rolfra néztem, aki már emberi alakban állt
előttem. – Úgy látszik, megértetted. –
Összehúzott szemöldökkel, és kicsit kérdőn néztem rá, mert oké, megértettem, de
mi is? Rolf közelebb jött hozzám, olyan közel, hogy alig maradt öt centi
közöttünk. – A fény, belőled jön. Ez vagy te, az, aki tudja, hol van a helye.
Azért kellet megküzdenünk, hogy be bizonyítsd, tényleg méltó vagy e arra, hogy
itt maradj. – Amint ezt kimondta, felnéztem, és a tündöklő tengerkék szemei
egyből magával ragadtak. Egy elismerő mosoly volt az arcán, nem perverz, nem
ördögi, hanem tiszta, és kedves. Ahogy Rolf így nézett rám, megértettem még
valamit. A jég szíve, egy érző, kedves farkast takar. – Az edző terembe, csak
azok léphetnek be, akik elfogadják önmagukat, és tudják, hogy ide tartoznak. Ha
úgy léptél volna be, hogy nem hiszed el, tényleg az vagy, és ha ez a fény, most
nem jelenik meg, akkor az, végzetes lett volna számodra. Elveszítenéd a
képességeid, és a memóriád is törlődik. Ezért olyan különleges az a terem, mert
akárki nem teheti be a lábát. De te most megmutattad, hogy igenis méltó vagy
rá. –Mondta Rolf. Nahát, már értem. Ismét végig néztem magamon, a fény meleg
volt, és simogatta a bőrömet. Csodálatos érzés. – Gyönyörű, nem? – Teljesen
lefagytam, és mint ha a szívem is megállt volna egy pillanatra. Kikerekedet
szemekkel néztem rá. Sok férfinak
megakadt a szeme rajtam, de ez volt az első alkalom, hogy valaki ezt a szót
használta, miközben engem nézett. „Gyönyörű!” Legszívesebb, a karjaim közé
zárnám a fiút, de nem akarom elriasztani. Csak lágyan elmosolyodtam, a fény
pedig lassan halványult, míg végül eltűnt. – Itt az ideje, hogy visszamenjünk. Ki tudja
Sophie és Rikhter mit művel. – Bólintottam és követtem Rolf-ot. Ott mentük
vissza, ahol felrúgtam Rolf-ot a harc elején, csak simán leugrottunk, és
meglepő látvány fogadott. Sophie teste füstölgött, sebek voltak a testén, amik
éppen gyógyulásnak indultak. Viszont alig állt a lábán, és össze is esett a
kimerültségtől. Ami pedig még meglepő volt, hogy Rikhter szintén. Bár ő nem
esett össze, de lihegve állt ott, és a térdeire támaszkodva kezeivel tartotta
magát. Rolf Sophie-hoz vette az irányt, én pedig Rikhihez indultam meg. Mikor
oda értem hozzá, felegyenesedett és büszkén nézett maga elé. – Áááááhhh! – Vett
egy mély levegőt és kifújta.
– Rikhter…
jól vagy? – Kérdeztem kicsit halkan, mert végig nézve rajta… Ingje szétszakadva,
gatyája lóg, és a vér ömlik a lábából. –
Hogy jól e? Fenomenálisan! Annyira élveztem ezt a harcot, na meg a fájdalmat,
hogy legszívesebb megcsókolnám magam. – Óó te önimádó mazochista állat! Hupsz!
– Wáááá! Heather! Ezt hallottam! Azonnal szívd vissza! – Mutogatott rám.
– Szívja a
halál. Ez az igazság! – Fontam karba a karjaimat.
– Amúgy ti
harcoltatok egyáltalán? – Nézett rám unalmasan.
– Apropó! Te
elfelejtettél nekem mondani valamit. Nem világosítottál fel arról, hogy mi is
ez az edzőterem! – Tettem csípőre a kezemet. – Mi a szar?! – Rikhter dühösen
ökölbe szorította a kezét és Rolf-ra nézett. – Te elmondat neki? – Annyira
ördögi volt a szöszi pillantása, hogy nem bírtam rá nézni. – Na mi van Tanavar?
Csak nem romba döntöttem a tervedet? – Vigyorodott el a sötét hajú srác.
– Rolf! Ne
avatkozz bele!
– Ne
avatkozzak bele? Rikhter, te elfelejted, hogy a világ nem csak a tiéd. Lehet
Heather-t be tudtad etetni, de én át látok rajtad. Minden tanonc, aki hozzád
került, porrá éget, meghalt. – A kijelentése lesokkolt. „Meghalt”?
– Ezt nem
értem… – Néztem rájuk.
– Rikhter
olyan, mint én. Bár ezt még nekem is nehéz kijelentenem, de így van. Élvezi, a
fájdalmat. Mindenki, aki az ő tanítványa volt, meg halt. Rikhter pedig feladta
a tanítást, és mert elege volt abból, hogy csak sorba hullnak el a tanoncok,
így hát már csak arra kellenek neki, hogy bevigye őket az edzőterembe, és szó
szerint felfalja a szerveit. – Rolf végig Rikhter szemébe nézett, és kihívóan
mosolygott.
– Nem
mondom, te tényleg ismersz engem. – Vigyorodott el Rikhter. – Ügyes! De most
mit akarsz csinálni? Azt hiszed, megállíthatsz? – Kérdezte.
– Nem, már
nem csinálok semmit, ugyanis megtettem, amit kellett. – Rolf most rám nézve
vigyorodott el, perverzül és ördögien. Rikhter egyből rám nézett és ledöbbenve
pillantott a szemembe. – Azt ne mond, hogy… Elfogadtad önmagad? – Rikhter e
kijelentése jócskán felkúrta az agyamat, és legszívesebben olyat tennék, amit
lehet ő is élvezne. Cafatokra tépném! – El hát! Ezzel pedig, túlszárnyalta
azokat, akik egykor a kezed alatta tanultak. – Szólt közbe Rolf.
– Ch! Szép!
– Nézett rám elismerően Rikhter. – De! – Folytatta. –Az akkor is felbassza az
agyam, hogy te bele köpsz a levesembe. A mostanit hagyjuk, oké, ezt lenyelem,
viszont mindig ezt csinálod. Bele avatkozol abba, ami az enyém, és ezt rohadtul
utálom! – Rikhter fenyegetően megragadta Rolf pólóját, és közel hajolt hozzá.
Rolf szintén ugyan így tett.
– Mert te
nem?! Te is mindig ott vagy, ahol nem kéne. Te vagy az utolsó patkány a
világon, akit egy kicsit is se kedvelnék, mert egyszerűen már attól rosszul
leszek, ha a nevedet hallom. – Rolf nem fékezte magát, tényleg rohadtul utálják
egymást.
– Tudod mit?
Meg gondoltam magam. – Rikhter fenyegető mosolyától végig szaladt a hideg a
hátamon. – Kit érdekel, hogy nem tudjuk megölni egymást, szarok rá, mert most
kinyírlak! – Rikhter szorosabban ragadta meg a fiú felsőjét, és egy nagy
lendülettel a falnak dobta Rolf-ot, aki egyből farkas alakra váltott. – Már én
is kezdtem javasolni. – Mondta a mély hangján. – Rolf, Rikhter, ne várjatok! –
Meg akartam őket állítani, de egy kéz megragadta a vállamat és hátra rántott. –
Meg állj! Most én vagyok ez ellenfeled! –Pillantása kegyetlen.
– Sophie? De
hát mégis mire jó ez? Miért kell harcolnunk? Már meg… – Felemelte a kezét és
nem várta meg, hogy befejezzem.
– Igaz,
hiszen ez már nincs benne a „tervben”, hogy még harcoljunk.
– Akkor meg
mi értelme? Ez így nem fog mű…
– Azért,
mert én is épp úgy gyűlöllek téged, mint Rolf Rikhter-t! – Ha az előbb
kegyetlenül nézett rám, akkor most képes lenne megölni a tekintetével.
– Ez eddig
mind nagyon szép, de elárulnád, hogy mit tettem, amiért ennyire gyűlölsz? –
Leporoltam ruhámról a koszt, majd karba fontam magam előtt a kezeimet.
– Hogy mit? –
Csukta le a szemét. – Mack volt… nekem Mack volt az első szerelmem, és mint
kiderült, te voltál az, aki elvette tőlem. Ráadásul szemet vetettél egy olyanra
is, akit nem engedek, hogy elcsábíts! – A döbbenet egyből ki ült az arcomra. Első szerelem? Mi a jó büdös franc?
Maaaaaaack….. ezért még, számolunk! – Már meg bocsájts, de kire is gondolsz?
– Gyanakvóan tettem fel a kérdést, mert
nekem tudom, hogy ki tetszik, de ha ő erre rá jött akkor…
– Rolf! Soha
sem engedem, hogy a tiéd legyen! – Berosálok!
Ez a csaj nem komplett!
– Te
normális vagy?! Ezért gyűlölsz ennyire? Egy pasi miatt?
– Nem egy,
kettő! – Vágta rá.
– Jó
leszarom! De semmi rosszat nem tettem neked, azon kívül, hogy elvettem a
pasidat! Különben is, te képes vagy a szerelemre? Mert rohadtul nem hiszem,
hogy téged lehet szeretni. – Közbe akart szólni, de nem hagytam, és még a
szavamba sem vágott. – Szóval mi az, hogy te itt lököd nekem a rizsát, hogy én
elvettem azt, ami a tiéd volt. Már mindenkinek van valamije amihez nem lehet hozzá
érni?! A faszom ki van veletek! – Aztán egy kis fáziskéséssel…
– Várjunk
csak! Te… szereted Rolf-ot? – A lány rémülten nézett rám, teljesen leblokkolt,
és nem mozdult. Arca vörös, és a veríték is megmutatkozik rajta. De a
legdurvább az az, hogy a két fiú hirtelen abba hagyta a harcot, és ránk
figyelt. Illetve… Sophie-t, aki legszívesebben elmenekülne szégyenében. –
Ismételd! Mit mondtál az előbb, Heather? – Kérdezte Rolf szúrós szemekkel.
Sophie, csak bámult előre, és lágyan rázta a fejét nekem, hogy ne mondjam.
Pillantásával szinte könyörgött: „Ne
kérlek! Ha ezt megtudja, nekem végem. Kérlek!” Legalább is nekem ez jött
le. Na mi legyen? Szemét legyek, vagy kegyelmezzek? Elmondjam… Hm! Vagy ne
mondjam?!
KEGYETLEN VAGY, HOGY ITT HAGYOD ABBA! :D
VálaszTörlésBocsi, a kitörésemért! :D
Na akkor, szia!
Félelmetes, de jó fejezet lett!
Ezek aztán kegyetlen...öhm...élő-halottak? :D
Sophie szerelmes Rolfba? Na ez egyre jobb lesz! ;)
Várom a folytatást nagy izgalommal! Siess vele, ahogyan tudsz! :)
Ui: Benne vagy egy link cserébe? Blogom:http://phlegmaticlove.blogspot.hu/
Megyek ki is teszlek! :)
Üdv: Angel Dark
Jaj köszönöm a komit! :D Kegyetlen?? :O Köszönöm! *o* :D (xD) Benne vagyok a cserében. :)
TörlésPuszi Melcsy ♥
Megöl a kíváncsiság! Ha nem sietsz a kövivel akkor biztos belepusztulok! :p
VálaszTörlésNagyon szuper ez a történet.
Puszi :*
Hello drágám!:)
VálaszTörlésIgen, jó rég komiztam, és bocsi ><
Bepótoltam az olvasni valómat, és nagyon jó volt:)
Ez a fejezet meg oda baszott rendesen!:D
Remélem, Heather köcsög lesz *-*
Puszi (L)